Keleti Ujság, 1930. április (13. évfolyam, 74-96. szám)

1930-04-28 / 95. szám

XIII. ÉVF. 95. SZÁM. 12 jelenleg 6 a legjobb kolozsvári együttes, s hogy nem lett az övé a bajnokság, az csupán az őszi szezon elején — első három meccsén — leadott 5 pontban leli magyarázatát. Az U. revánsot akar venni az őszi vereségért s nem akarja bajnokságát azzal a szépséghibával elrontani, hogy utolsó mérkőzése ki­kapással végződjön. Tehát mindkét részről erős ér­dekek fűződnek a győzelemhez. A csapatok mindezen felül ki fognak tenni faágukért azért is, mert a mérkőzésen megjelenő központi válogatóbizottság szemei igen könnyen megakadhatnak egy-egy jó formát mutató játéko­son, s elég szép dicsőség bekerülni a válogatott csapatba. A mérkőzés győztesét különben a Romániában látjuk, aki az őszi szezon három első mérkőzésén leadott pontjai óta egymásután aratja a győzelme­ket s a legkiegyensúlyozottabb, legállandóbb formát mutatja a kolozsvári csapatok között. A derby-mérkó'zés előjátéka a KMSC ós Haggib- bor bajnoki mérkőzése lesz. , » Magyarország válogatott csapata a csehek ellen. A magyar válogatott csapat az olaszokkal való sorsdöntő mérkőzés előtt még két meccset játszik, egyet a csehek s egyel az osztrákok ellen. A csehek elleni válogatott mérkőzés május 1-én csütörtökön fog Prágában lefolyni. A mérkőzésen a magyar csa­pat a következő felállitásban fog megjelenni: Aknai, Korányi—Fogoly III., Borsányi—Tiiray—Vig, Tán- ezos—Takács II.—Kautsky—Hires—Kohut. Turay ezúttal először fog a centerhalf posztján szerepelni a válogatottban, s újonc a középcsatár Kautzky is, akit az utolsó pillanatban fedezett fel Pataki szö­vetségi kapitány. A többi posztok régi, kipróbált ■játékosokkal lettek betöltve. Németország—Anglia 2:1. Davis Cup mérkő­zés. A londoni német—angol Davis Cup mérkőzésen 'Kuhlmann verte Austint, Prenm Leet a Gregory- Collins kettős pedig a Premm—Kuhlmann párt ver­te. SAKK Rovatvezető: De. Bródíj Miklós. 182. sz. feladvány. Dedrle C.-től. Sötét: Kc4, Bdl, Fgl, Hbl, Hfl; gy: a2, a7, c7, dö, 12, g4 (11 darab). rl'rde férfi fi itt m m W///S t/'W w/,%% Wm IP 4\ W4 IP ÜL 38 W'm “ §j I H H Wfc §§ w wm vm>, mW Wm. Wm. m. w/m. wm. jb. '//#*/. ■/. ......Wm___.m/Á a b c d e f g h Világos: Kb4, Vg7, Bb3, Hd4, Hd7; gy: a3, a5, (7 darab). Matt 3 lépésben. (Megfejtési versenyünkön 3 pontot számit.) 1.. A március 16-án közölt 179. sz. feladvány ubbel) megfejtése: 1. Vh6, K x e4, 2. Fc2-f Bd3, 3. Vc6 matt; — (A) Bf3, 2. Vc6, K x e4, 3. Fc2 matt. 1.... (B) c7—c5, 2. Vd6, Bxd6 (vagy t. sz.) H x c5 matt. 1- .. . (C) BÎ6, 2. V x h7, Bf5, 3. H x Î2 matt. (D) Bf4, 2. V x f4, e x Î4, 3. H x f2 matt. 1.... (E) Hc3, 2. H x Î2+ stb. (Közömbös lépésekre 1. Vc6 stb. fenyeget.) Helyesen fejtették meg: Bogya J., Fritsch A., Schwartz H.-né, Sámuel J. (Kolozsvár), Megyeri L. és S., Szabó B. (Gyulafehérvár), Walter K., Weber P. (Vajdahunyad), László K. (Brassó), Mózes L. (Ghelar), Müller B. (Máramarossziget), Papp M. (Szamosujvár) egyenként 22 ponttal. Jakab E. (Vaj­dahunyad), Rosmann A. (Brassó), Váczy Gy. (Dés) 20 p. Incze Gy. (Kolozsvár) 19 p. Turóczy L. (Ko­lozsvár) 17 n. Kovács L. (Budapest) 16 p. Balogh K. (Kolozsvár) 9 p. Mayer Bella, Indig J. (Márama­rossziget) (pótlólag a 173. számmal) 5 p. Szerkesztői üzenetek. M. L. (Ghelar). Nimzowitsch német nyelvű kis müvének a cime: „Die Blokáde“. Megrendelhető a Lepage könyvkereskedés vagy az „Ellenzék“ könyvosztálya utján. (Mindkettő: Kolozsvár, Főtér.) Beküldött leladványok közlését nem jutalmazha tjuk. I. J. (Máram; rossziget). Más megfejtő eddig elért pontszámát Ön tőle át nem veheti. Sz. B. (Gyulafehérvár). Á 181. sz.-nak — azt hiszem —nincs mellékmegoldása. 1. g8V-re ugyan­is 1. Vc6 védelemnek látszik. Apróhirdetések ííMm ELÁSÓ malmi gépek Használt, azonban jó állapotban Sevö és üzemképesen: 1 drb. Torár Wörner gyárt.; 2dr 1. Trier 3sz.; 1 dib.- 1 sz. Radical hegyez é» h mázó Vörner-féle; 1 drb. Rentabel eredeti Desser-féle 3. s'.; I drb. 21 -cs hengerszék; 1 dfb. 800X230 dupla r:sszekrényes Ganz hengerszék sima; 2 drb. Nyomósaivó-filtor; 1 dr^>. 5 rétü sikszita Wörner-féle. 1 drb. 600 X 250 dupla ala­csony tipusu Ganz henger- szék rovátkoit 3 hón pig volt üzemben; 1 drb- 800X250 dupla alacsony tipusu Ganz hengerszék rovátkolt 3 hó­napig volt üzemben; 1 drb. 600 X 250 dup a alacsony ti­pusu Ganz h~ngerszék sima 3 hónapi - volt üzemben; 1 dr >. 800X250 dupla elac onv tipusu Ganz hangers-/é!< sima 3 hónapig volt üzemben. Seek Gyárt, gépek vadonatújak més eredeti gyárt pakko- iásban : 1 drb. 800 X 250 durla hen­gerszék sima, 1 a b 60 'X25C dupla hengersz k ovátkolt: 1 d b. 500X250 dupla hen- gerszék sima. 1 dib deta- cheur 33 számú cíupla; 1 drb. 11. sz hegye 6 és há- mozógép 12. mm eljesit- ménnyel; 1 drb. 6/A. rno- dellü 6 rétú sikszíia komplett CSm s HEDVIG MA« LOM T..şul Mureş (Marosvâsârhe.y). J ófs»rgafn:u cukrász- da a Főtér közelében, családi okok miatt eiadó. Cici a kiadóban. Verlässlich, *5 Porga ra»s hel ee, Kés; pénziei fizetek, ©s'.zeüeR, Pénzéri, Régi becsű- let, Salai, Szererisse, Ti2 övre,, jeligés leve­leket kérjük átvenni. tov;bb tartani nem álí módunkban. Házasság ft E cnesűlcre negyven­ötéves izr. magán­tisztviselő, megfelelő eg­zisztenciába. Közeledé­sek „Lehetőleg özvegy“ jeligére Hermes hirde­tőbe, Sibiu. V egefárlus leánnyal megismerkednék l o- rnoly szándékból, vagyo- nom félmilliót megér. „Uj Élet“ jelige a att Füssy könyvkereskedés, Turda. N yomda í újon köz­pontban bérbe kiadó. „Axidentia“ jeligére ki­adóhivatalunkban. U rak f igy elmébe! Leg­újabb divatu férfi­öltöny, Tranchcoat sport ruhát olcsón készit Izi­dor Berkovits, Cluj, Cal. Moţilor 43. Í egérkestek a leg­újabb külföldi füzo- modellek és gurniharis- nyák. Hirsch Hanna Wesselényi Miklós u. 11. 1 nizeményl eladásra IS bármifele árut elfo­gad, egy erősen beveze­tett megfelelő és elegendő raktárhelyiségekkel ren­delkező vegyesüzlet. „Viaţa,, jeligére. ZjM Él %S golyós nria®'®«* cséplő­ket, mavánjárókat, traktorokat, minden nagyságban, kedvező leltéi elek mellett szállít Friedrich Test­vérek Timişoara. *3!$% év 65a fennálló, teljesen újonnan lakkozott és üveges ko­csival, 25 drb. nikkel gyertyataríóval, 2 drb. 4-es luszterrel, 3 ravatal felszereléssel és posztó k- kai, továbbá teljesen szortírozott temetkezési cikkek raktára, vezetés hiánya miatt eladó. Cim a kiadóban. Corszékfürdön eomplett beren­dezett, pensiónak alkalmas tíz szobás villa eladó, vagy bérbe­adó. Dósa István Topliţa, Judeţul Mureş. B iztosítás. Tartós jó­létet biztosit magá­nak, ha 100 leiért Kor- Láz sarsj© y©t vásá­rol, mert május 20-án milliomos lehet. Sors­jegyiroda P. Unirii 20. T önkrement fake­reskedő keres bár­milyen elhelyezkedést, más szakmában is. Szi­ves megkereséseket „Megbízható munkaerő“ jeligére a kiadóba kér. jewQlgnőkef, tanító­nőket nyelv- és ze- neismeretekkeí, egysze­rű kisasszonyokat, va­káción át fizetésnélküli játszótársakat és főis­kolai tanulókat ajánl: Pädagogenbund, Wien, I. Kumpfgasse 