Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)
1929-09-09 / 205. szám
Sokat beszélünk... , Ha egy középkori ember feltámadna és körülnézne köztünk, technikai haladásunkon kivül az első, ami feltűnne előtte bizonyára az volna, hogy sokat beszélünk. Az szúrna szemet előtte, hogy minden embernek és pártnak, minden fajtának és országnak uyanarról a dologról más és más a véleménye s hogy e véleményét minden ember és párt, minden fajta és ország végnélküli beszélgetésekben, ankéteken és konferenciákon, kongresszuson és gyűléseken fejti ki és magyarázza, értelmezi és vitatja és még sincs megegyezés. Az tűnne fel, hogy szóban és Írásban a fekete szin nem ugyanaz a fekete szin az egyiknek, mint a másiknak s hogy ami igen az egyik szájában, az a másikéban nem. Soha ily mérhetetlen nüanszirozásban nem égtek a szemek és szájak s e végtelenül finom nüanszirozási vágyat végül is ki kell beszélni s ezért mindenki beszél. Érdemes volna utánna járni ez egyetemes láz okainak és kikutatni, vájjon mik a gyökerei, hol kezdődött és mi van a mélyén? Örvendetes-e vagy gyászos? Kivánatos-e vagy nem? Folytatni kell-e avagy a hallgatásba kell menekülni előle? Kétségtelen: ha annak a kultúrának a lényegét veszem, amelyiknek a zónájában élünk, a nyu- gafceurópai keresztény kultúráét, akkor le kell szögeznem, hogy az ideális semmiképen sem a sokat beszólás. A kereszténység igazi lényegéhez szervesen hozzá tartozik a hallgatás, Ha ez nem volna igaz, úgy nem alakulhattak volna ki az Egyházon belül az örök némaságot fogadó szerzetes-rendek. Ezen a szimbolikusan túlzó vonalon ugyanis a hallgatás azt jelenti, hogy a tökéletes élet csak igy lehetséges. S ha a példaadó életben igy lehetséges, akkor a mindennapi élet valószinüleg annál tisztább és annál közelebb áll az igazihoz mennél némább, mennél kevesebb benne a beszéd, azaz lényegében véve az ellentét, a meg nem értés, a vita és a harc... A sokatbeszélés ugyanis valamit jelent. Azt jelenti, hogy a szívnek és a szájnak küzködnie kell az egyetértésért, a szavak kétségbeesett halmazával a logikához és a hevülethez kell folyamodnia (melyek szülő anyjai a szónak) s a szavak káprázatá- val és szuggszoiójával kell helyrehozni a dolgok egyensúlyát, ami hiányzik. Lényegében tehát minden beszélgetés folyamán valami küzködés folyik, mely Ugyanúgy végződhet a háborúban, mint a békében, a szakításban, mint a megegyezésben. Minden attól függ, hogy a beszéd, illetve a vélemények kicserélése milyen lélektani zónában mozog. Szeretik-e egymást azok, akik beszélnek, vagy sem. Ha szeretik egymást, akkor még az igazság is felfüggesztést nyer és elhallgatnak, ha pedig gyűlölik egymást, akkor az igazság ellenére is tovább beszélnek, egész a végső zavarig... A szeretet ugyanis mindig csendes vagy monologikus s egy bizonyos túlhajtott fokon a gyűlölet is az. Azt kell hinnem & mondanom, hogy a legigaziibb és leghatározottabb érzéseknek nincs szavakra szükségük. Ezek az érzések kitörnek a szemen és képies kifejezést nyernek az ember külsején. A határozott lelki atitüdöknek és tudati véleményeknek nincs szükségük szavakra. A nagy öröm és a nagy bánat szavaknélküli. Egy felkiáltás, vagy sikoly, mely artikulálatlan, kibeszélhetetlen, közölhetetlen, a szó szempontjából tehát néma. Nincs mit mondani róla. Valami, vagy valaki végleg megszületett, vagy végleg meghalt. A sors és a dolgok fényében az értelme vitán kívüli. Bizonyos. A dolog és a szív és a száj egyek. Nincs szükség mondani semmit. Ez a szituáció a legtisztább béke, vagy a rohamra való indulás utolsó pillanata. A legmélyebb boldogság s a legmélyebb boldogtalanság a szerencsés és szerencsétlen cselekvés mindenkép mámoros kikötőjében. Ezért van mély értelme annalk, hogy azok, akik halni indulnak, de azok is, akik nászra mennek: hallgatagok. A legnagyobb dolgok előtt mindig hallgat az ember. A legnagyobb