Keleti Ujság, 1930. február (13. évfolyam, 24-47. szám)
1930-02-10 / 32. szám
TUI. wvr. 32. SZÁM. KujmUífsaíc 15 Dr. RÉVÉSZ MARGIT gprmetaíisíörá Budapest, i. Zugtlgel. Remete-ut 13. Telefon @40-96,641-33. Klimatikus gyógyhely 300 m. a. t. sz. f. üdülésre szoruló vérszegény, ideges gyermekek részére. — Állandó rendszeres iskolai oktatás Érdeklődés esetén készséggel küldünk tájékoztató prospektust. ....VALVO! i! rádiócsövet vegye® stop ! 1 1 ‘ 1 i< 1 n 1 V ú-.; a.viáu. /.v ^ Hallgasson meg uj hálózati Rádiásepeket jj ♦ Mpróbáltam j jí i i 1, - 1 ij esnél maradok I „Electrica“ CLUJ, Kossuih L>u. sarok ■ .... !i Erdély részére ilfflEli Societate de Electricitate képviseli: Elillillu CLUda Str. Tudor Vladimírescu 6< ** : í: 1 ‘>, ij ! ’ Eckener kiszál! a Zeppelinből, meg a „beszélő filmaktualitásokból“ és úgyis — ember marad... „Kstelcpiteísi a, léghajóiból a rén-szarvasokat, szán-kutyákat és ródiikat és az Északi Sark „íelíeáezése“ helyett meglátogatom a magyarokat“ — Erdélybe csak akkor repül a „Graü ZeppoISsi“, ha telkéri erre a bukaresti kormány — Angyali nyugalommal táncoltak az utasok, mikor a léghajó a megsemmisülés veszélyében Sorgoit — Genfi munkatársunktól. — Bevallom, semmi különöset nem találtam Eckener előadásában. Az egész Jules Verne-szerű vállalkozás háromezer méternyire a föld felett, az Ural végeérhetetlen barna hegykigyója felett, Szibéria és a Tartaren-tengerszoros égbenyuló hegyormaihoz közel, ködben, a tájfun veszélyétől hajtva, a dzsesz- bend taktusára ujjongó utasokkal, úgy, amint a világ összes rádiói minden moccanásukat kifogták a világűrből, szóval maga a megtörtént szimpla reáli- tás sokkal izgalmasabb volt, mint igy a jámbor vetített képek előtt, a hosszunyaku pálcával hadonászó, hol meg zsebrevágott kézzel középiskolai tanárhoz hasonló mozdulatokat tevő német Zeppelin-müvek igazgatója. Pláne viccelt is még hozzá Eckener. — Be vagyok rekedve — mondja — szerencsére nem muszáj elénekelnem az előadásokat, különben el sem jöttem volna Önök közé... Talán az első német ember volt, aki a háború óta meghódította a francia Genfet. Nem is csoda, hisz abból az alkalomból, hogy héliummal fogják kicserélni a robbanékony gázt, kellő humorral egész hallgatóságát meginvitálta a Zeppelinre. Minden ott volt ebben a jóizü, életerős, szőke germán tipusban, csak valahogy egyedül volt... a német technika hiányzott mellőle, ha például csak vetítették volna őt egy „film sonor actualité” elröpülő jelenetében, a közönség mélyen meg lett volna hatva, bámulná a bátor arcot, német teremtőerőtől sugárzó tekintetét, az egész energikus embert, aki a kor legnagyobb csudáját vitte át a valóságba: bravúros sebességgel körülléghajókázta a világot. Ezért sokkal többet vártam személyes találkozásunktól, mondom is az előkelő Lac Lenianparti hotelben, amint beszállunk a liftbe, dr. Lédermann László genfi magyar egyetemi tanár barátomnak: — Valahogy tőlünk függ, a kérdéseinktől, hogy ez a fölszállásunk egy Zeppelin-szerű izgalommal és feszültséggel fog janii, vagy pusztán a hiuságkielé- gitő interjúk számát fogja szaporítani. Hamarosan meggyőződtem azonban róla, hogy Eckener nemcsak a levegő hőse, nemcsak szenzációs kozőr, hanem nomesyeretü, igazi ember, aki ha akarna se tudna alaesonyabbrendü szempontok szerint beszélni, vagy gondolkozni. — Ismerem Kolozsvárt és lakóit — kezdi — sajnos csak — madártávlatból... Körülnézünk a hotelszobában, amely 4 óráig a kormányozható léghajó parancsnokának hajlékául szolgál. Rengeteg bőrönd, szanaszéjjel térképek, géppel írott „flekkek” az Íróasztalon, a sezlonon meg friss gyűrődések jelzik, hogy dr. Eckener Hugót délutáni álmából zavartuk fel. Nyilván jobban birja a légi utazást, mint a szárazföldi strapát. Ötvenötéves ember lehet a „Graf Zeppelin” parancsnoka, katonatisztszerü lényével feltűnő ellentétben áll lenyűgözően közvetlen magatartása. Talpig ember Eckener, akinek lelkületére bár a leg-picikébb árnyékot, de annyit sem vetett az a tudat, hogy divatban van... Mégis, csak egy világkörüli utazás tömör izgalmával állhat csal. rendelkezésünkre. — Szóval két ízben is elröpültem már Budapest felett, először éjszaka