Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-22 / 117. szám

2017. MÁJUS 22., HÉTFŐ 4 Wémm ’ kelet ' §j|§[§|||||^^ Üzenet Kolozsvári Zoltánná nagydobosi olvasónktól Önmagunk megismeré­se a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. MARA) SÁNDOR Levelesládánkból „Álmodd meg, én megcsinálom!” Alkotói „bázist” alakított ki a Nyíregyházán lévő Pince utcában Kardos Zoltán, aki itt tervezi meg a szebbnél szebb, hordozható kemencéit. Több évtizedes gyakorlattal a háta mögött arra törekszik, hogy a „fűtött testek” ne csak esztétikusak és prakti­kusak, hanem időtállóak is legyenek - a megrendelők legnagyobb örömére. - Nem tömegcikket gyártok, az esetek többségében egyedi elképzelések alapján szület­nek a termékek. Kaptam már megrendelést a megyén, de még az országhatáron túlról is, s csupa elismerő visszajel­zés érkezett - büszkélkedett a borbányai kemencespecialis­ta, majd hozzátette: örömmel látja, hogy napjainkban egyre nagyobb igény mutatkozik Kardos Zoltánnak sok évtizedes szakmai sütnlvalója van FOTÓ: A SZERZŐ a kemencékre úgy a kertes családi házaknál, mint a ven­déglátóipari helyeken, illetve a falusi turizmusban érdekelt cégeknél, vállalkozásoknál. Kardos Zoltánnak természete­sen arra is van ötlete, mi min­dent és hogyan készítsenek el a kemence gyomrában, de ez már egy másik történet... STICK GYULA, NYÍREGYHÁZA Olvasóink írják Bezzeg a mi időnkben... Sok gondolatot elindított bennem Koncz Tibor újság­író egyik szép jegyzete. 89 éves vagyok, régen voltam fiatal, de arra tisztán em­lékszem, hogy mi, akkori gyerekek nem követelőztünk, még csak nem is kértünk, hanem vártunk. Nem azért kaptunk ruhát, cipőt, mert a szomszéd gyereknek már volt. A mi Jézuskánk tudta, mire van szükségünk, nem vittük vissza a boltba, mert nem tetszik, amit ajándék­ként kaptunk. Szükség volt rá, és tudtunk örülni neki. Igaz, ma már más világot élünk, nagyok az igények, nem könnyű szülőnek lenni. Szeretnénk lépést tartani a korral, megtenni, ami tőlünk telik, akár erőn felül is. Igaz, a gyermekeinket mi vállaltuk, nem is várunk érte mást, csak tiszteletet, idős korban megbecsülést, figyelmes­séget. Nekünk még háton kellett a gyerekünket cipelni a mezőre, iskolába, orvoshoz. Nekünk édesanyánk, édes­apánk, nagyszüleink voltak, most muter, fater van. Gyors léptekkel halad a világ, de az egymás iránti figyelmesség, kultúra kissé lemaradt. Van FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Először hallhatta a nagyközönség a több szólamra átírt kórusművet Kórusok világnapi találkozója A Külhoni lengyelek világ­napja alkalmából a Buda- pest-Fasori Evangélikus Gimnázium nagytermében fellépett a Nyíregyházi Lengyel-Magyar Dalárda is. A magyarországi len­gyel kórusok találkozó­ján a Rzeszowi Egyetem Zeneművészeti karának professzora, dr. hab. Pawel Paluch a dalárdánknak több szólamra átírt „Góralu czy ci nie zal...” kezdetű kórusművét itt hallhatta először a nagyközönség. A dalos rendezvény, amelyet támogatott és megtisztelt jelenlétével Jerzy Snopek professzor, a Lengyel Köztársaság nagykövete, fergeteges hangulatban telt el. BÁRKÁNYIWIESLAWA azért követendő példa is. Ré­gebben Egerben kirándultam, a székesegyházba is elmen­tem. Az ajtón lévő hatalmas kilincset alig értem el, de há­tulról egy fiatal már nyitotta is, és mondta: „Tessék paran­csolni!”