dolgokat nem éri föl és nem méri föl a szó. S azok a dolgok mindig szomorúak, amiről beszélni kell. Azokat a dolgokat mindig rendbe kell hozni. És rendbe kell hozni körülötte a sziveket és a száj akat is. A beszédek, a sokat beszólásnek ez a mélyen erkölcsös vágy ad létjogosultságot. Az ad neki létjogosultságot, hogy tisztázni akarunk; hogy meg akarjuk szüntetni az ellentéteket; meg akarunk egyezni; meg akarjuk érteni egymást. A tiszta egyértelműség ezüstfényü tisztásaira vágyunk, ahol felröppenhet az a végleges és végső sikoly, mely zenéje a boldogságnak és fénye a dolgok rendjének... Mi persze beszélünk... Rengeteget beszélünk. Egész életünk reggeltől estig csupa beszéd. A dolgok széthullásának korában élünk s minden pillanatban valamit rendbe kell hozzunk. Az a rengeteg beszéd, ami a világon a gyűléseken és ankéteken, a konferenciákon és kongresszusokon, a vitákon és disputákon hangosan és kipirulva folyik, mind a i dolgok rendje után eped. Az egyes ember és a párt, | HH a fajták és a nemzetek mind az után az állapot után törnek, amikor el lehet hallgatni s a dolgok kertjében bolygani önfeledt lélekkel... • Igen ám... De hol van ez a kert és mikor ragyognak fel a fái? Az álomban, vagy a sóvárgásban? Akárhol, — mindenesetre messzi. A boldogságban talán... S igy elérhetetlenül. Mert mi beszélünk tovább, otthon és a fórumokon, az uccán és a Kift Szentélyeiben. Ez a sok beszéd ma a sorsunk. S ez a sok beszéd azt jelenti, hogy százezer és annyi ezer darabra hulltunk ahányan vagyunk. Azt jelenti hogy szeretnők, de nem tudjuk megérteni egymást. Ha sokat beszélünk, az azt jelenti, hogy boldogtalanok vagyunk. Vagy azt, hogy nem [ lehet segíteni rajtunk. , (G. G ) Hogy élnek az amerikai gazdagok? Az amerikai városok majdnem mind egy mintára épültek, alig van egyéni színezetük és jellegzetes, sajátos tulajdonságuk, a kivétel köztük Washington, ahol az európai úgy érzi, mintha otthon járna. Mindegyik városban megtaláljuk a középen a főteret a tipikus üzletnegyeddel, ahol rendszerint "hagy szállók, mint az idegenforgalom központjai is állanak. Egyes városoknak a főutcáját átszelik á vasúti vágányok. A mellékutcákban a gyárak és a műhelyek terjeszkednek, a kohók ontják a füstöt és a kormot. Az üzlethelyiségek, irodák a belvárosi házak emeleteit elfoglalják és a lakosság kiszorul a körzetekre, ami egészségi nézőpontból előnyös is, a villák, családi háziak kertvárosokban épülnek. Az amerikai életet nem szabad úgy felfogni, hogy ott a Morganob elsétálják a kávéházi térasz- szok és a vendéglők előtt s az emberek njjal mutatnak a hírességekre. Amikor Charles Chaplin Newyorkban a Eifth-avenuen sétára indult, akkora csődület támadt körülötte, hogy az utcai forgalom megállott. A terasszokat a sokemeletes paloták tetejére építik, nem a járda szélére és a tetőről a tornyokra nyilik kilátás. A newyorki ember csak hírből ismeri a gazdagokat, vagy az újságok fényképei révén, de sokan nem engedik meg, hogy fényképezzék őket, mert nem akarják, hogy az arcuk közismertté váljon. Morgan, a hires bankár hosszú idő után kivételesen megengedte a párizsi gazdasági tárgyalások után Amerikába Visszatérve, hogy róla a hajón fotóriporterek felvételt készítsenek. Az utcán nincs különbség Az utcán a jólétet nem fitogtatják, ott mindenki annyira egyforma. Nem ingerük a gazdasággal, az ékszerekkel a tömegeket. Ahol annyi a dúsgazdag ember, ott mindig akad valaki, akinek még többje van. Újabban a a hatóság már hivatalos titok gyanánt kezeli a jövedelmi adóbevallásokat, a személyes jövedelmi adó összegeinek az újságokban való közlése be van tiltva, azelőtt a mozinagyságok, a sztárok reklámból megiratták, hogy milyen horribilis összegekkel adóznak, de mostanában már csak az adóeltitkolások következtében inditott eljárásokból tudják meg, hogy egyes emberek még a képzeletbelinél is nagyobb összegeket