Keleti Ujság, 1930. január (13. évfolyam, 1-23. szám)

1930-01-12 / 8. szám

mm

XIII. ÉVF. 8. SZÁM.

lyi hagyaték kérdése, hanem ugyanazon magyar irodalom érdemes szolgálatának az emberek és nemzedékek egymást felváltó sorozatában való meqjutalmazása. Becsüljük meg ma- unkat és ezt az irodalmi fórumot is azzal, ogy megbékült szívvel fogadjuk döntését. Én nem egyszer voltam tanúja annak, hogy a magyar nép irói sorában a legnagyobb szeretettel és barátsággal beszélgetett Benedek Elek és Gyallay Domokos, vettem részt olyan irói értekezleten, ahol Benedek Elek az összes erdélyi írókat, köztük Gyallay Domokost is természetesen, közös tanácskozásra gyűjtötte maga köré, tapasztaltam, hogy Benedek Elek halála alkalmával Gyallay Domokos személyesen jött el hozzám és kért meg, hogy a „Magyar Nép" részére Benedek Elek munkásságát érdeme szerint méltassam, én tehát mégis azt hiszem, hogy Szentimrei Jenő és Tamási Áron az ő Benedek Elek iránt rajongó szeretetnie elfogultságában nem igazságosak, amikor azt gondolják és állítják, hogy Gyallay Domokos túllépte azt a határt, amellyel minden magyar ember a kegyelet és szeretet mértéke szerint Benedek Elek emlékezetének tartozik. Az olyan nehéz sorsban élő nemzet számára, mint amilyen a miénk, olyan válságos időkben, amilyen időket esztendők óta átélünk, természetesen minden népe sorsáért vivődő lélek keresi az utat, hogy miképpen is lehetne népe helyzetén könnyebbíteni és e keresésben az utak is, a vélemények is elhajlanak egymástól és ezt kárhoztatni nincs okunk és nem is lehet, de van valami, ami változatlanul összefűz és egyesit és ez vér és sors közösségünknek öntudata, egymás megbecsülése és sze- retete. A magyar nép íróitól azt várja, hogy ne csak Írásaikban, de példaadásukban is mutassák meg, hogy tudnak egymással szemben szelídséget, bocsánatra készséget, türelmet gyakorolni és vett és kapott sérelmeket elfelejtve kezet tudnak fogni egy olyan halott emléke előtt, akinek a fejfájára ez van irva: Jézus tanítványa voltam.

Egy jeles magyar elbeszélőnek, ha jól emlékszem Thormay Cecilnek olvastam az egyik elbeszéléséből a következő, jelenetet:

Az alföldi csárdában mulat a kuruc katona. Német társaival odatéved egy magyar labanc is. Alig ülnek asztalhoz, a két magyar összevesz egymással és össze is verekedik. És akkor az idegenek fölállanak s otthagyják a verekedő magyarokat és azt mondja az egyik, hagyjuk, hogy verjék agyon egymást, másképpen az egész világ sem bírna velük. Hát a világ könnyen elbánik velünk még akkor is, ha összetartunk. De ha mi verjük agyon egymást, ha mi nem tudunk egymással kibékülni és egymásnak megobesátani, s ha ebben még a magyar irók sem tudnak jó példádval előljárni, akkor én igazán azt hiszem, hogy tényleg menthetetlenül el fogunk pusztulni. Szeretném, ha megjegyzéseimet úgy olvasnák el az érdekeltek, hogy abból érezzék ki világosan, hogy igénytelen szavaimat semmi egyéb a világon nem diktálta, csak a személyük iránt érzett nagyrabecsülés, a rpngyar irói presztízs féltése és a I népünk sorsa iránt való aggódó szeretetnek kc- ' teleztetése. Vásárhelyi Jártas.

