Kelet Magyarország, 2017. szeptember (74. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-09 / 211. szám

KELET 2017. SZEPTEMBER 9.. SZOMBAT „Eddig jogi harcot vívtunk, most politikai harcot kell” Orbán Viktor a rádióstúdióban fotó: mti/illyés tibor Orbán Viktor: nem engedem, hogy Magyar- országot „bevándorló­országgá” változtassák. BUDAPEST. Tudomásul kell venni a kvótaperben szüle­tett európai bírósági ítéletet, de ez a döntés nem ok arra, hogy Magyarország meg­változtassa a migránsokat elutasító bevándorláspoli­tikáját - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénte­ken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, közölve azt is: sosem fog hozzájá­rulni, hogy Magyarországot „bevándorlóországgá” vál­toztassák. „Abszurd és elfogadhatatlan” Az európai bírósági ítélet tu­domásulvételével kapcsolat­ban a kormányfő azt mondta: szó szerint veszi át ezt a kife­jezést Robert Fico szlovák mi­niszterelnöktől, akivel „betű szerint is” egyetért. Hangsúlyozta: Magyaror­szág harcol az ellen a brüsz- szeli politika ellen, amely a nemzetállamok akarata el­lenére akar embereket oda betelepíteni. Abszurdnak és A rádióinterjúban Magyar- ország uniós tagságáról szólva Orbán Viktor egyér­telművé tette: a magyarok népszavazáson döntöttek elfogadhatatlannak nevezte, hogy brüsszeli bürokraták határozzanak arról, hogy „en­nek a három Juszufnak (...) Budapesten kellene élnie”. Kijelentette: kizárólag a ma­gyarok dönthetnek arról, kik­kel élnek együtt. A kvótadöntést felidézve Orbán Viktor egyebek között kifejtette: ez az ügy szerin­te súlyos elvi kérdést vet fel, azt, hogy az EU az európai- helyesen - az EU-ba belé­pésről, ezért onnan egyet­len kormány sem léptetheti ki az országot - mondta a kormányfő. szabad nemzetek szövetsége, vagy egy brüsszeli központú birodalom. Az Európai Bíróság azon­ban az Európai Bizottság mel­lé állt - folytatta -, kinyitva azt a kaput, amelyen keresz­tül megpróbálják Európát egy kevert népességű, kultúrájú kontinenssé tenni. „Soros György terve előtt kinyitották az ajtót, és ennek a végrehaj­tásának a felgyorsítására szá­mítok a következő időszak­ban” - fogalmazott. „Ha egy ország úgy gon­dolja, hogy egy adott uniós döntés az ő nemzeti identitá­sát érinti (...), akkor ellen kell állnia” - hangoztatta. Orbán Viktor álláspontja szerint az igazi csata most kezdődik, mert a bírósági ítélet semmire sem kötelezi Magyarországot, az csak arról szólt, hogy a kvótadöntés a bíróság szerint jogszerű volt. A kvótadöntést azonban nemcsak Magyarország, ha­nem mások sem hajtják végre - jelezte, kiemelve, hogy sze­rinte nem is hajtható végre. „Eddig jogi harcot vívtunk (...), most politikai harcot kell vívnunk, és meg kell vál­toztatnunk ezt az uniós dön­tést.” Ki kell mondatni az EU különböző szervezeteivel: a kvótadöntés rossz, végrehajt­hatatlan, vissza kell vonni, meg kell változtatni. Továbbá meg kell akadályozni „Soros György brüsszeli embereinek tervét”, hogy az egyszeri kvó­tadöntést egy állandó mig- ránselosztási mechanizmus váltsa fel - fejtette ki. Az EU szabályai nem engedik Azt is visszautasította, hogy a bevándorlás kérdését elő­feltételül támasszák uniós pénzek szétosztásánál, az EU szabályai ugyanis ezt nem engedik. Bár a mostani euró­pai bírósági ítélet fényében még az sem lehetetlen, hogy Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök ezt is győze­lemre vigye - tette hozzá, mti A bírósági ítélet sem­mire sem kötelezi Magyarországot. ORBÁN VIKTOR Az unióban maradva „Aljas sumákolás zajlik” Devizaárfolyam (2017.09.08.