Keleti Ujság, 1929. december (12. évfolyam, 275-298. szám)
1929-12-29 / 296. szám
34 1829. KARÁCSONY mat foglalkoztató tudományos kérdések megoldásira. Eddigi munkásságomban következetesen a magyar szellemi élet nemzetközi kapcsolatait kerestem. Alig van érdekesebb kérdés annál, hogy a történeti magyar lélek az egyetemes emberi szellemiséggel milyen kapcsolatokat tartott s a kapott indítékokat mint dolgozta fel magában. A magyar lélek rétegződésének, intelligenciájának kutatása ez. Az elmúlt hónapokban több ilyen irányú tanulmányom látott napvilágot s épen most karácsonyra jelent meg Budapesten a Sz. István Akadémia kiadásában az a könyvem, mely az Erd. Muzeum Egylet egyik unicu- raa alapján először mutat rá arra, hogy a magyar lélek valaha az európai lelket egészen lekötő eszka- tologikns hangulatnak is részese volt. Ilyen irányban szándékszom továbbfolytatni kutatásaimat, amelyeknek hasznát veszi majd az, aki a magyar — „P a x Vobis“ cimü uj történelmi regényemen dolgozom, ami annyira igénybe veszi minden időmet, hogy mig el nem készülők vele, minden egyéb írásról, a nyilvános szereplésekről, sőt társadalmi kötelezettségeim teljesítéséről is le kellett mondanom. _A regény három kötetre terjed, mint legutóbbi regényem, a „Fekete Vőlegények“, bár annál előreláthatólag hosszabb lélegzetű lesz. II. Rákóczi Ferenc idejében játszódik és az alkonyodé kuruc szabadságharc előterében Pálffy Mária grófnő, Haller Gábor báró s az ifjú I. József császár romantikus szerelmét öleli fel. _ Történelmünkben, rendkívül sok az elhanyagolt figura, akik mellett az iskolai történelem-oktatás érthető korlátozottságai folytán egyszerűen elsiklani kénytelen s akik igy lassan- lassan elkallódnak a köztudaiból, pedig nem egynek közülük jelentős szerepe volt nagy históriai mozzanatok létrejöttében. Én ezeknek a multba-ködlött alakoknak kibányászását tűztem célomul, mikor a történelmi regény Írásával eljegyeztem magam. Most készülő regényem ezenkívül még egy célt szolgál. Megvilágítani azt a históriánkban oly gyakran ismétlődő, de mindannyiszor magyarázatlanul hagyott megállapítást, hogy „trón és ne mzet nem értették meg egymás t“. Fényt akarok vetni arra a kérdésre, hogy milyen okok miatt, milyen tényezők közbejöttével és milyen érdekellentétekből kifolyólag állt elő ez a kölcsönös meg- nemértésl _ Épp ezért regényem szinterét most Magyarországról Becsbe tettem át, a császári udvarba, melynek belső életéről és intimitásairól szintén álig tudunk valamit. Ez is nagy hiányossága irodalmunknak. Mig például a francia literatura számtalan oldalról és megszámlálhatatlan iró tollán át kapja egykori udvari életének megvilágítását, addig irodalmunkban álig nehányak figyelme fordult e kérdés felé. A Habsburgok külön tragédiája lezajlott, a bécsi udvartartás feloszlott, a titkos levéltár megbecsülhetetlen értékű anyagából máris sok elpusztult, a megmaradtat pedig lassankint szét fogják hordani, sietnie kell hát annak, aki a veszendő becses adatokból meg akar valamit menteni, mert meggyőződésem, hogy a husz-harminc év múlva vállalkozó iró a legszorgalmasabb kutatás mellett is csak hézagos és szórványos anyagot fog már találni egy esetleg megírandó műhöz arról a dinasztiáról, mely pedig olyan huzamos időn keresztül kor- mámykodott felettünk! _Hogy milyen kiáltó hiányosságai vannak e tekintetben még történelmi irodalmunknak is, mutatja, hogy a negyvenöt forrásmunka közül, amit használok, csupán egy a magyar nyelvű, a többi mind részint német, részint latin vagy francia. Ezeknek leforditgatása és kiszemelgetése bizony sok időmet fölemésztette, úgy, hogy bár folyvást munkámmal foglalkoztam, de a tulajszellemtörténetet egyetemes európai