Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)
1930-05-05 / 100. szám
13 XIII, ÉVF. 100. SZÁM, ERDÉLY MAGYAR SZÍNÉSZETÉÉRT Rebreanu Livin,a bukaresti né igazgatója, akitől függ az uj színházi koncessziók kiadása, rendkívül érdekes nyilatkozatokat tett bukaresti munkatársunknak: „Vétóm, hegy a magyar káli ura somsára hivatott testületek gondolatokat és elhatározásokat szuggeráljának nekem44 — Egyik hozzászólónk a tzslgyengéd kritikát teszi teleléssé a színházi válságért (Bukarest, május 3) A Keleti Újság szinházi ankétja során elhangzott nyilatkozatokhoz nagy érdeklődésre számot-tartóan csatlakoznak Rebreanu Liviunak, a kiváló Írónak, a munkaügyi minisztérium kebelében működő Népnevelési Igazgatóság vezetőjének alábbi kijelentései, amelyeket bukaresti munkatársunk előtt tett. az uj szinbázi koncessziók kiadására vonatkozó felvilágositásokkal kapcsolatban. Mint ismeretes, a nemrég megszervezett Népnevelési Igazgatóság hatáskörébe tartozik a kulturális ■ egyesületek, szervezetek felügyeletén kivül a szinbázi kérdés is, amelynek komplexumában nem kis helyet foglal el az erdélyi magyarság égető és mindezideig megoldatlan problémájú: a magyar színjátszás. Hogy ennek a problémának megoldásánál fontos szerepe lehet Rebreanu Livin vezérigazgatónak, az elvitathatatlan. Éppen azért megnyugvással tölthet el bennünket a jóakarat, s a müvész-lélek- nek minden művészeti megnyilatkozással, mozgalommal szemben táplált meleg együttérzése, amely Rebreanu Liviu szavaiból és szándékából kisugárzik. — Igen, __felelte Rebreanu vezérigazgató arra a kérdésünkre, hogy a színházi koncessziók kiosztása csakugyan meg fog-e történni a közeljövőben. __ A mult tapasztalatai azt igazolják, hogy ezeknek a koncesszióknak a kiadását nem szabad az uj szinházi évad megkezdéséig, őszig halasztani. Hiszen egy színtársulat megszervezése, a művészi repertoár összeállítása és a városokkal való megegyezés hosszabb időt vesz igénybe. S ha ezt a nagy ás a teljesitőképességre elhatározó fontosságú munkát nem végezhetik el az igazgatók kellő időben, akkor oly nagy hendikepper indulnak neki az uj évadnak, amelyet még százszázalékosan kedvező feltételek mellett sem hozhatnának be többé és igy vállalkozásukat már eleve a bukással kénytelenek eljegyezni. __Az erdélyi magyar színjátszás válságát figyelembe véve, óz a legkevesebb, amit tehetünk: a szinházi koncesszióknak mielőbbi kiosztásával a lehetőség szerint biztosítanunk kell a megfontolt, nyugodt kezdeményezést, a jól megalapozott munkát úgy adminisztratív, mint pedig művészi téren. — Ezért azt akarom, hogy minden erdélyi színigazgató már május hó folyamán birtokában legyen a jövő évadra szóló játszási engedélyének. Jól tudom, hogy ez az intézkedés még nem jelenti a krízis megszüntetését, de mindenesetre jelentős segítség. ».Mindenről tudok“ — Azt mondtam: krízis. Azt is mondtam: az erdélyi magyar színjátszás válsága. Nem a lapokból veszem ezeket a ma már közhelyes hangzású megállapításokat, hanem saját hivatali tapasztalataimból. Rendre-rendre érintkezésbe léptem az Erdélyben játszó színtársulatokkal, amelyekkel eleinte, hivatalom megszervezésének idején, sajnos, nem is volt elég idom foglalkozni és bevallom, ijesztő viszonyokat találtam. A nyomorúság, amellyel ezek a társulatok majdnem kivétel nélkül küzdenek, valóban megdöbbentő. Igen, ne is kérdezze, tudomásom van arról, hogy egyes szinigazgatók nem fizetik a tagokat. Tudomásom van a hirtelen beállott sztrájkokról, amelyek az előadások befejezését váratlanul lehetetlenné tették, tudomásom van a színészek és igazgatók közötti háborúság minden mozzanatáról, az elkeseredés, érthető kitöréseiről, vizbankettekről.. ésatöbbi. Ezek mind szomorú jelenségek, a hanyatlás, jelei, amelyeken — Hogy hol van a kivezető ut?... Szerintem az első lépés volna: kevesebb koncessziót igényelni. Jelenleg nyolc van. Ez okvetlenül sok... Én persze nem akarok hatalmi gesztussal beleavatkozni a dologba és nincs szándékomban korlátozni a koncessziók számát. Nem akarnám, hogy valaki — bármily igaztalanul is, — azzál a váddal illethessen engem és az államot, hogy elnyomói vagyunk a magyar szinházi kultúrának. Azért én szívesen megadom az eddigi nyolc koncessziót, sőt ha akad erre érdemes jelentkező, adok én tizet is. De ismétlem, ez nem történik az erdélyi magyar színjátszás javára. Magának az erdélyi magyarságnak kellene ezt a számot korlátoznia, ha már az igazgatók az eddigi szomorú tapasztalatok után is elég jó üzletnek találják a színházat, ahhoz, hogy továbbra is