Keleti Ujság, 1921. március (4. évfolyam, 47-62. szám)
1921-03-27 / 60. szám
Í2: oldal fizika s a relativitási elmélet körében mozogva veti föl a fizikust érdeklő legizgalmasabb kérdést: véges-e, vagy végtelen a világ ? Fejtegetései megdöbbentőek. A legpozitivebben állítja, mint a relativitás elméletéből logikusan folyó tényt, hogy a világegyetem véges, úgy tömegében, mint kiterjedésében, sőt tömege lemérhető, kilogrammokban kifejezhető, átmérője hozzávetőleg meghatározható. Egy táblára fölrajzoll' vázlat alapján hozza közelebb az euklidesi geometriától eltérő szférikus geometria lényét, amely, világunk határtalan s ugyanakkor véges szerkezetét magyarázza. Szédületes perspektívát nyit meg. A gondolat, csak habozva, bizonytalanul követheti határtalan, de véges. A mi logikai geometriánk paradoxona, e szférikus geometria lénye ... És itt látunk csak be igazán, elméiének mélységeibe, amply az emberi gondolkodás határait áttörve kozmikus titkokig hatol. S ahogy egy pillanatra elejtjük gondolatmenetének fonalát s az emelvényre tekintünk, egy gyermek áil előttünk, egy mosolygó szemű, sugárzó gyermek, aki szédületes összefüggésekkel iétszík. Nem is lehet másként, ő maga mondja valahol: „Minden mély termeszetbuvárt vallásos érzésnek kell elfognia; meri r\crn képzelheti el, hogy azokat a végtelenül finom Összefüggéseket, amelyeket ő meglát, valaki^ már előtte ne bírta volna. A kutató, a még föl nem ismerttel szemben gyermeknek érzi magát, aki a felnőttek titkaiba akar bepillantani.“ Éjfél felé jár az idő. Újabb kérdésekkel ostromolják. S ő beszél, magyaráz, válaszol három- órája, szünet nélkül, szakadatlanul. Most kis írást tesznek az asztalára. Látható örömmel, nevetve olvassa föl; „Az egyetemet ki kell ürileni. Punkt! Shlusz!“ Az Unter den Linden széles aszfaltján nagyszerem töfögő autók robognak. Az cg kék reliefjén sápadtan ragyog a téli hold s néhány föltüz- delt előkelő csillag. Talán nem is sejtik, hogy a pjringó földgolyón különös lények ökölnyi agyveleje lázasan dolgozik, hogy féltve őrzött titkaikat végleg kicsalhassa . , Halász Gyula HARANGZÚGÁS A FEHÉR ÜliSÉRE MsgindyUnk messziről valahonnan s jövünk'magunk som tudjuk, hogy nova, utat csak a kunyhók mécse mutat, bús szemünk fényé nagyon tétova. A zajt, a lármát úgy kerüljük nsfe» mint ördög tényén!'latot, mert a nóta szivünkben kedvet ölne 3 leikünk ablakaiban könyökölve így csókolóznak léha setét, rongyos gondolatok. Vannak útszeü csendes pihenések s kérdezzük a fellephet: hova, hova csüggedt vándorok? Öe a kis csapat elvánszerog, eltűnik a nagy messzi rnegett , és az egyik amék lekésett arcunkba est egy meleg könny* aztán mennek és újak jönnek. Fáradtan érkeztem idáig, csak a kertek sajnáltak hol búsan harmaton háltak «zomoru rózsáik s úgy érzem itt fogok pihenni: nem fáj már semmi, semmi. Az éj mint egy hatalmas sátor ború! rám s fekete szivem már rém merészkedő és bátor, ős gyászokhoz híven lenget könnyslmosta zászlókat valami megállásra nógat. II ajzoít kedvvel barna váram, törten és sóvárah, fájások nem átkozzák s nem szidják, mint egy súlyos sisakeüenzőt bocsátom le rozoga hidját. Ä híd zuhan s mély kátyúban fekete vérrel festett könny szivárog : ma legyen tele minden erek és nem léphet be sonkise, fekete várban ma tömjénzik a legfehérebb mise, pogány és 'paz, mint valami végtelen vigasz. Mégsem hiába vártám. Szórom, szórom a szennyes rózsát és ő jön, a fehér Leány, szeme! révedők és kószák, mint mély talány. Verjétek a harangot félre 9 boruljon főidig minden virág, feús fa borul a bús úífóire és álmok fehér asszonya, ssgedj ma győző? nézni rád, Az éj titok és mint királyi köntös hullnak rám gyöngyvirágos kárpitok. Szeretem ezt a kínt és csendet mikor az éj így muzsikál mini száz félrevert madrigál s lelkűnkben kék harangvirág wngoţt, szivem tómét úgy sírja ki mintha kóbor őszi szél volna. Kérdek és váüamra hajolva nagyon szépen sir valaki. KERE8ZTURY SÁNDOR. írta Ferenczi Béla Csiri Péter büszkén lépdelt az utcán, Csiri ugyanis csak reggel 8-ícl