magaslatból szintetizálja. Egy másik probléma, amely már kőt évtized óta leköt, a magyar regény Jósika előtti története. Azt akarom kimutatni, hogy milyen hatások verték ki a magyar regény útját, amelyen Jósika már kényelmesen haladhatott. Több mint egy évig tanulmányoztam a kérdést a berlini Staatsbibliothek . rengeteg anyagának kényelmességében s csupán a rendszerezés nyugalma szükséges a közel jövőben kidolgozására. Ezenkívül Dr. Rajka Lászlóval egy nagyarányú bibliográfián dolgozunk, mely a maga nemében páratlanul a magyar irodalomnak a külföldi irodalmakkal való kapcsolatait fogja rendszerezni. Több tízezer cédulára rúg az eddigi gyűjtemény, amelyből majd talán egy erdélyi bibliográfia is ki fog alakulni. dónké peni regényírásba csak álig pár hónapja foghattam. Igaz viszont, hogy sikerült nehány olyan adat birtokába jutnom a titkos levéltár intim aktái közül, amikről még historikusainknak se lehet tudomásuk s amik igy történelmi szempontból is nóvum-számba fognak menni, ugyanolyan mértékben téve történelemmé és kortörténetté, a „Fax Vobis“-t, mint amekkora részben regény. — Mig ezzel a roppant feladattal el nem készültem, (a második kötet közepetájt tartok), természetesen más témákkal nem foglalkozom. De nagyon valószínű, hogy legközelebbi munkám is megmarad a történelmi csapásokon. + _ Hogy mit olvasok saját szórakoztatásomra1 Jack Londont, Pierre Benoit-t, Hans II. Ewers-t, Claude Farreret, Marguerit-t és még egy csomó idegen szerzőt, valahányat a saját nyelvén, hogy a magyar nyelven írott müvek minden önkéntelen stiláris befolyásától ment maradhassak. Megvallom, hogy nem is sokat válogatok s csak az érdekességre tekintek. A fárasztó agymunka után elsősorban frissülésre tan szükségem. Persze, a történelmi kútfők is jelentős helyet foglalnak el olvasmányaim közt s ezúttal nem ismeretbővítés, hanem szórakozás célUgy érzem, hogy nincs egyetlen pillanata sem életemnek, amikor nem dolgozom. Tessék szószerint venni ezt a kijelentést. Még a csendes baráti beszélgetésekből is mozdulatok, hangok és hangsúlyok ragudnak belém s nyugtalanítanak szüntelenül, hogy gyökerüket megkeressem s jelenvaló életünk nem oknélküli megnyilvánulásainak sorába állítsam. Ez a nyugtalanító feszültség még álmaimban is kisér, amiről világért sem állítom azt, hogy nem beteges itünet. Ez tehát örkös munka, aminek irodalmi megvalósulásai, sajnos, sokkal ritkábbak, mint szeretném. A birlapirás még akkor is súlyos teher az iró vállain, ha csak könnyedén veszi s nem csinál belőle lelkiismereti kérdést. Én pedig, úgy hiszem, azt csinálok belőle. Természetes, hogy ez az irodalommal meglehetősen rokon tevékenykedés nemcsak sok időt, hanem sok minden egyebet is elrabol az írótól, amit irodalmi célkitűzéseinél értékesíthetne. Annál nagyobb tehát az öröm, ha valamit, valami irodalmit, ennek ellenére is megteremthet. Még a nyár elején fejeztem be egy kétkötetes regényt „Vakvágányon“ címmel. Azt hittem, hogy én ezzel a magam dolgát elvégeztem, a többi megy magától, a regény élheti sorsét és teljesítheti rendeltetését, mert a közönség elé kerül. Nem igy történt. A Szépmives Céh nem adta ki, mert művészi hiányokat talált benne. Nem veheti senki rossznéven tőlem, ha az ilyen rövid elintézésbe nem nyugodtam bele. A mai Erdélyt írtam meg abban a regényben, mai mondammommaa jáből. Képzelni se tudok érdekesebb olvasmányt, mint Lukinich Imre és Takács Sándor történelmi tanulmányai, melyek színes előadásukkal bízvást fölvehetik a versenyt egy-egy jólmegirt regénnyel. Syaííay Domokos (Kolozsvár) í. Jelenleg Genovéva történetét dolgozom föl a Magyar Nép olvasói számára. Kevés témája van a világirodalomnak, amelyet olyan változatos formákban Írtak