Keleti Ujság, 1930. március (13. évfolyam, 48-73. szám)
1930-03-10 / 56. szám
16 VnxraffiSJte RHüna mmamt wm. BROTHERS TEHERAUTÓK ’Az én első Dodge Brothers teherautóm eddig már 41 70 Kilóméiért tett meg. Ezerv* , kivül még h&i más Dodge Brothers teherautó» állítottam be, amelyek összesen 1,312,000 Kilométert tettek meg. Ezek közül három teherautónak semmi javításra sem volt szükségük. A többi kocsi fenntartási költségei bámulatos alacsonyak >'ot»k"I (aláírás) E. J. A Dcöge utolhers feharaufók konstruktív szempontból as összes szállítási módozatok 95%-ánál alkalmazhatók. 13 különböző aíváz-model! 500 és 5230 kg. közötti teherbíró képességgel (karosszériával együtt). Nagyszámú különböző modell mindenfajta szállítási módozat számára. Közölje velünk kívánságait, mire mi bemutatunk Önnek egy Dodge Brothers teherautót, amely teljesen megfelel speciális céljainak. Rendelje meg az összes Dodge Brothers teherautók tökéletes j Jegyzékét tartalmazó illusztrált árjegyzéket. REPR. GENERAL: SOCIETAIEA ANONIMA, GR. CRISTEA & CIE, BUCUREŞTI. 46TÎ-DUL I. C. BRÄTIANU 46 AURORA PETROLIFERĂ CLUJ, CALEA REGELE FERDINAND NR. 62 TAPS Irta: Szabó Mária FAISKOLÁK ÉS SZŐLŐ* •OLTVÁNYTELE PÉK R .T. A14BRGS1.FISCHER &CO / ’UDJUD.ALBÄ mtog gratís Rá t ll&Etíi szakiuuassal bíró filmrendező próbaíilmeí Készitésran* dez. Strada Avram Iaaou Petőfi-utca) 5. fsz 3. Keresek 2-3 szobás komfortos ioklsî tisztviselőtelep környékén. Ért kezni le- hetakiadóhivatalban. Nyomda- i i yezető i i faktor, ! ki a nyomdászatnak összes ágazataiban 27 évi teljesjártassággal bir Ezen időn át önálló szaktudással alkalmazásban voltállás íieres. Cim „Csakis komoly“ jelige alatt Cluj Reg, Ferdi naud 44. Ábrabiirn A. urnái. Drága kagyló gyanánt őrizgette a nagy villa a rózsaszínű gyermekszobát, — a gyermekszobában féltett igazgyöngyként a kicsi leányt. Hogy ágyából kihajolt, olyan volt, mintha almavirág szirma lebbent volna a rózsaszínű paplan felett. —Indulsz már, nagyapa? Az öreg épen a szekrény tükröt rejtő ajtaját nyitotta. Megnézte magát tetőtől-talpig. Vegigsl- mogatta jószabásu frakkját. Megigazgatta nyakkendője fehér pillangóját. Ingében is megtapogatta a szelíd fényű gyöngyöt. Izgatott volt, mint egy esküvőre készülődő vőlegény. A gyermek sóvár szemében is ott égett nagyapja izgalmának visszfénye. Felzaklatott idegzete egyre színesítette halavány arcát. Remegő kézzel simogatta fényes szőke haját. — Nagyapa... Csak erre a második megszólításra fordult hátra az öregur. De most azután lélekkel is odafordult a gyermekhez. — Mi az, kis madaram? — Vigyél el magaddal nagyapa! Két meztelen lábacska bujt a takaró alól. Lassan kikuszott az egész vékony kis test. Már csak a nyaknál takarta az összecsomósodott paplan. Aztán az is kiszabadult. Hét évének minden bájával állt a rózsaszín pyjamás gyermek a fehérfürtös szőnyegen. Az öregur felölelte és visszafektette az ágyba. Rápaskolt, — de inkább becézve, mint büntetve. Meg is csókolgatta az ütései helyét. — Hogy gondolsz ilyet, drágaságom! Ha anyus- káék megtudnák, kikapnánk ám nagyon!... Na, ne mozogj kicsim... Elalszik az én jó kis Verám s mire felébred, itt is lesz nagyapa. — Es mesél? — Mesél bizony! — Mindent elmesél? — Mindent! — Nagyapa, nem mesélhetnél egy kicsit, mielőtt elmész? Ctőóra aranya villant az öreg kézben. Közelebb emetle füléhez. Ujja nyomán halkan csendült az óra mélyéből a távoli harangszóhoz hasonló finom hang. Hangosan számolt a gyermek is vele: — Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét... Kis c3end, aztán két még halkabb, még távolibb kondukás. — Menni kell, nagyapa? — A maradni — és mennivágyás furcsa perpatvarában az előbbi lett a győztes.' Halk sóhajtással az égy szélére telepedett. — Még egy kicsit maradhatok lelkem... De azután marasztanod sem szabad. Tudod.... Vele egyszerre, áhitatosan és büszkén fejezte be a mondatot a gyermek: — Nagyapának dolga van! — Bizony, dolga van... Nélkülem oda nem megy, addig nem is tapsol senki, ugye? — Hát kinek tapsolna?... Mondom, hogy meg sem kezdik az előadást! De, ha megkezdenék is... Tán a jongleurnek tapsolnának, vagy annak az utálatos, majomarcu kutyának? Nem sokat törődik a közönség a bohócokkal sem. — Csak nagyapával, ugye? — Csak velem. Nekipirult hatvan événél többet hazudó arca. Tűz ragyogott az elhomályosodott sötétszemben. Széles mozdulattal seperte maga körül a levegőt, mint egy varázsló, aki szemléltetni akarja azt, amit *<iaga lát: S a gyermek látta is a kivilágított termet. Az asztaloknál várakozó arcú emberek szorongnak... Mindenki a függöny felé fordul... A zene elhallgat és olyan csend lesz, hogy hallani lehet a szivek dobogását. Mert a sok ember még lélekzeni sem mer... Úgy várja előre, borzongó csodálkozással várja, hogy megkezdődjék a legkiválóbb szám. A nagyapa száma ... — Mire idáig ér, összeborzong egy gondolattól ő is. Hátrahanyatlik a csipkés párnára. —• Nagyapa, és nem szédülsz odafent? Az eres kéz végigszalad a lehunyt szemhéj felett, mintha még igy is űzni akarná maga elöl a szörnyű hatalmat, amely valamikor úgy elhomályosította körülötte a világot, hogy az őrjöngő taps kísérete mellett a büszke magasságból a deszkák kegyetlen keménységére dobta. De a gyermek várakoXIII. ÉVF. 56. SZÁM. IWL'-Jmw tu.-IV’.'IL-'jTTIi I» iiTiiWI"h—ii iiiUtí r ifiutT^ zása még igy is kicsalta belőle a hazugság szavát: — Nem szédülök én!... Dehogy is szédülök! Buo- nacavalli még nem szédült meg soha! Megkönnyebülve nyitotta fel szemét Vera. _ De jó, hogy nem szédülsz... Látod, én nem birom... Az öregur megadóan bólingatott. Nem bírja... A leánya sem bírta, pedig mennyi merész számot tervezett, mig karjaiban ringatta a pólyás kicsiket... Igaz, hogy talán a leánya szédülésének köszönheti, hogy most jómód környezi az öreg artisták lefelé zuhanó élete helyett és venségére nem dobálják egymásnak a vándorcirkuszok... Itt, a leánya házánál igazán nem eszik kegyelemkenyeret. Szeretik. Megbecsülik... Bankigazgató veje soha nem érezteti vele, hogy másforma környezetből származik, mint ő. Az előkelő, komoly Lovász urban nem is sejthette senki Buonacavallit, az egykor oly hires artistát, mint ahogy halk finomságú leányában sem sejtették az artista-gyermeket. Igaz, hogy a legelőkelőbb intézetben neveltette, attól kezdve, hogy rájött: leánya éppen úgy nem birja a fizikumot és idegzetet felörlő mutatványokat, mint most, ez a másik gyermek. Olyan tehetség volt ö. amelynek nem volt folytatása. £s talán ebben a házban is véget érne a reápazarolc gyöngédség és nyugalmas élet, ha a szülök megtudnák. Titokban próbálta kifejleszteni a kis Verában is az artisták munkájához szükséges izomerőt és egyensúlyozó biztonsagot. Hiába... — Én nem birom... Kimerültén feküdt a gyermek, mintha gondolatban még egyszer