Kelet Magyarország, 2017. szeptember (74. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-04 / 206. szám

2017. SZEPTEMBER 4., HÉTFŐ mwm KELET A Kelet-Magyarország régi számaiból tallóztunk Légijárat Nyíregyháza és Budapest között A VAGÉP vállalat Széchenyi utcai óra- és ékszerjavító részlegében 1977 őszén tizenöt órás szakember és hat ékszerész állt a lakosság rendelkezésére fotók: km-reprodukció Összeállításunkban fel­idézzük, miről számolt be lapunk évtizedekkel ezelőtt szeptember első hetében. Hetven éve írtuk 1947. szeptember 1., hétfő A választások első eredményei 1947. augusztus 31-e a magyar nemzet sorsdöntő napja: má­sodszor járult az urnák elé az ország népe, hogy döntsön a saját és a nemzet sorsa felett. Az utolsó urnákat másnap reggel fél ötkor szállították be a központi választási bizott­sághoz Nyíregyháza terüle­téről. A szavazólapok össze- számlálása után mindennél többet beszélő mérleget lehetett összeállítani arról, hogy a Magyar Kommunista Pártra esett szavazatok száma csaknem kereken 100 száza­lékkal emelkedett az 1945-ös eredményekhez képest. Ez az emelkedés a hároméves terv­be, a jó forintba, hazánk fele­melkedésébe vetett bizalmat jelenti. Nyíregyháza dolgozói hitet tettek a hároméves terv mellett. 1947. szeptember 3., szerda Agyonütött a kidőlt kútgém egy kisleányt Halálos végű szerencsétlen­ség érte Varga István mándo- ki földmíves 4 éves, Ida nevű kisleányát. A szerencsétlen­ség napján Mándokon nagy­vásár volt. Varga Istvánék a vásártér mellett laktak és a vásárosok az ő kútjukhoz jár­tak jószágaikat itatni. Az esti órákban itatás közben a kút­gém hirtelen kidőlt és maga alá temette a négyéves Varga Idát. Szülei segítségére siet­tek, de amire bevitték a szo­bába, kiszenvedett. A baleset ügyében indított rendőrségi nyomozás megállapította, hogy a kútgém az egész napos nagy forgalom miatt dőlt el. Hatvan éve írtuk 1957. szeptember 3., kedd Tiltakozástól hangos a megye A Mátészalkai Földműves­szövetkezet Járási Központ­ja áruraktárának dolgozói tiltakozó táviratot küldtek a Külügyminisztériumba. „Til­takozunk az ENSZ ötös bi­zottságának hazug és aljas jelentése ellen, mely az úgy­nevezett „magyar üggyel” foglalkozik. A magyar ügy a mi ügyünk, semmiféle bi­zottságnak nincs joga bele­avatkozni a mi ügyeinkbe. Mi minden erőnkkel az ellenfor­radalom okozta súlyos sebe­ket gyógyítjuk, az ENSz ötös bizottsága pedig újabb sebe­ket akar rajtunk ejteni.” 1957. szeptember 4., szerda Légijárat indul októbertől Bu­dapest és Nyíregyháza között Nemrég irtunk arról, hogy miért szüntették meg október óta a légügyi szervek a légi összeköttetést Nyíregyháza és a főváros között. A cikk au­gusztus 10-ei számunkban je­lent meg „Legyen Nyíregyhá­zának továbbra is légijárata” címmel. A megye félmilliós lakossága és a város dolgo­zóinak kérését tolmácsoltuk, amikor tényekkel indokolva kértük, hogy a Közlekedés­és Postaügyi Minisztérium vizsgálja felül a légijárat meg­szüntetésének körülményeit, és hozzon döntést ebben az ügyben. (...) Telefonon be­széltünk a Légügyi Igazgató­ság helyettes vezetőjével és a MALÉV igazgatójával, Hűvös elvtárssal. Kijelentették: fel­ső fokon foglalkoztak a nyír­egyházi problémával, és azt a döntést hozták, hogy október­től próba légijáratot indítanak közvetlenül Budapest és Nyír­egyháza között. Ha a légijárat kihasználása minimális 60 százalékos lesz, rendszeressé teszik a légi összeköttetést. Ötven éve írtuk 1967. szeptember 3., vasárnap Szorgalmasan vetnek a földeken A korábbi évektől eltérően megyénk termelőszövetke­Kát kisdiák az iskola bejárata előtt 1967. szeptember 1-jén zeteiben szeptember elejével megkezdték a kenyérgabona, valamint az őszi takarmány- keverék vetését. Lehetővé tette ezt, hogy már az ara­tás pillanatában hozzáláttak nagyüzemi gazdaságaink a magágykészítéshez, a ve­tőszántáshoz. A megyében ezt a munkát szeptember elsejéig 57 ezer holdon vé­gezték el. A kalászosok korai vetéséhez ösztönzőleg hatott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ötvenedik év­fordulójára kezdeményezett verseny is. 1967. szeptember 3., vasárnap Tavasszal kezdik építeni a köztisztasági fürdőt Ha számba vennénk, mely vá­rosi létesítményekkel kapcso­latban hangzott el a legtöbb interpelláció az utóbbi évek­ben, alighanem a köztiszta­sági fürdő kerülne az élre. Régóta nincs Nyíregyházának belvárosi fürdője, Sóstó ezt képtelen pótolni. Ezrek örö­mére hosszas várakozás után elkezdődött a fúrás a Zrínyi Ilona gimnázium mögött a sóstóihoz hasonló, gyógyha­tású meleg víz után, ami si­kerrel is járt. Negyven éve írtuk 1977. szeptember 3., szombat Túrógyár épül Mátészalkán Százmillió forintos beruhá­zással túrógyárat épít Má­tészalkára a Szabolcs megyei Tejipari Vállalat. A jövő év végén átadásra kerülő léte­sítményben naponta 150 ezer liter tejet dolgoznak fel. Száz­ezer liter tejből túró készül Szabolcs, Hajdú és Szolnok megyének, az ötvenezer li­ter tej egy részét feldolgozás után iskolatejként hozzák for­galomba. 1977. szeptember 6., kedd Felavatták Móricz Zsigmond szobrát Nyíregyházán Új szoborral gazdagodott a megyeszékhely. Szeptember 4-én 11 órakor a nyíregyhá­zi Móricz Zsigmond megyei könyvtár előtti téren felavat­ták a megye szülöttének szob­rát, Kő Pál szobrászművész alkotását. A Móricz-szobrot Horváth Gabriella, a könyv­tár igazgatója vette át. Az ün­nepségen Bodor Tibor szín­művész közreműködésével emlékeztek az íróra, majd a városi ifjú zenebarátok kóru­sa adott rövid műsort. KM Mustgáz ellen szellőztetés A közismert gyertyás módszernél minél alacsonyabbra kell tenni a gyer­tyákat. FOTÓ: FOGYASZTOVEDELMI.BLOG.HU Röviden ÉGETT A SZEMÉT. Nyíregyhá­zán, a Tüzér utcában az ösz- szehordott szemét égett, a város hivatásos tűzoltói egy vízsugárral oltották el a lán­gokat. Személyi sérülés nem történt. KIOŐLT FÁK. Nagyméretű fenyő­fa dőlt meg egy lakóház elő- kertjében, ami az épületet és a villanyvezetéket is veszélyez­tette péntek délután Ibrány- ban. A város önkormányzati tűzoltói szüntették meg a ki­alakult helyzetet. Vásárosna- ményban, a Beregszászi úton egy nagyméretű fa az úttestre dőlt, a helyi önkormányzati tűzoltók szüntették meg a for­galmi akadályt. ÁRAMTAIANÍTOTTÁK. Árokba hajtott egy személygépkocsi pénteken este a 4-es számú főúton, Újfehértó közelében. A balesetben egy ember sé­rült meg. Az újfehértói önkor­mányzati tűzoltók a járművet áramtalanították, majd a for­galmi akadály megszünteté­sén dolgoztak. Kvfzmegfejtés A település egyik régi házának rekonstrukciója az M3 Archeopark- ban látható. c) Nagyhódos Egyszerű a megelőzés, ám szinte egyetlen esztendő sem telik el tragédia nélkül. NYÍREGYHÁZA. A nyár vége és az őszi idő kezdete a szüret, ezzel együtt a bortermelés fontos időszaka, amely egyik jellem­ző veszélyforrása a mustgáz - tudatja hivatalos honlapján a megyéi katasztrófavédelmi igazgatóság. Évről évre csak­nem tucatszor riasztják miatta a tűzoltókat és bár egyszerű a balesetek megelőzése, szinte egyetlen esztendő sem telik el tragédia nélkül A köznyelvben mustgáznak nevezett anyag tulajdonkép­pen egyszerű szén-dioxid, ami a gyümölcs erjedése (a cukor alkohollá alakulása) során ke­letkezik. Ez a gáz színtelen, szagtalan, a levegőnél másfél­szer nehezebb gáz, amely zárt térben a levegőt kiszorítva, a padló szintjétől tölti fel a he­lyiséget. A szén-dioxid önmagában nem mérgező, de mivel kiszo­rítja a levegőt a pincéből, oxi­génhiányos környezetet hoz létre. A mustgáz miatti oxigén­hiány szédülést, álmosságot, eszméletvesztést, végül akár fulladásos halált okozhat. A mustgázzal kapcsola­tos balesetek a borospin­cék szellőztetésével, illetve szén-dioxid-érzékelők (a szén-monoxid érzékelő készü­lékek nem alkalmasak) telepí­tésével megelőzhetőek. Ha nincs láng, baj van Alkalmazható a közismert gyertyás módszer is, amikor az ember egy gyertyával ellenőr­zi a pince biztonságát. Fontos azonban, hogy a gyertyát ne a vállmagasságban, előre ki­nyújtott kezében tartsa a pin­cébe igyekvő, hanem eressze derékmagasság alá. A legegy­szerűbb megoldás egy lapátra- vagy más kerti szerszámra- helyezett mécsest, gyertyát tartani lábmagasságban. Amennyiben a láng kialszik, akkor nincs elegendő oxigén a pincében, azonnal el kell hagy­ni a helyiséget. A szén-dioxiddal telített he­lyiségbe csak sűrített levegős légzőkészülékben lehet biz­tonságosan bemenni, ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét! km Jalta napi menüajánlata: Magyaros karalábéleves, sajtos-sonkás penne tészta ^Sr Rendezvények, 1 esküvők 1 lebonyolítását, 1 hidegtálak | készítését t vállaljuk. Napi rendelést reggel 9 óráig fogadunk el! Napi levesajánlatunk mellé és külön Is rendelhetők f rissensült ételek kedvező áron! A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650Ft, kiszállítással: 750 Ft Heti előfizetéssel: 600 Ft, szállítással: 650 Ft. Nyíregyháza, Tünde u. 10/A *20/571-1373 Megváltozott a forgalmi rend Forgalmirend-változásra kell számítaniuk az arra haladóknak Nyíregyházán a Debreceni út-Tünde utcai csomópontban. A Tünde utcáról kizárólag jobbra a város irányába lehet kikanyarodni. Tilos egyenesen áthaladni a Tünde utcáról a Simái út irányába, valamint balra kanyarodni a Debreceni útra Debrecen irányába. A 4. számú főútról Debrecen felől és a belváros felől továbbra is megengedett lesz a kanyarodás a Tünde utcára. A 4. számú főútról Debrecen felől és a belváros felől to­vábbra is megengedett lesz a kanyarodás a Tünde utcára. A „Nyíregyháza Borbánya és Malomkert városrészeket érintő csapadékvíz elvezető hálózat és vízvisszatartási célú tározók fejlesztése” című projekt munkálatai miatti forgalmirend-változás előreláthatóan néhány napig lesz fenntartva. Vendégsarok Angyal Sándor Lombikbébik Hadat üzent a lombikbébiprogramnak augusztus 20-ai szent­beszédében Veres András győri megyéspüspök, a Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, amivel nagy vihart kavart országszerte. Azt nyilatkozta többek között, hogy a magyar törvénykezés nem megfelelő a keresztény értékrend szerint, s hogy a kormányprogram nemrég az eddiginél is nagyobb összeget rendelt a lombikprogramhoz. Mondja erre az egyik vitázó, hogy a lombikbébi élete bár nem a férfi és a nő ter­mészetes kapcsolatában fogan meg, de a kormányok mégis jelentős támogatást nyújtanak hozzá, illetve az így született gyermekek neveléséhez. Veres úr erre úgy reagál, neki, mint a katolikus egyház püspökének kötelessége figyelmeztetni / a kormányt is/, miként az abor­tusszal szemben is számtalan­szor felemelik a szavukat. Nem hívő ismerősöm erre úgy reagált, hogy a biblia szerint Krisztus is szeplőtlenül fogantatott, bár a szentírás szerint ez azt jelenti, hogy Mária azért volt szeplőtlen, mert nem követett el bűnt... Ez utóbbi szó szinte felkínálja a lehetőséget, hogy valaki rákérdezzen: ezek szerint a lombikgyermekek bűnben fogantainak? A megyés püspök válasza rövid: ”A gyermek tehet legkevésbé róla.” Vagyis a válasz lényege: igen. Mások szóba hozzák a papi cölibátust, a nőtlenséget a katolikus pa­poknál: felszentelésük előtt még házasodhatnak, utána már nem, még akkor sem, ha meghal később a párjuk. Ha ezt a szabályt általánossá tennénk, bizony még nagyobb népességi gondjaink támadnának. Ennél is lényegesebb, hogy akik a lombikbébi megoldáshoz folyamodnak, azért teszik, mert másként nem lehet gyermekük. S miután a gyakorlat régebbi, bizony nehéz volna számba venni,hány tehetséges ember született ekképpen, akik a művészetektől a szakmai vagy a sportkarrierig hoztak már dicsőséget hazánknak. Elnézést a zárópéldáért. Megszólalt az ügyben az Emberi Erőforrások minisztere, aki egyébként maga is pap, s azt mondta: „Min­den gyermeknek örülünk, a lombikbébiknek is.” Nem hívő ismerő­söm erre úgy rea­gált, hogy a biblia szerint Krisztus is szeplőtlenül fogan­tatott HIRDETÉS sandor.angyal@inform.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom