Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)
1929-09-25 / 218. szám
X//. UVF. 218. SZÁM. Az elmúlt évben huszonkét petíciót adtak be a Nemzetek Szövetségéhez és 336 lap küldötte el tudósítóját Genfbe (Genf, szeptember 23.) Egyre szaporodnak a magyarok kapcsolatai a Nemzetek Szövetségének apparátusával. Ezek közül különösen kettő kelt világszerte figyelmet. Az egyik, hogy az uj népszövetségi palota 5 tervező mérnöke között 2 francia, 1 belgta és 1 svájci mellett egy magyar is szerepel Vágó Pál személyében. A másik pedig, hogy a Nemzetek Szövetségének évkönyvét Ottlik György, az ismert magyar külpolitikai publicista adta ki először és szerkeszti immár harmadik éve. A napokban jelent meg ennek az érdekes francia nyelvű műnek harmadik évfolyama. Az ismertetése nemcsak uj könyv recensióját jelenti, hír nem egyúttal az elmúlt év bennünket érdeklő genfi eseményeinek tanulságos összefoglalására is könnyű alkalmat kínál. A mü szerkezete Az évkönyv — hivatalos nevén Annuaire de la Société dea Nations 1929, — melynek vaskos kis, pirosfedeles kötete már nemzetközi fogalommá vált, négy arányos részben öleli fel a nemzetközi politika legfőbb organizmusának és egy évi tevékenységének adatszerű ismertetését. Az anyagot bevezető rész és a végén függelékek egészítik ki s az elmúlt év vezető személyiségeinek, valamint ai tervezett uj palota képei díszítik. Az első és második részben kezünk ügyébe kapjuk a népszövetségi alapokmány szövegét, az intézmény részletes adminisztrációs szerkezetét s beosztását, valamint az egyes delegációk s a központi hivatal személyi adatait. A harmadik fejezetben az elmúlt év eseményei sorakoznak fel időrendben, de egyúttal okmányszerűen. Bennünket itt természetesen a kisebbségi rész érdekel elsősorban. Mi is történik a kisebbségekkel? Ez a fejezet két részre oszlik. Az elsőben az elmúlt év általános kisebbségi vitája pereg le előttünk rövid tanács határozatok és iktatási dátumok formájában. így: 1928 XII. 28. Kanada képviselője bejelenti, ’hogy szóvá kivánja tenni ar kisebbségi panaszok 'körüli eljárást. Stresemann pedig, hogy az egész kisebbségi kérdést napirendre kivánja tűzetni. (A lnganoi ökölcsapás hivatalos megfogalmazásban...), 1929 III. 29. Két tanácshatározat a litvánok elleni panaszok ügyében. Adatéit megbízzák, hogy a kisebbségi eljárás ügyében dolgozzon ki határozatot. A tagállamokat pedig felkérik, hogy terjesszék elő javaslataikat. 1929 III. 29. A bolgár és a svájci kormányok még ugyanazon a napon be is nyújtják indítványaikat. Az egyiknek nyilvánvalóan nagyon sürgős, a másiknak pedig igen könnyű prepozíciókat tenni. Következnek a többi indítványok a következő időrendben: az osztrák, a litván, az észt, a lett, a német, a kinai, a magyar és a hollandi. A görög, lengyel, jugoszláv, cseh és román kormányok — vagyis a tulajdonképpen érdekeltek — közös javaslattal jelentkeznek. Április 4-től május 29-ig Londonban ülésezik a hármas bizottság, junius 29-én pedig a tanács tudomásul veszi jelentését, melyet ugyanaz nap tanácshatározattá emel. Ez a hírhedt madridi határozat, mely keskeny kis rést ütött nem annyira a kisebbségiek börtöneinek falán, hanem inkább azon a titokzatosságon, mellyel addig ügyeiket a Nemzetek Szövetségénél fedte. A panaszok A kisebbségi fejezet második része az elmúlt év folyamán beérkezett panaszokat egyenként ismerteti. Összesen 22 kisebbségi panaszt adtak be ez alatt az idő alatt. Ha azonban közelebbről megnézzük ezeket, kitűnik, hogy az egész painaszhalmaz nem egyéb lengyel német párbajnál. A lengyelországi „Deutscher Volksbund“ a sziléziai németek nemzeti szervezete ugyanis 11 panasszal szerepel ebben a számban és viszont a Németországi Lengyelek Egyesülete 6 petícióval. Ezeken kivül azonban vannak igen érdekes egyéni panaszok is mindkét részről. így például Lubos Norbert német iskolaigazgató panaszt emel a maga személyében azért, mert lengyel hatóságok iskolájának tanulóit többségi tanintézetekbe kényszerítik. A tanács két Ízben foglalkozott ezzel a panasszal s végül is a