Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)
1930-05-01 / 97. szám
XIII. tÜVF. 97. SZÁM. JKtecmflE Âz államtitkár nyilvánvaló séreSemnek jelentette ki a szenátusban a kisebbségi tanulók vasúti jegykedvezmsnyének megvonását Gyárfás Elemér e'mondotta interpellációjában a Vidrighin cinikus eljárásának történetét (Bukarest, április 29.) Monsfruózusan igazságtalan eljárásnak mondotta Gyárfás Elemér szenátor a szenátusban, amiben Stam> Vidrig'bin vasúti diktátor a kisebbségi középiskolák tanulóit részesítette. Cinikusan, kieszelt kijátszás az a „jóakarat“, amivel az iskolafenntartóknak — a magyar szenátor előadása szerint — a vasutdiktátor válaszolt. Gyárfás Elemiér interpellációt, mondott a szenátusban arról, hogy a kisebbségi középiskolák tanulóitól a vasutigazgatő az 183036. sz. rendelettel megvonta az ötvenszázalékos jegykedves- rnényt, amit azonban a román középiskolák tanulói zavartalanul élvezhetnek. Interpellációjában a történteket a következőkben mondotta el: — Az értesítés vétele után iskolafenntartóink s névszeriiat Majláth katolikus és Maikkai református püspökök, valamint mi kisebbségi képviselők is, számtalanszor megkerestük az Összes illetékes hatóságokat, bogy helyezzék faatályonkivüi ezt a num struózusan igazságtalan rendelkezést. El kell ismernünk, hogy a közoktatási éis vallásügyi minisztériumokban úgy Costachescu, mint főként dr. Moldovan Vaier miniszter urak elismerték, hogy panaszunk teljesen jogosult s megígérték, hogy a sérelmes rendelkezés megváltoztatása érdekéhen közbe fognak járni az államvasutak igazgatóságánál. Értesülésünk szerint ez a közbenjárás meg is történt, az államvasutak mindenható igazgatósága azonban számba sem vette a közoktatási minisztérium közbenjárását. Látva az államvasutak igazgatóságának c rosszindulatú magatartását, az ünnepek küszöbén, midőn e kérdés megoldása égetően sürgőssé vált, magam személyesen interveniáltam « kérdésben a vasut- ,igazgatóságnál és Negruţiu mérnök, vasúti igazgató jóakarata támogatásával március 27-én iskolafenntartóink nevében kérést intéztem az államvasutak mindenható igazgatójához, hogy oldja meg kedvezően ezt az égető kérdésünket. Dacára Negruţiu igazgató támogatásának és dacára az én és Laár Ferenc képviselőtársam ismételt szorgalmazásának, nem tudtunk az államvasutak igazgatóságától kérésünkre döntést kieszközölni oly időben, midőn azt még tanulóink igénybe vehették volna. Csak április 12-én, vagyis ázom a napon, mikor tanulóink már szünidőre utaztak, vette kézhez Majláth püspök a közoktatásügyi miniszter 53672— 930. számú táviratát, melyben értesíti őt, hogy „az államvasutak igazgatósága harmincszázalékos kedvezményt engedélyezett menet és jövet a szünidőre a nyilvánosjogu iskolák tanulóinak“ — de azzal a kikötéssel, hogy — „ha 25 tanulóból álló csoportokban együtt utaznak“. Mindenekelőtt meg kell állapítanom, hogy az államvasutak igazgatóságának e „nagylelkű“ döntése nem jelent semmiféle előnyt, vagy kedvezményt tanulóinkra nézve, mert az államvasutak szabályzata értelmében bármilyen 25 utasból álló csoport igényt formálhat erre a kedvezményre, nem volt tehát semmi szükségünk az államvasutak igazgatóságának semmiféle elhatározására ahhoz, hogy ilyen módozatok mellett ezt a kedvezményt ve~ bessük igénybe. Az adott esetben azonban, tanulóinkra nézve semmi hasznot sem jelent ez a kedvezmény, mert gyakorlatilag lehetetlen 25 együttutazó tanulóból álló csoportokat formálni, minthogy tanulóink különböző irányokba és különböző rendeltetési helyekre utaznak, ami nem lehetett titok az államvasutak bölcs igazgatósága előtt, mely fájdalmas és rossz tréfát engedett meg magának velünk szemben, mikor ezt a keresztülvihetetlen kikötést felállította. A helyzet teljes megvilágítása céljából közlöm, hogy a katolikus iskolákat illetően