Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)
1929-09-06 / 202. szám
4 tcxumWsÉBk. Xll. ÉVF. 202. SZÁM. A magyar kormány u? javaslatot terjesztett be az optánspörben, vegyes döntőbíróság összehívását és a visszahívott román bíró helyébe népszövetségi döntőbíró kinevezését kéri Antóniádé meghatalmazott miniszter, Szterényi Józsei és Apponyi Albert gróf nyilatkozatai az optánspörben — Szterényi József báró a román és az orosz-magyar gazdasági kapcsolatok felvételéről — Kiküldött munkatársunktól — (Genf, szeptember 4.) A tanács ma délelőtti ülésén foglalkozott az optánsüggyel. A magyar delegáció memorandumot nyújtott be a Népszövetséghez, amelyben hivatkozva a tárgyalások meghiúsulására, újra döntő- biróságot kérelmez és pedig abban az esetben, ha Románia ismételten elutasítaná bírójának benevezését, Románia helyett egy idegen biró behelyezését kéri. Mértékadó helyről vett információ szerint az optánspörben a következő a helyzet: Magyarország az optánsok kártalanítására vonatkozó igényét még 1920 augusztus tizenhatodikán beterjesztette a nemzetek szövetségéhez. Ebben az évben tehát kilencedik évfordulóját üli meg az ominózus pör. Amint ismeretes, Magyarország arra kérte annak idején a Népszövetséget, hogy a békeszerződések szellemének megfelelően vigye a kérdést a háromtagú döntőbíróság elé, amelynek tudvalevőleg egy román és egy magyar tagja lett volna, a bizottság elnöke pedig egy semleges állam, akkoriban Svédország delegátusa. A román kormány azonban elutasította ezt az álláspontot, azzal az indokolással, hogy ilyen fontos vitális kérdésben nem lehet a döntést egyetlen állam benevolenciá- jától függővé tenni. Románia nem ismerte el a vegyes döntőbíróság jogosultságát, ugyanakkor, amikor a cseh és a jugoszláv kormány elismerte és össze is ült a eseh-magyar és a jugoszláv-magyar döntőbíróság egy hollandi és egy svájci delegátus elnöklete alatt és határozatot is hozott. Három különböző döntőbíróság mondotta ki tehát, hogy a román kormánynak nem volt szabad visszahívnia delegátusát, illetve bíróját a biróságtól, ennek ellenére a román kormány túltette magát azokon a paktumszabványokon, amelyeket elsősorban a győztes államnak volna kötelessége betartani. A Népszövetség javaslatára azután Magyarország és Románia közvetlen tárgyalásokba kezdettek, de a tárgyalások nem vezettek eredményre. A kudarc oka nem is abban a körülményben keresendő, hogy a felek talán az összegben nem tudtak volna megegyezni. Románia részéről kártalanítás címen elvileg százmillió aranykoronás ajánlat történt, Magyarország ragaszkodott ahhoz, hogy legalább is százharmincmillió aranykorona biztosittassék az erdélyi optánsok részére. A legnagyobb baj azonban az volt, hogy a román delegáció az optánsoknak fizetendő kártalanítás modalitásaira vonatkozólag megtagadott minden konkrétumot. A magyar kormány azt javasolta, hogy a modalitásokat illetőleg bizassék meg a népszövetségi pénzügyi bizottságnak egy tagja, mert ez, mint pártatlan személy legjobban tudja megvizsgálni a visszafizetés módozatait, tekintetbe véve azokat a pénzügyi nehézségeket, amelyekre a román kormány minduntalan hivatkozott. A román kormány ebbe a megoldásba sem ment bele és igy ismét a Népszövetség elé került a kérdés, a melynek ezt az uj fordulatát bizonyos lehan- goltsággal fogadták. A