Keleti Ujság, 1929. december (12. évfolyam, 275-298. szám)
1929-12-29 / 296. szám
KtoutnUte/fe im KARÁCSONY —mii um« im.' 35 Miket olviuok? Elsősorban minden erdélyi köny- ▼rt, mart görögösen ragaszkodom ahhoz a hitemhez, bogy ran itt valami a mélyben, ami gerince lehet az ngynevenetí. erdélyi irodalomnak. Ezt a gerincet keresem. A magyarországiak közül Móricz Zsigmondit is Kodolányit szeretem, Eodolányit különösen. A külföldiek közül, sajnos, kevés egészen uj kerül a kezem közé s azért a régieket tanulmányozom. Zolát újra átvettem egészen a most Tolsztojt jelöltem ki magamnak. Az njság ingerével hatott rám Ognev regénye, amit magyar fordításban a Korunk közölt. B. Jánossy 'Beiß (Kolozsvár) A napokban hagyja el a sajtét „Mister Nemere“ «. regényem a Minerva kiadásában. Nem régen fejeztem be egy 12 énekből álló erdélyi époszt (regényes költői elbeszélés, melynek helye Erdély, hősei történeti alakok), ezzel párhuzamosan készültem el egy 16 énekes drámai költeménnyel, (a tizennégy keresztúri „Stáció irodalmi feldolgozása) rövidesen befejezem. „Árva Violácska“ c. regényemet. Jelenleg egy Mátyás-korabeli regényes színművön és egy drámán dolgozom, mely szintén történelmi motívumokkal lesz aláfestve. Munkám elvégzésében hivatali és szerkesztői elfoglaltságom akadályoznak. Olvasmányaim? Minden, ami szép és jó, akár régi, akár modern. Újabban kedvvel forgatom a magyar klasszikusokat és a történelmi müveket. A magyar Írók közül legutóbb Sik Sándor párhuzamos Ady-tanulmánya, Babits Mihály könyvei, Gárdonyi regényei, Schöpflin esztétikai cikkei és Herceg Ferenc színmüvei fordultak meg kezemen; az idegen írók közül E. Ludwig, Edna Ferber, Z. Lagerlöf, Chesterton és Th. Mann-tól olvastam. A magyar Írók között Herceg Ferencet érzem magamhoz legközelebb állónak. A külföldi írók közül úgynevezett kedvenc iróm nincs. Tjunyady Sándor (Kolozsvár) Kis regényen dolgozom, amely az inflációs Budapest életével foglalkozik. Azzal az idővel, amikor a Mária Valéria-utcában, a Ritz kapuja fölött a győztes nagyantant államainak zászlói voltak kitűzve. Ha befejeztem ezt a munkát, még nem tudom, mihez nyúlok? Sok témám van. Talán több is a kelleténél. Sokat, de rendszertelenül olvasok. Összevissza, mindent, aminek az érdekessége megkap. Semmi értelme nem lenne itt egész sereg kötet címét fölsorolni. Határozott kedvencem nincs. Minden jó írót szeretek. Különösen mély hódolattal bámulom a XIX-ik század nagy orosz, francia és angol mestereit. Az a meggyőződésem, hogy Stendhaltól Gorkijig tart az európai irodalom leggazdagabb Korszaka. Természetesen vannak brilliáns kivételek, de úgy érzem, hogy az „uj“ litera'turában sok a konjunkturális svindli. Xárofy Sándor (Arad) — Októberben fejeztem be az „Én vagyok az üt a Hazugság...