Keleti Ujság, 1930. január (13. évfolyam, 1-23. szám)

1930-01-20 / 15. szám

16 XIII. ÉVF. 15. SZÁM. Tükördarahok A matriarchatus felé Az angol légügyi hivatal a napokban publikálta tavalyi tevékenységének adatait. Hogy Anglia fölött a legkiterjedtebb a szárazföldi légi hálózat s hogy Angliából indul ki a legtöbb kontinentális, azaz kül­földi, sőt közel- és távol-keleti légijárat, azt valószi- nüleg minden újságolvasó tudja, vagy legalább is feltételezi. Ugyanígy nem meglepők az olvasók szá­mára azok az angol légitiötta fejlődésére vonatkozó adatok sem, amelyekre a komplikált statisztikai táblázatból következtetni lehet. Ezért azután a kü­lönböző angliai légiforgalmi társaságok által szállí­tott utasak imponálóan nagy száma sem elképesztő. A meglepetést egész szokatlan téren tartogatja a je­lentés. Otţ, ahol az uj pilótancnizcdék kiképzéséről beszél. Itt mondja el, hogy a londoni központi piló­taképző iskolán az év folyamán olyan sok mi .jelent­kezett a légi tanfolyamokra, hogy külön női kiképző­kurzusokat kellett felállítani, Mr. C. Ecsíiter, a pi- lótavizsgáztató bizottság elnöke ezzel kapcsolatban ' ’ jelentette, hogy a nők „bámulatosan gyorsan ”ş né­ha sokkal gyorsabban sajátítják el a repülőgépveze­tés mesterségét, mint a, férfiak. Az olvasónak bizonyára egész különböző dolgok jutnak az eszébe s a mai nő sportszenvedélyere, ka­landos érdekesség! hajszájára, excentrici.ására s ha­sonlókra gondol. Ki kell jelentenem, hogy téves utón jár. A szóbanforgó hölgyek említett kurzusokra ke­nyérkereset okából iratkoztak be. Valamennyien mgi-soffőrükké képeztotték ki magukat s nagyon sok közülük már „dolgozik” is az Anglia fölötti levegőben. Korántsem sportról van tehát szó, hanem arról, hogy Angliában a „földön” már egyre nehe­zebb a nők elhelyezkedése, bevonulnak tehát a le­vegőbe is. Valaki már úgy is felvetette, hogy háború esetén a tengeralattjárók szolgálatait nagyon jól el- tudnák látni a nők is. Bányász meg mái eddig is akadt közöttük. Azt a bizonyos matriarehatngt. tehát, amiről újabban annyit beszélnek, így is kel! érteni A nő mint munkaerő megjeleni!^ mindenhol. A leghiszékenyebb ember Messze történt, de azért r.agypn is igaz. Az egyik indiai kikötővárosban egy angol ur nagyon sürgősen nutótaxival hajtatott a pár perccel később Európába induló bajó állomásához. Amikor az autótaxiból kiszállt, felfedezte, hogy nincs apró­pénze s nem 'tudja kifizetni a sot'főrt. — Majd váltatok a hajón. Várjon — mondotta hanyagul és már ugrott is a kis motorcsónakba, mely a körülbelül száz lépésre horgonyzó hajóra vitte az utasokat. A benszülöfct soffőr a taxi óráját le se állította. A várakozási időt had mérje hozzá a fuvarhoz. Ez a szokás. fi z angol azonban nem jött. A hajó már elindult. Az angolnak még mindig se hire, se hamva. A hajc korlátjáról se integetett. Ha az angol azt mondta, hogy várjon. há‘t ak­kor vár, — gondolta a soffőr. „Az angolok szorgal­mas, megbízható emberek” — tanulta még az isko­lában. És várt Ült a volantnál délig. Estig. Ott vol't még más­nap délelőtt is, amikor már a rendőr érdeklődött, hogy mit áll itt. S amikor a soffőr nem akart tágítani, bevitte a a rendőr a legközelebbi őrszobára s felvettek vele valami jegyzőkönyvet. A soffőr a jegyzőkönyv felvétele után vissza- hajtott a kikötőbe, ugyanoda, ahol tegnap reggel óta várt. A taxi órája közben többször lejárt. Már any- U'/it mutatott, mintha ezer kilométert szaladt volna. Megint jött a rendőr. Megint bevitték. A soffőr megint visszahajtatott. — Egy angol ember neki azt mondta, hogy vár­jon. Ö tehát vár. Két hétig várt. Azután bevitték az őrültek­házába. Mit akarnak a feltalálók? A feltalálókról az az érzésem, hogy a mi nap­jainknak ők olyan-féle lényei, mint amilyenek egy­kor a varázslók, a bűbájosok és a boszorkányok vol­tak. Ma a feltalálók produkálnak olyasféle meglepő dolgokat, mint amilyenekre valamikor a képzeleté­ben primitiv ember azt mondta, hogy „kísérteties”. „Kísérteties” lett volna azelőtt például (s- a mai primitiv ember előtt még mindig „kísérteties”) a telefon, a gramofon, a