Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)

1929-10-21 / 241. szám

xn. tv?, m. sbjkh. 16 A recsegő Magyarország fájt, amin már nem lehetett segítem. Négy évig jártam kint az árkokban és Ár­pád egész honfoglalása hiába valónak látszott. Az idegen, minden eresztékében remegő városban telje­sen egyedül éltem. Nem ismertem senkit. A világ- történelemről az volt az érzésem, hogy most borul fel, valahol el fogok vágódni s ez a kis város ki fog gyulladni. A nagy tűz előtt tehát még elkábitom magam és olvastam. Egy éjszaka majd rámrontanak ft csehek és felkoncolnak. Pedig az éjjeliszekrénye­men, láthatják, Szent Ágoston vallomásai és egyéb latin könyvek hevernek. (Akkor még klasszika-filo­lógus voltam.) De ezen a nyelven nem olvasnak. Te­hát egész bátran megölhetnek. És megölhetnek azért is, mert ugyan ott fekszik egy másik fajta könyv is Marxtól a Politische Ökonomie. Ezért azután kü­lön megölhetnek a két arany csillagért is a gallé­romon, amikhez pedig csak a hosszú katonai szolgá­lat miatt jutottam... így éltem és bolyongtam. A V'hály kapun na­ponta négyszer mentem keresztül. Sokat ácsorogtam a Gettóban, mert az forgalmas volt és tarka. Egye­dül ott élt a város. Itt voltak nyitott ablakok is. A vár oromzatáról lángot és füstöt vártam kicsapni.,. Miért felejtettem el mindezt? És hol van az az öreg néni a Jókai-ucca hat szám alól? Eltemették vagy él még és emlékszik a rengésre, amiben lebeg­tünk? — Az éjjel sebesült kadetokat hoztak Dévény alól, — mondta ae égjük alezredes. Ezek a kadetok beszélik, hogy nem lehet tartani a vonalat. A had­ügyminisztériumból hiába kérnek csapatokat, ő már mindent összeesomagolt... — De mit tegyek én? — Igen erre gondoltam. Mit tegyen egy ilyen fiatalember, aki a vének és iri­gyek szerint a meggabalyodott idő jóvoltából most talán tábornok is lehet? Mit tegyen egy ilyen fiatal tiszt a zsebében Marxai ós Szent Ágostonnal? Mit tegyen élete végén, az elveszett háború után, egy re­ménytelen kapun tóduló menekülésben? — Órákig bolyongtam az uccán. A postahivatal bejárójánál már cseh és szlovák felírások állottak. Én értettem ezeket a jeleket és még sem értettem az egész életet s hogy miért fontos ee s hogy micsoda roppant szim­bólumok ezek!? Az uccán összeesett valaki. Alig volt, aki összeszedje. HMeg volt és lassú por. Oda­haza egy sürgöny várt. Az iskolából küldték utánam. Hivatalos sürgöny. Vonuljak bs az egykori csapat­testemhez Pestre... Az öreg tisztek nem is kívánták, bogy búcsúzzam... Az öreg asszony sirt. Most nem meri kiadni a szo­báját. Az ablakok spalettáit, mintha be akarta volna szögezni. A vak sötét ^zobában búcsúztam tőle. Az állomásra nem emlékszem. Az utazásra nem emlék­szem. Az utolsó kép az a sötét szoba volt a siró öreg asszonnyal, aki előtt egy fiatal tiszt állt a nagy há­ború után, hiába való évek után, hiába való sarak és tüzek után, bizonyára táskájában is hiábavaló könyvekkel és szkepszissel a szive fölött... Talán emiatt a szkepszis és agonia miatt felej­tettem el Pozsonyt, mert valószínűleg az emlékek élete is a hit és az aktivitás s a tétova napokra még csak emlékezni se szabad. Dr. RÉVÉSZ MARGIT eyermeiiSEaEiaíóriun! BUDAPEST. Klimatikus gyógyhely 300 m. a. t. sz. !. üdülésre szoruló vérszegény, ideges gyer­mekek részére. — Állandó rendszeres iskolai oktatás