. Megköszöntem, mire ő a szokásos szívesen helyett azt válaszolta: „Szeretettel!”. Nem akarok senkit megsérte­ni, akinek nem inge, ne vegye magára, de egy alapos önvizs­gálat után ki-ki eldöntheti, akar-e „inget cserélni”! Mert nem csak a sírunkra kell egy szál virág! JUSZTUS JÓZSEFNÉ, MARIKA NÉNI Események képekben Kellemes, felüdítő sétát tettek a madarak és fák napja alkalmából túracipőt húzott nyugdíjas klubok a sóstói erdőben. A bemelegítő tornát Piszárné Ilike vezényelte le fotó: bráz Katalin Legutóbbi, mandabokori fellépésén szlovák és magyar anyanyelven adott elő népdalcsokrot a 40 éve alakult Nyírség Tirpák Népzenei Együttes, a közönség együtt énekelt az előadókkal fotó: illés János A Sóstói Múzeumfaluban tartott konferenciát nemrégiben a Bokortanyák Lakosságáért Egyesület vendég­szeretetét élvező országos szlovák önkormányzat félszáz fős delegációja. Az asszonyok régi tirpák ételekkel: trepanca levessel, töltött káposztával és morzsókás kaláccsal kedveskedtek a vendégeknek fotó: palicz István A Nyíregyháza-Kertvárosban élő Papp Györgyné okkal büszke a szép virágos kertjére fotó: olvasónktól A „vélelem” bére és annak kamatai Miért kell a mai, min­dent szigorúan számon kérő világban bármit is arra építeni, ami csak „vélelmezhető”? NYÍREGYHÁZA. Történetünk nem a régmúltba nyúlik visz- sza és nem is a távoli jövőben játszódik. Egy átlagos magyar adófizető állampolgár esete, aki - törvénytisztelő atyafi lévén - mindig eleget tett e kötelezettségének, egyszer azonban hibázott. Elfelejtet­te bejelenteni a NAV illetékes igazgatóságán, hogy megvál­tozott a levelezési címe, ráadá­sul külföldön vállalt munkát, így Magyarországon nem ren­delkezett rendszeres jövede­lemmel. És ezzel kezdetét vet­te a kálvária... A hivatalos, majdnem ket­tőezer forintos adótartozás befizetésére figyelmeztető le­vél „vélelmezetten átvételre került”, a valóságban azonban nem történt meg. Aztán az adóhatóság csak várt és várt türelmesen, több mint három évet. Ekkor valakinek eszébe jutott, hogy jó lenne újabb fel­szólító levelet küldeni az enge­detlen adózónak, mert ugye, minden forintnak megvan a helye az államháztartásban. A sablon már ismert: levél el­ment, címzett ismét nem vette át, tehát logikus: vélelmezzük, hogy átvette és 30 napon belül pótolja a mulasztását. Évek után kutatták fel Természetesen ez megint el­maradt, így az ügyintézőnek az az ötlete támadt, hogy elő lehetne keríteni a lakcímét e renitens polgárnak. Lássunk csodát: működött a dolog! Amikor főhősünk kezébe vette a hivatali irományt, igencsak meglepődött. Itt már azzal a „fenyegetéssel” szembesült, hogy ha pár napon belül nem rendezi esedékes adófizetési kötelezettségét, akkor adó­számát felfüggesztik. Mi sem természetesebb, hogy ennek a „kérésnek” nem lehetett el­lenállni, hát befizette a fenti, „tetemes” összeget. Ezzel nem ért véget a történet A kedves olvasó az gondol­hatná, hogy ezzel véget is ért a történet, melynek szereplői még ma is élnek, ha meg nem haltak. Sajnos, nem így tör­tént. Adófizetőnknek a NAV illetékes igazgatósága újabb meglepetéssel „kedveske­dett”: adótartozásának befi­zetését követően egy csekket kapott majdnem négyezer fo­rintos összeggel, ami a kése­delmi kamat volt. Szerény számításaim szerint is olyan ez a százalékos kamat­arány, hogy néhány uzsorás pironkodna, ha erről