Kelet Magyarország, 2017. szeptember (74. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-09 / 211. szám
2017. SZEPTEMBER 9., SZOMBAT KELET „Nem ilyen halált érdemelt volna” A szomszédok szerint felháborító és elszomorító, ami az idős asszonnyal történt FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Szörnyű bűzre panaszkodtak a szomszédok, akkor még nem sejtették, mi az oka. nyíregyháza. Megrázó üzenet érkezett szerkesztőségünk elektronikus levelesládájába csütörtökön. „Felháborító és egyben sajnálatos esemény szemtanúja lehettem szerdán egy jósavárosi, tízemeletes panellakásban. Az egyik lakó dél körül irtózatos bűzt árasztó lakás ajtaja előtt sétált el, és mivel tudatában volt annak, hogy az ingatlanban egyedül él egy nagyon idős hölgy, értesítette a házmestert. Sikerült a néni egyik hozzátartozóját fellelni a kora délutáni órákban, így bejutottak a lakásba. Kiderült, hogy a néni jó ideje halott volt” - írja megrendült olvasónk. „Megérkeztek a rendőrök és a halottszállító, s megállapították, hogy közel egy hete halhatott meg. Sajnálatos, hogy a hozzátartozók egy önmagáról gondoskodni nem képes, idős asszonyt ilyen hosszú ideig nem látogattak meg, de még szomorúbb, hogy az elhunyt elszállítását követően nem gondoskodtak azonnal a fertőtlenítésről, így a lakóközösség kénytelen volt továbbra is elviselni a bűzt. Ámbár a házmester fertőtlenítette a lépcsőházat, a lakás kitakarítása elmaradt, hiszen Az utóbbi időben sajnos nem ez volt az egyetlen eset. DR. SALZMANN MARIANNA ahhoz csak a családnak van joga, akiknek egyben kötelességük is lenne ezt megtenni.” Napok óta nem látták Pénteken ebédidőben érkeztünk az Ungvár sétányra. A lépcsőházban kellemes virágillat és tisztaság fogadott minket, szembetűnő volt azonban, hogy minden emelet közti ablak tárva-nyitva állt. Ahogy szedtük a lépcsőket, egyre egyértelműbb lett, hogy miért. A kilencvenéves Vilma néni ajtaja előtt még érezni azt a jellegzetes szagot...- Nemrég volt itt az unokája egy takarítóbrigáddal. Nagyon virgonc volt, mintha nem is a halott nagymamája lakását kellene plafonig fertőtleníteni - csóválta a fejét a szomszéd, aki jól ismérte az idős asszonyt.- Igen ritkán látogatták Vilma nénit, néha feljött hozzá a veje, máskor az unokái, bevásároltak neki, de sokszor hagyták egyedül hetekre. Nyáron gyakran átkopogott hozzánk, hogy adjunk neki néhány szelet kenyeret meg egy kis vizet. Negyven fokban nem működtek nála a csapok, a villanyégőket sem cserélte ki senki. Amiben tudtunk, se- Az utóbbi időben sajnos nem ez volt az egyetlen eset, amikor egyedül élő, idős ember az otthonában hunyt el és a holtestére csak napokkal később találtak rá - tájékoztatta lapunkat dr. Salzmann Marianna megyei tisztifőorvos. A megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztályának vezetője elmondta: mindig megadják a gázmesterek elérhetőségét, akik elvégzik a gítettünk, ha a feleségem főzött, vittünk neki egy tányér ételt - árulta el a férfi, akinek ugyan feltűnt, hogy napok óta nem látta a szomszédját, de eleinte semmi rosszra nem gyanakodott.' A házmester szerint, akivel szintén összefutottunk a lépcsőházban, a néni betegeskeszükséges irtó- és fertőtlenítőanyagok kiszórását.