magyar delegáció álláspontja szerint a román kormány nem azért nem fizet, mert nem tud, de mert különös örömét találja abban, hogy szabotálhatja a békeszerződéseket. A magyar delegáció egyik tagja kijelentette, hogy Románia egyetlen bányájának egyetlen évi, jövedelméből kifizethetné az op- tánsokat. A romáp delegáció körében ellenben hangoztatják, hogy nincs pénz, ellenben meg van az őszinte jóakarat. Alkalmunk volt 'beszélni az optáns kérdés uj fázisát illetőleg Antóniádé genfi meghatalmazott miniszter orral, aki a kiélesedett ellentétek dacára is optimisztikusan Ítéli meg a helyzetet és nem mond le arról a reményről, hogy a megállapodás a tárgyaló felek között létrejön. A miniszter ur hangoztatta különben, hogy az op- tánsügy jelentékenyen eltörpül azok mellett mosolygott s intett néhányszor a csinos fejével. _Vezessen el innen! — kért, belekapaszkodva a kabátom ujjába. — Oly borzasztóan meleg van itt... oly szűk a hely... kérem! — De elöl is szoros a hely, — mondtam. — De ott szépen öltözött emberek vannak... itt csak a nép van... nekünk elől van a helyünk... önnek is ott kellene lennie. Eszerint nem azért volt olyan piros, mert a tolongásba került, hanem kisebbítve érezte magát, mert a parasztnép közt állt. Óvatosan utat nyitva, a sokaságban, kézen fogtam a hiú leányt s arra a helyre vezettem, hol társaságunk szine-java állt. Elhelyeztem Olenkát egy oly helyen, mely jobban megfelelt finnyás Ízlésének, aztán kissé hátra vonultam és figyelni kezdtem. Az urak és hölgyek szokás szerint suttogtak és halkan nevetgéltek. Kalinin békebiró élénk taglejtéssel és fejbólintá- sokkal a saját betegségeiről beszélt Deraev földbirtokosnak. Deraev szinte fennhangon becsmérelte az orvosokat s azt tanácsolta a bé- kebirónak, hogy valami Ivanovics Eosztráttal gyógyittassa magát. Csak egy leány látszott valósággal imádkozni. Térden állt, szemét az égnek emelte és mozgatta az ajkát. Nem vette észre, hogy egy hajfürtje kiszabadult és rendetlenül csüng a halántékán, nem vette észre, hogy Olenka meg én közelében vagyunk. Nikolajevna Nadesda. a békebiró leánya volt. Ö volt az a nő. ki köz- > tem és a doktor közt állt... A doktor szerette, j mint csak a hozzá hasonlók szerethetnek. Ott j állt feszesen a háta mögött, eiörenyujtva a nya | kát s reáfüggesztve szeretetteljes, kérdő pillán- j .tgsait, Úgy tetszett, mintha óvná imádságát, s j ki lehetett olvasni pillantásaiból, hogy nagyon szeretné, ha ő volna imádságának tárgya. De szerencsétlenségére tudta, hogy nem érette, tudta, hogy kiért imádkozik... Intettem Ivánovies Pávelnek, mikor felém tekintett s kimentünk együtt a templomból. Cigarettára gyújtottunk s egy deszkabódéba mentünk. — Hogy’ van Petrovna Nadesda? — kérdeztem. — Egészséges, — felelte s egy vörös egyenruhás ólomkatonát nézett az összehunyo- ritott szemével. — Magáról kérdezősködött. _ Mit kérdezett? — Csak úgy általánosságban, neheztel, hogy oly régóta járt náluk, szeretne beszélni magával, hogy megtudja, mi az oka, hogy oly hirtelen elidegenedett házuktól. Mindennap i meglátogatta őket s egyszerre csak elmaradt! { Szinte nem is köszön nekik! — Most hazudik, patkányka. Sokkal ke- vésbbé érek reá, semhogy meglátogathassam ezt a családot, de a lehető legjobb viszonyban vagyok velük s nagyon udvariasan köszöntőm őket egytőlegyig. — Mult