Keleti Ujság, 1921. március (4. évfolyam, 47-62. szám)
1921-03-27 / 60. szám
Vasárnap, 1921. március 27. / 19. oldal Addig le se nézett, mig át nem haladt a horizont hegyeken. Mikor pedig fejét meghajtotta, kedves falucskát látott a hegyek közt. Feltámadási körmenetel zavart meg. A gép zaján át is hallszott a hullámzó nép éneke, a mitsem sej tők lelkes fohászkodása, kiket most bátorít Uruk : — Én vagyok, ne féljetek. Bedellő Csaba éppen felettük lebeg. Kitárja valóságát és szói fennhangon a zászlóra irányított arcú meghatott sereghez. — Ti megvert, megalázott kicsinyek, kik odatapadtok a sáros emlőhöz. Áldásranyilott barna rögvirágok ti, megtöretett térdű sokaság, fehér ostyában bizakodó éhesek, igazságot áhitó félszeg sokadalom, rongyok ékessége, a szántásból kitörekvő magvak csodatévői, szegény énnemzetem, fellegekbe felkiáltó tehetetlenek, kik szárnyul kaptátok a hajnalt; — ime megjutalmazlak. Hevesen belöki kezét a zsebébe, előrántja a becstelen okmányt, lihegve tépdeli és szórja lefelé. Mintha izzószén hullana a fejükre, az emberek feltekintenek. A gép fennebbszökik, az is megkönnyebbült. Peregj, peregj gép és göngyölj szárnyaidra minden sugarat. Előbb akkorának látszik, mint egy emberiség fölé lopott koporsófedél, aztán már csak fekete galamb lesz a fájdalmak hajója, elhárult gyalázat, távozott háború. Most még fekete galamb, de mielőtt az angyal mégegyszer kiöntené csészéjét a napra, fehér galamb lesz belőle. Bedellő Csaba már nem is kormányoz. Térdére helyezi a halott főt. — Megcselekedtem. A gép száll, ez idő hanyatlik, sürü, terhes este lesz. Bedellő homlokához szorítja a halott főt. — Légy türelemmel. Esküm ideje elérkezett. Pupillája kibővül az űrben, a nyomásnélküli magasságokban pórusai megnyílnak, orrán, száján vér indul, homloka is vérkoronás, — újabb fejedelmi luxus, arca is vérvirágos, — vőlegérryi pompa. Mindent megkapott, mit a földön elhagyott. — Még magasabbra, — próbál kiáltani. Egyik felhő a havat adja, másik felhő a ködöt hinti. Végre a Bedellő Csaba nemes feje ráernyed a mellére. Esküje betelt. Csillagok aranyával ráírta a koponyára boldogsága napját és most temetni viszi. — De hová ? — Lehet, hogy elgörditi a firmamentum lejtőjén, mintha népek sorsát jáí- szaná vele. Még valószínűbb, hogy ráborítja valamelyik égitest fejére, mely mindig fölöttünk ragyog és a koponya sárga kárörömmel tovább nézi a földet, amig megemésztik a saját gondolatai. VAKON... Most már keresni kell a hárfán... Ha rája ütök felzizeg, Zakatol, zug ezerre pattan .,. Felöleli a ferde Mindent, De nem nekem e's nem miattam. És nem enyém. Csak zug ... Vakon ... Ha néha este igazra csendül, ■ Már nem hiszem. Cşak felneszei Két bus kagylóm, És issza tiszta, étheri csendjét A messziről jött hangsugárnak .., Issza: vakon ... I Mint egy tántorgó, éhes koldus Vetem magam a falatért.., És semmi. .. semmi... Marad a dongó' bivalybögés .. A hárfa hangja nem hallatszik, Vagy nincsen is ... És keresek a néma hárfán .. Megmarkolom a húrokat Es semmi. .. semmi... Csak visszafáj a régi éjjek Lágyan lepergő hangsugára. És hallgatom csukott szemekkel, Mert jó igy: mit sem látni, hallani... Jó Így: vakon ... / HAJNAL LÁSZLÓ «ITURA UJJiuarvezstt műhelyünk Jutányosán elvállal mindennemű auto. moblljevltitt uitagéitheggesz' tjét és gumói!- yirfkánizálást. Antomobllforgalmi Ipari és Kereskedelmi R.-Társ. CLUJ-KOLOZSVÁR. Hosszú-utca 21. szám A munka szakszerű végzéséért jótállunk. Személy ás teherautóink mérsékelt díjszabás mellett fuvaroznak. Felvonás-vég Komédia 1 felvonásban Személyek: Dölyfházi; neje, Ilona; Roch- nitzer-Romhányi. I. jelenet. (Szín: A Muskátli-színház öltözője Időpont: előadás alatt. Függöny felgördültekor.) Ilona (Végigdől a kanapén és cigarettázik. Előtte térdel egy csokor virággal Rochnitzer-Rom- hányi). Rochnitzer: Tehát remélhetek? Ilona: (szaval) „Ehh, mit tudom én, a nagy világ ellenünk van, Fontanay és én, az egyszerű adótiszt leánya . . . Ám legyen!