rádió, az automobil, a re­pülőgép. Hogy egy kagyló beszéljen, egy lemez éne­keljen, koesi ló nélkül fusson, valami iromba nagy házalaku dolog a levegőbe emelkedjen, ez ugyan­olyan „kísérteties” lényegében, mint az, hogy az éjfélkor szakított íü gyógyítson, az öntött ólom jö­vendöljön, Luca-napkor a jövendőbeli a füstben és gőzben megjelenjen... Valami kapcsolat tehát a primitiv bübájosko- , dés és a mai feltalálás közt mindenkép van. Itt van például egy V. B. Sclatovy nevű ur, aki most azt találta fel, hogy hogyan kell láthatatlanná tenni a tárgyakat, az uccai forgalmat, a házakat, az embert. Azaz röviden szólva, hogy kell eltüntet­ni a világot, A dolog technikai része persze ugyan­olyan Kolumbus-tojása, mint a többi találmányé. Valami uj fényszóró-félét szerkesztett, mely rotáló fényforrások és rotáló színes üvegszektorok fényét vetíti, ha úgy kívánják nappal is, minek következ­tében vibráló köd keletkezik s minden láthatatlanná válik, annyi időre, amennyire ép az ember akarja. Mondom, a dolog nagyon egyszerű. Az eredmény azonban — ösztönösen eredeti fantáziával megítél­ve — mégis „kísérteties”. Láthatatlan lesz a kör­nyező világ... ... Kár, hogy a feltalálóknak se lehet visszautaz­ni a múltba, pár száz évvel visszafelé. Micsoda nagy boszorkányok lennének s micsoda kísérteties ijede­lemmel töltenék el az embert. Viszont: egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy valamelyik a feltalálók közül valahol most azon töri a fejét s már talán nyomon is van, hogy ez a muit- ba való visszautazás is lehetséges legyen. Ha ez si­kerül, akkor bezárul a kör. A mult'összekerül a jö­vővel, azaz a mai jelennel. A régi varázslók és a mai feltalálók mind összeverődnek. Csupa hókusz­pókusz és mese és csodálatosság lesz a világ. A feltalálók minden technikai gépiesitósük mel­lett ugylátszik ezt a mesékkel benépesített világot akarják. És azt akarják, hogy az ember meg az le­gyen, ami a régi mesékben. Jancsi és Juliska, Ha­mupipőke é6 a többiek... Milyen jó lesz 1 <G, G.) m I ni» "iin^ «nap »mi »hm i —n i y ni % Siouen, a múzeumok városa — Jlyárvégi kalandozásaimból — Louvreban töltött esős délutánok már íze­lítőt adtak a város levegőjéből. Monet ködös vásznai egy különös világról regéltek. A nagy impresszionista mestert egészen meghódította ez a normand város, az óriás góthikus kathed- rális égbenyuló kőcsipkéit valami öt-hat kép­ben örökítette meg. Ezek a kékes-lilás színek­ben úszó titokzatos képek húztak, vonzottak magukhoz ellenállhatatlanul, belém fogództak szívós karokkal és vittek magúkkal Most itt vagyok a place de la Calende-on. egy régi csendes, kis szállodában, szemben a székesegyház zárja el az eget. a téren virágáru­sok kínálják cserepeiket: hátul egy szűk kis uc- ca vezet a vásártérre. Reggel az árusoktól van tele a tér. az uccán nem lehet járni, mindenki kirakodott. A virágárusok után jönnek a fűsze­resek. élelmiszerek, lejebb pedig zöldségtől, gyü­mölcstől színes a tér. Délfelé szedik csak fel a sátrakat, az egész uccáról árad még az ételszag, papirost, szemetet visz magával a szél. De nyolc után hirtelen besötéíül. már nem lehet látni a hatalmas, fényes palotákat, csak középkori szűk. kanyargós kis uccák vannak, a házak szinte összeérnek és elkezdenek talán mesélni egymásnak. Kilenckor egyszerre meg- kondul a nagy toronyóra, elüti az órát és az­után zenélni kezd. De nem csak egy órát üt. a nappal halott órák mind feltámadnak, most már nem az autóké, hanem az övék a város, egymásután elkezdenek mély, századoktól oerc- kedt hangon kongani. Rouen-t elnevezték a muzeum-város-nak. annyira őrzi a múltját, a legvirágzóbb, pazarabb góthikus művészetet, a franciak Firenze-vel sze­retik összehasonlítani emlékeinek gazdagságát és méltán büszkék rá. De Rouen a ..Carillon’ városa elsősorban, a zenélő óráké, amelyek min­dent kifejeznek ebben a sokarcú városban. Három hatalmas góthikus templom van egy­másnak ugyszólva szomszédságában, mind a három egészen különböző és mind a hárem re­mek a maga nemében. Nem olyan egyszerűek, komolyak, impozánsak, mint a párisi Notre Da­me, a rouen-i nagy templomok századokon át épültek, folyton változtak és a késő gottiika adta meg jellegüket, masszív várszerü falak mellett a legcsodálatosabb faragványok emel­kednek, minden bejáratot a szobroknak, tor- nyocskáknak egész tömege veszi körül. És a tornyok nem szigorú bástyák, mint Parisban, hanem díszes udvaroncok, vagy sugár ajtónál- lók. A székesegyház az egész város fölé emel­kedik, 156 m. a közbülső tornya. De belül is el­kápráztatja az embert. Nemcsak a megszakítás nélküli, szédületes oszlopok, a pompásan fara­gott karzat fogja meg az embert, hanem az ab­lakok. 