Keleti Ujság, 1929. december (12. évfolyam, 275-298. szám)
1929-12-29 / 296. szám
24 1929. KARÁCSONY BERLINI PRÓZÁK (1922) írta: Gaál Gábor A LAND WEHR-KANAL zordonan halad, mint valami elolvadt jéghegy. Aki jár, az a földre néz. Álmatlanok a fák. Te is idegen vagy. Nem érted őseim nyelvét. Csak mondod, hogy értesz, de szemeid visszanéznek. Idegen vagyok. Ha összetartoznánk, kinyílnának az ablakok. Kicsattanva fölnevetne az este. Az alkony alól kiröpülnének a pusztai lovasok. A füst kicsapna. Menekülő ákácok során futhatnak veled s a toronyablakokból kiszállanának a galambok. De itt nem történik ilyesmi, Az Acht Uhr Abend- blattal simák a hadirokkantak. Nem is tudom, hogy mit akarok itt tőled? Odahaza lassan a falu bírája lehetnék. Feleségem most terelné ólaiba az apró jószágot. 'Este van. Nyugodt álomra szedelözködnék én is: hajnalban felkelt a nap! De ezt te nem érted. S már én is csak homályosan látom a szentgyörgyi kerteket. Ez a viz átcsap felettünk és én fuldokolva állok. Ám mindezekből mi fájhat néked? AZ UFA-ATELI ERBEN Rao Rama Singh, a film hőse elvarázsolja Stellát, ki a havas uccára fut, miután a foyerben férje, Gordon nagy társaság előtt azt mondja néki: „Te céda!“ Engem azonban alig érdekel Vajda Ernő e csinálmánya és a színészek, valamint a kardokká és örvényekké tágult szemek. Stella báli belépője sem érdekel az elomló fantasztikumokkal, de a válla sem, a kandelláberek néma asszisztenciája mellett. Még a lázas rendezők kiálvatlan idegessége se izgat s a filmoperateurök fürge vándorlása. A ségédoperateurok se kötik le figyelmemet. Egész szivem és szerelmem a tárgyaké, amik körülállják Stellát és a világ káprázatát adják s a napot, a csillagokat, a földet és a tébolyult létezés valóságát idézik. Egész szivem és szerelmem a lámpáké és reflektoroké, kik a jelenetekre összpontosítják szemük, mig udvarukban áll Stella, azaz ki e szerepet alakítja, holnap már hűtlen kedvesem, remegő nyakkal a felépített uccák tumultusa közt, Léni Leona, miközben bug a lámpák és reflektorok tízezer Wattig fütött éneke és duruzsol az egymásba mozgó fénypálcák torkán a szén, miben a határtalan múltból kiemelt évmilliók, elveszett világossága születik újjá. Léni Leona lobogó haja fölött. FRÄULEIN ECK a menyasszonya Carl Ebertnek, ki a barátom. A berlini állami színház hősszinésze. A színpadon megnő. Különösen ha Wetter von Strahl, a Kätchen von Heilbronn hősszerepében. Eck kisasszony persze a páncélokat szereti rajta s a lovagi álmokat, öntudata alatt minden este megöli Ebert partnerét, Kátchent... Számomra körülötte lobognak a csillárok. Fräulein Eck szőke haja beteríti a tejutat. De májusban meglesz az esküvőjük. Nem remélhetek tehát semmit. Ez is egy olyan szerelem, amiből semmise lesz, csak sóhaj. ó, sohasem lépem át Eck kisasszony küszöbét, rózsákkal, magos vállai fölé. A violán tuli alkonyotokban sem ragadhatom meg sohasem kezét. Sohasem simogatja el homlokomon a káprá- zat ráncait. Sohasem szórhatom be kábulatom folytott kitöréseivel mosolyát. Szoknyája szélét se csókolhatom meg soha. Ó, csak egyetlen egyszer láttam! Egy napon! Azóta anilin mezőkön bolyongok s álmaim Elisiumán kergetem. Fehér leplek magas csodáiban imbolyogtatom. Oly szép, mint a litániák zokogása. De lelkemben mégis fölcsapnak a dia- bolikus ösztönök: utána kellene járnom és elhódítani. De nem megy és nem megy! És nem megy! Az éjjeli- szekrényem lapjára véstem be nevét és körülrajzoltam