lengyel reprezentáns kénytelen volt Ígéretet tenni, hogy az ügyet vizsgálat tárgyává teszi és orvosolja. Avagy: Graebe és Naumann képviselők panaszt emelnek kisebbségi egyének vagyonának kisajátítása _________s 1 III Ullllll I MMI I miatt. A Tanács ezzel az üggyel is foglalkozik a felhívja az érdekelt kormányokat a közvetlen tárgyalásra. Másfelől pedig: Marya Eybora és Feliks Placsko, németországi lengyelek panaszt tesznek azért az eljárásért, melyyben egy árvaszéki ügy tárgyalásánál őket mint tanukat részesítették, Jacek Julius pedig azért, mert egy német csendőr előtte olyan kijelentéseket tett, melyek az egész lengyel nemzetet mélyen sértik. És ime: a Tanács — a világpolitika ügyei mellett — ezzel a két személyes sérelemmel is foglalkozik, a német külügyminiszter szépen jelentést tesz a vizsgálatról s a bűnösök megbüntetéséről. Ugyebár mindez végeredményében elég tanulságos? A sajtó A negyedik rész a tagállamok statisztikájával egyidőben most már államokként mutatja ki azt a tevékenységet, mellyel- az egyes államok a Nemzetek Szövetségének munkájában részt vettek. Ebben a hivatalos statisztikában csak az a baj, hogy megelégszik területek és az összes lélekszám kimutatásával. A kisebbségek arányssámait nem mutatja ki. A felette hasznos teljes név és tárgymutató után a függelékek következnek, melyek közül különösen a sajtóra vonatkozó adatok érdekesek. Szemléletetően bontakozik ki ugyanis ezekből a számokból a Népszövetség tekintélyének folytonos növekedése. 1920-ban, az első közgyűlésen 187 sajtóorgánum küldte el képviselőjét, kik 20 sajtóügynökséget és 167 napilapot reprezentáltak. 1928-ban pedig 365 sajtóképviselő jelentkezett már, 386 napilap és 29 sajtógynökség kiküldötteként. Nem kevésbé érdekes, hogy az egész hosszú listában csak egyetlen kisebbségi sajtóképviselő szerepel hivatalosan, egy erdélyi magyar napilap állandó genfi tudósítója, egy erdélyi magyar újságíró személyében. Ez a pár szemelvény is bizonyság arra, hogy Ottlik György gyűjteménye mily hasznos és alapos munkát végez. A kisebbségi probléma kétségtelenül nem a legkedvencebb foglalkozása a Nemzetek Szövetségének. Amikor tehát ebben az elhanyagolt és mellőzött részben ily teljes és áttekinthető anyag- gyűjteményt kapunk, képet alkothatunk magunknak arról is, hogy a napirendben lévő többi nagy kérdésben mily megbízható és lelkiismeretes útmutatót jelent évről-évre Ottlik György évkönyve, A mü egyébként Bukarestben, a Cartea Româ- neaeca-nál (Bucureşti Bd. Academicii 3—5), Budapesten pedig Grillnél, (Dorottya-utca 2) szerezhető be. Ára 12 svájci frank. Dr. Sulyok István. szerint próbálja az isten-egység tanát kifejezni. Belátta, hogy önálló mozgalomra van szükség, amelynek alapja az ország sajátos hite kell hogy legyen a legtisztább, legelfogadhatóbb formában. Ezt az alapot a Vedanta-ban találta meg, azokban az ősi hindu szentiratokban, amelyek a legvilágosabban fejtették ki azt a tant, hogy e világ valósága egy. A többi hindu szentiratok érvényességét elvetette. Érdekes tovább kisérni ennek a mozgalomnak a fejlődését. A Raja, — aki mellesleg megjegyezve olyan próféta volt, aki másokat téritett meg, hogy neki prédikáljanak — hamarosan méltó utódot talált a költő apja, Devend- tanaik Tagqre személyében. Ebben az időben már sok kétség fölmerült a Vedanta egyetemes érvényességét illetőleg. A Devendranath [Tagore egyideig ellentállott annak a gondolatnak. hogy a hitének alapját képező iratot elvesse, de abba beleegyezett, hogy azt alaposan, még egyszer áttanulmányozza. Mindennek eredményeként a Vedanta érvényességébe vetett hit mégis oda lett; _ s akkor a bramók a levegőben maradtak. Az uj alapot, amire az egyistenhitnek szüksége volt, az erdélyi unitáriusok^ miután pár száz évvel megelőzőleg a bibliával ugyanúgy jártak el, mint a bráhmók a hindu szentiratok- kal, a józan észben találták meg. Keshub Chundet Sen, a bráhmók harmadik (és ezideig még utolsó) nagy alakja nem ezt, hanem az intuíciót emelte ki. Mindenesetre sokat vitázhatnak arról bölcsek és bolondok, hogy