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 306,00-0,02 USA dollár 253,65-2,22 Svájci frank 267,70-0,76 Angol font 333,32-1,10 Román lej 66,56-0,01 Ukrán hrivnya 9,73-0,11 Horvát kuna 41,19 +0,02 Lengyel zloty 71,97-0,09 & http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB „A visegrádi csoport egységes marad minden megosztási kísérlet ellenére.” TALLINN. Dacára minden meg- bontási kísérletnek, a visegrá­di csoport egységes marad ál­talánosságban, de ezen belül a migráció szempontjából is, ezt világossá tették egymás között és mások előtt a V4-ek az Európai Unió tagállama­inak informális külügymi­niszteri találkozóján - közölte Szijjártó Péter külügy- és kül­gazdasági miniszter. „Továbbra is elutasítjuk az illegális bevándorlást, és har­colunk a kötelező betelepítési kvóta ellen. Nem fogjuk elfo­gadni, hogy ránk erőltesse­nek egy kudarcba fulladt, rá­adásul az emberekre veszélyt jelentő döntést, nevezetesen a kötelező betelepítési kvó­tát” - tette hozzá Szijjártó Péter. „Ráadásul aljas sumá­kolás zajlik Európában a be­telepítési kvótákkal kapcso­latban három szempontból” - jelentette ki. Egyrészt „sumák módon” eltitkolják, hogy itt egy ál­landó mechanizmust akar­nak bevezetni a korábban ideiglenesnek mondott szét­osztás helyett. Másodsorban „sumákolás” zajlik az eddigi eredmények szempontjából, hiszen két év alatt mindössze 25 százalékban sikerült telje­síteni a kvótát. Harmadrészt európai „sumákolás” zajlik abból a szempontból is, hogy az elosztás teljesítésének tel­jes kudarcát azoknak az or­szágoknak a nyakába akarják varrni, amelyek a „sumáko­lás” helyett őszinték voltak mindvégig - mondta. MTI Vendégkommentár Vassné /•A Dr.Figula Erika # Hallgatók egykor s napjainkban Az évnyitó az egész egyetem, de elsősorban a most be­iratkozó elsőévesek ünnepe, akik izgalommal, elvárások­kal, vágyakkal, bizalommal várják életük új szakaszának kezdetét. Megköszönöm a bizalmat, hogy a Nyíregyházi Egyetemet választották. Jó döntést hoztak - cserébe ígér­hetem, hogy oktatóink magas szintű, korszerű, minőségi oktatással, tudásuk, tapasztalatuk átadásával, személyes odafigyeléssel és segítséggel válaszolnak a megtisztelő bizalomra. Készüljenek fel egy nagy kalandra! Életük most tényleg az Önök kezében van. Éljék meg a lehető leggazdagabban az egyetemen eltöltött éveket! Az egyetemi élet egy nagy lehetőség - lehetőség, melyet az élettől, a szüleiktől, taná­raiktól kaptak. Ez a lehetőség a tanulás, az értelmiséggé válás lehetősége. Mire végez­nek, hatalmas tapasztalattal lesznek gazdagabbak, ren­geteg barátjuk lesz. Nem ígér­hetem azonban, hogy mindig könnyű lesz. Számtalan kihívással, akár nehézség­gel is szembe fogják találni magukat, de nem lesznek egyedül. Önök mellett állnak társaik, tanáraik, szüleik, barátaik és egy nagy közösség, a Nyíregyházi Egyetem közössége. Mindennap lehetőségük lesz arra, hogy valami újat tanuljanak, de ne felejtsék el, hogy hibák nincsenek, csak leckék. A leckék pedig addig ismétlődnek, míg meg nem tanuljuk őket. Ki rövidebb, ki hosszabb idő alatt, ez csak Önökön múlik - a kitartásukon, az akaratukon, az erőfeszítésükön, a tenni akarásukon. Rendelkezésükre áll minden feltétel, minden eszköz és minden erőforrás. Legyenek aktív részesei, alakítói saját egyetemi életüknek! Építsék kapcsolataikat! Kapcsolódjanak be a Hallgatói Ön- kormányzat munkájába! Sportoljanak! Használják a város és az egyetem sportlétesítményeit, uszodáit, szolgáltatá­sait! Felejthetetíen élmények, életre szóló barátságok, jó programok várnak Önökre, és garantáltan lesz még egy hely, amit majd otthonuknak neveznek. Kapcsolódja­nak be kutatásainkba, végezzenek tudományos munkát! Vegyenek részt az Erasmus programunkon! A Nyíregyházi Egyetem minden hallgatónak lehetőséget ad arra, hogy tanulmányai során három hónaptól akár egy teljes évig külföldön tanuljon. S még egy igen fontos életvezetési tanács. Gondol­kodásuk, hozzáállásuk a dolgaikhoz, főleg a gondokhoz és nehézségekhez legyen mindig