tövisekkel és kardokkal és lánggal, mely átsüti érette szivem. Brsaa RÉGI JÓ IDŐKBŐL Az örmény esi református templom Irta: Dózsa Endre Romladozó épület volt már az örményesi református templom. A szél kikezdte a ledelet. A vakolat hullott le róla. itt is ott is. Egyikmásik szegletet morzsolgatta már az idő. Már nagyon közeledett ahoz. hogy szaporítsa az elnémult harangok sorozatát. Az a nehány. inkább udvari cseléd sorsban levő magyar család, amelyik még ott tengett-lengett, már szinte nem is törődött a templomával. Sem áldozat- készsége. sem anyagi ereje nem volt, hogy kiépítse újra az Isten házát. Pedig Mezöörmé- nyes járási székhely volt. közepén az ősi Bánffy palotával és ezzel kapcsolatos elsőrendű háromezer hold uradalommal. A palotából Velits Zoltán, a későbbi főispán. a főszolgabírói lakásból Sándor Imre főszolgabíró lehangoltan nézték a lassú, de folytonos sorvadást. Megkísérelték az államsegély kieszközlését, az egyházi központ adományra- birását, sikertelenül. Megkísérelték a vidéki társadalom felrázását, sikerült is egyszer, a nagybirtokos Dálnoki Gálok bevonásával a Velits Zoltán cséplőgépjeinek villanyvilágítása mellett a Bánffy erdőkben egy fényesen sikerült nyári ..Gál-bált" rendezni, ahol az egész mezőség magyarsága összegyűlt. Kolozsvári cigánynyal. francia pezsgővel hazulról kikerült pazar büffével. Lett is ott olyan muri, hogy a kutya i is feketekávét ivott. A malacpecsenyének rég | feljött a hajnali csillag, amig a sok négylovas- I fogat hazaszállongatni kezdte a mezőségi zsen- i trit. Még a kocsikból is visszhangzott még: „Egyszer mentem el a bálba, leszakadt a csizmámnak a szára. Húzzad cigány, húzzad, hej. de jól kihúztad, egyszer mentem el a bálba, leszakadt a csizmámnak a szára". Valami jött is be az iskolának, vagy templomépitésre, de hát a négyes fogatokon mégis több volt a csengő, mint az eklézsia ládájában a pengő. A pompás mulatságot a mezőség szép lányai, friss urifiai még sokáig emlegették, de a templom épitését hamar elfelejtették. Telt az idő, kaszált a halál. Sándor Imre halála után Münsztermann Viktort választották főszolgabírónak. Münsztermann Viktor egyike volt azoknak a fáradhatatlan közigazgatási tisztviselőknek, aki a világ központjának a vármegye által reábizott járást tekintette. Valahogy úgy képzelte, hogy a főszolgabíró elsőrendű kötelessége a társadalmi élet irányítása és szolgálata. Hol tudja összehozni azt a kis magyarságot, amely a járásban van, máshol, mint a metropolisban (már mint Örmé nyesen) egy magyar templomba. Három nyári hónapon át a főszolgabírói lakás pincéjébe menekült a mezőségi forró napok elől és ott irt és irt rendíthetetlenül. Több. mint tizenkétezer postautalványt állított ki ellenszelvénnyel, kérve mindenkitől egyetlenegy forintot, az örményesi templom javára. Főhercegeken, minisztereken, püspökökön, főrendeken, képviselőkön, vármegyei és bírósági tisztviselőkön át a gazda körökig, iparosegyletekig, mindenüvé bekopogtatott az egyforintos adományokért. Hát ez bizony iszonyú nagy munka volt, de nyomán mégis úgy ahogy, szivárgott a pénz. Hogy mennyi gyűlt össze, nem tudom. A tény csak az, hogy a római katholikus vallásu, hitbuzgó főszolgabíró, akinek két református püspök, Szász Károly és Szász Domokos édes nagybátyja volt, összefogva valláskülönbség nélkül a vidék előkelőségeivel, a forintos téglákból kiépitette az örményesi református templomot. Megalakult az egyházi