“ Rochnitzer: így hát nem csalódom . .. Ilona: „És odakünn a hálóteremben, kinn, Lady Rosebury. Egyet int és vége az estélynek. Haha .. . Hahaha ... És nincs tovább. Itt meg kell állni, hercegem. Emlékezz vissza, a manchesteri éj . . .“ Rochnitzer: (zavartan) Bocsánat. Nem emlékszem. Ilona: „Hogyan, márki? Ön leányom kezét kéri ? Pokoli ötlet. Mennybolt és gyehenna, szakadjatok ! Összetört szivekkel, én, ki hittem kegyednek, özvegyi ágyamon is . . Rochniizer (ijedten): Mit, mit beszél ? . .. Ilona (tovább szaval): „Szavad, mint a méh fulánkja, csip. Ezer kartács és bomba. Pökkin- gem, mondsza, mit nézel olyan báván ?“ Rochnitzer: Én nézek? Ilona: „Mondsza, de semmi smonca. Úgy, ifjú barbizoni, pihentesd csak fejedet rajtam. Szöghajad kívánatos. Andalúziái mezőkön illatozott egykoron ajkad. Ahh . .. Hol az ' ajkad ? Gyerünk azzal ajakkal, László, mert nyomban betörik az ajtót a forradalmárok ..." Rochnitzer (oda csucsoritja ajkát) : Tessék. Ilona (felszökik a díványról, ellöki Roch- nitzerí): Téved uram, nem játszunk babra. Magával játszani babra? Kiadósabbat akarok. Romhányi (a földről, kezében virággal. Majd hirtelen felugrik) : Hopp, álljon meg. (Mintha rendezne.) Nem jó, nem jó. Ha az én darabomból idéz, szószerint idézzen. így (mutatja): Téved, uram, nem játszunk babra. Érti ? Szenvedélyesen. Babra — hogy harsogjon. És most. Kis pauzát kérek. Tartsa ki. Plasztikusan (mutatja) ez nekem nagyon babra munka. Munká (megnyomja a szót), hallja, miért hagyja ki a munkát? És most lassan, megfontoltan, érzékeltetve, ápodiktikusan: „kiadósabbat akarok“. Ilona (józanul, kiábrándulva): Rochnitzer, térjen magához. Hisz maga engem nem szeret!!! Rochnitzer (szenvedélyesen): Szeretem, imádom, juhászkutya stb., stb„ csak meg ne hamisítson. Ezf az egyet nem tudom elviselni. Ilona (lemondón): Maga nem is szeret. Én magát, Rochnitzer, úgy ki fogom dobni mint a pinty. Rochnitzer (kiigazitón): Pardon. Romhányi. Ilona: Bánom is én. Tőlem akár Babarczi báró is lehet. Állonz. Állonz. Künn tágasabb (hátat fordít). Rochnitzer (szepegve): Most akar kidobni- amikor a premiérem van. Ilyen őrült siker utánIlona (vállat von): Ugyan. Rochnitzer: Mit tud maga. A színház oda van. A karzat megbolondult. Ilyen forró este. Mindez az én darabomban... Ilona: ...melyet nekem kell megmenteni. Órriási! Rochnitzer: És Szilvássi Ada? Az kutya? Ilona (dühösen, mintha megcsípték volna): De most már csakugyan távozzék. Hogy meri ajkára venni e nevet az enyémmel. Szilvássi, az a vén csataló... Rochnitzer (észbe kap): A Szilvássi?! Igaza van. Egy rongy volt. Egy utolsó senki. Ilona (engedékenyebben): No látja. Rochnitzer: Konstatálnom kell, hogy egy senki. Maga mellett... Ilona: -No látja, Rochnitzer. Rochnitzer: Igen. Ilona: Látja, de mér későn látja. Már megbántott. Elmehet. Állonz. Rochnitzer (szepegve): Hát mit mondjak magának? Ilona (nézi magét a tükör előtt): „Es jöhet Salm — Salm gróf hadával, én, Pozsony úrnője, csak igy várom őt. így, ahogy vagyok. Pártával fejemen, kösöntyűim ékesek... Jóccakát! (Kituszkolja Rochnitzert.) II. jelenet. Dölyfházi: (jön, idegesen) Siess, siess, mert jelenésed van. Ilona: Puszit. Dölyfházi: Fáradt vagyok. E nagy siker (huzza a száját). Ilona: Puszit. Dölyfházi (fáradtan legyint): Disznóség- Nekém kell kihúzni mindig a Rohnitzert. Ha én nem vagyok ... Ilona: Nem törődsz velem (szemrehányóan). Dölyfházi: Hjah, kedvesen! Először