pozitív! Tegyék fel maguknak a kérdést: vajon könnyebb legyőzni az elénk tornyosuló akadályokat, ha eleve megoldhatatlannak tekintjük őket? És tényleg minden nehézség olyan meg­oldhatatlan, mint amilyennek elsőre látszik? Önök ahhoz a generációhoz tartoznak, melynek tagjai ha hisznek magukban, minden lehetőségük adott, hogy leküzdjék az akadályokat! Kérem, higgyenek abban, hogy a világ, az életük alakítható, megváltoztatható. Soha ne adják föl! Őszintén remélem, hogy az egyetemi tanulmányaik idejét hasznosan töltik majd el ebben az intézményben, s mi pedig hozzájárulhatunk álmaik, vágyaik megvalósulásá­hoz. Ahhoz a generá­cióhoz tartoznak, melynek tagjai ha hisznek magukban, minden akadályt legyőznek. § Kiállítás ARC’ptakátokból Az ARC plakátpályázatra érkezett és a zsűri által legjobbnak ítélt alkotások egyike a budapes­ti 56-osok terén szeptember 8-án. Ebben az évben 850 pályamunka érkezett, ebből 85-öt állítottak ki óriásplakát formájában. Péntektől láthatók az ARC plakátpályázatra érkezett és a zsűri által legjobbnak ítélt alkotások a budapesti 56-osok terén. Ez a pályázat és kiállítás azo- ké az állampolgároké, civileké, akik tudatosan tekintenek az életükre, van véleményük róla és azt vizuálisan is meg tudják fogalmazni - fogalmazott Bakos Gábor, az ARC egyik főszervezője a pénteki, díjátadóval egybekötött megnyitón. fotó: mti/balogh Zoltán Az erkölcsi többség számít BUDAPEST. Ki kell állni hagyo­mányos értékeink mellett, erősíteni kell a hagyományos közösségeket, fel kell építem a büszke és szuverén nemze­tek együttműködésére épülő erős Európát - mondta Kövér László, az Országgyűlés el­nöke pénteken Budapesten. Az Európai Régiók Bizottsága néppárti (ÉPP) csoportjának Demográfiai változások és társadalmaink újjászületése című tanácskozásának meg­nyitóján a házelnök kiemelte: az Európai Néppártnak az Eu­rópát éltető európai erkölcsi többség oldalán a helye. Hangsúlyozta: ha hagyják, hogy ez az erkölcsi többség elporladjon, akkor az ÉPP és képviselői súlyos politikai kisebbségbe fognak szorulni, de „ez a büntetés el fog tör- pülni amellett, hogy cselek­vésképtelenül, tehetetlenül kell végignéznünk Európa és benne országaink, nemzeti értékeink alávetését”. mti Pár gondolat a jubileumi okleveles egykori hallgatókról. Az ő jelenlétükkel az évtizedek törekvései, eredményei, a „halhatatlan” tanár- és diákelődök küzdelmei, sikerei, üze­netei, tettei „lengik” körül intézményünk, a Nyíregyházi Egyetem falait. A mi felelősségünk, hogy a megnövekedett feladatok között hogyan tudjuk hasznosítani a múltban gyökerező, semmivel nem pótolható és nem helyettesít­hető szakmai, erkölcsi, mentális örökséget, kötelesség- és felelősségtudatot. Sütő András azt írta: „Önmagát becsü­li meg minden nemzedék azáltal, ha tudomásul veszi, hogy a világ nem vele kezdődött.” Mi tudjuk, hogy a mi világunk, a mi intézményünk élete nem velünk, hanem azokkal kezdődött, akik 50-60 vagy több évvel ezelőtt nem csupán diplomát szereztek, de hitet tettek, felelős­séget vállaltak e térség szellemi életéért, fejlődéséért. Szakmai munkájukkal megszámlálhatatlan sokaságnak: gyermeknek, diáknak, felnőttnek nyújtottak segítséget az álmaik teljesítéséhez. Mindezt az utódok nevében hálásan köszönöm! Az új egyetemi polgároknak azt kívánom, hogy élvezzék életük minden egyes pillanatát, mert csodálatos ajándék, személyes kincs az élet. Legyen benne részük sokáig, erőben, egészségben, boldogságban, családjuk körében. Legyenek egyetemünk szellemi támogatói, az itt folyó munka intézményen kívüli hírvivői! (A szerző a Nyíregyházi Egyetem rektora, az írás részlet a Nyíregyházi Egyetem tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén elhangzott beszédéből.) kelet@inform.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom