Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-16 / 138. szám

895311 2017. JÚNIUS 16., PÉNTEK KELET Megyei tükör 5 Várszínpad helyett egy takaros sátorponyva kisvárda. Aki a napokban Fel- ső-Szabolcs központjába, Kis- várdára látogatott és sétát tett a vár környezetében, érdekes látványban lehetett része. A várbástya keleti oldalán im­már egy sátor áll. Ez a látványában sem szok­ványos Sátorszínház lesz az egyik helyszíne a Magyar Színházak idei, június 16-ától 24-éig tartó XXIX. Kisvárdai Fesztiváljának a Művésze­tek Háza és a Rákóczi Stúdió helyszínei mellett, tájékoz­tatta lapunkat Vincze Péter. A hivatalos fesztiválmegnyitót vasárnap délután tartják a Kisvárdai Várszínház és Mű­vészetek Háza Multifunkci­onális Oktatási és Kulturális Központ színpadán. Bizonyára már kitalálták az olvasók: a Sátorszínházra a várszínpad kiesése miatt van szükség, a Várszínházát ugyanis felújítják, s a küzdő­téren éppen tart a régészeti feltárás. A szervezők bíznak abban, hogy a rendhagyó helyzetben az ötszáz férőhe­lyes sátor is jól szolgálja majd a 25 társulatot és 22 produkci­ót felvonultató fesztivált. A Sátorszínház első előadá­sát pénteken este, 21 órakor tartják, a színpadon a Baross Imre Artistaképző Iskola nö­vendékeinek a Romeo & Julia című játékát láthatja a közön- | ség, ami egy maffiatörténet lesz szerelemmel és tragédiá­val. Őket további 7 - verseny­ben lévő és versenyen kívü­li - zenés produkció követi ugyanezen a helyszínen. Itt rendezik meg a színházi fesztivál záróünnepségét is június 24-én. A fesztiváldíjak kiosztása után ugyanis a szer­vezők - a Fővárosi Nagycir­kusz művészeinek közremű­ködésével - egy gálaműsorral koronázzák meg a méltán népszerű színházművészeti programsorozatot. km A természet és az irodalom jól megfért egymással a könyvhét zárórendezvényén. JÁND. Rendhagyó zenés irodal­mi utazásra hívta június 12-én hétfőn az érdeklődőket a Fel- ső-Tisza-vidéki Vízügyi Igaz­gatóság a 88. Ünnepi Könyv­hét alkalmából, ugyanis az országos programsorozat Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei záróünnepségét a „szőke fo­lyón”, pontosabban a Jándon állomásozó Tiszavirág nevű tanyahajón rendezték. Három éve a vízen A vízügyi cég készséggel mon­dott igent a találkozót szerve­ző Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár felkérésé­re, s örömmel engedte át ezt a különleges helyszínt a ren­dezvénynek, már csak azért is, mert a FETIVIZIG mindig boldogan patronálja azokat a megyénkben megjelenő mű­veket, amelyek e tájegység fo- lyóit, vizeit mutatják be. A vendégeket házigazda­ként Szamos Ferenc megbízott osztályvezető köszöntötte, aki nem mulasztotta el meg­említeni, hogy a programmal immár hagyományt teremtet­tek, hiszen három éve adnak egymásnak randevút a jándi kikötőben, s három éve zárják be itt az Ünnepi Könyvhetet. A köszöntő után Molnár Gábor, a FETIVIZIG Folyamos Szakaszmérnökségének ve­zetője mutatta be a térséget a résztvevőknek, s többek kö­zött arra is felhívta a jelenlé­Nem is mutat rosszul egymás mellett a két objektum fotó: vincze Péter A vízen ringatózva a vers és a próza is sokkal élvezetesebb vők figyelmét, hogy itt - ahol a kikötő mind a Szamos, mind pedig a Túr torkolatához közel van - a Tisza is mindig más és más arcát