keresnek és mégsem irtóznak egy kis adócsalástól. A milliomos hölgy és a mnnkásleány utcai ruhája között árban van különbség, de azt csak a szakértő szeme veszi észre, hogy az egyik selyem finomabb, mint a másik, amelyik esetleg csak utánzat, de a viselőjén, ha csinos, jót mutat. A földalatti vasút nemcsak a leggyorsabb, hanem demokratikus intézmény is, mert a tömegben Wall-streeti pénzemberek is utaznak, a gépkocsik ugyanis folytonos közlekedési szabályoknak, álldogálásnak vannak alávetve, csak bizonyos kisebbforgalmu utcákban várakozhatnak kiszabott ideig az utasra, nem passzió tehát az autózás, hanem nyűg, időveszteség, a fényjelzés és a rendőr dirigálja, hogy milyen tempóban lehet előhaiadni. A nagy városokban a fényűző életmód annyira elbújik, olyan külön zárt területeken zajlik, hogy azt a nagy tömegek nem is láthatják, csak a ragyogó bérpalotákat láthatják a newyorki Fifth-avenuen, a Park-avenuen, a River side Drive-on. de azokról, akik ott laknak, vajmi keveset tudnak, legfeljebb a mozi vásznán elevenedik meg előttük a milliomosok élete, vagy az újságokból értesülnek fényűző kedvteléseikről. Az apartmentházak tetején a legújabb divat szerint „rooí gardenek“ is díszelegnek, akik ott laknak, a kastélyok minden kényelmét élvezik. Megszűnnek a magánpaloták New-York egyik városrészében egymás mellett vagy harminc olyan utca van, ahol a luxuslakások évi bére nyole-tizezer dollár és köztudomású, hogy azok a családok, akik ott laknak, legalább évi hetvenötezer dollárt költenek el. Ezekben a házakban a beosztás az, hogy az egyik folyosóról a másikra nem lehet átjutni, mindegyik apartamenthez külön 'lift vezet, a gazdagok teljes elszigeteltségben élnek, az egyik szomszéd nem látja a másikat. A dúsgazdag emberek eladják magánpalotáiikat, bérházakban és szállókban laknak. A Plaza Hotel szomszédságából eltűnt a hires Vanderbilt-palota, a csákányok folyton rombolják a newyorki öreg épületeket, a magánpaloták helyén felhőkarcolókat emelnek. A gazdagok sokkal jobban megtalálják a számításukat, ha ingatlanukat eladják, s a pénzüket vállalkozásokba fektetik. A magánpaloták fenntartása nagy fényűzés, mert azok az év nagy részében üresen állanak. A lefüggönyzött és használatlan magánpaloták állandóan magukra vonják a tömegek figyelmét, Schwab acélkirálynak a River side Drive- on lakatlanul álló kastélya uszólván kirakatban áll, az emberek ujjal mutanak a parlagon heverő nagy vagyonra. Az ékszerek A drága luxusautókból a newyorki utcákon aránylag keveset látni, a gazdagok fényűzésre és sportolásra szolgáló gépkocsijukat vidéki birtokaikon tartják, a városban pedig taxikat használnak. Az ékszereiket a bankok safejeiben, vagy pedig a lakásukon falbaépitett titkos páncélszekrényben tartják. Egy operaelőadásra, hangversenyre, társadalmi összejövetelekre előkerülnek az ékszerek, amelyek óriási összegekre vannak biztositva, a milliomosoknál rendezett mulatságon a vendégek közé magándetektívek vegyülnek, vigyáznak, hogy hívatlanok ne lopózzanak be, de a nagy óvatosság dacá.n> is megtörténik az, hogy egy fényes estélyen eltűnik valamelyik lújlgy nyakáról a gyöngysor. A walesi herceg amerikai tartózkodása alatt egy long-islandi kastélyban lakott kíséretével, az előkelő társaság egyik hölgytagját meglopták, az ékszerlopás ügye nagy port vert fel, a botrányt alig tudták elfojtani s mostanig sem derült ki, hogy a vendégek közül került-e ki a tolvaj, vagy pedig az alkalmazottak valamelyike követte el a lopást. Egy osikágói milliomosnő nyakából farsangi mulatságon másfélmillió doláros nyakláncot emeltek le, az udvarlóját gyanúsították, válóper is származott az esetből, mert a férj megtudta, hogy a feleségének barátja van. A milliomosok palotái Long-Islandor. külön városok épültek, ahol csupa milliomos lakik, gyönyörű kastélyok, parkok, márványmedecében csillogó kerti tavak árulják el
