Keleti Ujság, 1930. február (13. évfolyam, 24-47. szám)

1930-02-02 / 25. szám

5

XIII. ÉVF. 25. SZÁM.

BGstxnm&xfa

Halálba kergették Lőrinczi Sándort

(Kolozsvár, január 31. Saját tud.) Kolozsvár társadalmát péntek délelőtt szivekig ható. lelkeket meginditó tragédia rázta fel. Dr. Lőrinczi Sándor, a kolozsvári orvosi karnak mindenki által szeretett és becsült tagja a csütörtökről péntekre virradó hajnali órákban agyonlőtte magát. A gyilkos golyó pillanatok alatt kioltotta egy értékes és egész életén át csak a hozzáforduló szenvedő betegek gyógyításáért dolgozó férfi életét. Ahogy a hir szétfutott a városban, mindenki, aki ismerte Lőrinczi Sándort, könnyekig meghatva, a megdöbbenés nyomasztó érzésével fogadta a szörnyű újságot. Mert Lőrinczi Sándor, amig eljutott egy derék és munkás életen keresztül a sorsvégzet katasztrofális meredélyéig, csak jót, nemeset, vigaszt nyújtott mindenkinek, aki hozzáfordult. A tragikus csapás súlyát fokozza még az a körülmény is, Hogy Lőrinczi Sándor akkor határozta el magát a helyrehozhatatlan tettre, amikor már úgyszólván egészen beérkezett a boldogság kapujába.

Lőrinczi Sándor vőlegény volt. Pár hónappal ezelőtt eljegyezte Arad város egyik legtekintélyesebb polgárának, Lengyel Lőrinc butorgyárosnak viruló fiatalságu leányát. Sugárzó öröm s a családalapítás fényének legnemesebb gondjai töltötték el egész lényét. És épen ekkor, ennél a nagy sorsdöntő válaszúinál Lőrinczi Sándor nemcsak arról mondott le, amit az élet adhat, hanem önkezével megállította a szívverését.

Miért tette ezt? Mindenki, aki csak hallotta a rettenetes és megváltozhatatlan hirt, ajkán és riadt tekintetében ott lebegett ez a kérdés.

Lőrinczi Sándor életére úgyszólván a derült égből hullott ez a halálos mennyltőcsapás. Egy gonosz és minden emberi lelkiismeretet megtagadó rágalom mocsarába akarták hurcolni. Ettől irtózott meg gyengéd és érzékeny lelke s az az elviselhetetlen gondolat hajszolta bele a tragikus tett elkövetésére, hogy meny- asszonya előtt még a rágalom legkisebb szep- lőivel sem akart megjelenni. A rágalom viperafullánkja volt az, amely halálosan megmérgezte.

A gonosz vár

A kolozsvári Patria csütörtök reggeli számában az utolsó oldalon kéthasábosan szedett feltűnő ciminel cikk jelent meg. A cikk tartalmából egy rettenetes rágalom kelevénye fakadt ki. Alapja egy ügyészségi feljelentés, amelyet egy Bone nevii, volt bodegatulajdo- nosnő tett az ártatlanul meghurcolt Lőrinczi ellen. A feljelentés szerint Bonené egy 260 léjéé követelés behajtásával küldötte el nyolc éves kisleányát dr. Lőrinczihez. A kért összeg helyett — a minden jel szerint a legromlot- tabb és nyerészkedési szándékból készült feljelentés szerint — Lőrinczi Sándor a kislányt narkotikummal elbóditotta és erőszakosan lépett fel ellene. Mikor a kislány elhagyta Lőrinczi rendelőjét, Lőrinczi a 260 lej helyett egy 100 lejest adott át neki. A leány a feljelentő anya szerint kábultan tért haza s csak faggatásra mondotta volna el a rémmesét.

A feljelentésnek azonban van egy olyan részlete, amely a gyermekét vércseként védő anya szerepét a legsötétebb szinbe állítja be és még a legnaivabb gondolkodó előtt is tisztázza a valódi tendenciát. Bonené nem a bűntény tisztázására s a bűnös megbüntetésére helyezte a hangsúlyt, hanem arra az

!l BÚTORT

jé mrnöságbert, modern kivitelben, jutányos árban

Székely & Réti

Bútorgyár Rt.-nálTSrgu-Muresan

vásáromat. — Hitelképes egyéneknek kedvező fizetési feltételek. — Világ- raarkas zongorák nagy választékban

1 500.000 lejre, amelyet erkölcsi kártérítésként követelt az orvostól.