tanács. A főgondnok lett Velits Zoltán lutheránus, az algondnok Münsztermann Viktor római katholikus, a bejáró lelkész legtöbbször Rédiger Lajos, a szabédiak unitárius köitőpapja, a hívek katholikusok, reformátusok, unitáriusok vegyesen. Maga a templom csillaggal a tornyán reformátusnak vallotta magát. Mintha csak a hires tordai országgyűlés hangulata fogta volna meg az ottani közönséget. Az elhanyagolt templom ki volt építve. Ré- digernek. a költő papnak prédikációi odavon- zották a környék egész magyarságát. Bartók püspök is kegyeibe vette a templomot. így vált az örményest ref. templom az egész magyarság templomává. Nem volt az már felekezeti, hanem magyar templom. Mikor már a templom igy, közadakozásból, egyházi segélyből, társadalmi hozzájárulásból és különösen forintos téglákból felépült, hogy a templomi karének szebb legyen, dalárdát szervezett a főszolgabíró. Ebbe a szervezésbe annyira belemelegedett, hogy a hivatalos órák alatt is irta és próbálgatta a külömböző hangnemek partikuláit. A nagy iroda mellett az első kis szobából mindegyre kihailatszott a hangja, amint hol a basszust, hol a tenort próbálgatta. A hivatalos munkának azonban menni kellett. A panaszosok, megidézettek egymás után nyitották rá az ajtót. De már annyira benne volt a partitúrában, hogy a karjaival, fejével, szemével, szájával integetve tessékelte ki a pasasokat. Harsogva énekelte: á, h, c, f, és igy tovább. A hang után emelkedett és sü- lyedett. ‘Ezek a mozdulatok hol mély, hol fisz- .tulákig magas hangok harsogása szintén a komikum ingerével hatottak, ő azonban csak a magyar dal szépségét érezte és lelke meg volt telve gyönyörűséggel. Am az atyafiak megrémülve húzódtak vissza, fejcsóválva mondogatták az irodában „váj seracu mariasa főszolgabíró vai! or murit tată, or cerdut minte!" (jaj szegény főszolgabíró naccsásur vagy meghalt az apja, vagy elvesztette az eszét), hanem ilyen komikus jelenetek dacára is, a dalárda is valahogy meglett, abban a jórészt román környezetben a megújult templomban felzengett a magyar zsoltárok harmóniája és a társaságokban felcsendült itt is, ott is, a kultivált magyar dal. Váltakozó helyzetében is Münsztermannt az alkotás vágya pillanatra sem hagyta el; Átkerülve hidalmási főszolgabírónak, ott Erzsé- betparkot és takarékpénztárt szervezett. Ko- lozsra kerülve polgármester lett, ott a fürdőt építette ki. Volt templomja, parkja, pénzintézete, fürdője, amikbe mind beleélte minden munkásságát, másnak hagyva mindig az alkotást követő elismerést. Neki nem maradott más, reprezentativ állásában mint a koldusszegénység cifranyomorusága, a honvéd kincstári lovakból négylovas fogat és végül az a szűk földterület, amelyben örök álmát alussza a házsongárdi temetőben. De a templom áll, a hidalmási pap megbokrosodott, a kolozsi sósfürdő százaknak ad gyógyulást, a kölcsönvett lovakkal együtt a cifranyomoruság elenyészett abban az örök álomban, amelyből nincsen felébredés A nagy református magyar püspökök német családból származott katholikus öccse a maga szűk körében bár, de igaz embernek és igaz magyarnak bizonyult. Ilyenek voltak azok a nem is olyan régi főszolgabírók a régi jó időkben. Oldószerek! Higi tószerek! Piihi tószerek! Bőr-, cipő-, ce'luloid-, lakk-, lesték , fémáru- és vegyigyárak, vaL.m nt vegytisztítok stb részére úgy aiacsony, mint közép- és magasforrpontuaK. GYÁRTJA: ffloskovif* Ipartelepek w. T. VEGYWYÁ1M ORADEA, Cafea Victoriei No. 62.