“ cimü húsz Íves nagy kritikai szatirikus regényemet, amely november 10-ike óta megy folytatásokban a pozsonyi „A Reggeliben. A lapközlés befejezte után a munka megjelenik könyvalakban Pozsonyban vagy Budapesten. Az erre vonatkozó tárgyalások még folynak. Ugyancsak megjelenik a közeljövőben „A* öt Petrovich“ cimîi politikai irányú regényem, amely az öt utódállam problémájával és természetesen a magyar kérdéssel is foglalkozik. Ez is busz Íves regény. Hogy min dolgozok most? Évek óta ég bennem egy téma: a vas. Meg akarom Írni ennek az ősi anyagnak a szimfóniáját. Mert a vas az ember leghűségesebb és leg- igazabb barátja, elkiséri egész életén keresztül, születésekor már melléje szegődik, haláláig ezerféle alakban aegiti és koporsóját is vasszeggel szegezik le. Ennek a szimbolikus regénynek az írásába kezdek uj hittek az uj esztendő első napján. ■— Arra a kérdésre, hogy mik azok a külső' nehézségek, amelyek munkám elvégzésében akadályoznak, ezt felelhetem: idő és pénz. Nappal újságírói robotban görnyedek, éjjel ellopom az alvás óráit és regényemet Írom. Sokszor a reggel még az íróasztalnál talál. Csak egy évig szeretnék anyagi gondok nélkül élni, csak háromszázhatvanöt nappalt kívánok a háromszázhatvanöt éjszaka helyébe, azt hiszem, sokat és szépet produkálhatnék. Sajnos, magyar iró részére ez elérhetetlen. — Még megválaszolom azt a kérdést is, hogy mit olvasok és ki a kedvenc iróm. Rendszertelenül olvasok. Sokszor mohó szomjúsággal vetem rá magája a könyvre, hetekre belelemetkezem a feketefehér lapokba, máskor meg menekülök az irás elől és a legszebb könyvet is fáradtan teszem le az első lapok után. Furcsa idegállapot ez, hiába kutatom Az Erdélyi Helikon-ban folyik egy nagyobb regényem, amelyik junius végére valósziniileg teljesen megjelenik, amennyiben a folyóiratnak módja lesz arra, hogy a vége felé nagyobb, több ívnyi terjedelmű közleményeket hozzon. A regény ugyanis elég nagyarányú, nyomtatásban 300 __400 oldalt fog majd kitenni. Egy meg nem határozott erdélyi város történetét adja, a háborúéi ötti esztendőben s igyekszik azt az atmoszférát, az embex-eknek azt a lelkületét visszaadni, amelyben a háborúnak előrevetitett árnyéka már tükröződik. Az eddigi folytatásokhoz több oldalról fűztek már kombinációkat, mintha valamely kulcsregény volna. Őszintén kijelenthetem, minden nagyképü, játszott tiltakozás nélkül, hogy a regény nem kulcsregény, legfeljebb csak színeket és vonásokat kölcsönöz olyan ismert alakokról, akik még élnek, vagy akikre még élénken visszaemlékezünk. De mondhatom, hogy még a legkisebb epizódalak sincsen fotografálva. Pedig a regénynek van vagy ötven-hatvan szereplője. Ezzel a regénnyel egyidőben készül fogsági visz- szaemlékezésem. Nem konjunktúra munka, mert hiszen első fejezeteit már a Nyugat 1922-iki évfolyamában közöltem, amikor még nem volt világsiker a fogsági regény. Azóta is erdélyi tartózkodásom alatt az Ellenzék-ben, majd az Erdélyi Helikon-ban és az Ujságirók Almanachjá- ban közöltem belőle fejezeteket. Az egész együtt regénynek fog hatni, pedig minden, az utolsó betűig igaz benne, amit megírok. De nem a külső tényekre, hanem a lelki megértésre fektetem a súlyt s talán az ezzel járó beállítás az, ami ennek Önálló müvek írására jelenleg nem gondolok. Az erdélyi magyar olvasóközönségnél ma nem is lehetne elhelyezni olyan regényt, amilyent én Írhatnék. Ki olvasna irodalomtörténetet, esztétikát vagy kritikát: — könyvben? Pedig őszinte, meleg vágyam egy irodalomtörténetet