tudomást szerezne. A készséges ügyinté­ző hölgy ugyan szabadkozott amiatt, hogy a kolléganője „el­felejtette” ez utóbbi summát megemlíteni a hivatalos levél­ben, de hát kérem szépen, ez ugye nem is olyan nagy do­log... Történetemet egyrészt oku­lásképpen írtam másoknak: senki ne feledkezzen meg a hivatalos kötelezettségéről, bármi legyen is, jelen esetben az adóbefizetésről. Másodsor­ban: érdekességként, hiszen több év elteltével mégis csak meg lehetett találni a „jogsza­bályszegőt”. Igaz, addigra a fizetni való felduzzadt. Ez így „noooormális”? Csak azt nem értem, miért kell a mai rohanó, mindent szigo­rúan ellenőrző és számon kérő világban bármit is arra építe­ni, ami csak „vélelmezhető”. Vagy ez így - Besenyő Pista bá­csi után szabadon - „noooor­mális”? NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN Fogadónap: kedden és pénteken Továbbra is várjuk olvasóinkat észrevételeikkel szerkesztőségünkben! Ügyfélszolgálati időben, lehetőleg minden kedden és pénteken 10-14 óráig Dankó Mihály újságíró fogadja az aktuális probléma- felvetésekkel, információkkal érkezőket Nyíregyházán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt, az első emeleten. Vendégsorok Angyal Sándor A lét minimuma A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) két éve úgy döntött, ezután nem számolja ki és nem tárja nyilvánosság elé a magyar népesség létminimum-mutatóját. Gondolom, azért, mert ráuntak, hogy ez a szám évek óta ugyanolyan alacsony, változás nem tapasztalható, ezért félredobták. Igen ám, de a Policy Agenda tavaly fehéren-feketén kimutatta: 2016-ban a családok több mint egyharmada élt a létminimum alatt. Aki arra gondol, hogy több mint 3 millió ember esik össze az éhségtől naponta, téved, mert a létminimum nem a szegény­ségi küszöb, az lentebb van. A létminimumban olvasható a létezés, amihez valamennyit enni, inni kell, mosni, főzni, ruházkodni, hogy a villanyról meg a fűtésről ne is beszél­jünk. Meg különben is: volt béremelés, a nyugdíjasok is kaptak pluszt, hogy mennyit, azt ne hozzuk szóba. Tehát a létminimumon élők nem az éhhalál küszöbén vannak, bár az elgondolkodtató, hogy az agyon dicsőített Visegrádi Négyek között tök utolsók vagyunk az átlagkeresetben, s a mi gazdasági miniszterünk azért imádkozik, hogy legalább az ő átlagukat közelítsük meg, ha nem is sikerül mindjárt Szlovákia szintjére emelkednünk. Tehát, bár nem halunk éhen idehaza, de ha igaz, hogy egy négytagú családnak a havi szükségletei kielégítésére 256.995 forintot kellene költeni, sokan kérdezhetik, hol élnek azok a havi nettó negyedmilliót kereső családok, akik ennyi pénzből sem tudnának félretenni egy forintot sem váratlan kiadásokra? Mifelénk nincs olyan polgármester, mint a milliós órabért bezsebelő „szegény” Mészáros. Őket hiába keresnénk a mi megyénkben, ahol legtöbb a közmunkás - persze, elvétve akad azért néhány milliárdos is. Ne dobálózzunk úton-út- félen a szegénységgel, mert lehet ennél még rosszabb is! Elég, ha szemügyre vesszük az állandóan emelkedő árakat a boltokban... Egy négytagú csa­ládnak a havi szük­ségletei kielégítésé­re állítólag 256.995 forintot kellene költeni. sandor.angyal@kelet.hu Kvízmegfejtés A település nevét az oklevelek 1435-ben említik először, mint Apáti és Őrmező közt fekvő települést Kenes néven. b) Újkenéz

Next

/
Oldalképek
Tartalom