Nagybányára pár ezer embert vonultatott fel a liberális párt

(Nagybánya, január 10.) A liberális pártnak a* erdélyi gyűlései egy ideig sehogysem sikerültek, mert a megyei gyűléseket a nemzeti paraszírpárti tömegek, vagy amint mondani szokás, a vojjiikok rendesen megzavarták. Nagybányán is megzavarták az előbbi gyülés-klsérletezést. Azonban a liberális párt bukaresti közbejárásának megvan az az eredménye, hogy most mindenütlt a hatóságok gondoskodnak a gyűlések zavartalan lefolyásáról. Nagybányán a liberális párt tegnap tartotta meg a szat- mármegyci pártgyülését, a Dragos Tcofil megvej pártelnök udvarán és a haltóságok nagyobb karhatalmi készültséggel tartották távol azokat az elemeket, amelyek a gyűlést megzavarni akarták.

E nagybányai gyűléssel kapcsolatban kénytelenek vagyunk egy tényt konstatálni: a liberális párt olyan rétegeket szerzett meg erdélyi megyékben magának, amilyenekkel eddig nem rendelkezett. A szamosmegyei gyűlésükre is elég nagyszámú közönséget vonultatott fel s most a nagybányai gyűlésükön is részt vett mintegy kétezer ember. Nem nagy tömegek ezek, só't talán nem is tömegek, de ki hitte volna, hogy a liberális párt a hosszas, ái:kos uralma után, még ilyen mozgósítást is tudjon Erdélyben felmutatni? Ezt a jelenséget konstatálni kell még akkor is, ha nem tulajdonítanánk neki különös fontosságot. De ajánljuk figyelmébe a román nemzeti pártnak, mert egy évi kormányzása után jött az az eredmény, hoary a liberális párt kezdi befészkelni magát nz erdélyi megyékbe.

A nagybányai gyűlésen különben Dragos Teofil a gazdasági helyzetről beszélt, a kormány politikáját okolva a súlyos nehézségekért s azért a bánásmódért, amiben a bányamunkásoknak van része. Mosoiu tábornok után Duca volt miniszter mondotta a politikai nagy beszédet, amelyben természetesen a mai kormányt úgy állitotta be, mint az ország súlyos helyzetének okozóját.

Külföldi állampolgár csak hatósági engedéllyel dolgozhat

Bukarestből jelentik: Az ipar- és kereskedelemügyi minisztérium elkészítette azt a törvényjavaslatot, amelynek ciméül ezt adják: a belföldi munka védelméről. A javaslat szerint külföldi állampolgárok Romániában csakis előzetes hatósági engedéllyel vállalhatnak munkált. Minden Romániában dolgozni akaró külföldi állampolgár az illető munkaügyi inscpktorátustól válthat ja ki a speciális munkaengedélyt, amit csak egy évre adnak ki és az év leteltével megint csak egy évre hosszabbá hatnak meg. A meghosszabbítás tekintetében kivételt képeznek azok az idegen állampolgárok, akik románok, vagy akiknek 191,4-ben Romániában állandó lakóhelyük volt és végül, akik önálló üzletet folytatnak saját számlájukra. Előzetes engedély nélkül csak azok a külföldi munkások dolgozhatnak, akik Romániában ipari, vagy kereskedelem vállalatot alapítsunk.

Jaälya gyúí az éjöen j

(24) Jrío: Sefosi Samu

XVIII.

A színjátszó társaság a Pataki-ház játéktermiben, sok kedvvel és ambícióval játszott, mivel most már a közönség tömeges pártfogása sem hiányzott. Kotsi külföldi darabok fordításával gazdagította a műsort, amiben Wesselényi is segítségére volt. Wesselényi barátai s a magyar színjátszás pártolói szorgalmasan buzdították a közönséget „theatrumba való járásra“. A rendezésben és a játékok vezetésében Jancsó Pál is résztvett, hogy Kotsi annál több időt fordíthasson a színjátszás történetének megírására, melyhez ekkor szorgalmasan je- gyezgette az adatokat. Többen eredeti és fordított darabokat nyújtottak be a társasághoz „El- játzás végett“. Bartsai László németből fordított, inig K. Boér Sándor „Negyedik László" cim alatt „érzékeny nemzeti játékot irt 3 felvonásban. amit elfogadtak és rendesen a szerző jelenlétében és „beleszólása“ mellett próbálták többizben és annyiszor, amennyit az „eljátzás tökéletessége“ kivánt.

A próbák előtt és szünetek közben rendesen a Jancsó humora és tréfái mulattatták a színjátszókat. Negyedik Lászlót őri Filep J. játszta, aki a próba megkezdése előtt, éppen falatozott abból a kürtöskalácsból, melleyl egy fiatal leány, Ungar Anna, a Kotsiné tanítványa kedveskedett a társaság tagjainak. A próbát kezdeni kellett, de Jancsó, a király bolondját játszván, felkiáltott a Kulisszák mögött foglalatoskodó Kotsi János rendezőhöz, aki onnan kiszólva, sürgette a próbakezdést.

i— Oh mely merészség megháboriUni Síel*.

ségét, mikor felgerjedt étvágyának csillapításán fáradozik!

Kotsinak ezúttal Jó kedve volt, mert csak ennyit mondott:

— Egészségére kívánom őfelségének, de falatozzák szaporán.

— őri ekkor egy darabot átnyújtott Kotsi- nénak és Jancsó folytatta: :

— Ez lovagiatlanság egy hü alattvalótól, csak semmi szaporozás! A király nemcsak saját legfelségesebb gyomrának, de a királyné őfelségének is hasonló jóval kedveskedhetik. Sőt jelenthetem, hogy az egész udvar felgerjedt vággyal akar részesedni a „kürtős“-ből, meret Kontz udvarnok és Bajkó Terézia palotahölgy is ugyancsak lesik, hogy az apród „kürtős“-éből részek legyen. De:;

A bolond is bolond volna,

Ha nem harapna a jóba!

Bele is harapott. A falatozás különben gyorsan véget; ért és kezdődött a próba. Mikor aztán elvégezték, még egyideig a játékteremben maradtak. Jancsó Bajkó Teréziát valami anek- dóta* elbeszélésével mulattatta. Kotsiné tráfá- san jegyezte meg:

— Tudják-e kegyelmetek, hogy Jancsó Pál a múzsának esküdött örök hűséget. Most azonban vagy csapodár, vagy Bajkó Teréziát ösz- szetéveszti a Múzsával.

— Igen! — mondta Jancsó. A leányasszony a kecsesség múzsája.

— Pirulnék a dicsérettől, ha nem tudnám, hogy kegyelmed a mi mulatságunkra dicsér, — mondta Bajkó Terézia,

— Nem azért mondom, hogy mulassanak, hanem azért, mert annak érzem és annak látom!

Bajkó Terézia nevetett;

— Tehát szabad pirulnom!

És ekkor a kéznél levő színpadi pirositóját elővette és az egész társaság nagy mulatságára, az arcát kipirositotta.

— A leányasszony nem tudja, hogy miért udvaroltam, — mondta Jancsó. Ha tudná nem csinálna tréfát belőle.

zz— Miért, miért? — kérdezték többen is.

— Férjhez akarom adni,

— Talán elvenni, — mondta Sáska.

— Tekegyelmed félreért. Úgy van, ahogy mondtam: férjhez akarom adni. Itt az ideje!

Valami csípőssége volt az utolsó mondatnak, amit Jancsó a pirositóért csípett vissza.

— Azt én kegyelmed nélkül határozom meg, — mondta Terézia kissé elkomolyodva. Koncz Józsefnek ráncok szaladtak össze a szemöldökei között, mert Terézia szemei gyújtogatták benne már a szerelmi lángokat. Jancsó folytatta:

— Azért mondom, hogy a leányasszonyt férjhez adom, mert akinek én valaha udvaroltam, az mindig hamar férjhez ment. De nem hozzám, hanem valaki máshoz. Bizonyságom erre Kotsiné ifiasszony.

— Csak babona, — mondta Kotsiné.

— Nem babona, — szólt közbe most Koncz József. Ennek az a magyarázata, hogy Jancsó igen távoli rokon Adonisszal.

— Igaz, hogy elkéstem onnan, ahol a szépséget osztogatták, de tekegyelmednek is szűk marokkal mérték a jó ékeket.

— Béke veletek, — szólt le Kotsi a színpadról, ahol eddig a színpadi rekvizitumokat vizsgálta. Egyik se rut és mindkettő elmés. Nincs mit megosztani s igy az osztozkodásból pór nem származik_ ókor hangzott el a békeszózat, A casua