Írni, nem tudósoknak, hanem a magyar családoknak. Egy könyvet, amelyben ki. beszélhetném a lelkemct. Mert mindenki tartozik annak a földnek, amely felnevelte, egy tüöltéssel, egy fejszecsapással, egy dallal vagy egy könnyel. És azt a tüöltést meg kell tenni, azt a fejszecsapást le kell mérni, azt a könnyet át kell szenvedni, azt a dalt el keli sírni. Az én dalom egy könyv, én ezzel tartozom. De hát ez a dal most már a Párkáké... Nem foglalkozom tehát könyvek Írásával, legfen- nebb kisebb értekezéseken dolgozom. Legközelebb a kritikáról akarok imi: mi az az igazi kritika lényege? mi a hiba a kritikában? Különösen a franciák véleményét olvastam figyelemmel. Pierrefeu, Vondérem, Valéry, Pierre-Quint, Maurois, Jolaux, Crémieux, Thibaudet sok tanulságost mondanak erre vonatkozólag. Nagyon érdekel, mondhatnám : izgat az Írók és költők intelligenciájának problémája orvosi szempontból. Már a Magyar fa sorsa kritikájában érintettem ezt a kérdést. Azóta Nyirő Gyula barátom analizálta is Ady nehány versét. Sok mindent máskép látnánk a költőknél, ha az orvosok lámpát gyújtanának. De hát itt még nincsenek alapvető munkák. Én csak Vorvenei nehány kísérletét olvastam, de ezek nem elégítettek ki. Én egyebet vártam. Nagy kedvvel foglalkozom a tudományos okkultizmussal is, de különösen szépirodalmi megnyilatkozásaival (Neumann: Der Teufel. Scholz: Perpetua). Miket olvasok? Szinte kizárólag a ma irodalmát akár tudományos, akár szépirodalmi mezőkön. Mik a kedvelt olvasmányaim? Minden, ami szépen és jól van Írva. Én már ;4pl vagyok azon a baivsá- goii, hogy irodalmi müveket, akár nemzeti színek, akár felekezeti bélyegzők, akár irodalom-társulati ellenjegyzések alapján értékeljek. Én meg tudok érteni minden Írót. Herceg F., Csató K, Szabó D., Undscí (Kristin Lavranstoehter), Delodda (Die Flucht nach Aegypten), Andre Gide (Les faux a visszaemlékezésnek szépirodalmi jelleget ad. Az egész műnek cime lesz: Fekete kolostor, ami szószerinti fordítása Noirmoutier-nek, annak az atlanti-óceáni szigetnek, amelynek erődítményeiben fogságom első két esztendejét töltöttem. A könyvben több fotográfián alapuló, vagy művész- fogolytársaimtól származó érdekes dokumentumot is közölni fogok. Hogy mikor leszek kész vele, pontosan nem tudom, ideális tervem volna a tavasz elején átnyújtani a kéziratot, valószínűleg a Helikonnak. Természetesen dolgozni __ értem alatta azt az elmélyült elfoglaltságot, ami az ember belső dolgainak megírásához szükséges __ kevés időm és alkalmam van. Délelőtt az Ellenzéknél vagyok elfoglalva s délután az Erdélyi Helikon szerkesztésével járó munkákat végzem. Nincs nap, amikor legalább egy cikket ne kellene Írnom. Ezek között sokszor igényesebb tanulmányok is szerepelnek. Mikor jusson idő a nagyobb dolgok megírására? De azért mégis csak elkészülnek ezek is, mert maguktól, belülről konstruálódnak s a^htán a megirásuk már oly könnyen és hirtelen megy, mintha az ember kész pamutgo- molyagot bonyolit le. Azt kérded még leveledben, hogy miket olvasok ? Bizony a köteles kéziratokon kivül alig jutok az olvasáshoz. Utolsó élményeim: Proust, Knut Hamsun, Paul