Keleti Ujság, 1929. december (12. évfolyam, 275-298. szám)
1929-12-05 / 278. szám
XII. ÉVF. 278. SZÁM. Az uj költségvetésben leplezi le a kormány elődeinek pénzpocsékoló gazdálkodását leleplezések hete lesz a jövő hét — AngheSescu iskolapénzei A felirati vita a kamarában m (Bukarest, december 3.) A hírek szerint a txóní eszéd vitájának lezajlása után, tehát körülbelül a jövő hét folyamán a költségvetés került a parlament és a szenátus elé. A kormány jövő évi költségvetési tervezetét már régóta, mint nagy meglepetést harangozzák be azok a lapok, amelyeknek hírforrásai közel állanak a kormányhoz. Az Adeverul a kérdésről irt egyik utóbbi cikkében azt mondja, hogy a beterjesztendő költségvetés, a liberálisok költségvetéseivel ellentétben, teljes valóságukban fogja feltüntetni a dolgokat, az ország állapotát s igy az előbbi kormányok terhére hatalmas visszaéléseket fog napvilágra hozni. A jövő hét a nagy leleplezések hete lesz s még nem lehet tudni, hogy vájjon nincs-e szándékában a kormánynak, hogy erélyes szankciókkal jöjjön a közpénzek hűtlen kezelőivel szemben. A lap szerint különösen Anghelscu volt közoktatásügyi miniszter számára nem létezett komoly számvitel. Abban a gondolatában, hogy minden héten egy uj iskolát avathasson fel, nem törődött a. rendelkezésére álló összegek mennyiségével, hanem a minisztériuma számára adott rendes és rendkívüli hiteleket mindig jóval túlhaladta. A vasút költségvetése, amit most, mivel a vasút autonom szervezet, az állam költség- A'etéstől függetlenül készítenek el, tizenkét milliárdra rúg s két milliárddal alacsonyabb a mult évi vasúti költségvetésnél. Ez a csökkentés állítólag nem redukciót, hanem megtakarítást jelent. A kamara keddi ülésén napirend előtt Stan Zaharia képviselő kér felvilágosításokat a kormánytól a nemrégiben eladott kereskedelmi hajók ügyében. Gáfencu közlekedésügyi minisztériumi államtitkár válaszol a kérdésre. Ezeket a hajókat a kormány kénytelen volt eladni, mivel már nagyon régiek és használhatatlanok voltak s a költségvetést minden haszon nélkül megterhelték. A liberális párthoz tartozó szakértőknek is az volt a véleménye, hogy a hajók föltétlenül eladandók. Az ügy egyáltalában nem jelenti azt, mintha a kormány nem törődne a kereskedelmi hajórajjal, ellenkezőleg egy tehertételtől szabadult meg s az eladásból származó összeget a megmaradó hajók reparálására és a személyzet Szajnára fogják fölhasználni. > Lupu a közigazgatási direktorátusok területének felosztásában kifogásolja azt, hogy Bukovina és Besszarábia direktorátusainak határait több terület érdekeivel ellentétesen határozták meg. Mirto válaszában kijelenti, hogy a jelenlegi beosztás még nem végleges, majd ha a kormány teljesen befejezte ebbeli munkáját, akkor lesz értelme a kifogásoknak. Serban Mihály többségi, a kolozsvári mezőgazdasági akadémia rektora a napirenl egyetleD keddi szónoka, aki főképen mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozik. Szerinte mezőgazdaságban túltermelés van, ami az árak csökkenését vonja maga után, mivel a kivitelt nem szervezték meg kellőképen. Egyébként a mezőgazdasági élet nagy krízissel küzd, aminek a mezőgazdasági hitelintézet hiánya az oka. A kormány hasson oda, hogy a mezőgazdaságba vezessék he a gépi erőt. Foglalkozik az ipar és a mezőgazdasági viszonyával és hibáztatja azt a politikát, amely az ipart támogatja a mezőgazdaság rovására. Bománia agrárállam, ahol elsősorban mezőgazdaságot kell támogatni ilyen módon piacot kell teremteni az iparnak, hiszen csak ezek után lebet gondolni biztos alapokon álló ipar- politikára. A Cuvântul legutóbbi számában Nea Ionescu érdekes vezércikket ir arról, hogy az ország népe a cikkíró véleménye szerint mit vár a jelenlegi kormánytól. Nae Ionescu szerint három fontos kérdés az, amelynek megoldását a közvélemény ettől a kormánytól várja: az országnak a liberálisoktól való megszabadítása, az agrárreform véglegesítése, hogy a régi és uj földtulajdonosok pontosan tudják, hogy mi az övék és végül a Károly- kérdés. Hangoztatja a lap, hogy a liberálisok nagyon rósz,, szül cselekednek, amikor megmaradnak jelenlegi magatartásuk mellett s ezzel elsősorban maguknak okoznak nagy kárt. Késedelem a lupényi aktákkal A november huszonhét edikén a lupényi üggyel