Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-16 / 138. szám

KELET 2017. JÚNIUS 16., PÉNTEK Német nyelvből vetélkedtek fotó: tudósítónktól Értékes Zay-siker az országos versenyen nyíregyháza. Októberben in­dította el a Hebe Kft. azt az ötfordulós országos levele­zőversenyét német nyelvből, amelyen több szabolcs-szat- már-beregi csapat is rész vett. A Zay Anna Egészségügyi Szakgimnázium hét diákja hónapokon át oldotta meg a feladatokat, készítette el a kre­atív bemutatókat, böngészte az internetet, szerzett hasznos tudást. A napokban kiderült, hogy a kitartó munka gyümöl­cse beérett. Repelik Evelin az országos összevetésben egyé­niben a második helyet szerez­te meg. A Macsuga Szandra, Mátyás Vivien és Mihály Krisz­tina összetételű csapat az első, míg a Balogh Veronika, Biró Emese, Moca Wanessa trió a második helyet érte el. A szó­beli döntőnek Gödöllő adott otthont, ahol a Zay-s diákok 71 és 88 százalék közötti eredmé­nyekkel bebizonyították, hogy a versenyen ők a legjobbak. Felkészítő tanáruk Sehtanova Luiza. KM Aki bármit tud róla, jelentkezzen azonnal! nyíregyháza. Már a nyíregy­házi rendőrség is keresi a har­minchat esztendős Volf Zol­tánt, aki szerda délután óta nem adott életjelet magáról. Azért is aggódnak, mert a te­lefonjai ki vannak kapcsolva, a családja pedig semmit sem tud róla. Utoljára akkor látták, ami­kor a JHU-067 rendszámú Opel Corsájával hazaindult örökösföldi lakásukba. A csa­lád azt kéri ezúton is, hogy aki bármilyen információ­val rendel­kezik, je- ik lentkezzena Volf Zoltán Nyíregyházi Rendőrkapi­tányságon vagy azonnal hívja a 112-es telefonszámot. km Csomópontnyi a teendő Madártávlatból így néz ki az ominózus kereszteződés - de már nem sokáig... fotó: RACSKó tibor Javul a Mező-Bethlen- Vasgyár utcai kereszte­ződés áteresztőkapaci­tása. nyíregyháza. Nem kertelt a polgármester. A kertvárosiak, az arra közlekedők, a sztrá­dára fel- és lehajtók, az ipari parkban lévő munkahelyük­re igyekvők és a városlakók majdani örömére pénteken átadják a munkaterületet a kivitelezőnek, minek után jelentősen átépítik a Mező- Bethlen Gábor-Vasgyár utcai csomópontot. Mivel emiatt a forgalmi rend is változik idő­vel, egyfajta türelmi zóna is lesz a környék, hiszen próbára teszik az autósok idegrend­szerét. De lebegjen előttük a cél: ha elkészül, javul a keresz­teződés áteresztőkapacitása. Indokolt a fejlesztés- A forgalomszámlálási ada­tok beszédesek voltak. Egyér­telműen arról árulkodtak a számok, hogy a csomópont jelentősen túlterhelt. Mivel megépült a nyugati elkerülő út újabb szakasza, a Tisza- vasvári út környéki ipari park bővült, ezért mindenképpen indokolt a fejlesztés - érvelt dr. Kovács Ferenc, a megye- székhely polgármestere. Próbaüzem karácsony előtt- Ezen túl a tervek szerint a Derkovits utcán kerékpárút épül, és a Modern Városok Programja részeként ősszel elkezdődik az atlétikai cent­rum építése. Ezért a Derkovits utca-Tiszavasvári úti csomó­pont felújítása is időszerű. A távlati cél a teherforgalom ki­vonása a Kertvárosból. Az úgy­nevezett barnamezős beruhá­zás keretében a Szélsőbokori úton is létesül körforgalom.- A Mező-Bethlen Gábor- Vasgyár utcai csomópont fejlesztése a NIF Zrt. beruhá­zásában állami forrásból ké­szül el 730,117 millió forintos költségvetésből. A sikeres közbeszerzési eljárás után a TERRA-IKON Kft. lett a nyer­tes ajánlattevő - közölte Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője, hozzátéve:- A beruházás része lesz a kanyarodási és a felállási paraméterek igazítása a for­galomhoz, az ívek és a hosz- szak növelése, illetőleg a Bethlen Gábor utcában egy, a városközponthoz haladó új sáv nyitása a csomópont és a Búza utca közötti szakaszon. Arra törekszünk, hogy a kivi­telezés minél zökkenőmente- sebb legyen. Úgy tervezzük, hogy karácsony előtt lesz a próbaüzem. km-ltl Több elemből áll A Mező-Bethlen Gábor-Vasgyár utcai csomópont fejlesztésének elemei:- a Vasgyár utcai ágon külön jobbra kanyarodó sáv kialakítása a Toldi utca felőli irányból- a Bethlen Gábor utca nyugati és keleti ágán is egy-egy sáv bővítése, melynek eredményeként nyugati irányból két egyenes, egy külön balra és egy külön jobbra sáv, illetve két fogadósáv segíti a közlekedőket- a Mező utcai ágon külön jobbra kanyarodó sávjai egy-egy szigettel lesznek elválasztva, a korszerűsítéssel a kerékpáros-átvezetések is egysze­rűbbek és biztonságosabbak lesznek Júliusra kész a kerékpárút A NIF Zrt. beruházásában ké­szül a Nyíregyházá-Tokaj ke­rékpárút.- Nagy erőkkel folyik a 2,1 milliárd forint összköltség- vetésű munka, szeretnénk júliusban átadni a turizmust is fellendítő kerékpárutat - újságolta Kiss Boglárka. Egy­úttal megjegyezte: Folytatódik a nyugati el­kerülő Nyíregyháza térségé­ben. A közbeszerzési eljárás a 7,8 kilométeres szakaszra vonatkozik. Előreláthatólag 2018 első negyedévében kez­dődnének a kivitelezési mun­kálatok, és attól számítva két évvel később fejeződnének be. HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Nyíregyháza, Katona utcában eladó 105 m2-es családi ház! Daikin Rli- matizáció, szauna, parkosított pihenőkerttel! Ár: 27 M. Ft: Érdeklődni: 20-7703-758 896280 LAKÁSELADÁS nagykálló belvárosában eladó 2. em. csendes társasházi lakás 62 nm 2+1 szobás laminált parketta műanyag nyílászárók erkély redőny légkondi indukciós cirkós gázkazán fűtés pince, lár: 8,2 M Ft. Azonnal költözhető. 30/938-9963. 896384 ÉPÍTÉSI TELEK 600 n.öl építési telek eladó Mohács u. 8. sz. alatt. (A Tünde utcából nyí- lik). Érd.: 30/270-4659. 896546 FÖLD, KERT Nyíregyháza-Kőlaposon 1000 nm körbekerített zártkerti művelés alól kivett vegyes gyümölcsös eladó. 70/477-4483. __________895421 GÉP, SZERSZÁM Eladó: 21 teherbírású dízel automata váltós villástargonca 290 E Ft-ért (É>yenge motorral), traktorra szerelhető emelővilla. Érd.: 0630/ 9837-076 896558 1 db egytengelyes 180x264-es méretű pótkocsi és 230x380-as utánfutó papírok nélküli és TÖRZSKÖNYVEZETT KOS eladó.06- 20-495-0445___________896482 6 soros 4+2-es HSA oros orrzúzós kukorica adapter jó állapotban eladó. Érd.: 0620/560-2547 896502 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter­helt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. 890948 ÉLELMISZER,TAKARMÁNY Olaszliszkán furmint bor 300 Ft/ liter áron csak egyeztetett időpontban eladó. Érd: 0620/9238- 265 _________________895564 Tritikálé 4000 tengeri morzsolt és csöves és Weimar bontva eladó Nagycserkeszen. 30/9786-249. 896443 ÁLLAT Elles előtt álló 250 db anyajuh eladó.Érd:0630/6359548, 0630/ 3258242 895834 Fiatal, szabad tartású, kukoricán nevelt, vörös aktívan tojótyúkok 1000 Ft/ db áron ingyenes házhoz szállítással eladó. Érd.: 20/590- 9196. Hívjon bizalommal! 895956 Esztergagépek szerszámok mérőeszközök fahasítógép akus robogó eladó. 06-30/4377-207. _____________________________________896298 MTZ alkatrész olcsón eladó. Érd.: 0630/6577-081_________896526 Kisvárdán kettős hasznú, előnevelt csirke kapható. Érd.: 0620/5842­842 _________________896481 Kuvasz kiskutyák 8. hetesen Nyíregyházán eladók. Érdeklődni: 2Ö-5982793 896051 Nagykallóban 15 NB kaptárban méhcsalád egyben vagy megosztva és 15 üres kaptár hatkeretes per­gető eladó. 20/490-7630. 895961 Újfehértőn 2 hetes gigant gyöngyi és napos paraszt gyöngyi kapható, érd. 06309116206 896528 1 db 3 q körüli FRIC bika eladó. 06-70-201-8981 896461 15 hetes kender magos jércék, vörös babosak 1500 Ft/ db, kakasok 1200 Ft/ db. Házhoz szállítás díjmentes. Érd.: 30/611­44 49 . 896076 150 db juh eladó. Érd.: 0620/ 2286-362 896442 23 db anyajuh 12 bárányával eladó. 1 db 14 hónapos magyar üsző és 1 db 20 hónapos deres kancacsikó eladó. 06-30-625-4722 896138 24 hetes vörös tojótyúkok és ket- tőshasznúak, 1000, Ft/db áron eladó szállítással. Érd.: 0620/495- 7445. ________________896050 7 hónapos vörös tojótyúkok, 2,5 kg-osak, ingyenes szállítással. Érd.: 0630/981-3095. 