csütörtökön nem tartotta szükségesnek. hogy viszonozza az atyja köszöntését. — Nem szenvedhetem azt a szamarat, a békebirót. — mondottam — s nem nézhetek egykedvűen a pofájába, de azért érzek magamban annyi erőt, hogy köszöntsem s megszorítsam a lelem nyújtott kezét Valószínűleg nem ismertem meg mult csütörtökön Magának ma 1 rossz kedve van, patkányka, és bántani akar | engem (Folytatjuk.) Divatlapok őszi és téli számai megérkeztek és ie^oleióbban kaphatok Király János könyvkereskedésében Cluj, Főtér 15. a problémák mellett, amelyek az uj üléssza- 'kon a tanácsot igénybe fogják venni. Az optáns-pör anyagát az assamblé ülésén előreláthatólag Apponyi Albert gról fogja ismertetni, akivel szintén alkalmunk volt beszélni e kérdést illetőleg. Apponyi Albert többek között a következőket jelentette ki: — Az optáns-pör eddigi sikertelenségének nem vagyunk az okai. Mi azt akarjuk, hogy tisztán lássunk a visszafizetési módokat illetőleg. A román ellenajánlat megfogalmazásában homályos, szándékaiban annál érthetőbb. A magyar kormány sohasem akart biró lenni a saját ügyében, azért kérte a Népszövetséget, hogy hozasson döntést vegyes bíróság által. Mi e tekintetben teljesen a nemzetek szövetsége által meghozott statútumok alapján állunk és a legtermészetesebbnek tartjuk, hogy most már a Népszövetségnek a legerélyesebben, saját presztise érdekében kell döntenie. Azt hiszem, a Nép- szövetségi tanács a magyar delegáció javaslatának szellemében fog határozni. Ugyancsak beszélgetést folytattunk báró Szterényi Józseffel is, az optáns-pör további folyamatát illetőleg. — Nem egyszer kíséreltem meg, hogy Magyarország és Románia között élénkebb gazdasági kapcsolatokat teremtsek meg, de fájdalom, bármennyire is szeretném ennek a kezdeményezésnek a román részről tanúsított makacsság az optánsok jogos igényeinek elismerése, helyesebben kielégitése körül mindig útját állja. A román-magyar gazdasági közeledés mindaddig nem jöhet létre, amíg a román kormány nem viszi dűlőre az optáns-pört. Indítványoztam Bécsben a román delegációnak, hogy fizesse ki a vitás összeget az optánsoknak, ezzel szemben Magyarország húsz éven keresztül készpénzzel fogja megfizetni mindazokat a természeti javakat, amelyeket a román kormány rendelkezésünkre bocsájt. Ezt a javaslatot is visz- szautasitották. Tudósítónk megjegyezte, hogy a román delegációban az a felfogás, hogy a magyarromán kereskedelmi kapcsolatok első sorban Magyarország részére fontosak. — Nagy tévedés, — válaszolta Szterényi báró, — mi nem fagynánk meg télen, ha Románia nem is küldene nekünk fát. Azt hiszem, igen kellemetlen helyzetbe kerülne Románia, ha egy szép napon nem számíthatna Magyarországra, mint vásárlóra, Csehszlovákia ellenben nagyon örülne a megoldásnak. Románia egyik legjobb vásárlója Magyarország, a román termékek javarésze Magyar- országon nyer elhelyezést. E kérdéssel kapcsolatosan elmondja Szterényi báró, hogy Oroszország harmincötnegyvenmillió értékű mezőgazdasági gépet akar vásárolni Magyarországtól, ennek fejében gondoskodni akar Magyarország egész évi búzaszükségletéről- — Én nem vagyok hive — mondotta, — az orosz kapcsolatoknak, de az orosz ajánlat mindenesetre megfontolandó. Ligeti Ernő ÓI JLLATSZERGYAR afapí/o/oft íp/j ajánfjCL> QL fán , mom pajjómgk vonatéfiófkéjiuft PÚDERÉT áf Jf&om) KÖLNIVIZET