mindössze ki- lencszáz tanulóról volt szó, kik túlnyomó többségükben III. osztályon utaztak 20—5(3 km. távolságra, úgy, hogy az engedmény végösszege aránytalan jelentéktelen összeg lett volna, főként ha azt Stan Vidrighin vezérigazgató sokmilliós javadalmazásával hasonlítjuk össze. Ezeket a részleteket csak azért emeltem ki, hogy megvilágítsam az államvasutak igazgatóságának tökéletes rosszhiszeműségét és rosszakaratát. Bánni lenne is azonban a kedvezmény végösszege, mindaddig, míg a többi tanulóik ezt az előnyt élvezik, mi elvben tiltakozunk a tanulóinkkal szemben követett egyenlőtlen elbánás ellen és nem nyugodhatunk bele semmi olyan rendelkezésbe, mely az ország fiainak egyenjogúságát sérti. Minthogy az államvasutak igazgatóságának a mi tanulóinkkal szemben oly sértő formában tanúsított rosszindulata eljárása kifejezetten alkotmányellenes és kiáltó elentétben áll azokkal a nemzetközi egyezményekkel, melyek egyenlő és igazságos bánásmódot biztosítanak az ország kisebbségeinek, mert sértő megkülönböztetfot tesz nemzetiségeik szerint a tanulók között, holott ezek valamennyien államilag elismert nyilvánosjogu iskolákat látogatnak, kötelességemnek érzem, hogy feltegyem a következő kérdéseket: , 1. Kérdem a közlekedési miniszter urat, hajlandó-e saját politikai felelősségével fedezni az államMi van a nyugdijakkal? Ez a kérdés sokezer család életének fekete fellege, nyugtalanságának egyik forrása. A húsvéti szent ünnepeket nem egy családnál megkeserítette, mert a várva-várt elintézés késik, annak ellenére, hogy a törvény immár nyolc hónapja érvényben van, egyre késik. Még mindig elenyészően csekély azoknak a száma, akik tényleg meg is kapták azt a nyugdijat, melyet joggal nevezhetünk morzsának. Alig tehető ezerötszázra azoknak a volt magyar, úgynevezett esküt nem tett tisztviselőknek a száma, akik jogosultak az 1929. törvény szerint nyugdíjra, mégis e csekély számnak nagy többsége még mindig csak reméli nyugdijának kiutalását. Mi lehet ennek az oka, mikor a leghivatalosabb helyről a legkomolyabb kötelező kijelentések történtek, hogy pár hónap alatt, de mindenesetre az 1930. február 20-ával lejáró határidő után pár hétre mindenki kezéhez kapja nyugdiját. Érthetetlen, hogy az a nagy apparátus, mely a nyugdíjügyeket intézi, ily lassúsággal halad előre, de nem érthető az sem, hogy miért kívánnak a felektől oly igazolásokat, melyek világosak amugyis a bizottság előtt és a többi iratokból kétségtelenül megállapíthatók, így pl. miért kell külön igazolni, hogy a tisztviselő miért hagyta ott állását, holott köztudomású, hogy a magyar tisztviselők időelőttinek tartották annakidején az eskü követelését és azért kellett állásuktól megválniok. Nem érthető és a jogosság szelleméből nem is következik, hogy azok, akik ma az egyházaknál működnek vagy időlegesen működtek, nyugdijukat csak akkor kapják meg, mikor az egyháznál is nyugdíjba kerülnek s levonják azokat az éveket azoktól, kik időlegesen szolgáltak az egyházaknál s csak attól az időtől adják visszamenőleg a nyugdijat, amikor az illető egyházi állását elhagyta. Ez a magyarázat helytelen és őszintén szólva jogtalan, mert valamiből mindenkinek élnie kellett, az állásának elhagyása után is s mindenki igyekezett valamivel , megkeresni a mindennapiját. Aki irodákban talált elhelyezkedést, aki orvosi prakszist, ügyvédséget folytatott, vállalatoknál helyezkedett el, azokkal szemben a nyugdíjra jogosult éveket 1919-től szá3 vasutak igazgatóságának alkotmányellenes eljárását? 2. Kérdem a vallás és közoktatásügyi miniszter urat * nevezetesen Costachescu és dr. Moldovan Valér miniszter urakat, hogy kielégíti-e ókét az a megoldás, amiként az államvasutak igazgatósága elintézte az általuk kérésünkre sok igazságárzettel és teljes jóindulattal előterjesztett megkeresést? 