Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)
1929-09-09 / 205. szám
2 SCßßE^^iö XIl. TZVF. 205. SZ7\t. Dickinson szenzációs cikkben követeli, hogy a Népszövetség bizottságok utján ellenőriztesse a fosetsfeségi szerződések bele tésát magyarok iránti hálából. Ha ezt megírja a bukaresti tudósitó, bizonyára a maga közönsége előtt ;s helyesebben állítja be a magyarokat. így ahogy megírta, azok a magyarok olyan egsügyüeknek és egyúttal olyan lelkiismeretleneknek látszanak, kik még a nemzeti indulójukat is lopják. Hagyjuk ezt. Nagyon kirívó ebből a hamis beállításból is a magyarság iránti gyűlölet. I)e akkor így hogyan állhat be a románság és magyarság között lelki közeledés, ha a román közvéleményt ilyen induiatu sajtó irányítja? Aztán még el is dicsekszik a tudósító ur, hogy álnevekkel és alakoskodó bemutatkozásokkal hogyan kutatott az erdélyi magyarok után. Van ezen dicsekedni való? Mi csak megrendülünk, hogy az értelmiség vezetői ilyen színlelésekkel igyekeznek bizalmakba befuródni. Ez bizony nagyon-nagyon távol áll attól a lojalitástól, amit a magyarság elsősorban éppen a román sajtó embereitől várhatna el. Megírtuk mindezeket. Neveket nem említettünk, mert egy kissé még magunk is res- teljük azt az alakoskodó bravúrt, amit az illető tudósító ur végbevitt. ízléstelen volt, s a saját közönségével szemben is hibázott. De az egészből levonjuk a tanulságot. Sok lálek- nemesedós kell, míg a népek között a kölcsönös lojalitások állapota elkövetkezbetik. Mi várjuk a sok bántó és ellenkező jelenség között is ezt az állapotot. Addig is kitartó érzéssel és erkölcsi mélységből jövő erővel hangoztatjuk, hogy jótettért jóval kell fizetni. De viszont a magunk lojalitásáért is el kell várni, sőt meg kell követelni a magunk sok- kal-sokkal több megbeesültetését. U Bírva JLLAT S ZE U GYÁR. afapíío/ott 'Z98&Y dlo finom paißmek %onafé6óf feéiuft. PÚDERÉT <£/ . jßf&etä KÖLNIVIZET (London, szeptember 7.) A „Contemporary Revieu" oimü nagytekintélyű folyóiratban Dickinson, a világhírű angol tudós tollából szenzációs érdekosségü nagyobb tanulmány jelent meg a nemzeti kisebbségek problémájáról. — A világháború után — irja Dickinson, — mellőzték a népszavazást olyan területeken, ahol az leginkább indokolt lett volna, igy a mai Magyarországgal határos részeken. Ennek ellensúlyozásaképpen a nagyhatalmak az utódállamok kormányaival olyan szerződéseket kötöttek, amelyek az idegen állaintestbe került kisebbségek nemzeti sajátságainak és nyelvének megőrzését kívánták biztosítani. Azok az államok azonban, amelyek a kisebbségi szerződéseket aláírták,'a legnagyobb bizalmatlansággal fogadták uj állampolgáraikat, árulókként kezcdték őket és jogaikért indított küzdelmüket irredentizmusnak bélyegezték. Az erdélyi templomokban detektivekkel ellenőriztették az egyházi szónoklatokat, uj kerületi beosztással, tendenciózus nép- számlálással játsszák ki a kisebbségi szerződés közoktatási garanciáit. A magyar gyermekeknek idegen nyelven kellett vizsgázniok, hogy a felsőbb oktatás elől elzárják őket. Földjeiket, elkobozták és az uralkodó nemzet fiai között osztották ki, nemzeti sajátságaik és nyelvük ellen irtó háborút indítottak. Azt remélték, hogy az uj nemzedék el fogja felejteni nyelvét és nemzeti érzését, pedig a történelem azt tanítja, hogy a nemzeti ér :óst lehetetlen kiirtani. Minden ilyen kísérlet növeli a veszélyt, ahelyett, hogy elhárítaná. Sajnos a kisebbségi kérdést összezavarták a nemzeti szuverenitás fogalmával. A kisebbségi szerződés egy szuverén államnak más szuverén államokkal kötött megegyezése. Az a kérdés, hogy a szerződő felek be- tartják-e a megállapodásokat s ennek ellenőrzése n Népszövetség és a döntőbíróság hivatása Megállapilja. hogy mTiímiíímí»ci I'isar.-—■ a népsző ségi tanács soha sem vizsgálta meg alaposan a kisebbségi problémát oontoktól vezettette magát, arra, mi történik az illető az a véleménye, hogy a ti csak megerősítené az és technikai nem volt kit államokban. . kisebbségi véu utódállamokat. A Népszövetség kötelessége a szerződés betartásának ellenőrzése a helyszínére küldött bizottságok által. Amíg ez be nem következik, a seb nem gyógyul be és a fertőzés egyre akultubbá válik. Börbéteésééék a gyermekeinél A Ciéaso kenőcs Winden »jţjrJIj nélkül alltftlmaihaU ac*e*»emő Kénje* Dórén, *»!ahánjiior horiaoláslól, kiütéstől, ekocraálól, íelfcUvcstol cs más. a kisbabáknál é!olfjröúi6 Ideaesilö fájdalmaktól szenvednek. Azonnali enyhülés kivetkezik-be mindjárt a O du na kenöos első> Használatáról. A viszkeíegség szennái tríégMünlk éé a kenőcs