Kelet Magyarország, 2017. szeptember (74. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-04 / 206. szám
2017. SZEPTEMBER 4., HÉTFŐ HEUT u4 mmmA Munkára, tanulásra fel, fiatalok! Balogh Sándorné (balról) és Ivancsó Dénesné a 75 évet igazoló márványdiplomával fotó: pusztai Sándor Szeptember 2-án, szombaton ünnepélyes keretek között kezdetét vettea2017-18-as egyetemi tanév. nyíregyháza. Összesen 1400 elsőéves hallgató tanulhat szeptembertől a Nyíregyházi Egyetemen, ötszázan nappali tagozaton, azaz teljes idejű munkarendben, kilencszázan pedig levelezősként. Örömteli hír az is, hogy 988 diák részesülhetett állami ösztöndíjban és csak 412-nek, illetve családjának kellett mélyebben a zsebébe nyúlnia, hogy önerőből fedezzék a költségeket. Garantáltan jó döntést hoztak A lelkűket ünnepi díszbe öltöztető elsőéveseket az egyetemre méltán büszke városvezető, dr. Kovács Ferenc köszöntötte a tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésen. A város polgármestere most sem rejtette véka alá: mindig örömmel vesz részt az intézmény évnyitó vagy évzáró rendezvényein, s reményét fejezte ki, hogy sokan talán ebben a városban tervezik folytatni aktív életüket, itt találnak munkát, s alapítanak családot. Köszöntője után két elsőéves hallgatót megtisztelve kézfogásával, jelképesen nyíregyházi polgárokká fogadott minden gólyát. Dr. Kovács Ferenc nem feledkezett meg arról sem, hogy az idei Angolt és torit is szívesen tanítanék, ha ßfk megkaptam a diplomát. ÁDÁM BOGLÁRKA flk. ™ ünnepi szenátusi ülés rendkívüli voltát kiemelje, s külön köszöntötte az intézmény történelmének első női rektorát, Vassné dr. Figula Erikát.- Szívből köszönöm minden újonnan beiratkozott hallgatónak, hogy a Nyíregyházi Egyetemet választották, jó döntést hoztak - ezeket a gondolatokat már a campus új rektora, Vassné dr. Figula Erika fogalmazta meg. - Készüljenek fel egy nagy kalandra! Az egyetemi Arany: Dr. Andrási Tiborné, Almásy Judit, Ángyán Ferencné, Asztalos Ferenc, Balaska Jánosné, Csutorka Anna, Bálega József, Balogh Andrásné, Barna Miklósné, Bíró Sán- domé, Bódl Anikó, Both Györgyné, Businé Dolgos Éva, Csák Lajosné, Csapó Attiláné, Csipkó László, Dombóvári József Tiborné, Egri Mihály, Faggyas Jenő, Fekete Gyuláné, Földesi Rezső, Gáli Andrásné, Gergely Elemérné, Gombosné Karajz Mária, Gurály László, György István Ferencné, Győry Gabriella Judit, Hegedűs Ilona, Hegedűs Zoltánné, Hernádi Andrásné, Horváth Pál, Illés Sándor, Imre Györgyné, Jászberényi Istvánné, Dr. Jenser Györgyné, Karászi Zoltánné, Kassné Kalapos Gizella, Kecskés Matild, Kiss Emőné, Kocsis Miklósné, Koncsár Sándorné, Kontra Ilona, Koroknay Ferencné, Kovács Béla, Dr. élet a tanulás, az értelmiségivé válás kivételes lehetősége - nyújtotta át bátorító szavait, kitérve arra is, mi minden vár az egyetem leendő polgáraira. Sportolhatnak, használhatják a város és az iskola sportlétesítményeit, szolgáltatásait, végezhetnek önkéntes vagy éppen tudományos munkát, kutathatnak, tanulhatnak külföldön, részesei lehetnek számtalan remek