mutatja. - Ritka szakasza ez a „szőke Tiszá­nak”, hiszen egy szigetet is felépített errefelé a folyó, amit Jándi-sziget néven ismerünk - tette hozzá Molnár Gábor. Az esemény moderátora, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár főkönyvtá­rosa, s egyben a Móricz Zsig­mond Kulturális Egyesület titkára, Bihari Albertné el­A rendezvény jó alkalmat kínált a szerzőknek a dedikálásra. BIHARI ALBERTNÉ sősorban azt hangsúlyozta, hogy az Ünnepi Könyvhét legfontosabb célja - az olvasás és a könyvek népszerűsítése mellett - az új olvasók meg­nyerése. - Ez a zenés irodalmi utazás, mely a Vallomások a Tiszáról címet viseli, jó alkal­mat kínált arra, hogy a közön­ség az énekes, verses és prózá­ra fókuszáló programok alatt dedikáltathassa a kiválasztott műveket a szerzőkkel, az írók­kal - tette hozzá az elmondot­takhoz a főkönyvtáros, majd zárásképpen megköszönte az igazgatóságnak a különleges helyszín biztosítását. Élménybeszámoló a Tiszáról A rendezvény meghívott ven­dégei között jelen volt Bod­nár István költő, író, újságíró; Bakajsza András irodalom- történész és Balogh Géza író, FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM újságíró is, akik szívesen osz­tották meg a hallgatósággal azokat a legkedvesebb élmé­nyeiket, amelyek a Tiszához fűződnek. A közös éneklést - amelyben a Nyíregyházi Hölgykoszorú tagjai is közre­működtek - Ignácz Lászlóné terelte mederbe. A sok szép dal mellett különféle verses és prózai művek is elhangoz­tak még a folyóról, ezeket Ily- lyés Péter előadóművész szó­laltatta meg. A rendezvényt egy kelle­mes hajóút zárta, melynek során a Jándi-szigetet is meg­tekinthették a jelenlévők. Há­lával és köszönettel adóztak a lehetőségért, hiszen nincs an­nál nagyobb élmény, amikor a víz tetején ringatózva tapasz­talható meg, mi mindent is súg a Tisza a rajta utazók fü­lébe. KM/NÁDASI ZOLTÁN Szórakozóhelyen, Ittasan szúrta meg a sértettet a ttszavasvári férfi A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség élet­veszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt nyújtott be vádiratot a Debreceni Törvény­széken nemrég egy férfi ellen. A vádlott élettársával és kétéves gyerme­kével 2016. október 14-én az esti órákban Hajdúnánáson egy szórakozóhelyen tar­tózkodott, ahol szeszes italt fogyasztott. A sértettek is a bárban voltak, majd már másnap hajnalban, 0 óra 25 perckor kimentek a szórakozóhely elé és az ott lévő ismerőseikkel beszélgetni kezdtek. Röviddel ezt követően megjelent a kijáratnál a vádlott élettársa, aki fogta a gyermeket. A sértettek egyike megjegy­zést tett az asszonyra, azt kifogásolták, mit keres egy ilyen kis gyerek az éjszakai órákban egy szórakozóhelyen. A vádlott követte az élettársát, s hallva a sértett megjegyzését, szóváltásba keveredett a sértettekkel, ami tettlegességgé fajult. A vádlott meglökte és pofon ütötte a sértettet, majd az annak védelmére kelő férfit is ellökte. A két férfi megpróbálta eltávolítani a vádlottat a szórakozóhely bejáratától, azonban a vádlott ekkor elővette a kabátjából a rugós kését, és azt kinyitva az egyik sértett irányába csapott vele. A vádlott szúrásai nem érték a sértett testét, csak a rajta lévő mellényen ejtettek sérülést a mellkastájékon. Erre a másik sértett ismét közbelépett, megpróbálta