Valery. Azokat a müveket, amelyeket hivatásból, vagy félhivatásból megizlélek, alig tudnám felsorolni. Leküzdhetetlen kényszer bennem, hogy mindig au courant legyek. Ennyi, ugyebár elég, már igy is hosszabbra nyúltam, mint amennyit kértél tőlem. I momonyeurs), Francis Jammes, Claudel, Mauriac, Wassermann, Werfel, Zweig mind ellátogatnak hozzám. Mindent olvasok, de nem mindent bocsátók a lelkemhez. Azok a legkedvesebb könyveim, amelyek egy-egy percre kibékítenek az élettel, s legalább 24 órára — jobbá tesznek. Tííofter Xérofy (Marosvásárhely) Aki bevallja, hogy mit olvas, elárulja, hogy ml. Aki meg, mint én, sokat szeret olvasni, az elárulja, hogy nem sokat tud még, mert mind mástól várja a tudnivalót. Megvallom, irigylem egyik-másik erdélyi szalctársamat, akit nem érdekel Emil Ludwig, vagy nem izgat Siegfrid Undset, aki pedig szép és nobel- dijas asszonyiró. A divatos újdonság-olvasókat is bámulom, mert már alig titkolhatom olvasó-konzarva- tizmusomat. Birálnivaló magyar könyveken, pesti kötelező olvasmányokon kivül komoly érdeklődéssel figyeltem ez ősszel Otto Fiákét könyveit és vallomásait, önbiztatásul, nemzedékem igazának megtámasztására. Nem szép, ugy-e, hogy megint mással és megint némettel szeretném vitézül elmondatni, amit jobbról is, balról is gyávaságnak hirdetnek: az egyén érdekesebb akár egy nemzeti, akár egy nemzetközi tömegnél. Csak ne lakjék ez az egész elefántcsonttoronyban, vagy karámban. Erdélyben különben is sok a magános ember, s ma csak meg kell itt vakarni az osztályokat, azonnal kisebzik mogulok a faj... Szép a Fiake irigysége is: a franciákat irigyli a jóember, hogy azok olyan antik cselekedetekre is képesek, hogy előveszik MontaigTieí, La Bruyéret éa Boileaut és nemcsak a könyvkiadók reklámjából mi- velődnek. Azért hozom fel ezt a szép francia erényt, mert a sok modern olvasmány után hogy jártam — ? Előbb foglalkozásomnál fogva, aztán kíváncsiságból s végül, mert rájöttem, hogy nem muszáj újra megírni, amit magyar klasszikusaink, a tartósak, már egyszer jobban megírtak, — visszanyúltam Eötvösért, sőt Bessenyei lapos utópiájáért is... Nem azért mondom, hogy más is megtegye, mert Babits Mihály érdekesebb a mai embernek s ha már rekomendálni kell valamit, ajánlom az erdélyi irodalmat, ez nem foglalkoztatja annyira ellentmondó hajlamainkat. Érdekes és mindent újrakezdő, Selfmademan — elfogultság ez, mint nagyban az amerikai prole.tár-világ- nézet, vagy a német Bürgerfresserei. Az ember szinte kedvet kap, hogy vagy proletár legyen, vagy kisebbségi... Legegyénibb olvasmányom persze, mert vígjátékot Írok ez idöböi, az 1S18. évi erdélyi október és következményei. Erdély zord olvasói nem is hiszik, hogy milyen érdekesek vagyunk — igy, egy decennium Rass Károly tudományos okkultizmussal foglalkozik es könyvet ir az ioazi kritikáról Ku ncz Aladár regényt ir francia internáltságának éveiről az okát, nem találom. Kedvenc Íróim: Knut Ham- | sun, Upton Sinclair, Anatole France, Bernhard Shaw, Barbusse, az 1929-e* esztendő terméséből pe- ‘ dig nagy érdeklődéssel olvastam Remarque híre* munkáját és Emil Ludwig bátorh&ngu és okos Juli 14-ét.