jön a művész, azután a férj. Ugy-e óriási voltam ? Ha én nem vagyok . .. Ilona: Talán eszedbe jutna, hogy én is létezem. Hogy vagyok valaki. Mennyi a te fizetésed ? Dölyfházi: Az üzleti titok. Ilona: Az enyém kétezer. Dölyfházi: De neked a ruhapénzzel van annyi. Ilona: Ne hencegj. A „rózsa • hercegnőt“ mégis én huztan ki a sárból. Dölyfházi: Én. Én. Én. Ilona: Te? Ezzel a girhes tagokkal? Ezzel a fisztulás hanggal? Ezzel a nehány elcsépelt trükkel ? . Dölyfházi: Hazudsz kígyói Talán te? Ki vagy te? Kifestett savanyu penész virág. Te kovászos uborka. Ilona: Én mentettem meg a darabot, ha tudni akarod. Dölyfházi: Elemezzük csak, bontsuk szét elemeire. Én, amikor oda állok a rivalda elé és azt mondom: Margit kisasszony, egyedül vagyunk Csak a csillagos ég vigyáz reánk ... Ahogy én ezt mondom. A Moissi, a Schildkraut, a ... a Csoríos elbújhatnak mellettem..(Lelkesedve): Betöltőm az egész színpadot. Igen. Maga a végzet harsog szavaimból. A közönség megdermedten ül... Kitágult szemekkel. Az emberek vissza fojtják lélekzetüket és, és, „csak a csillagos ég vigyáz reánk... Margit kisasszony!!!“ Oda adom neked a szivemet és akkor te mit mondasz ... Ilona (halkan): „Téved uram, nem játszunk babra'“ Dölyfházi: Kolosszális. Hát nem érzed ? Minden lirai hév, amit felkorbácsoltam, kipréseltem a mezőből — fuccs. Oda lett (kezébe temeti a fejét). Fuccs, fuccs. (Szünet.) Mert te meg akarsz semmisíteni, mintha nem is az urad volnék, de Fonsz, a konkurrens drámai apa, akivel csak azért nem csaltál meg Máramaros- szigeten, mert szerfelett imponáltam neked a III. Richárdban. ilona: Mit tehetek arról, hogy ez a higfejü Rochnitzer igy lopta össze ezt a darabot. Azért nem tudok érvényesülni. Dölyfházi (diadalmasan): Na látod. Hát mégis csak én mentettem meg a darabot. (Szünet.) Na, puszit! Ilona (zokogva): Nincs puszi! Dölyfházi: Szeretlek, fiam, most már szeretlek. Csak ne szólj bele művészetembe, mert az szent. Ilona (pityergősen): Viccelj, Libegfy, csak viccelj. Humort űzöl belőlem és a dolgokból. Én nem tudom, hogy mindaz, ami most itt történik körülöttem, humor-e, vagy véres valóság. Képes vagy művészetedért, ezért a ripacs jelentéktelenségért a szerelmedet föláldozni. Ez vagy te .. . Én, én elválok tőled. Dölyfházi (asztalra üt): Elég volt. Már hogy ripacs vagyok . . . Jól van, fel is ut, le is ut. Ilona: Elválni, azt tudsz. Játszani — azt nem tudsz. Játszani én tudok. Dölyfházi: Ne játszunk tovább. (Künn csengetnek. Hirtelen csend.) Ilona: Csengettek. (Indul.) Én megbuktatom a darabot! Dölyfházi: Nem, nem te, hanem én buktatom meg. Ilyen bukást még nem látott a világ. Megbuktatom miattad. Agyő 11 (Indul, az ajtóban összetalálkozik Rodhnitzerrel.) III. jelenet. (Rochnitzer beront.) (Rochnitzer: De hölgyeim és uraim! Tessenek bemenni. Hát ez hallatlan. Dölyfházi (fölugrik): Hah ... Jó, hogy itt vagy. Döntsd el, ki a nagyobb művész, én, vagy ez a nő itt? Ilona (Rochnitzer felé legszebb mosolyával): Romhányi 1 Rochnitzer (habozás nélkül): Asszonyom! Dölyfházi (dühvei): Rochnitzer, te megcsalsz; És én, mint a kergeborju, hagyom magam főzni a daraboddal. Takarodjatok! Ilona (Rochnitzer felé csókot dob): Imádlak! Dölyfházi: Megbosszulom magamat, megbosszulom magamat! (kirohan, visszafordul) Te, — kígyó ! (el). Ilona: Köszönöm, Rochnitzer. Rochnitzer (szerényen meghajtva magát): Romhányi. Ilorm: Bánom is én. Köszönöm, hogy megvédett. És most jöjjön a páros nagyjelenet, mely tehetségemet teljes pompájában érvényesitendi. A nagyjelenet, amikor végleg leszámolok Dölyf- házival és a nyilt színen kitaposom a belét. Rochnitzer (Ilona felé): És velem mi lesz, drágaság ? Ilona-: Maga lesz a házi szerzőm.