kapcsolatban a kamarában elhangzottakra válaszolva, Mirto a Vajda belügyminiszter és Rducanu a Maniu miniszterelnök nevében jelentette ki, hogy a szükséges aktákat azonnal az interpellálni akaróknak rendelkezésére bocsátják. Az Adeverul most legutóbbi számában közli, hogy az akták a mai na1' őbbssöri és joU t orotválkozás... Minden Gillette-pengécel többször és jobban borotváihoz hátik. mert a világ legjobb acéljából készült és olyan éles, amilyenre acél csak fenhető. Vegyen még ma egy csomaggal. KNOWN THt/^^^-^VVOaLO 0¥£H Gillette pig sem érkeztek le a kamarához és igy a csütörtökre bejelentett interpellációk előreláthatólag későbbi időpontra maradnak. Emelték a benzin árát Bukarestből jelentik: A nem régiben újból létre jött petróleumkartell következmén'yeképen a petróleumtermékek árai emelkedtek. A könnyű benzin 11,80-ról 13-ra, a nehéz benzin 7,50-ról 9-re, a pet róleum 4,20-ról 4.70-re, a nyers olaj vagononkint 17000-ről 20.000-re emelkedett. A nagyhatalmak saját jóvátételi követelésüket cedáíják a kisantantra — 1943 év után (Paris, december 3.) A Petit Párisién szerint a nagyhatalmak elhatározták, hogy a hágai konferencián mindenképen likvidálni fogják a keleti jóvátételek kérdését is. A nagy hatalmak ebben a tekintetben áldozatokra is hajlandók s fel fogják ajánlani, hogy lemondanak az 1943 utáni keleti jóvátételekből az őket megillető részről a kisantant hatalmainak javára. * 1 Prágából jelentik: A cseh sajtó élénken foglalkozik a jóvátételi kérdéssel. A Narodni Politika szerint a magyar delegáció emelt fővel távozhatott Párisból, ahol látta azt, hogy csak a kisantant áll vele szemben. A csehek szivében keserű érzések maradnaik vissza, mivel most azután, hogy a háborúban meghozták a megfelelő véráldozatot, súlyos pénzbeli áldozatokat kell hozniok. Charhinban fellázadt több kínai ezred A katonákat lefegyverezték, az összeesküvésben részes tiszteket kivégezték (Stockholm, december 3.) A kínai hadsereg 12., 13. és 14. ezredei, összesen nyolcezer ember kommunista bujtogatásra Charbiuban fellázadtak és rövid időre a várost hatalmukba kerítették. A lázadó katonákat sikerült rövidesen lefegyverezni és 19 tisztet, akik az összeesküvésben résztvettek, kivégezték. Charbiuban már helyre is állt a nyugalom. Másodszor követtek el merényletet Kövér Gusztáv földbirtokos, a blhar- ntegyei Magyar Párt eleineka ellen (Nagyvárad, december 3.) Keddre virradó éjjel 1 óra tájban vakmerő merénylet történt Nagyváradon. A merénylet szerencsére sikertelen maradt és egyelőre nem járt semmiféle következményekkel. Dr. Kövér Gusztáv mérnök és földbirtokos, a Magyar Párt biharmegyei tagozatának alelnöke éjjel 1 óra tájban tért haza a Rákóczi utat a Schlauch térrel összekötő Gerliezy ucca 2. számú házban levő laikására. Kövér Gusztáv villaszerű emeletes háza a Gerliezy ucca és a Schlauch tér sarkán fekszik és vasrácsos kerítése van mindkét frontján. A rácsos kerítés kapuját Kövér dr. belülről bezárta és gyanútlanul ment a lépcsőház bejárata felé, amikor az üvegajtó előtt a sötétben hirtelen egy alak ugrott eléje, aki minden szó nélkül revolvert szegzett felé. Kövér dr. nem vesztette el lélekjelenlétét és botjával félreütötte a revolver csövét. A lövés ekkor eldördült, de a golyó szeren cséré a mérnök feje fölött repült tova. A merénylő az udvar belseje felé futásnak eredt, Kövér dr. három lövést is adott le utána, amelyek azonban nem találtak. A lövöldözés zajára n szomszédos házban lakók rémülten nyitották ki ablakaikat, Kövér Gusztáv pedig házfelügyelőjével lámpással kutatta át az udvart, a merénylőnek azonban teljesen nyoma veszett. Rendőrért is kiáltottak, rendőrnek azonban nyoma sem volt az egész környéken és Kövér dr. később telefonon jelentette az esetet a rendőrségnek. Érdekes, hogy Kövér dr. ellen más alkalommal is kíséreltek már meg merényletet. Nehány héttel ezelőtt emeleti lakása ablakán lőttek be. Kövér Gusztáv mérnök kijelentése szerint az éjszakai merénylőt nem tudta felismerni, annyit azonban határozottan állit, hogy az illető fiatalember volt. A megkísérelt merényletnek Kövér dr. sze- rint politikai háttere van. Chlorodont Chiorodont-fogpaszta, -fogkefe és szájvíz mindenütt kapható. a nagyszerűen üdítő borsmentás fogpaszta ragyogó fehérekké tesz! a fogakat