melyik alapvetés a szilárdabb. Az unitáriusokat bízvást figyelmeztetni lehetne arra, hogy józan ésszel egyebet nem lehet valószínűvé tenni, mint egy pár általános és kis fontosságú tudományos állítást, amiknél az ók hitelveik bizony jóval többet akarnak markolni s igy mégis csak megalapozatlanul maradnak. A bráhmók viszont néha nagyon elszaladnak az intuíciójukkal; igy állíthatta például maga Keshub is életének bizonyos korszakában, hogy p Istentől „uj kijelentést" kapott, amit ha valaki el nem hisz, vétkezik. A bráhmók többsége ugyan bűnben találtatott, mert a prófétát nyomban elcsapta (ez nem az első szakadás volt a Brahmo Samaj történetében), de hasonló veszélynek, amíg létezésük jogát az intuíció szolgáltatja, mindnyájan ki vannak téve. Talán a legokosabb az, ha az ember nem firtatja a hitek végső okát. Egy kis progmatizmus senkinek sem árt; elvégre minden elméletnek nem az-e a végső diadalma, ha beválik? Higyj amit akarsz, s ha az életedet tönkre nem teszi, sőt gazdaggá, naggyá lenni segíti, ragaszkodj hozzá! Lám a Brahmo Samajnak is ez adja meg a végső felmentést. Mert az élete tartalmas volt. Sohasem maradt a bölcsészet előkelő magasságában'. Egyik szemével felfelé nézett, de a másikkal azt vigyázta, hogy keze alatt hogyan ég a munka. Mert oh, az ezeresztendős politikai és szellemi szolgaság keserves állapotokat teremtett Indiában! Megújulásra várt minden. A ba- bonaság kígyójának ott kellett legelőször a fejére hágni, ahol az marni akart. A Raja első társadalmi tevékenysége a suttee betiltásához vezetett. Többet az özvegyasszonyok nem áldozhatták fel magukat „önként" elhalt férjük halottas máglyáján. De jelentős sikere volt a kaszt-különbségek ellen való harcnak is. Az orthodox hindu ugyan mai napig ragaszkodik hozzá s az angol kormányzatnak erre még mindig tekintettel kell lennie, annyira, hogy például a vasúti állomásokon, ami célt nálunk egyetlen ivókút szolgál, azt Indiában csak két-bárom szigorúan elkülönített ivás- alkalmatossággal lehet elérni, mert sokan a világért sem innának onnan, ahova mások a számára „érjnthetet!en"-ek is hozzáférkőzhetnek; — de ezt a szokást ma már minden müveit indiai elitéli. Különösen sokat tett a Samaj a nevelés terén. Egymás után alapította az iskolákat, az elemi fokozattól kezdve fej egészen az egyetemig. Ezekben az iskolákban nemcsak az egyetemes emberi műveltség összes elemeit tanította, tehát a nyugati tudományokat éppen úgy, mint az indiaiakat, hanem, hivatása szerint, a jellem kialakulására is nagy gondot fordított. A más vallásu tanulók hitét tiszteletben tartotta, bár azt természetesen nem engedhette meg, hogy bálvány-isteneiket ők az iskola területére behozzák s ott nekik a maguk módján áldozzanak. Legjelentősebb azonban a női felszabadítás érdekében kifejtett úttörő vállakózása. Indiában a nők helyzete általában nagyon lealázó. A szegényebb néposztályoknál még nem annyira, mert ott az asszony dolgozhatik s ha rabszolgaképpen bánnak is vele a férfiak, mégis, mint egy rabszolgát, megbecsülik. De a magasabb társadalmi osztályokban úgy tekintik őt, mint valami élvezeti cikket. A ház egyik külön elzárt részében tartják, ahova' csak a férjnek van bejárása. Egyedüli feladata a teste ápolása, hogy szép és kívánatos maradjon. A brahmo-családok leányai már emberszámba mennek. Iskolába járnak. Sokan már egyedül, fátylak nélkül is meg mernek jelenni az uccákon, fel mernek ülni a villamosokra, egykedvűen tűrve, hogy férfiszemek végigmustrálják őket. Egy darab kortörténet, a Brahmo Samaj száz éve. Megérdemli a fáradságot, hogy vele foglalkozzunk. De még akkor is, ha kevesebbet tett volna Indiáért, illenék tudnunk róla, meri ő adta e világnak Rabindranath Tagore-t, aki sok tekintetben a ma élő nagyok között a legnagyobb. A szellemi élet dekatlonjában minden bizonnyal versenytárs nélkül áll. Mindjárt megérkezésem után kerestem a vele való találkozást. Nagy szerencsémnek tartom, hogy Shantiniketan-ban levő iskoláját éppen akkor látogathattam meg, ‘amikor az ősz költő is ott tartózkodott, ~ -<