896534 NÖVÉNY Meggytermelők figyelem! Cégünk az Agricolae Kft. hétfőtől megkezdi az ipari meggy, cseresznye, a lémeggy felvásárlását érpataki és jánkmajtisi telephelyeinken. Érd.: Érpatak: 0630/8953-227, Jánk- majtis 0630/6777-532. 896516 EGYÉB ELADÁS Tűzifa eladó erdészettől. Vastag tölgy, bükk üzemi M3-ben, kalodás 11900Ft/m3. 30/328-4169 8965H Tehén szekér eladó minden tar­tozékával korának megfelelő állapotban Vállaljon. Ugyanitt régi hódfarkú cserép eladó. Érd. 0630/ 692-8023 _____________896553 4 db diófa rönk eladó. Érd.: 0670/ 372-5815 896509 Kútfúrás, kútjavltás, kompresszoro­zás 40-125 mm-ig. Ciropulosz. 20/6615-629, 30/3200-634. 893072 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, sza­lagfüggöny, harmonikaajtó, heve­derzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műa.nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsere. Autóüveg fóliázás. ALKATRÉSZBOLT: Nyíregyháza, Kállói út 26. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. 895833 Kútfúrás, kompresszorozás és szi­vattyú javítás jótálással! Kútgyűrű kapható! Kovács Tel:30/947-5682 889708 VÁLLALKOZÁS Számviteli szolgáltatás vállalko­zásoknak. Könyvelés,bérszámfejtés, tanácsadás. Pontos, hatékony szol­gáltatás. Tel: 06/31783-2723 894172 MUNKAHELYET KÍNÁL A tunyogmatolcsi Székely Fogadóba önállóan dolgozni tudó SZAKÁCSOT azonnali munkába állással, korrekt g bérezéssel felveszünk! Érdeklődni: *36 30 325 6689 Redőny (műa., alumínium motoros) -szúnyogháló akció, javítás, gurtnicsere azonnal. Pokrovenszki 42/433-537, 30/9284-066 896058 Redőny-reluxa, szalagfüggöny, har­monikaajtó, küszöbök, szúnyoghá­lók, AKCIÓS ÁRON. Gurtnicsere. Műanyag és fa nyílászárók. Ten- kéné, 42/431-262, 30/9437-543. 894133 I A Marso Kft nyíregyházi központjába gépkocsivezető munkatársat keres, j aki jő teherbírású, érvényes C és E j kategóriás jogosítvánnyal és tachográf kártyával rendelkezik. Önéletrajzát küldje a karrier@marso.hu-címre. 895567 Autófényezőt felveszünk. Lehet pályakezdő is. Érd.: 0620/3676­ll6. ______________________________896144 SZOLGÁLTATÁS KERESÉS Kőműves és festő brigád munkát keres, kisebb nagyobb felújításo­kat +szigetelést is. 70/262- 5915. 896337 Kőműves és festő brigád munkát keres, kisebb nagyobb fel­újításokat -i-szigetelést is. 896085 Meggyrázást, meggyfelvásárlást megkezdtem. Érd.: 0630/3834853 896134 MUNKALEHETŐSÉG! HungaroSzalma Kft. álláshirdetése 1 fő C+E kát. sofőr 2 fő Teleszkóposrakodógép-kezelő 2 fő Mezőgazdaságivontató-kezelő 1 fő mg. gépszerelő, autószerelő munkakör betöltésére. Nagy munkabírású, gyakorlattal rendelkező álláskeresők jelentkezését várom. Versenyképes fizetés, rugalmas munkarend! k Érd.: Bodó Balázs 06-20/417-5564 Korai munkakezdéssel, HÍRLAP­KÉZBESÍTŐKET keresünk Napkor, Encsencs területére. a+36 20 958-9917 Pap és Pusztadobos területére. a+3620958-9918 Nyírbogdány, Nagyhalász és Kisvárda területére. a+36 20 958-9919 Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. I Érdeklődni 9-16 óráig Gyakorlattal rendelkező Bér-tb ügy­intézőt keresünk napi 4 órás mun­kakörbe. Jelentkezni a 70/396- 5091-es telefonszámon. 895760 Lakatos mellé 2 fő segédmunkást keresek. Érd.: 0620/336-9672. _____________________________________896444 Műszaki beállítottságú 25 év alatti munkatársat keresünk webáruházi adatfeltöltésre. Érd.: 0620/470- 6410. ________________896238 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon. ORVOS MD orvosi kollagén injekciós terápiával DR.TÓTH ANDREA - 06-30-206-1325 gV www.annabeauty.hu , www.fonoplasztika.hu J SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Műanyag és fa 1 nyílászárók, redőny, 1 reluxa, szalagfüggöny. I Lukács-Ablak Kft. I £ Nyíregyháza-Oros äfrel.: 42/595-611, 06-20/9550-650M

Next

/
Oldalképek
Tartalom