volt és a magyar főváros felett elnyúló ködön alig-alig pislogtak át a villanylángok. Másodszor azután jól láthattam Budapest vonalait és valami fura érzés fogott el: jó volna kikötni itt arra gondoltam. Asóta valósággal rabul ejtett az a gondolat: meg kell ismerjem a magyarokat, meg kell látogatnom Budapestet. — Most nyílik alkalmam először közölni, hogy még ez esztendő folyamán valóra váltom ezt a hő óhajomat és a Graf Zeppelinen vagy augusztusban, vagy szeptemberben elrepülök Magyarország fővárosába. A nyárutó langyos, tünde napsugárfürdője a mi legkedvesebb kísérőnk, lentről pedig a fantáziákban úgy siklik el a léghajó, mint valami álomból kimászó tünemény az antracéntintához hasonló égboltozat előtt. — Meg akarom mutatni Budapestnek, hogy bármilyen kolosszális alkotás is méreteiben a Zeppelin, leszállása és kikötése mégis a legnagyobb könnyedséggel történik. — Egyúttal előadást tartok Magyarország fő-, városában arról, hogy a légi közlekedés micsoda perspektívákat nyit föl az eddig kevésbbé érvényesült, életképes nemzetek számára az emberi civilizáció minden vonalán, meg azt, hogy: miképpen kell elképzelni azt a sokat emlegetett népek közötti közeledést, a „hipp- hopp: ott legyek, ahol akarok” ezeregyéjszakái álmának realizálásán keresztül. — Hát Erdélybe, Romániába nem látogat-e élt — Ha meggyőződnék arról, hogy szívesen vennék ebben az országban a Zeppelin megjelenését, esetleg szó lehet egy Romániába való repülésről is. Ez tulajdonképpen nem is volt interjú, csak egy sokkal elevenebb és emberibb beszélgetés Ecke- nerrel. Nem fonográfszerüleg akartam visszaadni a szólamait, hanem bepillantani annak a halandónak belső világába, aki madár nem járta utakon vezette négy napig a világ leghatalmasabb légi alkotmányát. És csakugyan, milyen nyugodt ez az Eckener. Pe vájjon a szálldosás közben... minden pszichikai rezzenésében „hős”-e? — Soha nem éreztem a veszélyt — szaladt ki az öntelt vallomás Eckener ajkáról. Valahogy oíyaa fából vagyok konstruálva, hogy amit lehet, megteszek kitűzött célom százpercentes keresztülvitele érdekében — azután meg nem fog rajtam a félelem. Mégis, mikor földkörüli utunk alkalmával Szibéria felett repültünk, veszélyessé válhatott volna a helyzet. Az Ural hegyhullámai felett konstatáltuk, hogy térképeink nem pontosak s bevallom: Szibéria végeérhetetlen hegyei és pusztái lehangolólag hatottak rám. A szikratávíró a Tokióban ránkváró ünneplés feszültségét hozta hírül, én meg tökéletesen elvesztettem tájékozódó képességemet. Ha akkor egy köddel találkozunk, nyilván megsemmisül a „Graf Zeppelin”. Rábíztam magam az ösztönömre és Istennek bála, megmenekültünk... — Még kínosabb volt a helyzet Japán előtt... Nikolajevszk, meg a Tartaren tengerszoros között szálltunk el... Egyik oldalon a Sachaku 2000 méter magas hegycsúcsai meredeztek felénk, közvetlen szomszédságában, Mandzsúriában pedig háromezer méter magas begyeket kellett elkerülnünk. Borzasztó vált a látvány: körülöttünk a tájfun veszélye, az Isten felé törtető hegyormok, lenn pedig a végtelen semmi, hisz a legcsekélyebb partot sem láthattuk. És az utasok meg — hogy úgy mondjam — angyali nyugalommal táncoltak a dzseszbend ritmusára. — Két óráig tartott az ut a Tartaren tenger- szoros felett: s bevallhatom, ez a két óra nem tartozik életem legkedélyesebb epizódjai közé... Eckener most már földerüló arccal beszel arról, hogy az utasok milyen kellemes érzések között töltötték idejüket a léghajón. — Főleg az éjszakákat szerették a Zeppelin- utasok. Alig ismertem még olyan utast, aki utóbb ne hálálkodott volna, milyen pompásan aludt a léghajón. Volt azután 2—3 olyan légi utasom is, akik soha, például vonaton nem hunyták még be a szeműket, a Zeppelinen pedig, a keskeny, nyugodtan szálldosó kajütökben istenigazából elszenderedtek. —- Csakhogy végre, annyi évi almatlan utazas után, úgy elaludtunk, mint a tejfel... Ezután a Zeppelin konyhájáról beszélt dr. Eckener, akiről látni, hogy az étkezés örömeit, még a mennyekhez közelebbeső régiókban sem veti meg. — A legtipikusabb Zeppelin-étel a magyar módra készített gulyás. A Csendes-Óceán felett általános kedveltségnek ör-