- Ezt követően szükség van a fertőtlenítő takarításra is, mely elsősorban a hozzátartozók feladata. Ezt mindig védőruhában, gumikesztyűben, száj- és orrmaszkban végezzék, s ha a tetem még nem indult oszlásnak, elegendő a do- mestosos, klóros fertőtlenítés. Előfordul, hogy a családtagok ezt nem vállalják, amennyidő volt és kissé zárkózott, de amikor legutóbb a lakásban járt, úgy látta, tele a hűtője, és több zsugor ásványvizet is talált. Felfoghatatlan- Néhány napja panaszolta a közvetlen szomszédja, hogy borzasztóan büdös van. Akkor már nem csak az emeleten, szinte az egész tömbben terjengett a bűz. Nem voltam itt, amikor először nyitották ki az ajtaját, de nem is bánom- jegyezte meg rekedten a férfi, s hozzátette: miután végeztek a rendőrök és elment a halottszállító is, várták, hogy a család kitakarít, de ez nem akkor történt meg, csak később jött brigád.- Hihetetlen ez az egész, Vilma néni egyáltalán nem ilyen halált érdemelt. A padlón fekve találtak rá, és mivel korábban volt két szívinfarktusa, nem kizárt, hogy egy újabbat már képtelen volt legyőzni. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy a családja másfél hétig rá sem nyitotta az ajtót. Milyen emberek ezek? km-csa ben segítséget kérnek tőlünk, tudunk olyan gázmestereket ajánlani, akik ezt is megcsinálják. Járványhelyzetben, vagy akkor, ha kiderült, hogy fertőző betegségben hunyt el az adott személy, akkor a mi szakembereink teszik meg a szükséges intézkedéseket. Abban az esetben, ha az elhunytnak nincs egyetlen családtagja sem, az önkormányzat és a jegyző köteles eljárni. A hozzátartozók dolga a fertőtlenítés Feltörnek a mélygarázsból a elektromos autók „korzózó” Elektromosautó-töl- tőállomást adtak át a bevásárlóközpontban. NYÍREGYHÁZA. Hatalmas dugó a mélygarázsban! Minderről pedig a házigazda, a Korzó Bevásárlóközpont tehet. Jóleső érzéssel vették tudomásul a szervezők, hogy nagy volt a nyüzsgés pénteken délelőtt a hat elektromosautó-töltőál- lomás átadásán, amelyet prominens személyek tiszteltek Nyíregyháza élen jár a környezettudatosság terén, hiszen például a városgondok is évek óta elektromos autóval közlekedik.- Városunk megnyerte azt a pályázatot, ami által tíz elekt- romosautó-töltőállomást lémeg jelenlétükkel. - Eddig is törekedtünk a környezet- és energiatudatos működésre. Ennek a legújabb bizonyitéka az elektromos autók töltésére szolgáló állomások kialakítása. A megyében először a Korzó biztosit ingyenes, nyilvános lehetőséget az e-autók töltésére. A későbbiekben bővítenénk a hálózatot - fogalmazott Balogh Sándor, a bevásárlóközpont centermenedzsere. tesíthetünk. Tegnap érkezett meg erre a forrás, és a jövő héten elkezdődhet a beszerzési eljárás. Mindegyik belvárosi, felszíni helyen lesz elérhető - újságolta dr. Kovács Ferenc, a megyeszékhely polgármestere.- A kormány részéről stratégia cél az e-mobilitás erősítése. A Jedlik Ányos Program szerint az a terv, hogy 2020-ra 30 ezer elektromos autó járja az ország útjait. Jelenleg 3 ezer zöld rendszámos (elektromos vagy hibrid) jármű van forgalomban hazánkban - közölte dr. Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára. Hozzátette, hogy az autók megvásárlásához igénybe vehető 21 százalékos, de maximum 1,5 millió forintos állami támogatás, aminek keretében A kormány w részéről stratégiai cél az e-mobilitás . ._. erositese. ARADSZKI ANDRÁS k Töltődnek a belvárosban Balogh Sándor, dr. Aradszki András és dr. Kovács Ferenc fotó: racskó tibor tavaly 500 autóra összesen 700 millió forint állami támogatás jutott.- Szisztematikus munkával haladunk előre. Az a törekvés a közeljövőben, hogy az autópályákon 80 kilométerenként legyen speciális töltőállomás. Százszázalékos hozzájárulásban részesülnek az önkormányzatok - 75 településen 443 elektromosautó-töltőállo- más létesült az utóbbi időben. A zöld rendszámmal rendelkezőknél nincs regisztrációs adó, cégautóadó, helyi gépjárműadó és forgalomba helyezési illetéket sem kell fizetni. A környezettudatos, koherens állami politika Magyarországon sikerre van ítélve - nyugtázta dr. Aradszki András. A „Töltődjön fel az e-napo- kon, és nyerjen!” elnevezésű program keretében szombaton 10-18 óráig a Korzó téren lehet megtekinteni a nyíregyházi szalonok által kiállított e-autókat. A résztvevők között teszthétvégét sorsolnak ki, amivel végképp feltöltődhetnek a nyertesek. km-ltl Egymásra figyelve Napok óta nem látták Jolánka nénit, az újságok is csak feszültek a levélszekrényben. Aztán az egyik szomszéd este kopogtatott, és amikor megint nem jött válasz, hívta a mentőket. Bejutni ők sem tudtak, és ilyenkor jön a segítség, mert eszköz és erő a tűzoltóknál van. Ők álltak meg a ház előtt és emelték fel a kosárral az egyik kollégát. Belesve az ablakon azt látta a tűzoltó, hogy a tévé be van kapcsolva, a néni pedig a fotelben ül mozdulatlanul. A betört ablakot kinyitotta, és a lakásba bejutva pont kikapcsolta a készüléket, amikor a néni megmozdulva azt kérdezte a tűzoltótól: Fiatalember, maga hogy jött be? A szerencsésen végződött eset során a lánglovag egyetlen ugrással termett az ablaknál, hogy jelezze, minden rendben... Hol a határ, amikor okve- tetlenkedéssé, zaklatássá válhat az eltúlzott érdeklődés, és hol van a szenvtelen- ség határa, amikor elsétálnak a földön fekvő, eszméletlen ember mellett? Segítséget nyújtani törvényi kötelesség, ami nem jelent azonnali szívmasszázst, de mentőt hívni, értesíteni a távol lakó családtagot, az még bőven ide tartozik. Az is előfordul, hogy az egyik hozzátartozó hetekig nem keresi idős rokonát, de a testvér, unokatestvér igen, és ilyenkor egymás közt megbeszélik, ki látta, hallotta utoljára a több pihenést, nyugalmat igénylő idős mamát, papát. Vidéken megszokott az egymásra figyelés, a polgárőr, a körzeti megbízott, az ételt hordó felfigyel rá, ha napok óta nem füstöl a kémény. Vigyázzunk egymásra! Itt befejezném az írást, mert most fel kell hívnom valakit. sandor.pusztai@kelet.hu Kelet kvíz A település határába olvadt be az 1507-ben említett Mácsatelke és Tóttelke, mely hatámevek már kivesztek az emlékezetből. a) Ömböly b) Penészlek c) Tiszavid d) Uszka A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Lakatos Dávid, Nyíregyháza A család egy Forddal közlekedik. Ha tehetném, gondolkodás nélkül lecserélném egy elektromos autóra, bár tudom, egy feltöltéssel keve- . sebb kilométert lehet megtenni vele, mint egy benzinessel. Papp Beáta, Újfehértó A válaszom igen. Nem rendelkezem jogsival és vezetni sem tudok, de azzal tisztában vagyok, hogy egy elektromos autó kevésbé szennyezi a környezetet, mint ahogy teszik azt a benzines társai. Jaczkó Jánosné, Nyíregyháza A családban a lányom vezet. Nem volna ellenemre egy elektromos autó, ám drágábbak, mint a „hagyományos” társaik. Ha a pénz nem jelentene gondot, a lányom is biztos lecserélné a Volkswagent. Ön ha tehetné, vásárolna elektromos autót? Tilk János, Újfehértó Nem ültem még elektromos autóban. A családban van egy benzines Opel Astra, ha tehetnénk, vennénk helyette egy elektromosát. Tudom, hogy drágább, ellenben környezetbarát. » Lánykérés a kórházban Péntek délután Birgány Róbert, az Ibrányi önkormányzati Tűzoltóság gépjárművezetője Nyíregyházán, a munkahelyén kérte meg kedvese, Nagy Gréta kezét. fotó: pusztai Sándor ♦