3. Kérdem végül a miniszterelnök urat, összeegyeztethetőnek ítéli-e az államvasutak igazgatóságának alkotmányellenes és a nemzetközi szerződéseket sértő eljárását azokkal az elvekkel, melyeket a miniszterelnök a kisebbségi kérdésben vallott és következőleg hajlandó-e a miniszterelnök ur helytállani saját politikai felelősségével i® ezért a sérelmes eljárásért* Az államtitkár válaszolt Az interpellációra Gafencu közlekedésügyi ál- JamtitkáT válaszolt. Sajnálja, — mondotta — hogy Gyárfás szenátor nem fordult egyenesen hozzá a kéréssel, hanem azzal a közoktatásügyi és pénzügyminisztereket kereste föl, mivel ő minden körülmények között igyekezett volna a nyilvánvaló sérelmen segíteni. Megállapítja, hogy az intézkedés, amely szerint a felekezeti iskolák tanulói csak 30 százalékos kedvezményt kapnak, azon az egyezményen alapszik, amelyet a pénzügyminisztérium kötött a vasúttal Ó3 amely szerint csak „nyilvános iskolák“ részesülhetnek ötvenszázalékos kedvezményben. A 30 és 50 százalék kedvezmény közötti különbözetet az állam viseli. Tévedés, vagy rosszindulat Gyárfás Elemér dr. szenátor válaszolva megállapítja, hogy az államtitkár által említett egyezménynek vagy a szövege, vagy az értelmezése téves. A szóbanforgó felekezeti iskolák nyilvánossági joggal rendelkeznek, tehát nyilvános iskolák s igy azokat 50 százalékos kedvezmény illeti meg. Mindenesetre tudomásul veszi az államtitkár Ígéretét, amely szerint interveniálni fog a kérdésben Vidrighin vasúti vezérigazgatónál és kivánja, hogy intervenciójának nagyobb sikere legyen, mint a pénzügyminiszter és közoktatásügyi miniszter közbenjárásának. mitják, csak a felekezeti iskoláknál működő és működött tanszemélyzet szenvedi a jogtalan megrövidítést. Bátran feltehetjük a kérdést, hogy miért, történik ez igy? Mennyi segélyt adott az állam az illetőknek, vagy azoknak az iskoláknak, melyeknél ilyen földönfutóvá tett tanitók találtak időlegesen fedelet? Az állam nem arathat ott, ahol nem vetett. Mindenkit kivétel nélkül 1919-től illet meg a nyugdíj. Érthetetlen az az intézkedés, hogy mikor ezeket a nyugdíj azandó- kat a törvény szerint úgy kell kezelni, mintha 1919-ben lettek volna nyugdíjasok, mégis csak az 1919-ben élvezett fizetés után kapják a nyugdijukat 1930-ig s csak ettől az időtől fogva élvezik azokat a pótlékokat, amelyeket az 1919-ben nyugdíjazottak élveznek. Ebből az elvből világosan, minden csavarás nélkül következik, hogy az 1929. törvény szerint nyugdijukhoz jutó volt magyar tisztviselőket is joggal és méltányosan megilletik 1919-ig visszamenőleg azok a pótlékok, melyeket a már 1919 óta nyugdijat élvezők kapnak. A különbséget itten csak az magyarázza meg, hogy a törvényhozó a maga javára állapította meg ezt az eljárást. A jogelismerésen kivül egyéb jót nem igen mondhatunk erről a törvényről» mert tessék csak elgondolni, hogy az 1919. évtől kezdve esedékes nyugdijak összege és kamatai mekkora összeget tennének ki a törvényes kamattal s akkor mindenki rájön, hogy amennyit 1919-ig visszamenőleg fog kapni, az még a 11 évi elmaradt nyugdij- összegnek a kamatját sem teszi ki, sőt ha levonják a kiutalandó összegből az évi 10 százalékos járulékot, akkor már a nyugdíjasok fizetnek az államnak, illetőleg a nyugdíjpénztárnak. Mindenesetre a Maniu-kormány érezte, hogy elődei mulasztásával szemben tennie kell valamit már csak a külföldért is, de itt e lépésnél meg- állania már a saját szempontjából sem szabad, el kell készítenie a lehető legrövidebb idő alatt az uj nyugdíj módosító törvényt, mely egységesíteni fogja kinek-kinek a járandóságát. Őszintén, tárgyilagosan mondtuk el mindazt, amit mindenki érez, amiről mindenki beszél s reméljük, hogy a kormány is érzi, hogy itt tennie kell Ezerötszáz volt magyar tisztviselőből alig a felének Ismerték el a nyugdíjigényét