rendezvénynek. - Hibák nincsenek csak Kricsfatussy Istvánné, Kun Sándor, Lengyel Lászlóné, Dr. Major Miklósné, Marczinkó István, Márk Attiláné, Mártha Józsefné, Mészáros Józsefné, Molnár Gyuláné, Nagy Ilona Julianna, Nagy Jánosné, Nauner Ferenc, Oláh Józsefné, Ónodi Tiborné, Orha Jánosné, Papp Erzsébet Olga, Pataki Dezső, Pásztor Andrásné, Radosné Kádas Mária, Radványi Imréné, Rangoni Károlyné, Román Béla, Sinka Andomé, Somoskői Jánosné, Dr. Szabó Alfrédné, Szabó Györgyné, Szabó Jánosné, Szerényi Béláné, Szikszai Miklós Antal, Szilágyi Györgyné, Szilágyi Györgyné, Szilágyi Lajosné, Szűcs Gyuláné, Tar Balázsné, Tardi Márton, Tóth Miklósné, Tóth Sándorné, Tóth Tibor László, Uzonyi Dezső, Valent Miklósné, Vantova József, Varga Ferencné, Vargha Ferdinándné, Zsoldis József, Zsoldis Józsefné leckék, amelyek addig ismétlődnek, amíg meg nem tanuljuk őket. A világ és az életük alakítható és megváltoztatható, éppen ezért soha ne adják fői - tette még hozzá. Ahogy azt dr. Kovács Ferenc is megtette, az egyetem rektora a hála és köszönet szavaival fordult az arany, a gyémánt, a vas, a rubin és a márvány diplomára várók felé, majd a színpad elé felsorakozó több mint másfél száz vendégnek átGyémánt: Albert Antalné, Almási Lajosné, Balogh Zoltánné, Bongár Lászlóné, Chászár- né Simon Alice, Czeglédi Sándorné, Demcsák Miklós Ferencné, Dominyák Sándorné, Esze- nyi Istvánné, Fábián Ottóné, Ferenczi Tibor, Ferenczi Tiborné, Gégény Józsefné, Gombos Miklós, Horváth Józsefné, Jéri Gergelyné, Juha Istvánné, Jurkóné Zajácz Valéria, Jusztus Ferencné, Kató Lajosné, Kerezsi Ferencné, Kiss Sándorné, Kormány Margit, Kovács Istvánné, Körtvélyfáy Bamabásné, Laub Istvánné. Lőrincz Jánosné, Lupsa Pálné, Molnár Gézáné, Nagy Béláné, Nagy Kálmánné, Nagy Károlyné, Petróczy Aladámé, Pintye Zoltánné, Pongó Gyuláné, Sarkadi Béláné, Siska Gyuláné, Somogyi Antalné, Szabó Julianna, Szarvass Sára, Szombati Józsefné, Tamás Ferencné, Tiba Györgyné, Tóth Gyuláné, Törő Imréné, nyújtotta a jubileumi okleveleket. Néhányan a férjükkel, feleségükkel járultak az egyetem rektora elé. Sok mindent elárult a szemükben megcsillanó öröm, amikor egymásra pillantottak, s azt is öröm volt látni, hogy 4 rubint és 2 gyémántdiplomát is ki tudtak osztani a jeles napon. Büszkén nyújtott kezet Az ünnepség végül azzal teljesítette be legfőbb célját, hogy az egyetem rektora eskühöz szólította és egyetemi polgárrá fogadta az elsősöket. A nyíregyházi Ádám Boglárka is abban a sorban ült, ahol megkérték a hallgatókat, hogy képviseljék újonnan beiratkozott társakat az egyetemi polgárrá fogadás ceremóniáján. Az egykori ÉVISZ-es büszkén vállalta a többiekkel a feladatot.- Angol-magyar szakra jelentkeztem, s már most eldöntöttem, szívesen tanítanék, ha átvettem a diplomát - mondta el lapunknak a fiatal lány, akit a szülei és egyik osztálytársa kisértek el az ünnepségre. Elárulta azt is, hogy mindkét szakját szívesen oktatná, de talán az angollal több lehetősége lesz a jövőben. KM-MJ Török Pálné, Tulipán Tiborné, Túrák Béláné, Vadász Endréné, Vadon Mihályné, Varga Lászlóné, Viraszkó István, Zsoldos Ferencné Vas: Dr. Baksa Gyuláné. Dávid Lászlóné. Ge- csei Jánosné, Halász Béláné, Havasi Lászlóné, Kiss Sándorné, Komporály Vilmosné, Kovács Ferencné, Mikecz Lászlóné, Nagy Kálmán, Szalay József, Dr. Vén Ferencné, Vincze Gábor Rubin: Bory Endréné, Kocsis Györgyné, Kovács Bertalanná, Kozma Istvánné. Lengyel Istvánné, Pálmai Ferencné, Stefánné Lovas Vilma, Szabó Sándorné, Nyesti Gizella Erzsébet, Széles Zoltánné, Török Józsefné, Vonza Sándorné, Wingert Magdolna, Űzv. Zsákay Béláné Márvány: Balogh Sándorné, Iváncsó Dénesné, Székely Rózsa Piroska Lívia Jubileumi díszoklevélben részesültek Egyre többen választanak egyházi iskolát T_l I ’í.-IUMV'íi \x rL| I 1 ,-u I FF A ÉÉt FOTÓ: SIPEKI PÉTER Negyedszázada ok- tat-nevel a jósavárosi Szent Imre „István hitével, Gizella szereteté- vel, Imre tisztaságával”. NYÍREGYHÁZA. - A katolikus iskolák, így a 25 éves születésnapját ünneplő nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda is mindenekelőtt boldog, harmonikus, tiszta, üdvösségre jutó életre akar nevelni. Csakis erre az alapra épülhet hiteles, az ember igazi javát szolgáló oktatómunka - hangsúlyozta az egyházi oktatási intézmény jubileumi Veni Sancte tanévnyitóján Megyesi Mária igazgató. Rámutatott: 25 év alatt tizenkétszeresére bővült a gyerekek létszáma, a most induló tanévben közel 800 diák ül iskolapadba, és 72 óvodást nevelnek majd a tagóvodákban, a kollégisták száma túlszárnyalta a másfél százat, az alapfokú művészeti iskolába pedig több mint 300 diák beiratkozását várják.- Intézményünk egyre jelentősebb mértékben járul hozzá a városunk, hazánk javáért munkálkodó keresztény értelmiségi réteg gyarapodásához. Iskolánk az előző tanévben - szigorú követelményrendszer mellett - 4,42- es tanulmányi eredményt ért el, nyolcosztályos gimnáziHuszonöt év alatt tizenkétszeresére bővült a gyereklétszám. MEGYESI MÁRIA ^ A umi formánk átlaga 4,65, az általános iskolai osztályban maradó diákjaink 4,53-at teljesítenek, és versenyeredményeink is elismerésre méltóak. Nem csupán tanévnyitó, hanem átadó ünnepség is a mai, hiszen közel 95 millió forintból elkészült a fűtésrendszerünk korszerűsítése - sorolta a szombati ünnepségen Megyesi Mária. Kitüntetett szerepük van Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár beszédében az egyházi iskolák nemzetépítő „missziós tevékenységét”, a közösséget alkotó diákok, szülők, pedagógusok, egyházi és kormányzati szereplők áldozatos munkáját emelte ki, dupla jelest adva a kiválóan teljesítő Szent Imrének. Fülöp Attila is beszédet mondott Fülöp Attila emlékeztetett: a rendszerváltás idején alig pár ezer, 2010-ben már no ezer, az idén pedig közel 210 ezer diák kezdte a tanévet egyházi fenntartású iskolákban. A kormány szemében kitüntetett szerepük van ezeknek az oktatási intézményeknek, így amellett, hogy ezekben is jár a gyerekeknek az ingyenes tankönyv, étkeztetés és egyéb támogatások, a szükséges infrastrukturális fejlesztések megvalósításához is igyekeznek segítséget nyújtani, km-pi Nézőpont Matyasovszki József Ó diploma, te drága! Soha nem feledem, mennyire fájó pontja volt az életemnek, amikor nem nyertem felvételt a - még Kossuth Lajosról elnevezett - debreceni egyetemre, oda, ahol legkedvesebb tanárom és példaképem is tanult. Az ő nyomdokaiba szerettem volna lépni legalább annyiban, hogy ugyanarra a szakpárra adtam be a jelentkezési lapomat, mint amelyiken ő is végzett. Félembernek éreztem magam az elutasítás után, s az se tett igazán boldoggá, hogy átirányítottak az egri tanárképző campusra, bármennyire is egy gyönyörű történelmi kisváros fogadott discipulu- sává. Nem is nyugodott meg a lelkem mindaddig, amíg kezemben nem tartottam az annyira áhított debreceni diplomát, csak azért is vörössé téve a fedelét. Merthogy minden megszerzett oklevél egy kis győzelem, s büszke lehet rá, aki képes begyűjteni belőle egyet vagy akár többet is valamelyik felsőoktatási intézményben. Benne van abban a győzelemben a sok tanulással átvirrasztott éjszaka, a „vérengző” természetükről elhíresült tanárokkal, no és a sokszor túlhajszoltan tudományos „tolvajnyelven” megfogalmazott tananyaggal vívott küzdelem; de a sok utazás vagy netán a nélkülözés is. Nem is diák, akinek az egyetemen eltöltött évek alatt nem megy tönkre egy kicsit a gyomra, a szeme, nem válik némileg görnye- detté a háta. (Kivéve persze a tornászokat, a született zseniket és mázlistákat.) A diploma ereje és tekintélye annyi mindenben tetten érhető ma is. Ott rejtőzik a melós és az értelmiségi közé férkőző, feloldhatatlan ellentétben, s a tanintézmények, illetve hallgatóik között dúló rivalizálásban. Mert még él a remény, hogy nem csak boldog, de boldogul is, aki birtokolhatja. jozsef.matyasovszki@kelet.hu Kelet kvíz A település egyik régi házának rekonst- rukciója az M3 Archeoparkban látható. a) Méhteleki b) Hodászi c) Nagyhódosi d) Tarpai A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el Molnár Enikő, Még egyszer kipihentem magam az iskola előtt, nagyokat aludtam, s napközben elugrottam edzeni is egy kicsit az egyik nyíregyházi terembe. Befejeztem egy izgalmas könyvet is, s izgalommal néztem a kedvenc sorozatom. Baranyi Dorka, Beiktattam egy nagytakarítást iskola előtt, ráfért már a rendrakás a szobámra. A kiskutyámat is minden nap megsétáltattam, s még egy utolsót fagyiztam a nyár végén. Egy koreai drámasorozatra is rákattantam, s azt néztem. Nagy Tamás, Esténként eljárogattam a barátokkal bulizni, előtte pedig körbejártuk a várost a fesztiválhangulatú várost. Tartottunk a hétvégére ígért felhőktől, de szombaton szerencsére még strandolni is tudtunk, így csak vasárnapra maradt a tévézés. Udvari Laura, Pénteken a Hiperkarmára csápoltunk, szombaton pedig csaptunk még egy nagy bulis estét a barátokkal, még a megérkező eső se vette el a kedvünk. Haza se mentem, a barátnőmnél aludtam, s gondolatban száműztük a régi tankönyveket. “ Tűzze váló égbolt Színpompás, látványos tűzijátékkal zárult az idei Vidor Fesztivál, az eső ellenére is sokak örömére. fotó: sipeki Péter