7. E ine Deutsche Dame sucht Posten zur Kinder, über Tage Adr. im Administration. jontürözést, kézi­munkát készítenék ebédkoszt ellenében. Cim a kiadóban. ÂUţâlinaiâs Baplrkeres^edö. ■ segédei perfekt, komoly szakembert, ki a kirakat rendezéshez is ért, keresek. Román nyelvtudás szükséges. Cim a kiadóban. F latai könyvelő, ki ro­mánul is tud, előkelő cégnél azonnalra alkal­mazást nyer. Ajánlatok igények megjelölésével „vasszorgalom“ jeligére a kiadóba küldendők. E rőteljes ápolónőt, aki a háztartásban is segédkezik keresünk. Cim „Ancora“ Sír. Uni­versităţii 3 sz. 2 em. legblzbatő bejáró- I nőt keresek május 1-re 12-től 5 ig. Cim a kiadóban. K ezdő tanuló és varróleány fizetés­sel felvétetik, Sonderling füzőszalon, Wesselényi ucca 3. E gy éves fiúcska mellé keresek intel­ligens nőt, aki finomabb házimunkát is végez. Te­leki Honvéd u. 118. K eresek falura sze­gény, 30 éven aluli, úri, magyar nőt, háztar­tás és irodai munkák végzéséhez, falura társ­nak. Levelet fénykép­pel mellékelve „Csalat­kozott férj“ jeligére a kiadóba. PénykápésiQlc !Ke~ ■ résünk május 15-re ügyes segédet minden munkára, aki időnként a főnököt helyettesíteni tudná. Csak elsőrangú munkaerőre reflet tálunk Ajánlatok és próbamun­ka a következő címre küldendők: Emil Heiter fényképész Petroşeni. I n szoba konyha kiadó, azonnal Rákóczi ut 96. K él szoba konyha, fürdőszoba, kertes villában ki I dó. Értekezni lehet Dr. Jónás ügyvéd­nél Reg. Maria 9. cg iisönbejáralu buto­2» rozott szoba kiadó. Hosszú ucca 40, az ud- varban. ____________ K iadó villában május 1-re 3 szobás kom­fortos lakás, Babcsák, Moţilor 25.___________ H árom szoba konyha, veranda május 1-re kiadó. Cim a kiadóban. K iadó modern három szobás lakás, kony­ha és fürdőszoba. Ferencz József ut 69. Gólcrgaimu vendéglő, konyha és szálloda kiadó, május 1-től. Cim a kiadóban. PP Odern, kertes, bu­st*“ torozott szoba konyha Attila utón kiadó. Érdeklődni „Stampilien“ Deák Ferenc u. 13. K is dó 4 szobás kony- hás, komfortos la­kás. Központi fűtés, lift használattal. Értekezhet­ni : Piaţa Unirii 7. Ház­felügyelőnél. S zoba, előszoba, konyha, fürdőszoba, zongorahasználattal bu­li torozva, vagy üresen ki- j adó- Honvéd u. 7 1.3. ■ -----;----------------------­K iadó 5 szobás, mo­dem lakás L em. julius 1-re és 2 szoba irodának földszinten azonnalra. Fischer üveg­üzlet, Cluj, Calea Reg. Ferdinand. msagy praxi ssal bíró •B grafológus és cheirornanta (kézjós) fo­§ ad naponként d.u. 2-3-ig tr. Avram Iahcu (Petőfi- utca) 5 îdsz. 3. K ertek, sirok és bal- koni díszítéseket vál­lalom, alkalmi csokrok, koszorúk, szalaggal, be- tüzéssel jutányos árban, Szabó, Moţilor 78. r. Rigler Gusztáv egyetemi tanár féle íéregirtás és fertőtlení­tést, mint a múltban, úgy most is kizárólag Ador­ján Béla eszközli, Str. Bratianu (v. Király u.) 26. Schulhof Emilné miBMi Szöuöniüugszeti Iskola ORADEA, Strada Ep. Gisrsprin ft. © E ss pi­Sí* M © 3 CO s pa *3 a & 8 5L a-g &§ 3 a. XT n PJ fe P f Rr y a paptamAsi \W LITHYNIA 1 AsvAnyviz a vese-, gyomor-, hólyag- és epe­s? & bajok egyetlen gyógyszere. Mindenütt kapható. — Főlerakat: ma Cluj, Móra Ferenc, Avram láncú 18 Fizetés­képteíeisségeket gyorsan egyeztet HIRSCH Divio Brasov Str. Port!! (ítapU'Utca) 31. Megbízhatóságáról 33 év óta előnyösen ismert, lparígazolványos kereskedelmi ügynök. Nyomatott a lapkiadótulajdonos LAPKIADÓ R.-T. körforgóján Cluj-Kolozsváv Str. Universităţii (Egyetem-u.) 3. Telefon: 694, 508,

Next

/
Oldalképek
Tartalom