Kelet-Magyarország, 2017. december (74. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-15 / 292. szám
2017. DECEMBER 15.. PÉNTEK Nyíregyházi táncosok juthatnak a fináléba NYÍREGYHÁZA. A döntőbe jutás a tét a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató első, péntek esti középdöntőjében, amelyet a Duna Televízió élőben közvetít. Fellép a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes (Békéscsaba), Fekete Borbála (Eger), Cruz Heather Laura és Demar- csek Dániel (Nyíregyháza), Király Dávid (Székesfehérvár), a Nógrád Táncegyüttes (Salgótarján), Eötvös Remus (Sepsi- szentgyörgy/Őrkő), Haraszti József (Bátonyterenye-Macon- ka), az Ördöngös Zenekar (Sza- mosújvár), a Pendely Énekegyüttes (Debrecen), Glonczi Rodrigó (Miskolc), Debrecze- ni-Kis Helga (Szentes) és a Debreceni Hajdú TáncegyütCruz Heather Laura és Demarcsek Dániel fotó: mediaklikk.hu tes. Szavazni alapdíjas sms- ben lehet az adás ideje alatt. KM-LTL Beregszászon adták át a Lions-adományokat NYÍREGYHÁZA. Ismét országos gyűjtést szervezett a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége a kárpátaljai rászorultak megsegítésére. Három gyűjtőponton (Győrben dr. Solymo- siné dr. Kis Ilona, Budapesten Keys Mária és Nyíregyházán Cidor Mihály) várták az adoMeghatódva vették át az adományokat FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL mányokat, a cipősdobozba zárt meglepetéseket. A több mint 300 ajándékcsomag mellett téli ruházatot, tartós élelmiszert, könyveket, játékokat juttattak el személyesen.- Beregszászon Koleszár Péter kormányzó adta át az ajándékokat, ahová elkísértük Cidor Mihály programfelelőssel együtt. Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnoka, a Beregszászi Lions Klub tagja megköszönte az adományok gyűjtésében részt vettek áldozatos munkáját, illetve a Magyar Református Szeretetszolgálat közreműködését - számolt be a jótékonysági akcióról dr. Chrabák László, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének nyíregyházi, első alkormányzója. km-ltl El ^ menü ÉPÍTÉSI TELEK Sóstófürdő csendes utcájában családi ház parkosított udvarral eladó. Érd.: 30/299-1486. _______916745 Sóstófürdő csendes utcájában családi ház parkosított udvarral eladó. Érd.: 30/299-1486. _______9i643i FÖLD, KERT Föld-erdő-telek Nyírpazonyban eladó. Tel.: 0620/9191-458. 917103 Nagycserkeszen 6,5 ha szántóföld eladó. +36 30 3391428, +36 30 9156 995 918066 GÉP, SZERSZÁM Gödörfú ró, mélytalajlazító, gabona vetőgép, szervestrágyaszórő, trágyavilla, permetező-szántóföldi burgonyaültető.06203272130 917225 3,2 m-es tárcsa, 5,4 m-es gyűrűs henger, 1000 literes Project típusú vegyszerező, 12 m-es hidraulikusan nyitható szórókerettel eladó. Érd.: 0670/387-0259 _________9i8i4i HÁZTARTÁSI GÉP ÉS FÉLSZ. Fagyasztóláda 400 l-es Nyíregyházán eladó. Vidékre szállítás megold- ható. Érd.: 70/3195-947. 918155 BÚTOR Egyszemélyes, tiszta, jó állapotú heverő eladó. Érd.: 0620/365- 9901. 918094 Jalla §mmm napi menüajánlata: Rendezvények, f Tejszínes-tárkonyos , esk0v6k f csirkeraguleves, csöröge I 6 6 hidegtálak J Napi rendelést reggel 9 óráig/ogadunk el! készítését S Napi levesajánlatunk m«Ué és külön Is uállalinlr rendelhetők MssensOlt étetek kedvező áron! Vdimijun. A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, kiszállítással: 750 Ft. Heti előfizetéssel: 600 Ft, szállítással: 650 Pt. ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Burgonya (étkezési-darabos, vető méretű) Étkezési alma (Fiorina,Ida- red,Golden.) 06302917221 917224 Dióbelet veszek házhoz megyek 800-1400 Ft/kg héjas 200 Ft/kg. Tel:06205861594 917445 Fémzárolt vetőmag! Lucerna (Olimpia fajta) vetőmag rendelhető, kapható. Kruppa-Mag Kutató Kft. Kisvárda. Tel.: +36 30 452 4265; email: kruppa- mag@kruppamag.hu ; honlap: www.kruppamag.hu Jó minőségű, nagy bálás lucerna eladó Nyírcsaholyban. Érd.: 0630/ 444-6386 918121 Olaszliszkán furmint bor 300 Ft/I áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238-265. 916992 ÁLLAT Fehér húsjellegű nagy súlyú hízó eladó. Érd.: 30/2050-475. 918096 Fehér vágnivaló csirke eladó. Nyíregyháza, Kordovánbokor 22. Tel.: 0620/3314-379. 917550 Hízott sertés eladó, kb. 100 kg-os. Érd.: 0620/347-3162 918098 Hízott, tömött májkacsa rendelhető, konyhakészen. Érd.: 0630/ 981-3095 ______________918148 Karácsonyi, konyhakész pulyka rendelhető, 2000 Ft/kg. Érd.: 0620/800-0261 _________918129 Perzselt bőrű, hasított félsertés eladó, 630 Ft/kg. Kiszállítás és darabolás megoldható. Érd.: 0630/ 4788-966 917829 Kitüntették a Kutyafáját Az idén utoljára üléseztek a városi képviselő-testület tagjai. NYÍREGYHÁZA. A villogó fényű karácsonyfa mellett az idén utoljára rázta meg a kezdést jelző csengőt dr. Kovács Ferenc polgármester, aki a városi közgyűlés harminckét napirendi pontja előtt kitüntetéseket nyújtott át. Kimagasló tevékenységéért, a megbecsülés és a tisztelet jeleként Révész Bálintnak a „Nyíregyháza Város Nívódíjat” adományozták. Megújul a hajdani tiszti klub- A Révész Cégcsoport napjainkban Magyarország és Európa egyik legmeghatározóbb fuvarozási, szállítmányozási és logisztikai szolgáltatója, a társaság tulajdonosa és első számú vezetője Révész Bálint. Nagyvállalatának alapköveit a nyolcvanas évek közepén rakta le. A dinamikus növekedés eredményeképpen mára a Révész cégcsoport öt legnagyobb cége több mint 600 munkavállalóval, 500 kamionnal, 200 ezer négyzetméter raktárkapacitással nyújt világszínvonalú szolgáltatásokat. Városunkban épült meg Kelet-Magyar- ország legnagyobb logisztikai bázisa. Révész Bálint számos ponton kötődik Nyíregyházához, nemcsak a cégcsoport vállalkozásai révén, hanem az általuk nyújtott sport- és kulturális célú támogatásoknak, a társadalmi szerepvállalásnak köszönhetően is - fogalmazott dr. Kovács Ferenc. Nyíregyháza Városért Bencs Kálmán-díjat vehetett át dr. Szilassy Géza, a Jósa András Oktatókórház Szeptikus Sebészeti és Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályának osztályvezető főorvosa, a Máltai Szeretetszolgálat városi szervezetének korábbi vezetője, a helyi vívósport alapjainak megteremtője. Bencs Kál- mán-emlékéremmel illették a Kutyafája Közhasznú Egyesületet, melynek tagjai folyamatosan és számos módon segítik a külterületeken élő családokat, fiatalokat, szociRévész Bálint, dr. Szilassy Géza és a Kutyafája nevében Barzó László vett át díjat fotók: pusztai Sándor ális és közösségi tevékenységükkel nem