Keleti Ujság, 1930. január (13. évfolyam, 1-23. szám)
1930-01-18 / 13. szám
6 XIII. EVF. 13. SZÁM. kádár I&tván magyar hadapród harctéri tragédiája egy njromán regényben Tiszáról, Mangrúról és a kolozsvári modern klinikáktól beszélnek egymásközt a regény szereplői — Petőfiről irt szakdolgozat a lelőtt magyar katona székéten Ma, amikor irodalmi divathullámnak nevezhetjük a háborús regények példátlan sikereit, különös figyelmünkre számíthat egy pár évvel ezelőtt feltűnt román Írónak, Petrescu-nak több kiadást is megért regénye a „Sötétség”, már magyar vonatkozásainál fogva is. A regényt Bitay Árpád dr. az alábbi érdekes cikkben ismerteti. Petrescu nagy könyvsikert elért müvére kezdetben alig kapott kiadót. Első kiadása három részben jelent meg. Azóta többféle kiadásban forog közkézen. A regény főhőse Comşa Radu, egy tehetséges, nagyratörő ifjú ügyvéd, aki egy kis moldvai falu kunyhójából küzdötte fel magát odáig, hogy Vardaru Sándor, a gazdag és nagytekintélyű képviselő ügyvédi irodájában társsá és leánya, a szép és szellemes Luminiţa vőlegényévé fogadta. Radu lelkileg már elszakadt a falutól, a rögtől, amelyet ősei olyan megadó türelemmel törtek, müveitek századokon át. Küldözget ugyan időnkint egy-egy kis pénzt özvegyi kenyéren élő édesanyjának, unokaöccsei iránt is érdeklődik, taníttatásukra Ígéreteket tesz, de inkább csak gépiesen, nem lélekből fakadó bensőséggel. A regény folyamán, anyja temetésén s egy más alkalommal, mikor enyhülést kérő lélekkel keresi fel szülőfaluját, sem találja meg lelkileg a falut, paraszti sorban maradt övéit. Szép megjelenésével, finom „odaliszkosan élvetegül metszett ajkaival” nagy sikerei vannak a szép nem körül. Miután Luminiţa vőlegénye lett, szakítani akar a szép Zoe-val, egy Vesbianu nevű otromba, műveletlen, gazdag ember feleségével, akit férje könnyelmű, kártyás főuii apjától úgyszólván ráadásul kapott az uzsorakamatokkal terhelt bojári birtok mellé. A szakítás épen a román hadüzenet napján (1916 aug.-ban) történik meg. Leendő apósa, hogy leánya vőlegényének az életét biztosítsa, mindjárt egy jó katonai beosztást eszközöl ki neki a belügyminisztériumban. Radu fiatalos lelkesedéssel a frontra kívánkozik s csak szégyenkezve fogadja el a biztos helyet. Mikor azonban a bukaresti kormány Havasalföldet a győzedelmes ellenségnek kénytelen átengedni s átköltözik Jászvásárba (Iaşi), a nagy menekülés után (amiről PeCHERESTESUJ OÉRK «OMANUL 100 ÚJSÁGCIKK ÍLAPJÁM Játszva tanul meg románul a Dr. CHERESTEStU-DÉRI-féle JöPfÉIÉPjigíOÉllír című könyvből. Beszerezheti a Keleti Újság könyvoszíálya utján. ARA 250 LEI trescu Tolsztoj Háború és Békéjére emlékeztető epikus leirást ad) elhatározza, hogy véget vet ennek a szégyenletes életbiztosításnak. Vardaru-ék ellenzését legyőzve, frontszolgálatot kér. Hamarosan utána megy menyasszonya rokona, a még gyermekszámba menő Vardaru Mihály is, akivel a fronton is, meg a front mögött is, többször találkozik. Egy ilyen találkozáson a magából egészen kikelt Mihály, az újdonsült hadapródőrmester, nagy lelki tusa közben elmondja Radu-nak, hogy embert ölt. Ez a rész a regénynek megkapó magyar vonatkozását tartalmazza, azért szószerinti fordításban ismertetem: A magyar hadapród halála „Megöltem egy embert. Nem ismertem, solia semmit nem vétett nekem... Csak más egyenruhát viselt, mint én. Fiatal volt ő is, mint én s ő is hadapród. Talán ő is épen olyan gondolatokkal jött ellenem, mint én ő ellene. (Egy éjjeli őrjárat alkalmával találkoztak.) Rá emeltem a revolveremet és lőttem. Két perc alatt élettelen test lett az ifjúból... Az együk szeme kifolyt, mert... a fejébe lőttem. Mintha vérben fürdő rémülettel tekintett volna rám... Eltemettük. Kádár Istvánnak hívták. A zsebében talált levelek szerint egyetemi hallgató volt s Petőfiről írott dolgozattal készült szakvizsgálatot tenni. Aggódva emlegette szegénységét, hogy amiatt nem tehet majd Yenában doktorátust, ha majd egyszer béke lesz... Ezt a nővérének irta, de a levelet már nem küldhette el. Aztán volt még nála egy másik levél is, a nővérétől, aki Isten tudja, milyen szerencsétlen teremtés lehet. írja, hogy küldött neki egy csomagot, telve nőies gonddal összeválogatott szükséges apróságokkal: zsebkendőkkel, fehérneművel, pótkávéval, cukorral, csokoládéval... Kérte, hogy óvja magát hüléstől, veszélytől... Aztán családi hírekkel kedveskedett neki.... Egy nagybácsijuk volt a minap náluk. Az öregek, szüleik jól vannak. Egy kis leány kérdezősködött felőle... Mindezt egy erdélyi fiú fordította le. Egy sokatigérő élet lüktetett benne és én kioltottam... Milyen joggal? Most már nem lehet változtatni a dolgon... nem... most már élettelen testté bomlott... És akkor elbújtam és sírtam. A tisztek elhalmoztak szerencsekivánságaikkal, még az őrnagy is... Az ezredes a telefonhoz hivatott... Mind, mind azon örvendtek, hogy megöltem egy embert. Most, most már megmondhatom neked, mivel már nem szégyenlem, hogy mikor mind ennek vége volt, elbújtam és sirtam. Sirattam őt és saját magamat... Akkor értettem meg, hogy mi is az a háború.” (II., 17. 1.) A harctér borzalmai Pár nap múlva, egy ellentámadásra kijelölt hajnali félhomályban, Radu az erdő golyótépte fái közt, egy forrás mellett, egy hasonfekvő alakot vesz észre. Eleinte azt hitte, hogy iszik, csak közelebb lépve látta, hogy halott. Mikor hátára fektette, az ifjú Vardaru Mihály élettelen teste meredt rá. Egyik szemének a helyén tátongó üresség, amelyben egy kövér giliszta éktelenkedett. A megborzadt Radu pár óra múlva súlyosan megsebesült. Mellét és arcát tépte fel egy ellenséges gránát. Hetekig feküdt a kórházban, mint egy vatta-csomó. Mivel a szemét is féltették az orvosok, fejét és mellét egyetlen éktelen nagy kötésbe tették, hogy világosság ne érjen hozzá. Menyasszonya és ennek az apja majdnem mindennap meglátogatta. Radu a külvilágtól elzárva, teljesen belső életet élt a vattacsomóban. Egész uj világot épített fel magának, amelyben jövőjét a fronton szerzett testi és lelki élmények szerint rajzolta meg. Mikor a besötétitett szobában végre lehullott arcáról a kötés, sehogysem érezte magát úgy, mint ahogy gondolta. Bár gondosan elrejtettek a szobából mindr,n tükröt, valami fényes tárgy tükröző felületén mohó kíváncsisággal látta meg magát. Félarca irtózatosan el volt torzulva s a széttépett izmok és idegek mifftt szája, „az élveteg odaliszk száj”, valósággal bulldogszerüvé éktelenedett. Azt mondhatnók, hogy Victor Hugó Nevető Ember-e lett uj kiadásban. Ettől a végzetes felfedezéstől kezdve összeomlott benne a vattacsomóban kiépített világ. Mi vei csak külső testi szépségre alapította létét, ennek vesztével, komoly erkölcsi és lelki alap hijján, megingott, bomladozni kezdett múltja, jelene és jövője egyaránt. Gyanakvó, ideges lett mindenkivel szemben. Úgy járt a kötésből kiszabadulva, mint a „francia tigrisnek”, Clémenceau-nak a drámájában kinai főur a szeméről levett vaksággal. Ő is a Boldogság Fátylát vesztette el vele. Mikor egyszer menyasszonya apja célzást tett neki, hogy valamelyik hires külföldi sebész a háború alatt hihetetlenül kifejlődött seb-plasztika vívmányaival rendet fog teremteni eltorzult arcán, Radu dühösen hagyja ott a neki csak javát akaró Vardaru-t. Nemsokára menyasszonyával is szakit, visszaküldi neki a gyűrűt. A háborút követő békének nevezett tülekedésben veszi csak igazán észre, hogy mennyire gyökértelen, elszigetelt lett. Fásultan néz mindent, élelmes törtetők félrekönyökölik minden téren. Gyakran még durva megjegyzéseket is hall eltorzult arca miatt. Életkedve, régi tervei, kitartása mind-mind elveszett. Mikor egy uj politikai párt alakul, mely nagyhangú népboldogitó jelszavakkal közel férkőzik leikéhez, amelyben a lővészárok sarában katonáival való beszélgetések során épen olyan törekvések érlelődtek meg, feltámadt életkedvvel veti bele magát a párt szervezkedési és választási harcaiba. Szívesen is fogadják, mivel terveik közé Radu háboru-eltorzitotta arca kitünően beleillik népvonzó cégérnek. Mikor aztáa a szép jelszavak mögött rejtőző önzést alaposan kiismeri, halálos undor vesz erőt rajta. A továbbiak során, épen politikai ismeretségei egy fakitermelővállalatba sodorják „fakukac ”-nak. A politikai érdekeltségű társaság a szegény nép érdekei ellen szerzi meg a kitermelési engedélyt s épen Radura hárul a feladat, hogy ennek a helyszínén is érvényt szerezzen. S a helyszíne? Épen az a vidék, ahol ezredének a frontszakasza és a frontmögötti pihenője volt, ahol Vardara Mihály elesett, ahol Radu tiszttársai nyugosznak egy kis falusi temetőben, ahol az ő arca is örökre eltorzult. Most már nem gránátok fülsiketítő vijjogása tépdesi, szaggatja az erdőt s veri fel a csendjét, hanem a társaság fűrésztelepe, amelynek Radu is alkalmazottja. Újabb sülyedés a tompa elfásultság lépcsőin lefelé. Gránáttépte mellében fájdalmas szúrások jelentkeznek. Moldva egyik kolostor-telepén keres enyhülést. Onnan a tengerpartra küldik, Constanţa-ba, az erős sós levegőre, a napsugaras tájra. Itt egy csomó régi ismerősével találkozik össze. Köztük van egykori menyasz- szonya, Luminiţa is, aki most már kétgyermekes boldog családanya egy jól kereső nyárspolgár oldalán, akit szintén Radu-nak hívnak. Ezek a körülmények még ijesztőbben tárják elébe félbenmaradt, zátonyra futott életének keserű végzetét, erkölcsi és lelki ürességét. Egy este véletlenül együtt látja, a villa nyitott ablakán keresztül, volt menyasszonya boldog családját, a családi kört, amelynek körülötte kellett volna kivirágzania, amelyet ő elvesztett, eljátszott. Most már nem birja tovább e komoly cél nélkül való tengést-lengést, hanyatt-homlok futásnak ered, vérző sebekkel egy aszfalt kátrányos-vizü tónak a partján eszmél magára. Erős lendülettel veti bele magát a szennyes hullámokba, dobja el magától Isten ajándékát, az életet, amit ő nem tudott értékelni és felhasználni. Tisza, Petőfi a regényben Ez a regénynek a váza. A főalakokon kívül persze még sok kitünően megfigyelt vonzó vagy ellenszenves alak hullámzik benne. Az elénk táruló képek, pld. a fronton és a frontmögött lezajló élet, megszólalásig elevenek. Kedves, vagy hátborzongató jelenetek, idillek és rettentő elvetemültségek váltakoznak előttünk tarka össze-visszaságban. Az I—69 kk. lapokon, az erdélyi és ókirályságbeli ifjak vitáján szó kerül Tiszáról, Mangráról, Siegescu-ról s Erdély erkölcsi, tisztitó szerepéről is. Nemcsak a bukaresti Capsa elevenedik meg előttünk, hanem a kitünően felszerelt kolozsvári klinikákat is dicsérettel emlegeti Radu egyik orvos-barátja (II—265). Napjaink u. n. divatos tudományos és irodalmi kérdéseiről (Galsworthy, Einstein, Freud) is beszélgetnek a szereplők. Az I—105. l.-on meg a székelyekről és a csíki meg háromszéki székely városokról történik említés. A Kádár István tragikus alakját és Petőfi nevét emlegető részt fentebb szószerinti fordításban mutattam be. Dr. Bitay Árpád