kihatásai annyira megnyugtató ás gyógyító természetűek, bogy ezek a .kis tertttiiaseSi vtssatay érik <«odei alvásukat.AZ ERDEI GYILKOSSÁG US.) Irta: Csehov Antal — Adtateremiettei Mi ütött magához ma? Hát nem ismeri Urbenint? Reánéztem kipirult, mosolygó arcára. — Urbenin felesége lesz? Tréfálni tetszik? — De szó sincs róla... Miért volna abban tréfa? Olenka bosszús arcot vágott. Rövid hallgatás következett... Reánézfem a szép leányra, a fiatal, szinte gyermeki arcára és csodálkoztam, hogy oly rettentő tréfát is űzhet Képzeletemben melléje állítottam a kövér, öreg Urbenint. a vörös képével, az elálló füleivel s a vaskos kezével, mely csak durván érinti hetett egy fiatal, alig hogy felserdült női testet... Vájjon nincs elriasztó hatással ez a gondolat arra a csinos erdei tündérre, ki oly poéti- kusan nézte az eget az égiháboru alatt? — Igaz. hogy kissé öreg, — mondotta Olenka és sóhajtott egyet. De legalább szérét... a szerelme megbízható... — Nem a megbízható szerelemről van szó, hanem a boldogságról... — Boldog leszek véle.., Hál’ Istennek, ván vagyona s nem valami jött-mfcnt, hanem nemes- ember, Persze riéta vágyok szerelmes belé... De Hát csakis azok boldogok, akik szerelemből mennek férjhez? Ismerem azokat. a Szerelmi házasságokat. __Gyermekem. — kérdeztem, ijedten néeve a derült szemébe — mikör ért rá ily szörnyű éíetbölcsességgel tömni taeg szegény kis fejét? Vallja meg, hogy tréfált, de mondja, honnan »eszi az ily Öregesen nyers tréfákat!... Honnan! Olenka csodálkozva nézett reám s a vállát vonta. — Nem értem, mit beszél... — mondotta. — Kellemetlenül érinti magát, hogy egy fiatal leány feleségül megy egy öreg emberhez? Igen? Olenka egyszerre lángvörös lett, idegesen mozgatta állát s be sem várva feleletemet, gyorsan mondotta: — Nem tetszik magának? Próbáljon csak abban az erdőben, abban az unalomban élni. hol a madarakon meg az ember őrült apján kívül nem lát egy élő lelket s várja be. mig jön a fiatal vőlegény! Akkor, este. eléggé tetszett magának, de látná csak, milyen az télen... — Ab. képtelenség az, Olenka, éretlen, ostoba beszéd! Ha nem tréfál,-akkor nem tudom, mü is mondjak! Inkább hallgasson és ne botránkoztassa meg a levegőt szavaival! Én felkötném magam a helyében s maga vásznát vesz... Mosolyog? Oh... obi... — Legalább gyógyittatoi fogja a pénzéft apót... — suttogta Olenka. — Mennyi kell az atyja gyógyíttatására? — kiáltottam. — Fogadja el tőlem! Száz? Kétszáz? Ezer rubel? Hazudik Olenka! Nem az apja gyógyíttatásáról van szó! Az újdonság, melyet Olenka közölt velem, annyira felizgatott, hogy észre sem vettem, mikor elmehtünk a falum mellett, mikor a kocsi bejárt a gróf: udvarra s a tiszttartó háza előtt megállt. Mikor megláttam a gyermekeket és Ubernint. ki lesegitette Ölenkát a kocsiról, leugrotté« s minden köszöntés nélkül a grófi kastélyba toha-tltérn Ott meglepetés várt reám. — Milyen jó, müven jó. hogy jössz1 — E szavakkal fogadott ă gróf s megkaparta az arcomat a hosszú, bökös bajuszával — Nem is választhattál volna jobb időt! Éppen most ültünk asztalhoz... Hiszen ismered az urakat... A gróf két kezével két urra mutatott, akik puha széken ültek és hideg pácolt nyelvet ettek. Az egyikben Kalinin békebiróra ismertem, a másik, egy nagyon tar fejű, kicsiny, szürke ur. Bábáén gazdag földbirtokos volt, egyébként régi jó ismerősöm s a zemsztvó tagja. Meghajoltam s csodálkozva néztem Kaüninra. Tudtam, mennyire gyűlöli a grófot s mily hűeket terjeszt róla az egész környéken. Tisztességes ember hogyan lelhetett magyarázatot a látogatására? A biró felfogta s nyilván megértette a pillantásomat. — A mai napot látogatásoknak szentelem, — mondotta nekem — körüljárom az egész környéket... s mint látja, betértem a grófhoz is. Ilja hozott egy negyedik terítéket, felhajtottam egy kis pohár pálinkát és enni kezdtem. — Nem helyes, excellenciád... nagyon nem helyes! — folytatta Kaiinin a megjelenésem következtében félbeszakadt beszélgetést. — Mi kisemberek megnegedhetjük magunknak az effélét, de ön.,, vétek az. — Úgy van, jól mondja, vétek, — helyeselte Bábáén. — Miről van szó? — kérdeztem. — ígnatjevics Nikoláj egy fényes eszmét adott -nekem! Hozzám jön. unalomról panaszkodom... — A gróf méltöztatott unalomról panaszj kodní, — vágott Kalinin a gróf szavába. — i S én azt mondottam: Magára vessen, excellen- I ciád Foglalkozzék mezőgazdasággal. Remek i birtoka Van. Úgyszólván mulattató, felíiditö I elemekre volna szüksége, Excellenoiádnak... j eh.,, eh... hogyan is mondjam... nincsenek erős érzései. — S micsoda eszmét adott neldl