csupán ott segítenek, ahol erre szükség van, hanem példát mutatnak, közösséget építenek és erősítenek. Az elismerést Barzó László egyesületi vezető vette át. A kormány jóváhagyta a „Fenntartható turizmusfejlesztés a Helyőrségi Művelődési Otthon revitalizációja által” elnevezésű pályázati programot, így hamarosan elkezdődhet a 755 millió forintos beruházás; a tisztes ösz- szegből szeretnék felújítani az egykori tiszti klubot. Szintén elfogadták a közlekedési csomópontok . fejlesztését előirányzó pályázatot, miáltal 685 millió forintból újulnak meg utak a Kertvárosban, az Érkertben és a Jósavárosban. „Örömzászló” leng Dr. Kovács Ferenc polgár- mester bejelentette, hogy a Sóstói Múzeumfalut vezető dr. Szabó Sarolta megbízatása az év végén lejár. A pályázat kiírása után dr. Rémiás Tibor múzeumigazgató javaslatát elfogadva az egyetlen pályázó 2020. december 31-éig további bizalmat kapott. Béres Csaba (Jobbik) a külterületi utak állagát kifogásolta hozzászólásában.- Összesen 92 utat adtunk át 2013 óta. Tudjuk, hogy van teendő bőven, jövőre átlépjük a százas határt. Arra törekszünk, hogy minél több aszfaltozott út legyen Nyíregyházán - reagált a városvezető. Vassné Harman Gyöngyi (Fidesz) hozzátette:- Kérem, ha átmenetileg járhatatlanok a külterületi utak, a lakók jelezzék nekem, én pedig továbbítom az észrevételt a NyírW-nek. A hosszú útátadá- si folyamat Salamonbokorban kezdődött, nemrég az Ösvény utca kapott aszfaltborítást az ott élők nagy örömére. Amint az időjárás engedi, folytatódik az útépítés a városban. Dr. Rákóczi Ildikó (Fidesz) a malomkertiek nevében megköszönte a napokban átadott kutyafuttatót. Tartózkodás és nem nélkül, 22 igen szavalattal hagyták jóvá a Nyíregyháza-Debrecen együttműködési megállapodást, amit a két megyeszékhely vezetői pénteken írnak alá a hajdú-bihari városban. Lő vei Csaba (Együtt) megjegyezte:- Ritkán mondok ilyet: gratulálok a polgármesternek, Ignéczi Csabáné, a NyírVV ügyvezetője a gyepmesteri telep bővítéséhez szükséges összeg megszavazását kérte. Pró és kontra hangzottak el érvek, hozzászólások. Kiderült: jelenleg közel 11 ezer bejelenbár az időzítés érdekes, olyan, mintha belengené a kampány szele. Dr. Adorján Gusztáv (Fidesz) ekképpen tromfolt: - Az én lelkemet „örömzászló” lengi be. Egyébként a két város csak egyféleképpen rivalizáljon, a sport terén, hiszen a Szpari és a Löki nagy mécseseket játszott egymással a futballpályán régebben. Halkóné dr. Rudolf Éva (Fidesz) történelmi jellegűnek minősítette a tervezett szerződést, amiből mindkét fél profitálhat hosszútávon. Nagy László (MSZP) is fontosnak és szükségszerűnek nevezte a paktumot, hozzátéve: szerinte ha ez korábban születik, lehet, nem kellene 15 kilométerrel többet autózni a sztrádán Budapestre. Dr. Adorján Gusztáv frakcióvezető zárszóként kijelentette:- Ugyanilyen konstruktív és szeretetteljes tanácskozást kívánok az új esztendőben is a Fidesz-frakció nevében! km-ltl tett kutya van a városban, és közel 4000 a kóbor ebek száma, ami nagyon magas mutató. Kötelező önkormányzati feladatellátásról van szó, de szükségszerű a civil összefogás és a felelős kutyatartás. Az ebek felelős tartásáért 23 hetes vörös aktív tojók, kakasok 1200 Ft/ db-tól 1500 Ft/ db-ig házhoz szállítás díjmentes. Érd.: 30/ 613-3593. 