1 A roueni templomablakok! Csak ezeknek a tanulmányozásával napokat, hónapokat lehetne eltölteni! Miféle üvegfestmenyek vannak itt, mi­lyen színekben ragyognak, ha rájuk süt a nap­sugár. A középkorban hires volt Rouen az üveg­festményeiről, azután porcellánt festettek, pom­pás faienceokat csináltak. Ma páratlan a rouen-i Musté de ccramique. amely nem csak a francia, hanem a külföldi porceliánoknak is gazdag gyűjteménye. De nemcsak három érdekes temploma van Rouen-nak. az embert mindenfelé újabb meg­lepetések érik. elhagyott matisznegyedekben egyszerre finom góthikus faragványokat fedez fel. ugyszólva minden templom egy-egy üzenet a régi világból. És a templomok között egész városrészek megőrizték ősi, festői jellegüket. A roueni faépitkezések. a gondosan kifaragott osz­lopok. kiugró emeleteket tartó gerendák messze földön híresek. A. fa itt szinte ellenállóbb, mint a kő. a kő­házak, faragványok sokfelé leomlottak, a roueni várból csak egy torony maradt meg. Ez a to­rony azonban ép úgy vonzza a látogatókat, mint az igazságügyi palota, a legszebb gothi- kus középület és a templomok. Ebbe a torony­ba volt bezárva Jeanne d'Arc. mialatt a pőre folyt. Jeanne d'Arc emlékét nagyon megbecsüli a város, talán helyre akarja hozni a vétkét, hogy itten égették meg négyszáz évvel ezelőtt. Most gyönyörű szobor áll a máglya helyén és egy Jeanne d’Arc kápolna van a közelben ideiglene­sen. amíg egy végleges templomot építenek. A kápolnába mindenki elzarándokol és az ember­nek mindjárt elmagyarázzák, hogy mi minden épül még itt egy pár év alatt. A kápolna közelében van a Corneille szü­lőháza. mellette egy ötszáz éves fogadó, amit most hoztak rendbe és igy mindjárt a város leg­keresettebb vendéglőjét nyitották meg benne. Valamivel tovább a talán épp oly régi, de ke­vésbé nevezetes házakat már nem keresi fel az idegen. Ott vannak a zug, kis matróz-kocsmák és káveházak. ahol mindenféle nyelv keveredik össze egy harmonika sírásával. Itten isszák a cidret, az almr.bort és a caloados-t, a pálinkát a matrózok, munkások a pihenő órákban. Rouen Franciaország második kikötőváro­sa Le Havre után. A nagy tengeri hajók is be tudnak jönni a Szajnán és igy 12 km. hosszú­ságban az egész part egy árbócerd.ő, amit óriás daruk, gépek, barakkok vesznek körül. Ez a Rouen egy egész más világ, a modern élet za­katol, dübörög benne, megállás nélkül folyik a ki- és berakodás benne. 78 km.-nyi vasútvona­lon 20.000 tonna árut tud naponta elszállítani és ebből a legnagyobb mennyiség a petróleumra és szénre jut. Anglia. Amerika hajói öntik ide az árut, de Rouen hatalmas gyárai is sok hajórako- raányt tesznek ki. Rouen nemcsak nagy kikötő, hanem ipari-, gyárváros. Itt vannak a legna­gyobb francia szövő-fonógyárak és talán éppen olyan fontosak a kémiai gyártmányok. Széles sugárút vezet az állomásról a vá­rosba, Ízléses, elegáns kirakatok szép paloták­ban lepik meg az embert. Ezért Rouen egy élénk forgalmú, fényes nagy város, kissé hideg, szi­gorú, de francia városokhoz képest szokatlan tiszta, előkelőén hűvös. Rouen fölött szürke az ég. Ha ki is derül, csak halványan süt a nap. De most felhők lóg­nak felettünk, nem lehet tudni esik-e már, vagy csak a levegő, nedvessége csap meg. Ez a Mo­net képek levegője, ködös szürkesége mindent beborít, ódon házakat, templomokat és uj palo­tákat. Nincs már meg a sokarcú Rouen, csak egy város van, melyben az öreg toronyóra jelzi századok óta az időt. Vita Zsigmond >

Next

/
Oldalképek
Tartalom