volna meg, mint ezt az ősrégi, regényes történetet. írtak róla vallásos legendát, regényt, elbeszélő költeményt, drámát, komoly és vig operát. Fölhasználták katolikus és protestáns propagandára, nemzeti és szociális eszmék terjesztésére (amint mindezeket dr. György Lajos mélyreható kutatás alapján egy budapesti tudományos folyóirat hasábjain mostanában megállapította). A Genovéva 4 őrt énét változatos pályafutásában a legmélyebb hatást mégis mint népköny v, népi regény gyakorolta. Mint ilyen, most éppen reneszánszát éli a nyugati népek körében. A német falvakban millió számban terjedt el a háború után, szinte havonként jelennek meg uj kiadások és átdolgozások. Egy népies kiadványokkal foglalkozó pesti kiadó is a közelmúlt években Genovéva történetével érte el a legnagyobb sikert. A magam részéről abban a reményben nyúltam ehhez a témához, hogy az erdélyi magyar falusi nép együttérzéssel fogja olvasni az ártatlan Genovéva szenvedéseit és reményt, vigasztalódást merit Genovéva sorsának jobbrafordulásából. 2. Olvasni inkább szakmunkákat olvasok, Történelmet, néprajzot, falu-szociológiát, továbbá emlékiratokat, ezek között a régi erdélyi naplókat és memorialékat. Egy-egy lelki hullám a szépirodalom felé is elsodor s ilyenkor lehetőleg pótolom mulasztásaimat. Nb. Nagyon szeretnék olvasni és állandóan kutatok olyan müvek után, amelyeket az erdélyi magyar falusi nép számára a Magyar Nép könyvsorozatában kiadhatnék. Sajnos, ezt a fölötte szükséges, sőt nemzet- mentő munkát egyrészt a pesti kiadók gátolják I a leginkább számbajöhető irók szerzői jogának • birtokában, másrészt Erdély, java irói sem méltatják kellő figyelemre. Ezen a szűk helyen, sajnos, nem lehet arról értekezni, hogy mik a népies irás sikerének a föltételei. Elrettentő például szolgáljanak azok a nagyképü, nyakaiéként vépiességet verejtékező és tudatlanul dialektust ferdítő Írások („éhaj- csuhaj, ehejt-ahajt székely vagyok“), _ amelyek az utóbbi évek során irodalmunkban tiszavirág- életre fölburjánoztak. valókat mondtam, a szivemen feküdt tehát, hogy azok a mondanivalók eljussanak a közönségig. Ellenőriztettem a Szépmives Céhtől kapott kritikát. Berde Máriának ez volt a véleménye: „Benyomásom az, hogy a Céh nem éppen művészi okokból nem vállalja a kiadást, hanem inkább a témától riadtak vissza, mert bizony a könyv sok mindent előhoz, amiről ma fórumon nem szoktak beszélni. Helytelennek tartom, hogy a Céh ennek beismerése helyett művészi érveket sorakoztat fel, ami által bizonytalanná teszi az Írót s megingatja önmagába vetett hitét, ahelyett, hogy meg merné mondani, hogy nem vállal ilyenfokn őszinteséget, minit amely- lyel maga kritikát gyakorol a jelenvaló kényes dolgokról. Ezekért a most leirt szavaimért bármikor vállalom a felelősséget..Teljesen azonos volt ezzel a véleménye annak a négy Írónak is, akik Eerdén kivül még elolvasták a regényt s akik úgy a Szépmives Céhnél, mint a Helikonnál irói szempontból föltétlenül elsőrangú tekintélyek. Hát igy áll a dolog. A regény készen van s most azért kell elkeseredett harcot folytatnom, hogy eljuthasson valamiképpen oda, ahová szántam: a közönséghez. Mert nem tudom keresztüllépni egyszerűen ezt a dolgot a nem tudok uj munkához fogni addig, amíg nem mondódik ki mindaz, amit ebben a könyvben kimondani akartam. Sajnos, ez is az irói tevékenykedéshez tartozik, sőt én hajlandó vagyok azok közé a „külső nehézségek“ közé sorolni, amelyek munkám elvégzésében akadályoznak. Gulácsy Irén háromkötetes kuruc korszakból vett történeti regényében azt a nrobtomat világítja meg, hogy miért nem értette meg egymást a trón és o nemzet Kacsó Sándor elpanaszolja, hogy Vakvágányon cimü erdélyi regénye nem kap kiadót