Lőrinczi Sándor dr. egész a délutáni órákig nem szerzett tudomást a személye köré fonódó iszapos rágalomról. Lőrinczi délelőtt jét a Ferenc József-uti Poliklinikán töltötte, ahol főorvosi minőségben gyógyította az igazi orvost jellemző lelkiismeretességgel az ingyenes betegek százait és ezreit. A déli órákat arra használta fel, hogy egy Unió- utcai ház vétele dolgában tárgyalt dr. Bernád Ágoston ügyvéddel a ház tulajdonosának jogi meg,bízottjával.

„Egy tégla esett a fejemre“

Délután két órakor vidáman és derűsen tért vissza Kötő-utca 1 számú lakására, ahol pusztithatatlan energiával megkezdte magán- rendeléseit. Nem sejtett semmit. Nem sejtette, hogy milyen szennyáradat hömpölyög felé. Az első ember, aki közölte vele a Patria akkor reggeli számában megjelent cikk tartalmát, egy ujságiró volt. A rettenetes hir gyökerestől rázta meg az erős férfit. De még ez a szörnyű taglócsapás sem sújthatta le életerejét annyira, hogy kötelességét tovább ne teljesítse és hogy ne izgassa fel magát, nem szerezte be rögtön a személyével foglalkozó lappéldányt, hanem minden öntudatát összpontosítva, egész este fél 8-ig fogadta és gyógyította betegeit.

E sorok Írója egyik kollegájával a délutáni órákban már akkor látogatta meg, amikor Lőrinczi dr. a rágalmazó cikkről már értesült.

— Egy tégla a fejemre esett — mondotta a mindig vidám és nyugodt Lőrinczi most már szárnyaszegett kedvvel.

— Ártatlan vagyok. Nşm hinném, hogy akadna ember, aki elhinné ezt a rettenetes és képtelen vádat.

A szemei szinte beomlottak és nedves fátyolban úsztak, egész lényén átremegett a belső izgalom, de önuralmat erőltetve magára, így adta elő a gonoszul elferdített esetet:

— Hétfőn délután 5 óra tájban kinyitom a rendelőmnek a fogadószobába nyíló ajtaját, hogy fogadhassam a következő pacienst. A kolozsvári Román Nemzeti Színháznak egyik tagja, akit valami excémával kezeltem, várt a sorsára. Az ajtónál egy kisleányka állt.

— Kit keresel kisleány? — kérdeztem.

— A doktor bácsit — mondotta. Beengedtem a rendelőbe azzal a feltevéssel, hogy beteggel van dolgom. Csak az tűnt fel, hogy nincs kísérője.

— Hát aztán miért keresel engem? — fordultam feléje és kezemet jóindulatúan a pöttömnyi lányka fejére tettem, mintegy bátorításul.

— Az édesanyám küldött, hogy fizesse ki a doktor bácsi a 260 lejes tartozását.

A leányka azután kérdésemre elmondotta, miután én semmiféle tartozásról nem tudtam, hogy a takarítónő számlámra vásárolt anyja üzletében fát, amely egy év óta kifizetetlen. Természetesen csodálkoztam, hogy egy év után követelik az összeget s azt mondtam a kisleánynak, hogy most más takarítónőm van, majd magamhoz hivatom a régit s ha az megerősíti, hogy az összeggel tartozom, szó nélkül kifizetem.

— Menj haza kisleányom és ezt mond'd meg az anyádnak.

A kisleány erre azt mondotta, hogy nincs mivel főzniök. Erre én egy száz lejest nyújtottam át a leánykának. A leányka arcát szeretettel megpacskoltam és utjára engedtem.

— Meddig volt benn a leányka a rendelőben? — kérdeztük Lőrinczitől.

— Két, legfeljebb három percig. Utána rögtön beengedtem a Román Nemzeti Színház nak már említett tagját. El is felejtettem már az egész számomra jelentéktelen epizódot, amikor este 7 órakor kopogtattak rendelőm ajtaján. Egy rendőrtiszt állt az ajtóban a leánykával és az anyjával. Az anya rögtön támadólag lépett fel. Meglepődtem, sőt megdöbbentem, mert rögtön kihámoztam egzal- tált beszédéből, mivel vádol.

— Az én lelkiismeretem tiszta, — fordultam a rendőrtiszthez, az egész kitalált mese, a leánykát nem bántottam, de különben is el vagyok foglalva, mert még vagy öt páciens vár rám és kérem függessze fel eljárását este 9 óráig, amikor munkámat befejezem. Az anya elkezdett kiabálni:

„Az életével íog fizetni

— Ha revolverem lenne, lelőném — mondotta. Távozása után pedig az ajtóból ezt kiáltotta felém:

— Az életével jog megfizetni.

— A fenyegetésre nem helyeztem súlyt s este 9 órakor elmentem az első kerületi rendőrkapitányságra. A rendőrtiszt azzal a kérdéssel fordult az anya felé, hogy van-e látlelete. Miután azt a választ kapta, hogy nincs, azzal küldte el, hogy mindaddig jegyzőkönyvet sem vehet fel a vádról, amig a leánykán ejtett erőszakról nem szerez látleletet. Én egész nyugodtan hagytam el a helyiséget, mert a vád alaptalanságának tudatában nem is vártam semmi folytatást. El is felejtettem az egész ügyet És most itt állok, kipellengérezve a nyilvánosság előtt.

Úgy állt ott előttem, mint egy áldozat. A szemeiben az ártatlanul meghajszolt ember fájdalma égett. Igyekeztünk is megnyugtatni:

— Még holnap délelőtt, — mondottuk — bebizonyítja ártatlanságát és holnapután úgy fog visszaemlékezni az egész dologra, mint egy szörnyű lidércálomra.

— A magam részéről már elintéztem. Egy lépést sem teszek. Az igazságom és ártatlanságom tudata elég nekem. Ezt a rettenetes, rágalmazó cikket helyrehozni az én szituációmban alig lehet.

Nem mondotta, de ott láttuk szenvedő arcán, hogy a menyasszonyára gondol és azzal a rettenetes gondolattal viaskodik, hogy a reászórt szennyek egy csöppje is ráfreccsenhet a szeretett leány tiszta lelkére. Ismerni kellett Lőrinczi Sándort. A munkájában eltökélt lendület és férfias munkabírás jellemezte. Ezen a téren töretlenül állt az energiája. De maga a puszta gyanúsítás kioltotta benne az életvágy és életakarat minden lángját.

— Kedvesek és jók vagytok, hogy igy törődtök velem. Köszönöm fiuk, én már tisztán látom tennivalómat és nem fordulok semmiféle módhoz, hogy azon változtassak. Sorsom megpecsételődött.

Ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlünk a délután óráiban. Este újra felkerestük. Mindenki szerette Lőrinczi Sándort és a barátoknak egész serege vette körül, igyekezett friss vérkeringést ömleszteni az elpetyhüdt akaratba.

— Nem, nem. Itt most már vége mindennek. Majd én elintézem.

Baráti körben, az utolsó éjszakán

Barátai nem akarták magára hagyni. A vele egy házban lakó Darvas Simon dr. volt lapszerkesztő, Lőrinczi Sándor régi barátja meghívta magához, hogy töltse ott az estét. Azt remélte, hogy a meghitt baráti kör melegénél magához tér kábulatából és később reálisan gondolkodó, hűvösebb aggyal megbeszélik a gonosz támadás elleni védekezés módjait.

Darvas lakásán felszólította telefonon Aradon lakó menyasszonyát. Szavai nem voltak idegesek. Mély fájdalom és gyengéd szeretet melegítette át remegő hangját. A menyasszonya kérdezett valamit, amire Lőrinczi dr. azt felelte:

— Valami bajom van.

Pár pillanatnyi szünet, mialatt az aradi telefonkagylóba egy ijedt női hang kérdezhette: „Mi baj van?“.

— Ne aggódj drágám, — mondotta most már bizalmasan, megnyugtatást sugalló hangon. Majd elmúlik, majd elsimul minden. Különben ma éjjel még levelet Írok neke'd s abban elmondok mindent, mindent. A telefonba