a kést kivenni a vádlott kezéből, azonban ez nem sikerült. A vád­lott az illetőt egy alkalommal közepesen nagy erővel bal vesetájékon megszúrta. A feldühödött vádlott kezéből a rugós kést végül a másik sértett és egy vendég vette ki, majd a vádlott gépkocsival eltávozott a helyszínről. A megszúrt sértett sérülése ugyan két hét alatt bizonyosan meggyógyul, azonban tekintettel a sérült testtájékra, az erőbehatás nagyságára, illetve a használt eszköz jellegére, fennállt az életveszélyes állapot kialakulásának veszélye. A másik sértett nem szenvedett el sérü­lést, a vádlott a rugós késsel a férfin lévő mellényt szakította fel, azonban az általa használt eszközre, az erőbehatás nagysá­gára tekintettel ez esetben is fennállt a 8 napon túl gyógyuló sérülés okozásának reális veszélye. Nagy a baj, ha a vita hevében a kés is előkerül illusztráció: internet Megfizethető, betegbarát angiológiai magánrendelés Az érrendszer behálózza az egész testet, és betegségei rendszerint nemcsak egyes ere­ket, szerveket, hanem az egész szervezetet érintik. Mi is az az angiológia?- Sokáig a szív-érrendszeri beteg­ségeken belül nem különült el az érbetegségek belgyógyászata, de mára már önálló ágazattá vált - fej­ti ki dr. Mohamad Nour Mohamad belgyógyász, angiológus szakorvos.- Tehát az angiológia az erekkel fog­lalkozó belgyógyászati szakterület, ami a végtagi artériákkal és vénák­kal foglalkozik. A mi feladatunk az érbetegek nem sebészeti kezelése, gyógyítása, utógondozása. A vizsgá­latok során pácienseinknél felmér­jük a rizikófaktorokat. Amennyiben szükséges, a már kialakult beteg­ségnél gyógyszeres, indokglt eset­ben infúziós terápiát alkalmazunk, mindemellett életmódbeli tanácso­kat, valamint nem gyógyszeres ke­zelési módokat is javaslunk. Mikor forduljunk angiológushoz?- Akiknél például járás közben lábfájdalom jelentkezik, a kéz és lábujjak hidegek, lilásan elszí- neződnek, visszeres panaszok, nehézláb-érzés, mélyvénás trom­bózis gyanúja, izomgörcsök, égő fájdalmak, duzzadt végtagok esetén, és olyan krónikus beteg­ségekben szenvedőknek (pl. cu­korbetegség, magas vérnyomás, magas koleszterinszint, túlsúly), amelynek érszűkület, lábszárfe­kély lehet a szövődménye. Akik­nek a családjában már előfordult trombózis, visszérprobléma vagy más érbetegség, érdemes szűrő­vizsgálattal tisztázni a betegségek kialakulásának kockázatát. Ter­hesség, ülőmunka, hosszú utazás alkalmával jelentkező lábdagadás jelentkezésekor is meg kellene előzni a nagyobb bajt. Mi történik a vizsgálaton?- A vizsgálat speciális előkészületet nem igényel és teljesen fájdalom- mentes. Mini Doppler készülékkel nézem meg a végtagokon a vér­áramlást, a vérnyomást. Átolva­som a betegek korábbi leleteit is, hogy kiderüljenek az esetlegesen összekapcsolódó betegségek. Elő­fordulhat, hogy a betegség már se­bészi beavatkozást igényel, ennek optimális időpontjára is javaslatot teszek. Magánrendelésemen a bete­geknek nem kell hosszú hónapokat várni az időpontra. A páciensekre itt több időt tudok fordítani, mind­ezt szolid árakkal, mivel az egészség a legfontosabb mindenki számára. Érdemes minél hamarabb szak­emberhez fordulni, hogy időben elejét tudják venni az érbetegsé­geknek. Nyíregyháza, Ér u. 23. Rendelés: Csütörtök: 17.00-19.00 - Előjegyzés: 30/255-10-40 Rendel: dr. Mohamad Nour Mohamad belgyógyász/angiológus szakorvos Rdviden hulladéktűz. Összehordott építési törmelék és nádszövet gyulladt meg szerdán este Ti- szavasváriban, a Víg utcában. A város önkormányzati tűzol­tói oltották el a lángokat. Sze­mélyi sérülés nem történt. LÁBON SZÚRTA. A lábfejét át­szúrta egy gyermeknek a ke­rékpárpedál tengelye szerdán este Dögén, az Újsoron. A kisvárdai hivatásos tűzoltók pedálvágó segítségével sza­badították ki a sérültet. Egészségpolitika és költészet Az ünnepség egyik pillanata, jobbról dr.Dolinay Tamás fotó: sipeki Péter Negyven éve végez ismeretterjesztő tevé­kenységet a köztiszte­letben álló gyermek- gyógyász. NYÍREGYHÁZA. Nem gyakori, ha valaki négy évtizeden át hűséges és kitartó előmozdí­tója a tudományos ismeret- terjesztésnek, de szerencsére nem is példa nélküli. Dr. Doli- nay Tamás gyermekgyógyász főorvos, a TIT Jurányi Lajos Egyesület elnökségének a tagja éppen ennyi időn át szolgálta - népegészségügyi információkat átadva - az érdeklődő közönséget, s fog­lalkozott az előadásai során egészségpolitikával. Főorvos és főszerkesztő Munkáját csütörtökön Kiváló Ismeretterjesztésért Emlék­plakett kitüntetéssel ismerte el és köszönte meg az immár 175 éves egyesület s annak elnöke, Hámori József akadé­mikus. Az oklevelet s a plaket­tet az egyesület elnöke, prof. dr. Hajnal Béla, valamint az igazgató, Büdszentiné Szép Enikő adta át egy bensőséges díjátadó ünnepség keretében. A köztiszteletben álló gyer­mek- és tüdőgyógyászról, Négy kötetem jelent meg s 13 antológiában szere­peltem. I DR.DOLINAY TAMÁS gasztroenterológusról bizo­nyára sokan tudják, hogy 23 éven át volt a megyei kórház 2. számú gyermekosztályá­nak a főorvosa. Beszédes adat, s a gyermekgyógyászok áldozatos munkájának az eredményességét jól mutat­ja, hogy amikor a kitüntetett született, a csecsemőhalan­dóság 12-13 százalékos volt, ma viszont alig éri el a 3 ez­reléket, amely kétségtelenül elvitathatatlan eredmény. Talán arra is sokan emlékez­nek még, hogy Dolinay pro­fesszor 10 évig főszerkesztője volt egy kórházi kiadványnak, azt viszont már feltehetően kevesebben tudják, hogy a főorvos szépíróként is egyre közismertebb és népszerűbb a megyében. Négy saját kötete jelent meg eddig s 13 antológi­ában találkozhattak verseivel az olvasók. Egyik kedvenc mű­faja a tárcanovella, és szeret a családi életet érintő problé­mákról, s családi vonatkozású jelenségekről írni. Nemrégi­ben CD-je is megjelent, s Dévai Nagy Kamilla korábban nem egy versét meg is zenésítette. Van olyan írása, amelyet eddig 7 nyelvre fordítottak le, s a kö­zelmúltban egy karácsi ünnep­ség részeként az osztrák nagy- követségen megszólaltatták az egyik remekbe szabott versét. Jó kezekben az egyesület Az ország legrégebbi - isme­retterjesztéssel, tehetséggon­dozással és felnőttképzéssel foglalkozó - civil szervezete nyilvánvalóan nem lenne az ország legsikeresebb egyesü­lete, ha nem volnának ilyen munkatársai, mint Dolinay professzor. De nyilván az is a javára vált az egyesületnek, hogy projektszemléletű és menedzsertípusú vezetők fá­radoznának a tudomány nép­szerűsítésén és az ismeretter­jesztés elterjesztésén. KM-MJ Vallomások a Tiszáról a Tiszán

Next

/
Oldalképek
Tartalom