918154 90db ellésben lévő anyajuh eladó! 25 000 Ft/db. Érd.: 06/70-502- 0117 917420 EGYÉB ELADÁS Kalodás tűzifa és erdei m3 lmxlmxlm rendelhető llEFt/ m3-től akác, tölgy, bükk, nyár. Ingyenes szállítás. 30/6081-555 918030 Kiváló minőségű RUF és PINI KAY keményfa brikett, valamint kalodás tűzifa eladó! Érd.: 0630-9356-345. _______________________________917567 6 személyes Zsolnai ét-, és teáskészlet eladó. Érd.: 42/230-358. _______________________________917735 SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLAT DUGULASELHARITAS Konyhai mosogatók, fürdők, wc, padlóösszefolyók gépi tisztítása. 8 20/41 5-8098 Kútfúrás, kompresszorozás és szivattyú javítás jótálással! Kútgyűrű kapható! Kovács Tel:30/947-5682 _______________________________915107 Műanyag és fa 1 nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny. | Lukács-Ablak Kft. I £ Nyíregyháza-Oros y Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-650 Redőny-reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó, küszöbök, szúnyoghálók, AKCIÓS ÁRON. Gurtnlcsere. Műanyag és fa nyílászárók. Ten- kéné, 42/431-262, 30/9437-543. 917379 INGATLAN KIADÓ Nyíregyháza, Őszülő u. 105. szám alatt földszinti, 18 m2-es üzlethelyiség csendes tevékenységre kiadó. Irányár: 50.000 Ft/hó Érdeklődni a közös képviselőnél: a 20/667-5515-ös telefonszámon vagy személyesen Nyíregyházán, Vasvári Pál u. 20-22., fsz. 2. alatt^ MUNKAHELYET KÍNÁL Élelmiszer-ipari diplomával rendelkező oktató jelentkezését várjuk a következő e-mail címre: v horlux@horlux.t-online.hu Agro-Fabulus Bt., nyirbogáti j telepére gyakorlattal rendelkező mérlegképes könyvelőt keres. Elvárás: exel, word, felhasználói szintű ismeret, szakirányú végzettség. Fizetés megegyezés szerint. Érd.: 30/9032-118. Önéletrajzokat agro@fabulus.hu címre várjuk. 917958 Fiatal, jó munkabírású, jő megjelenésű, jogosítvánnyal rendelkező férfi munkaerőt keresek fizikai munkára Kemecse és vonzáskörzetéből. (Temetkezés) 062Ö/496-7257. 917939 A NAFÉM KFT (4800 Vásárosna- mény, llki út 2.) 2 fő fémszerkezet gyártás terén műszaki rajzok értelmezésében jártas közép, vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatársat keres. Bér megegyezés szerint. Érdeklődni a 30/6557193 telefonon lehet. 917971 Gépipari cég nyíregyházi telephelyére a szemcseszóró üzemébe munkatársat keres. Szükséges szakképesítés: festő-mázoló vagy egyéb, munkahelyi betanítással. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a 06-42-500-436-os telefonszámon. Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon. KELET A GLOSTER Kft. felvételt hirdet az alábbi munkakör betöltésére az alábbi fettételekkel: ■ KSSSSSgÄÄ ■ Telefonon: 06/42/554 ■ (Balogh Anett. Bakó István ■ műszaki igazgató) m e-mailben: gloster@ m glosterkonzerv.hu I Korai munkakezdéssel HÍRLAPKÉZBESÍTŐKET 1 keresünk I Nvírppvháza Nvírtelek ■ rtyif cgyf laza, i'tyii icick || területére. » +36 20 973-9767 I Nyírbogát, Napkor, I Nyírbátor és Oros Műtétén. a+36 20 958-9917 Kisvárda és Komoró I területére. «+3620 958-9919 I Csak helyi lakosok I jelentkezését várjuk. II Érdeklődni 9-16 óráig , kelet.hu I fi§l j 1|||