összeszedte volna minden erejét, hogy megálljon a nagyapja kinyújtott kezén. S a* öregur résztvevő simogatásába lenézés is vegyült.., Sajnos, ez sem az ő vére ... — Pedig gyönyörű lehet! Felkapta a fejét, mint kibomló zászló után induló ifjú harcos. Hangja is az ifjúság ujjongó örömére emlékeztetett: — Az bizony, gyönyörül Mikor a legnehezebb mutatványt elvégzem, felenged az emberek szorongása. Látják, hogy most már nem történhetik baj. Szabadjára engedik a tetszésüket. Előre hajlik a sok, lelkes arc és felzug a taps! Egyre terjed. Szétárad az egész nagy teremben. Egyetlen, mámoros újrázássá válik. S ez mind annak szól, azt dicséri, azt biztatja és annak könyörög ráadásért, aki az előbb életével nem törődve, ott lengett, forgott, ugrált és táncolt a levegőben ... — Buonacavallinak szól... — Igen... Nekem szól... Fölállt. Mintha már hivta volna az igy átélt mámor. Most már nem tudta volna visszatartani a szeretet gyermek könyörgése sem. De a kislány Is eljutott odáig, hogy szinte maga küldte a nagyapját— Ne küld be Elzát, jó? — Ne? Mindig aggódott, mikor igy magára hagyta, — de voltaképpen igy szerette jobban. Hiszen a villára vigyáz a házmester, az egyik inas is virraszt az előszobában. Nem történhetik semmi bej... Ilyenkor azzal vigasztalta magát, hogy a más!!, kis Vera is mindig magára maradt, ha ö elment... De az igazság az volt, hogy félt beküldeni a bonnet. Iszonyodva gondolt arra, ha a titkot eddig megtartó gyermek mégi3 kibeszélne valamit... Ha az utazgató szülők hazajönnek, fülükbe juthat.» Utána leshetnek... S akkor... Istenem, mi lenne akkor! Halkan nyitotta a villa vasrácsos ajtaját. A nyári este még sürü, álló melegben pihegett odakünn. De a csillagos ég és az alvó fák kilélegzése mégis enyhülést adott. A frissen locsolt fü közül felillatozott a megázott föld. Az öregur gondosan bezárta maga mögött az ajtót és megindult a taxiállomás felé. A gyermeket elhozta a lelkében. Mig a piroskocsiba tova hintázott, egyre reá gondolt. Csak ez soha meg ne tudja... Mennyire csodálja öt! Milyen büszke reá! A kis Vera szemében még egyre nö, világokat hódit a Buonacavalli páratlan művészete! De a mulató előtt megszűnt a szorongás. Elmaradt mögötte a gyermek is. Ahogy megérezte a deszkák friss szagát, a festék kicsit fanyar illatát, újra artistává vált. Az egyik férfiöltözőben gyorsan pudert hintett frissen borotvált arcára. Fegyelemhez szokott tartással és mégis öntudatosan jelentkezett a tulajdonosnál: — Megérkeztem, Konrád ur. A kövérkés férfi Jóságos arcán furcsa mosolygás bujkált. — Jó, jó, kedves Buonacavallim... — Kezdjük az előadást? — Azonnal. De előbb megkérném valamire... Ma lép fel először a nöimitátor. Figyelje meg kérem, ér- demes-e harminc estére lekötni? A maga szemében jobban bízom, mint a magaméban. — Előadás után referálok. De előre Is mondhatom: én nem tartom vonzó attrakcióknak a nőímitá- torokat, — Na, majd meglátjuk... Bár, azt mondják, az kivételesen jó. Udvariasan fordult két idősebb úrhoz, akik asztalt keresve járkáltak a telni kezdő teremben. — Erre parancsoljanak uraim. Ez kitűnő kis asztal. Sietni akart tovább, de az egyik ur visszatartotta: — Olyan ismerős nekem ez az öregember... Bizonyosan tudom, hogy már láttam valahol... — Láthatta is, Morvái ur.,. Valószinüleg nálam. A leghíresebb artista volt tizenöt évvel ezelőtt. — Es most? (Folytatása a jövő vasárnap.) t