délután 2-ig volt mega’ázkodó, csendesen dolgozó ember. Amint azonban 2 ütött az óra ső elhagyta az épületet, ahol az említett időben segédhivatalnoki leendőit végezte; egyszerre éívedlett egy egészen más lénnyé. Az utcán csak megrázta a vállát, mintha kényelmetlen terhet dobna ie magáró ; kiegyenesedett olyan mereven és olyan magasra, ameny- nyire csak tudott: büszkén kinyújtotta a nyakát, feltartotta a fejéi és ettől a pillanattól kezdve a feledés homályosságába, tűnt el,a segédhivatalnok, hogy' a következő nap reggeli 8 órájáig helyet adjon a gavallérnak, a dandynek, ki előkelő hanyagsággal tartotta kezében a cigarettát s gáláns kalandokon jártatta az cézár. Délután 2-től sehol sem volt többé ez egyszerű Csiri, akit főnökei rendszerint c.gy-két kemény nyema- téku szóval intéztek ei. Most már csak Csiri ur volt, aki ahhoz szoktatta magát, hogy ebben a második életében megsüvegeljék a vele érintkező emberek s alázatos tiszte eltel hódoljanak személyisége élőit. Igaz ugyan, hegy csak házmesterek, szabók, cipészek, mosónők és pincérek képezték az ő félnapi királyságának udvartartását; de ezek is jók voltak, hegy kárpótolják a másik félnap rabszolgaságéért. Hogy e! ne feledjük: a királyi félnapokon egy különös elv formálódott meg a Csiri agy velejében. Sokszor gondolkozván rajta, hogy minő gesztusok adnak leginkább úri. formát az embernek': arra a meggyőződésre jutott, hogy ,az urasé" legelmaradhataílanabb ki báriuma a vendéglőben való grandiózus megjelenés és a könnyelmű pazarlás látszatát keltő mulatozás. Miért is minden tőle telhető módon rajta volt, hogy ezt a leghatározottabban kijegesedeít meggyőződését a gyakorlatban is, önmaga által is illusztrálja. Csák az volt ám a baj, hegy a gyakorlat legfőbb kelléke : a pénz szűkén volt nála s emiatt keserű szívvel kellett redukálnia az alkalmak számát annyira, ahányszor segédhivatalnoki „rabszolgaságának bérét“ — ahogy' ő szokta mondani — fizetés alakjában kézhez kapta. A fizetés napja volt az ő aratása, amikor hosszú várakozásának termését a fehér abrosszal megtérített asztal melleit aratta le, vagy helyesebben, csépelte el. Mert csakugyan — ha szabad folytatnunk a triviális hasonlatot — azokon a napokon úgy repült el a Csiri zsebéből a pénz, miként a csépléskor a 1 polyva; s nem volt ritkaság, hogyha az ilyen gaváüéros éjiszakákra virradó reggelen a szabó, vagy a fent említett udvartartás valamelyik más tagja tisztelgett Csiri urnái, ezt a lesújtó kinyilatkoztatást kellett hallania a hatalmas úrtól: — Barátom, ha felakasztanak se talál nálam egy krajcárt se. Csiri maga is e!-eígondolkozott magában a nagy gavallér napok után egy-egy hétig; de aztán, ha jött az uj alkalom, épen olyan mohón rohant neki a kiélvezésének, mint az előző alkalommal, vagy tán még mohóbban. Most épen eljött a pénzes alkalom: ezért volt Csiri büszke s ezért szélesedett mosolyra a szája, mikor egyszerre csak színész barátjával találta szemben magát. Barátja, a szinész, tégmérelü torkáról és nagy polyafráterkedésérő! vala hires-nevezetes városszerte, aki — a maga haszna érdekében — mindig hízelkedett Csirinék, elismerte úri voltéi, csodálta finom modorát s mikor pénzt szimatolt nála — már előre leste és kereste a vele való összetalálkozást. A szinész meleg kézszoritások közepette invitálta Csínt’ — Mennénk talán egy félliterre. Csiri viszont nagyra volt az o .„művész“ barátjával (beszélgetéseibe állandóan beleszőíte: „Egy művész barátom így, egy művész barátom úgy“) és a meghívást sohasem uíasiíotia vissza; nem utasította tehát vissza most sem. — Nekem ma nagyon jó kedvem van barátom, — mondta Csiri —• ma valami finom mulatságot szeretnék. Épen azért menjünk a Royalba. Royal nevű vendéglő manapság minden városkában van sez a név csodálatosképen -r- bizenyára a vendéglősök titkos megegyezése fo’y- tán — mindenütt az előkelőséget akarja jelké- 1 pezni. A Csiriék vidéki városkájában is azt jelképezte. — Menjünk hát a Royalba — felelte a szinész. A menüt maga Csiri állapította meg finom ízléssel