Érdekló'dés esetén kész­séggel küldünk tájékoztató prospektust. Fizetés­képtelenségeket gyorsan egyeztet HIRSCH DAVID Braşov Sir. Porţii (Kspti-uica) 31. Megbízhatóságáról 33 év óta előnyösen ismert. Iparigazolváuyos kereskedelmi ügynök. KH A,,KELETI ÚJSÁG“ vasárnapi melléklete Erdélyi hadifogoly kalandos élete Afganisztánban, Amanullah véres udvarában és India poklában íMagyar tragédia az idegenben — Ahol a baleset egyben halait is jelent — Temetés a tengeren) TIZENEGYEDIK KÖZLEMÉNY Săngeorsan Lázár óradnai erdész folytatja hadifogságá­nak kalandos történetét. Az „Egypt” hajón megismerkedtem egy külö­nös sorsú honfitársammal, egy öreg egykor jólétben élő magyarral, aki Bombay kikötőjét elhagyva, egy angol katona kíséretében megállt előttem és bajtár­sam előtt. Egy ideig könnyes szemekkel nézett reám, majd váltamra téve jobb kezét, azt kérdezte tőlem, tudok-e magyarul. — Igen, — mondottam. Énre az öreg ur elpanaszolta szomorú sorsát, amit a háború kegyetlen következményei okoztak. — Nevem Kúsik János, 67 éves vagyok. Ezelőtt huszonhét évvel kerültem Indiába, ahol eleinte az an­gol hadseregben szolgáltam tizenhárom évig. Majd kiléptem a hadseregből s mint polgárember szappan- gyárat alapítottam, feleségül vettem egy hindu nőt 6 vele 1919 október 20-ig a legboldogabb házasság­ban éltem. Ezen a napon az Ahmednakari városhá­zára hivtak s rámparanesoltak, hogy december 7-ón hagyjam el Indiát s utazzam haza Európába. A szerencsétlen öreg magyar, fájós lábaival jobbra-balra bicegett, testvérbátyja karonfogva tá­mogatta. Ősz haja és bajusza szomorú keretet adott sápadt arcának, amelyiken ütés nyomai: kék foltok és zuzódások voltak láthatók. Majd sirva borult a nyakamba és újra igy panaszkodott: — Látja, kedves bajtárs, ezek a kék foltok az én szerencsétlen indiai kalandos pályám gyümölcsei. Fiatal koromban vándoroltam ki ebbe az átkozott országba s mire vagyont gyűjtöttem és családot ala­pítottam, hogy öreg napjaimra gondozóm legyen, a rabló népség hazatoloncoltatott. Ezelőtt huszonhét évvel azért jötem Inidába, mert senkim sem volt s mmt fiatal gyermek itt akartam karriert csinálni. És ime ma, évtizedek fárasztó munkája után kol­dusbottal a kezemben, beteg és tehetetlen állapotban hazámba kell visszavándorolni. Nem maradt sem­mim, még a ruháimat sem szedhettem össze a nagy sietségben, mert nem akartam elválni hű és gondos feleségemtől, hanem mindenárom mellette akartam maradni örökre. Erőszakos ember durva öklei okoz­ták sérüléseimet, amikor nem akartam búcsú nélkül elhagyni szegény feleségemet. Ez az ón indiai életem szomorú története... A szerencsétlen Késik János siránkozása és pa­naszkodása hiábavaló volt, mert az indiai angol kor- mdQty az öészes gyarmat tikból kiutrtpitotv* a hadviselő feléli egykori alattvalóit. Az „Egypt” hajón az összes utasoknak minden­nap reggel 8-tól 12-ig sorakozóban kellett készült­ségbe államok, mentőövekkel a nyakukban, a tenger- alatt úszó aknák ellen való védekezés miatt. Az uta­zás különben elég kellemes volt, mert az Indiai Óceán végesvégig csendes maradt, csak a hőség kínozott bennünket rettenetesen. A hajóparancsnok szigora utasítást adott ki ne­künk. Megparancsolta, hogy mindenki óvakodjék a hajó korlátján való üléstől, mert ha valaki vélet­lenül beleesik a tengerbe, gyorsan haladó hajónk nem áll meg, hanem megkonditja a halálharangot » a hajókürtös kürtszóval adja meg a jelt a katonai vég­ső tiszteletre. Ezt a jeladást a többi utasok „vi­gyázz” állásban tisztelegve várják be a lefuvás jel­zéséig. A hajóparancsnok egy angol-néger szárma­zású félvér volt, szigora és kíméletlen katona. Az Indiai Óceánon utazásunk közben igen sok delfint láttunk, amelyek félelem nélkül suhantak el hajónk orra előtt. Nemsokára befordultunk az Adcni szorosba s többször érintettük Arábia, illetve Afrika partjait, majd a Vöröstengeren át a Suez-szoros ki­kötőjében szállottunk partra. Itt csodálatos, festői ké­peket nyújtottak az afrikai hegységek, amelyek mö­gött a beláthatatlan arábiai homoksivatagok terül­tek el. A Vöröstengeren való utunk különös meg­lepetésekkel szolgált. Reggel trópikus éghajlathoz illő öltözetben siettünk fel a fedélzetre, hogy a bib­liai hegységet láthassuk, de az a látványosság majd­nem az életünkbe került, mert nehány perc múlva dermesztő hideg állott be s mi meghűlve, lázasan és betegen kellett, hogy vissz am eneküljünk a hajófe­nékre szűk celláinkba. 1919 december 16-án nagy pánik keletkezett az utasok között. Az a riasztó hir terjedt el, hogy az „Egypt” hajón kolorajdmány tört ki. Egy néger fűtőnk reggel nyolc órakor hirtelen rosszul lett és tiz óra után iszonyú kinok között kimúlt. Az osztrák és magyar utasok nevében azonnal felkerestem Csu­toráé dr., magyar főorvost, aki a hajón velünk uta­zott s aki a néger fütő titokzatos halálesetéről a kö­vetkező felvilágosítást adta: — A néger fütő hirtelen lett beteg, de nem ko­lerában, hanem valami tropikus fertőző betegségben, ami nagy lázzal jár s ez ölte meg a szerencsétlent. Kérem, nyugtassa meg a többi utasokat is, hogy az „Egypt” hajón nincsen kolerajárvány. Különben is óvatosságból mindent fertőtlenítettünk, hogy a jár­ványos betegségeknek elejét vegyük. A főorvos megnyugtató'szavai után ujra a fe­délzetre mentünk s onnan néztük végig az érdekes tengeri temetést. Déltájban a hajó sebessége csök­kenni kezdett, miközben a néger matrózok egy em- bernagyságu, széles deszkát hoztak ki s ennek sar­kait a hajó jobb oldalán kötelekkel megerősítették, a köteleket a bejáró fölött elhelyezett csigákba illesz­tették, majd a fedélzetre hozták a néger fütő holt­testét, A hullát hófehér vászonzsákba varrták be s két oldalán két darab vasrudat erősítettek vastag zsinegekkel a holttesthez. Ezután a zsákot a desz­kára fektették s a hajóparancsnok utasítására ezt a rögtönzött koporsót lassan a tenger színe fölé eresz­tették, miközben a hajó alig mozgott. Ekkor a hajó­parancsnok jelt adott a harangozónak a amikor a halálharang megkondult, a matrózok a deszka égjük végét a tengerbe eresztették, úgy hogy a halott, lá­baival előre, lassan a viz alá merült. Ezzel az egy­szerű és komoly szertartással véget ért a néger fütő temetése, mire aa „Egypt” újból felvette rendes me­netsebességét s a temetéstől meghatott utasokkal to­vább haladt. (Befejező közlemény következik.) Gara ’Ákos, Gr®ser Waggon- u. Maschi- nen-Faarlks Akt. G@s. Vorm. Jon. Weítscr Dieseimolorok Compresscrral és anélkül 3C—2000 PS. Aí orrnak szál iiás. Gyár helyben. Olcsó árak és kedvezményes fizetési lelléieiek Aráján atot szíveskedjék a vezérképviseíőségtől Kérni ÚJUL,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom