Keleti Ujság, 1930. január (13. évfolyam, 1-23. szám)

1930-01-06 / 4. szám

zz//, vrw. a. vzzv. » EG Y NAP A KOLOZSVÁRI POL­GÁR ÉLETÉBŐL Reggeli hat 6ra. A kolozsvári polgár nyugodtan alussza az Igazak álmát becses családjával. A cseléd azonban megzavarja. — Tegyek tüzet nagyságos ur? — Van még az ebédlő székekből? — Tegnap eltüzeltük az utolsót is. — Esik a hó Mari? — Igenis, nagyságos ur. . — Akkor enyhült a hideg. A nagykabátomat te­rítse rá a nagyságos asszonyra, de óvatosan, hogy (el ne ébredjen. — S mikor tegyek tüzet nagyságos ur? — Ráér Mari. Előbb kisorsoljuk a bútorokat. Majd szólok. Elmehet Mari. A kolozsvári polgár felül ágyában, magára ölti rongyos pulóverét és elégedetten nézi a jégviragos ablakokat. — Legalább nem látnak be a hitelezők. Alig világosodik, valaki durván kopogtat az ajtón. — Ki az? — A kéményseprő. — Ma nem seprűnk. Menjen dolgára.- — A dijért jöttem uram. Tessék kifizetni a ne­gyedet. — Majd elsején. — En nem várok. — Akkor kapcsolja ki a kéményeket. Tegnap a villanyt is kikapcsolták. Kapcsolja ki maga is, vagy álljon a hóban, ameddig jól esik. A polgár kacag az ötletén és visszabujik az ágy­ba. Az asszony felébred. Kívánatosán ásít és azt kérdi: — Hány az óra Gerő? — Azonnal, szivecském. (Kiordlt a konyhába); Mari! Menjen és kérdezze meg a házmestertől, hogy hány az óra. — Hol az órád Gerő? — Javítóba adtam szivecském... — Légy őszinte, ne hazudj Gerő... — Jó hát bevallom. A tegnapi zsuron megették a barátnőid. Egészségükre. Úgyis olyan ennivaló szép ] óra volt. Mari jön és jelenti, hogy fél kilenc. — Jesszusom! — Siess Gerő! Elkésel a hivata­lodból. •— Ne izgasd magad szivecském. Nem megyek ma hivatalba. — Tegnap sem voltál, tegnapelőtt se. Mi van a hivataloddal Gerő. A polgár jóízűen nevet: — Leépittettem... Nem tudok románul. Az asszony sikoltva hanyatesik. A polgár egy po­hárral a vízvezetékhez rohan és idegesen csavarja. Kicsavarja, becsavarja, becsavarja, kicsavarja. A ve­zeték pár üreset köpik, krákog, de vizet nem ad. Mari röhög. — El tetszett feledni Nagyságos ur, hogy már három napja kikapcsolták. — Köszönöm Mari. (Felesége fölé hajlik): Pa­rancsolj drágám magadhoz térni ecetes viz nélkül, mert a vezeték befagyott. Olyan hideg volt az éjjel, hogy a tótok lovának mindakét füle lefagyott — né- pieskedlk. Közben jó ötlete támad és óvatosan rá­esik egyik asztalkára, amely darabokra törik. — Mit csináltál Gerő? — Ne busulj szivecském, úgyis antik volt. Tüzelje fel Mari... (Körülhizelgi az asszonyt.) Mit kap ebéd­re apuka? Egy kis előétel, eröleves, kacsa, tészta ... — Miből? — sir az asszony. Semmink sincs. A férj leinti: — Azzal te ne törődj, csak főzzed ... Az ajtót gorombán belöki egy aktatáskás ur és a szőnyegekre letopogja a havat a lábáról. — Az adóvégrehajtó vagyok. Itt lakik Hóstáti Gerő magántisztviselő? Négyezer lej globális a fo­lyó évre, két ezer lej „Râmasita“ a mult évről... Kolozsvári polgár ijedten: — Nem lakik kérem, dehogy lakik. Az elődöm volt a lakásban és névro­konom. Két hete, hogy elköltözött. Nem hagyott az semmit itt (bocsánat) poloskán kívül. — Nem ön az? — gyanakszik a tisztviselő. — Hogy lehet velem összetéveszteni. En alacsony szőke fiatalember vagyok, az egy bivaly, ma­gas, testes, fekete, clgányképü, nagy ember. — Mindenesetre nagy gazember, két hete vadá­szom. Hivatalba nem jár, a lakásán letagadják. — Ez a helyes kifejezés. Adót azt tudnak nem fizetni. Csak találkozzam Maniu barátommal... A tisztviselőnek eszébe jut a Vajda-féle udvarias- sági rendelet és bocsánatkérések között távozik. A polgár tele szájjal újságolja a feleségének. — Bevette Maniut, pedig a Newyork főpincérére gondoltam. Az asszony gyanakodva: — Annak is tartozol? — Bagatel, — int a polgár és siet ajtót nyitni, mert valaki eszeveszetten csenget. — Számla kérem. — Menjen a fenébe. Nem lakom itten. (Dühösen előrántja a zsebkését és elvágja a csengő vezetékét.) — Hogy végre én is kikapcsolhattam valamit. Fél óra múlva a gyerek, öt-hat éves eleven fiúcs­ka, a hitelezőkkel játszik. Az ablakon át mutogatja a szoba kulcsot és kacagva kiáltja: — Apuka nem lakik Itten!... Apuka repatriált, apukát leütötte a haj ókó tél... anyuka mosónő volt... Közben apuka töpreng, de szerencsére idejében pillant fel, hogy meglássa a közelgő közjegyzőt. Csak annyi ideje van, hogy odaszóljon a feleségének: — Intézze el szivem és gyakorolt mozdulattal az ágy alá búvik és mintha kitűnő cica volna, úgy figyel. Minden szó áthallszlk a vékony levélajtón. — Ah! Maga az Pista? Mi baj? — Semmi semmi Edith. Gerövel szerettem volna beszélni, de ha nincs idehaza, még jobb. Hogy van édes Edith? Az asszony (kiváncsi félelemmel): — Váltó? A közjegyző véletlenül kikorrigálja: — Nem váltó, váltók... de ne törődjék velük. Gerőre tar­toznak. — Miféle váltók? — didereg a nő... — Egy húszezres a Mezőtől — egy harmincezres ugyancsak a Mezőtől... A Kishiteltől tizezer... („A másikat már peresítette''). Ezt az ötezrest nem is emlitem... — Iszik egy konyakot Pista? — Nem, köszönöm... (Hipnotizáló tekintettel las­san, mint ahogy a filmeken látta, ráhajlik az asz- szony ajkára, utána lélekzetét pótolva, asztmásán li­hegi)... Édes Hedith... Phá... Neked!.... Edith!» Az asszony pirosán beszól az ágy alá: — Kibújhatsz Pista... A kolozsvári polgár szomorúan, mondhatni tra­gikusan porolja a térdeit: — Most másodszor bújok kl Edith... Mindent láttam Edith... A boldogságom! Ml lett vele? — In­kább óvatolta volna meg a váltókat..! Az asszony vállat von. A férfi megdöbbents egy» szerűséggel, komoran dörmögi: — Aszpirin? Veronái? Luminál? Sztriohnin? Kö­tél, vagy revolver? ... Az asszony kijön a béketürésből, — Minden elsején nem játszhatsz öagyllkoaaá* got... En Is unom... A férfi szótlanul felveszi a kopott télikabátját és elmegy. — Isten veletek!... A nap a szokásos módon eltelik. Mindössze még két-három hitelezőt dobnak ki... Estefelé szép kék fény hull a hóra. Poétikus hangulat. Az asszony a tüzvilágnál a „Színházi Elet"-et olvassa és oda m figyel a konyhából átszürődó veszekedésre. — Ezt a Hóstáti Gerő ur lakása? — Nem ez kérem, — pattog Mari a cseléd — In­nen elköltözött. Nem lakik itt, kérem. Azt hiszem, repatriált Az emberek újra felveszik a kolozsvári polgár holttestét és csakhamar a szomszédból halljuk: „Itt lakik Hóstáti Gerő magántisztviselő?..." Mari vihogva jelenti asszonyának:: — Kidobtam őket, nagyságos asszony... A kisfiú (öt-hatéves, szép gyerek) ujjongva csa­csog. — ... a apukát elvitték a mentők a szomszédba.. —rő. Egymilliárd lej államsegély fáma Erdély magyarságának, ha Romániában a lettországi kisebb­ségi Iskolarendszer uralkodnék.«„ (Kolozsvár, január 4.) A régi Lettország­ban, orosz provincia korában a lakosság hét százaléka volt német, ezzel szemben pedig a művelhető terület 50 százaléka, az erdők 99 százaléka német tulajdont alkotott. Az agrár­reform itt is alapos munkát végzett: az állam alapitó német lovagok utódjainak háború- előtti birtokaik 2.5 százalékát hagyták meg mindössze s a kisajátítás még a felszerelésre is kiterjedt. Az árak ott is csak formát jelen­tettek, nem pedig kártéritést. Ugyanakkor azonban meghagyták a 70.000 főnyi németség­nek teljes kulturális vagyonállagát. Sőt mi több: a régi orosz gyámkodással szem­ben teljesen felszabadították s a maga urává I tették. A napokban ünnepelték a lettországi ; német iskolai autonómia fennállásának tiz esztendejét. S nincsen számunkra tanulság nélkül tallózni kissé az adatok között, melyek e tiz esztendőről beszélnek. rAz autonómia A törvény, melynek fennállását most ün­nepelik, 1919 december 18-án született meg s az az összes lettországi német iskolákat — az államiakat épenngy, mint a községieket — a német közoktatásügyi igazgatás hatásköre alá helyezi. Ennek az igazgatásnak hivatal­nokai állami tisztviselőit, kiket azonban a német parlamenti csoport választ meg s a miniszterelnök csupán megerősít állásában. A tanerőket viszont az iskolatanács választja mieg, mely az érdekelt szülők és tantestületek képviselőiből áll. A kisebbségi közoktatásügy főnöke pedig, aki egyedül a kormányelnök­nek felelős, résztvesz a miniszterta­nács minden ülésén, mely a kisebbség ügyeivel foglalkozik. Az iskolák fenntartása akként történik, hogy mind az állam, mind a községek közoktatás­ügyi költségvetésüknek pontosan azt a hánya­dát kötelesek a kisebbségi iskolakormány­zatnak átszolgáltatni, ami a kisebbség népe­sedési arányszámának megfelel. Riga városa például közoktatásügyi kiadásainak 13 szá­zalékát adja ezen az alapon német iskolaoé- lokra, miután ennyit tesz ki az ottani német 'lakosság arányszáma. J óaCa^u hölgyek és f rfiak fényképes aján- 1 tát kérjük PvtíapasSen felvételre készülő *!■- g rfflm fejáfSzásához. Zsűri dönt azok­ról, Kik megfelelnek és a rendezőség költségén Budapestre jönnek. Horribilis költségekre való tekii tettel 100 lei beküldését kérjük a fénykép- * pel. Sarkadi szinigazgató Budapest, Izabella-u. 10 Ily feltételek mellett érthető, hogy a ki­sebbségi oktatás fejlődésnek indulhatott, amit az alábbi számok beszédesen tanúsítanak: 1919-ben Lettország területén összesen 45 iskola működött, melyeknek száma 1921-ben 85, 1928-ban pedig már 110-re emelkedett. Ugyanez idő alatt a tanulók száma 1675-ről ll'.485-re emelkedett. Ezt a tanulósereget 657 tanerő tanította, az 1919-bon foglalkoztatott 557 tanerővel szemben. Ezeknek az iskoláknak fenntartása 1921- ben 530.000 latba került, mág a fenntartási költség 1928-ban elérte a 2.212.000 latot, vagyis tanulóként 47 latról 193 latra emelke­dett az iskolai költség. Ebből az összegből 67 százalékot viselt az állam és a község és csak 33 százalékot kellett a német lakosságnak kü­lön összeadnia. Ezeknek a számoknak igazi jelentősége akkor szökik a szemünkbe, ha meggondoljuk, hogy a lett pénzegység egyenlő értékű a sváj­ci frankkal, ami annyit jelent, hogy ezidőszerint Lettországban egy-egy ki­sebbségi gyermekre kb. 130 svájci frank, vagyis mintegy 4000 lej évi ál­lamsegély esik. E kulcs szerint az erdélyi magyarságnak pontosan egymilliárd lej államsegély járna évenként. E jubileum alkalmából számos nyilatko­zat és beszéd hangzott el. S kivétel nélkül valamennyi azt állapította meg, hogy a kul­turális szabadságoknak ez a becsületes meg­oldása szinte teljesen áthidalta azokat az el­lentéteket, * melyeket egyfelől az évszázadra sérelmek, másfelől pedig a tiz év előtti forradalmi túl­zások támasztottak. S ha mi innen Erdélyből, a „lelkiismereti szabadság“ klasszikus hazájából mindezt számba vesszük és mérlegeljük, tanácstala­nul állunk a rejtély előtt, hogy miért nem lehetséges annyira rokon, sőt sokkal kedve­zőbb viszonyok között ezen a földön is az, ami ezekben a kis északi kis országokban már tiz éves múltra és értékes eredményekre tekint­het vissza. Pop Ghita képviselőnek hosszúra nyúlt tanulmányútja alatt alkalma nyilhatott ezek­ről a jelenségekről személyes tapasztalatokat gyűjtenie. Érdeklődéssel várhatjuk tehát azt a hatást, melyet ezek a tapasztalatok a ké­szülődő kisebbségi statútumra gyakorolni fognak. dr. S. 1,

Next

/
Oldalképek
Tartalom