s a pecsenyéhez — mint a vegdéglő különlegességét — „Leányká“-t szervíroztatok. Pezsgőt is akart rendelni, de a szinész — ravass okossággal— lebeszélte szándékáról, mert tudta, hogy abból a drága portékából kevésre telik, az ő bő torka pedig sokat kívánt. Lealkudta tehát a pezsgőt jó csúszós asztali borra. Éjfél után Csiri ázni kezdett. Ilyenkor fellengzősekké váltak a gondolatai s mindig támadt vaiami bogara, amihez csökönyösen ragaszkodott mindaddjg, amig akaratát megvalósodotínak nem tudta. Rátette karját a színész vállára, lankadó tesle ledőlt az asztalra, szeme zavarosan csillogott, amint beszélt: — Csak finoman szép az élet, művész pajtás! — Persze, persze hagyta rá a másik. — Nem is képzeled, — folytatta Csiri - hogy az én lelkemben milyen finom érzések sarjadoz- nak és hogy mennyire vágyódom a szép dolgok után. Ellenben gyűlölök és utálok minden közönségest. Gyűlölöm és utálom a proíánum vulgust és kin nekem köztük az élet. Mintha egy nagy- nagy, rengeteg sivatag venne körül; s tikkadt szájjal epekadem az oázis után. Azlan hirtelen hozzátette: — Tudod-e, hogy te vagy nekem az az oázis, amelyik után vágyódom 2 1 Igen, igeh. ne szólj közbe: úgy van. ésiri most magához ölelte a színészt s egy olvedozó, nedves csókot nyomott az arcára. Aztán tovább beszélt: — Egyedül csak veled érzem jól magamat. Meri te művész vagy, a lelked finom, rokon az én telkemmel. S igy, mikor kezem a váüadon van, azt képzelem, hogy megtaláltam az én oázisomat. — Igazad van, édes Csiri — szólott közbe a J szinész, —- hanem azért ihatnánk egyet. Töltött a poharakba s koccintani akart. Csiri rávetette révedező szemét a borra! telt pohárra s egyszerre csak undorodás borzongott keresztül a testén. T— Brri —< mondta tt- be cudar ez a vinkó; nem az én hangulatomhoz való. Lelkem a magasban szárnyal s én ezt igyam, ezt a kocsisoknak való lőréi gyömöszöljem magamba ?! Nem, nem és ezerszer nem! Fogta a poharát s úgy, ahogy volt, a borral együtt, földhöz vágta. A szinész hozzászokott már az ilyen jelenetekhez s nem szólott semmit. S az üvegcsöröm- pőiésre eiősiető pincért is nyugalomra intette; aki aztán hirtelen összeszedte az üvegdarabokat és tovább állott onnan. Csiri ismét ecsendesedett s elmélázva nézett maga elé, miközben mintegy monológot mondva beszélt: — Egy regényt olvastam valamikor. Előkelő urak, grófik és hercegek voltak a szereplői. Történi egyszer, hogy mulatni mentek az urak és tuded-e, mit rendeltek maguknak ? A szinész kérdőn tekintett reá, — Nos, sherry Cobblert rendeltek. Azt ám! Mondd csak, ittál te már sherry Cobbler! ? — Nem én soha — válaszolta a szinész. — Nem ittál ? I — kiáltott fel élénken Csiri. — Hát akkor most fogsz rémi. Pincér! — Hát te ittál? — kérdezte a másik. — Én ? 1... én sem; de most iszom. Innom kell, mert a sherry Cobbler előkelő és finom ital. Közben az asztalhoz ment a pincér s várta a rendelkezéseiket. — Mit bámul ? — rivalt rá Csiri. — Hozzon nekünk sherry Cobblert A pincér rácsodálkozott a vendégre, aztán gépiesen rávágta a szokásos pincér-frázist:. — igenis, kéremalássan. Azzal ment egyenesen a gazdájához. Szőr- nyen törte a fejét, hogy mi lehet az, amit Csiri kért tőle, de sehogy sem tudott zöldágra vergődni. Seri, seri; hallotta —- emlékezett rá — hogy ez a szó valami italfélének a neve, de az ő vidéki praxisában még nem fordult elő, csupán elméletben sejtett valamit róla. — Főnök ur, kérem — jelentette a vendéglősnek — azok az urak ott vaiami furcsát kérnek. — Mit, mit? — kérdezte izgatottan a főnök. — Én nem tudom; valami serrel kezdődik a neve, de mégsem ser. A vendéglős egy pillanatig elgondolkozott ; aztán észbe kapok. — Ja, igen: seri brandi (i) Visszaemlékezett tudnillik, hogy réges-régen, ifjú korában, mikor egy nagyobb városban a pincérlegénységen kezdte földi pályafutását, látott valahol egy üvegei, amire sherry brandy volt írva s amiről azi mondták, hogy igen drága, külföldi ital van benne. A nevét — a le- ! írás szerinti kiejtésben — megtartotta az észé“ Vasárnap, 1921 márdus 27.
