Keleti Ujság, 1930. január (13. évfolyam, 1-23. szám)
1930-01-02 / 1. szám (2. szám)
2 Xll. ÉVF. 230. SZÁ Dr. Fischer Tivadar és Br. Eötvös József — Levél a szerkesztőhöz — Igen tisztelt Szerkesztő ür! A romániai cionista mozgalom hivatalos lapjának legutóbbi számában a vezető cikk utolsó passzusa nagyon megragadta fi gyelmemet. A vezető cikk a ÍX. cionista konferencia lefolyásáról és eredményeiről számol be s a végén azt mondja: „Nem volna teljes ez a konferenciai méltatás, ha nem emlékeznénk meg dr. Fischef Tivadar költői szépségű beszédéről, mellyel a megnyitó ülésen az erdélyi zsidó nemzeti mozgalom ügyének múltjára vetett visszapillantást.. De nerr. is annyira a beszéd volt jelentőségteljes, mint inkább annak egyetlen mondata, amely alkalmasnak látszik arra, hogy a jobb jövő után áhítozó nemzeti kisebbségek általános politikai jelszavára váljon. Dr. Fischer Tivadar ebben a beszédében a nemzeti állam elzárkózó fogalma helyébe a nemzetfölötti állam gondolatát hirdette meg, amely kifejezésre a legmodernebb és legszebb állampolitikai teóriát lehet építeni. A nemzetfölötti állam azt jelenti, nem csupán a többségi nemzet az, mely az államot alkotja és állandóan a kizárólagos hatalmat gyakorolja, hanem egy ország határain belül élő kisebbségi népek is beletartóz- na/k ebbe az államalkotó komplekszumba és ezért az állami létből folyó jogosítványok arányos része megilleti.”... „Az államnak tehát fölötte kell állania a nemzet fogalmának, mert az szélesebb és átfogóbb valami... Ha a nemzetfölötti állam jelszava — fejezi be fejtegetéseit a cikk Írója, — VALAHA realitássá válik, úgy az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség IX. konferenciájának jut majd a történelmi érdem és azon formulázták meg ezt a gondolatot ebben az alakjában....” Távolról sincs szándékomban lekicsinyelni a IX. cionista konferencia jelentőségét, avagy kétségbe- vonni dr. Fischer Tivadar költői szépségű beszédének a cikk íróját oly meleg ömlengésekre indító nagy hatását, ügy vélem azonban, hogy itt nem lehet megállani, mert a vita kedvéért elfogadva a cikkben foglaltakat, nem lehet ignorálni azt a tényt, hogy voltak valamikor valakik* akik a IX. cionista konferencián dr. Fischer Tivadar költői szépségű beszédében kifejezésre jutott gondolatot jóval előbb fölfogták, átérezték és megértették, sőt — borribile dictum — még törvénybe is iktatták azt. És ezek a valakik véletlenül az 1865—68. évi magyar ország- gyűlés tagjai voltak. Nézzük meg csak a magyar Corpus Jutásban 1868. évi XLIV. törvénycikkelyként beiktatott úgynevezett nemzetiségi törvényt és bizony rájövünk arra., hogy a IX. cionista konferencián költői szépségek körzetében megjelent gondolat valamikor a magyar törvényhozás tábláira is rávésetett. A hivatkozott törvénycikk ugyanis a következő bevezetést tartalmazza: „Minthogy Magyarország összes honpolgárai az alkotmány alapelveí szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatlan egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára bármily nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja; Minthogy továbbá ezen egyenjogúság egyedül az országban divatozó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve és csak annyiban eshe- tik külön szabályok alá, amennyiben ezt az ország egysége, a kormányzat és közigazgatási gyakorlat lehetősége és az igazság fontos kiszolgáltatása szükségessé teszik: a honpolgárok teljes egyenjogúsága minden egyéb viszonyaikat illetőleg épségben maradván a különféle nyelvek hivatalos használatára a következő szabályok fognak zsinórmértékül szolgálni:” Ismételjük, hogy ezt a nagy elvet, mert hiszen itt egyelőre csak az ügy elvi jelentőségéről lehet szó, még 1868-ban törvénybe iktatta a magyar országgyűlés. Nem mondjuk, hogy a cionizmus hivatalos orgánumában a „nemzetfölötti állam” jelszavával megjelölt gondolat, melyre a legmodernebb és legszebb teóriát lebed felépíteni, teljesen azonos alakban jelentkezik a Br. Eötvös József szövegezte nemzetiségi törvénnyel, de azt igenis állítani merjük, hogy a két kifejezés között lényeges különbség nlig van, sőt •teljesen bizonyos, hegy a „nemzet fölötti állam” gondolatának csirája igen szép és okos kifejezést talált az 1863. évi nemzetiségi törvényben. Talán nem ártott volna tehát, ha a IX. cionista konferencia tagjai és a cionizmus sajtóorganuma nem igno- rálják ezt a tényt, ment igy az ő formulájuk kissé sajátos alakot ölt és még sajátosabb benyomást tesz. Még inkább tnagy' rázatra szorul azonban az, hogy amennyiben az ’■ zett vezető cikkely szerint a konferencia megtalált, azt a kifejezést, amely a legmodernebb és legszebb állampolitikai teóriának lehet alapja, miért gondolja a cikkíró, hogy a „nem- zetfölötti állam”-nak ez a nagyszerű „jelszava” csak valaha válhatík realitásé. Sókkal töb respektus- sal vagyok a cionisták gyakorlati értéke iránt, hogy- sem feltenni merném, hogy puszta álomszerűén foglalkoznak a kisebbségi kérdés teoretikus megölÁnokvakob Sol< nö nem veszi észre a festékek, krémek és púdert káros kihatásait. Azt hiszi, hogy ezek által el leh leplezni a hibás bőrt. Már pedig a bőr csakis eredt természetességében szép. A bőr egyenetlenségénel valamint a pattanásoknak, foltoknak, az arc Ingei lékcnységének és egyéb hibáinak leküzdésére has: náljon egy kis Cadum kenőcsöt E rendkívül egy szerű módon a bőr visszatér egészséges állapotába é ezáltal természetes szépségéhez. Ne próbálja álca mög rejteni az arc fogyatékosságait. Küszöbölje ki hibái a Cadum kenőccsel. Ez rögtön megszünteti á viszkete gséget s igazán megnyugtató és gyógyító hatást gyako rol mindenütt, ahol bőr-lngerlekenységrői, vagy bőr gyulladásról van szó Jó kihatása van: ekcéma, pattanások, bőrfoltok, vágások és rovarcsípések e3stebeo. dúsának lehetőségeivel és a szerintö-k legmodeme állampolitikai teoria reálitássá válását oly kése jósolják, mint aminőre az idézeht cikk írója jósol; Ha olyan sziép és egyben modern is az a gondok akkor bizonyára komolyan lehet várni annak reá valósággá válását és ezzel az Erdélyi Zsidó Nemzt Szövetség részére már jóelőre lefoglalták azt a dies séget, mely a cikkíró szerint a nagyszerű gondol, első megformulázóit illeti. Fenneiek szerint azo ban ezek az első megformulázók nem a IX. cionisi konferencia érdemes részesei voltak. Ismételjük hogy dr. Fischer Tivadar és társa előtt Br. Eötvi. József és társai több, mint 60 esztendővel tisztába vbltak már azzal, amit az a költői szépségű beszé a IX. cionista konferencián juttatott kifejezésre é a maguk módja szerinti ugyan, de mindenesetre ol; módon adtak annak kifejezést, hogy attól, aki ezze a kérdéssel foglalkozik, nem éppen ilÄ> dolog, hogi rájuk és munkájukra egyáltalán nem lesz figyelmes Váradi Aurél ?á(zlya gyúl az éjŐen (17) Jrta: Seöesi Samu — Vivát Wesselényi! hangzott a szokásos üdvözlés. Mire Wesselényi igy szólt: — Elhoztam, hogy kegyelmeteknek bemutassam Kotsi Patkó János urat. ki nagy érdeklődéssel és szeretettel viseltetik a magyar színjátszás iránt. Katonai mundérban van ugyan, de ezalatt igazi magyar szív dobog. Óhajtotta megismerni kegyelmeteket személyesen is. mert látásból mindannyijokat jól ismeri a színpadról. Még a próbaelőadásokat is szerető figyelemben részelteté és egy ízetlen tolakodástól — ami tévedésből történt ugyan, — megmentette Rózália leányasszonyt. Apropos! Hol van a kedves leányasszony? — Szobájában a legújabb rollcját olvasgatja, — mondta Fejér János. — Ne zavarjuk meg — mondta Wesselényi. Én úgy is a dolgaimra sietek. Kegyelmetek pedig fogadják szívesen Kotsi uramat, aki mindnyájunk baráti szeretetére érdemes. Ezzel Wesselényi el is távozott. Kotsi Patkó Jánost pedig a színészek csakhamar kedves barátkozással vették körül és kíváncsian kérdezték arról az afférról is, ami az ismeretes színházi előadás után történt. Kotsi azonban nem igen volt hajlandó erről az incidensről beszélni. — Ugyan ki volt az a vakmerő ember, kérdezte Fejér János. .— Nem tudom —- mondta Kótsi. Úgy eltűnt. hogy azóta se láttam. Nem is kérdezték többet. Jó darabig arról folyt a beszélgetés, hogy Kotsi ur. miféle színjátékokat ismer és ajánlana előadásra. — Magam is írtam és fordítottam nehány színjátékot. H majd arravalónak Ítélik, szívesen adom a játszó társaságnakrendelkezésáre. — Addig is ha szives lenne e játékok tartalmát illetőleg, valamit mondani nekünk, — kérte Fejér János. — Felsorolhatom a cimeket és abból sejthetjük a tartalmat: „A virtus gyakran szenved" — érzékeny játék. „Forgács Balázs, vagy a trónus“, nemzeti játék. „A havasi juhászlegény“, énekes játék. „A tündérek", énekes játék. Ezek az én szerény müveim. Ezekről nem beszélek. A fordítottak: „Inkle és Járikó", „Égi háború vagy a koldus diák", — igen jó énekes játékok, Kotzebue-től fordítottam a „Helytelen szemérmetesség" cimü vígjátékot és Lessingtől a ,,Borostyánkoszoru“-t öt felvonásban. Ez kiváló színjáték. Vanak még, de hiszen ráérünk ezekről máskor is beszélgetni. — Nagy örömmel látjuk körünkben mindenkor, — mondja Fejér János. — Ezt köszönöm kegyelmednek. De mielőtt távoznám, Rózália leányasszonynál is óhajtanám tiszteletemet tenni. Fejér János szó nélkül fogta karon Kotsit és bevezette Rozália szobájába, aztán visszatért, hogy a játédarabokról és a szerepekről trak- táljanak. Rövid udvarias szóváltás után: — Mi már láttuk egymást, — mondta Rózália. — Én többször is kegyedet és mindig örömmel, -— felelt Kotsi meleg hangon. •— A játszóteremben? Bizonyára azt is látta, hogy még a kezdet nehézségeivel küzdünk. — Minden kezdet nehéz — mondta Kotsi, de a kegyed tehetségét erősebbnek Ítélem a kezdet nehézségeinél! — Most csak bókol ugyebár? — Őszintén beszélek! Egy pillanatig hallgattak. Rozália a szerepére pillantott és akkor Kotsi azt kérdezte. — Milyen természetű rollekat ekzékvál legszívesebben? — Én mindent szivesen játszom, de ha kegyelmed színjátszó volna, én a lovagi rollékban nézném legörömestebb. — Azok is jók. de újabban amorozókat játszanám szívesebben. — Pedig én amikor kegyelmedet először láttam: heroikusnak képzeltem el. — Csodálatos, hogy én amikor először láttam a leányasszonyt, azóta az ámorózókkal szimpatizálok. Fejér Rózália arcát halvány pirosság öntötte el, mint mikor a hunyó nap biborfénye visszasugárzik. Rózália leányasszony megértette, hogy mit jelent a „Mikor először láttam’’ kijelentése Kotsinak. Kotsi János figyelmét se kerülte el a hatás, melyet szavai felidéztek a Rózália lelkében. Érezték mindketten, hogy a „szerepek” ezúttal szerelmi közvetítésben szerepelnek. Az a kinos csend következett be, amikor mindenik azt várja, hogy a másik mondjon valamit. De ilyenkor alig jut okosabb dolog az ember eszébe. A nők azonban rendesen találékonyabbak és Rózália törte meg a rövid csendet: — Azért gondoltam heroikusnak, mert katona. És azt hiszem szereti kegyelmed a katonai virtust. »— Őszintén mondom: Nem! — Nem? Akkor miért... — Miért vagyok mégis katona? Mert nem ismertem tökéletesen magamat. Csak azután éreztem vágyat más életpálya iránt, hogy katona lettem. És ez a vágy sokat nyugtalanított. Sok akadályt láttam és haboztam pályát változtatni. De most úgy érzem, hogy habozásom múló, — az akadályok összeomló félben vannak s mintha nyűgeitől szabadult lelkem egy uj világ: az én világom felé szállana. (Folyt, köv.) r T