törjék magukat játszási engedélyek után... Kevés színház legyen, de az valóban kulturtemplom legyen valamennyi és valóban pap legyen, aki a színpadára lep. __ Persze, ehhez szükséges volna egy nagy, központi magyar kulturális szervezetre, amelynek hatáskörébe és anyagi hatóerejének területéhez a színházak is tartozzanak... És ez a gondolat mutatja meg szerintem a másik vezető utat is. Egy nagy magyar kulturális szervnek kell megtalálnia a módját, hogy a mai magyar szülészetet és a mai magyar színészeket kiemelje e súlyos helyzetből. Félre ne értessem, itt sietek mindjárt hozzátenni, hogy az erdélyi magyar színjátszás mai létküzdelmében egyúttal a kulturtörekvések mellett való kitartás igazán heroikus és sok esetben megható példáit látom. Jobb sorsra érdemes tehetségek őrlődnek fel, tiszteletreméltó lendületek torpannak meg szemeim előtt s mindez úgyis mint embert, úgyis mint illetékes hivatali tényezőt, de úgyis mint irót és volt színigazgatót mélységes szánalomra késztet és a segíteni akarás érzését kelti fel bennem. — De mit tehetek én itt azonkívül, amit a legelején emljtettem?... Mondom, a koncessziók számának korlátozásába nem akarok befolyni. Hátra van a direktorok személyének megválasztása. Itt, kétségtelen, nagy óvatossággal kell eljárni és én meg is teszek minden tőlem telhetőt, hogy az erre leghivatottabbak kezébe tegyem le annyi száz és száz egzisztencia sorsát... Én minden irányból szívesen veszem az információkat, mert teljes mértékben tisztán akarom látni, hogy ki miként teljesítette kötelességét a vállalt művészi feladatokkal és a rája bízott egzisztenciákkal szemben. A színészeket, társulatokat is megaz erdélyi magyarságnak okvetlenül segíteni kellene, mert ilyen körülmények között nem élhet civilizált emberhez illő életet a színész, akitől művészi teljesítményt követelni nem lehet. hallgatom... persze, a jólismert színészi szeszélyek és elfogultságok gondos figyelembevételével... De nagyon szívesen venném ezenkívül, ha erre hivatott testületek, sőt egyének, akikről s amelyekről feltételezhetem, hogy szivükön hordozzák a magyar kultúra sorsát, gondolatokat, elhatározásokat, választást szuggerálnának nekem. Például a kisebbségi újságírók szervezete, magyar irodalmi egyesületek, kulturális társaságok... Sajnos, még nem volt időm, hogy felvegyem az érintkezést ezekkel a magyar szervekkel, de ebből az alkalomból talán közelednek hozzám maguktól ők is. — Szeretném, mondom, ha magyar tényezők segitségemre lennének, hogy jót tegyek és igazságot szolgáltathassak. A koncessziók elnyerésének előfeltételei megmaradnak a régiek. Becsületes és értékes munka biztosítékait akarom látni. Hadd kezdődjék, ha még lehet, valamivel egészségesebb, megnyugtatóbb szinházi élet. — A kerületi beosztást, a városok között való osztozkodást a színigazgatókra bizom... Ön azt mondja, hogy véres verekedés lesz a vége?... Édes Istenem, elvégre nem tételezhetem fel a szinigazgatókról, hogy kannibalizmust honosit- sanák meg az egymás közötti üzleti és kollegiális érintkezésben... őszintén szólva, én a kerületi beosztásnak sem vagyok hive. Miért ne játszhatna például Aradon két társulat is egy-egy rövidebb ideig? Én igazságtalannak tartom, hogy az egyik igazgató folytonosan kisvárosokban koplaljon, mialatt a másik kizárólag nagy színházlátogató közönséggel rendelkező városokat járjon végig... Tudom, tudom, vannak ellenérvek is, de az én meggyőződésem ez és szeretném, ha az igazgatók békésen és okosan megegyeznének ebben az irányban egymás között. A magyarországi vendégszereplések ügye — Még egyet. Éppen az erdélyi magyar színjátszás érdekeinek védelme megkívánja, hogy ne legyen nagy barátja a magyarországi színészek és színtársulatok vendégjárásának. Nem akarok művelődési kinai falat állítani a két ország között s nem is vagyok a vendégszerepléseknek minden körülmények között ellensége. Ha egy budapesti színművész valamelyik erdélyi színigazgató utján játszási engedélyt kér éspedig úgy, hogy az itteni társulatok keretein belül lép fel, akkor nincs semmi kifogásom ellene. Ebből háramlik haszon a társulatokra is. De hogy önállóan fellépő művészek és művésznők, no meg Nincs szó koncessziós korlátozásról Uj férfi» és líu-mha üzlet Sí Kész ruhák, valamint saját szabóságom által, saját szöveteimből készüli férfi« és Hn-rahákaí, trencíiaot és kabátokat legújabb divat szerint készítve, legelőnyösebben szerezheti be MENDEL LAJOS-ná! Ctyj Szabott árak 1 Ca!. Reg. Férd. (Wesselényi u.) 2-A. Szolid kiszolgálás? Uf férfi- és fíia-raha üzlet!!
