Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-09 / 106. szám

2017. MÁJUS 9., KEDD KELET Jegyzet Kiss Lászli A meglepetés Alighanem sokakat meglepett Áder János eskütételi beszéde. Nemcsak azért, mert szokat­lanul keményen szólt közálla­potainkról, hanem mert olyan mélyen nyúlt a napi politikai világba, mint eddig nem. Most nyilván elindul majd a gőzhenger, és a pártok - hiába mondta az elnök, hogy nem méricskél, sőt nagyobb felelősséget tulajdonít a kor­mánypártnak - megkeresik a nekik tetsző értelmezéseket. És nem is beszélek az elem­zőkről, akik ugyanezt teszik majd, mert van mit boncol­gatni egy, a nem az éppen bírált politikai közbeszéd színvonalán megfogalmazott beszédben - tág tere van a különféle olvasatoknak. Leginkább az lesz majd a fő kérdés, vajon ez a beszéd túlmutat-e a pillanaton. Azaz jelzés-e ez arról, hogy valami változik. Ha minimumra szab­juk a kört, mondjuk a köztár­sasági elnök gyakrabban fog bírálni, szólni a hétköznapja­inkról. Avagy maguk a pártok gondolják át egy kicsit tény­leg, mit is művelnek sokszor, milyen szellemeket eregetnek ki a palackból. Esetleg tényleg elgondolkozik azon minden­ki, maga a kormánypárt is, hogy valóban nem jó egy vul­kánon ülni. Egy biztos: ki fog derülni, hiszen zivataros év áll előttünk a választásokig. laszlo.kiss@eszak.hu Emmanuel Macron fotó: afp A győztesnek nem jár a kegyelmi idő Párizs. Az elsöprő kétharma­dos győzelme ellenére az új francia köztársasági elnök­nek nem jár kegyelmi idő, és Franciaország nem fog neki egyetlen tévedést sem elnéz­ni - írták Emmanuel Macron megválasztását értékelve a hétfői francia napilapok. A francia politikai életbe mete­oritként betört fiatal politikus elnökké választását a francia sajtó egyszerre fogadta lelke­sedéssel és kétkedéssel, mti Európa-szerte sok ember bízik Macronban BERLIN. Emmanuel Macron „nagyszerű győzelmet” ara­tott a franciaországi elnök- választáson - hangsúlyozta Angela Merkel német kancel­lár hétfőn Berlinben. Sajtó- tájékoztatóján a német kor­mányfő hangsúlyozta, hogy a megválasztott francia elnök nemcsak hazájában testesíti meg „milliók reménységét”, hanem Németországban és egész Európában is sok em­ber bízik benne. mti Választás: Tusk a franciákat méltatta Brüsszel Franciaország min­dig is központi szerepet ját­szott az Európai Unió építésé­ben és továbbfejlesztésében - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Em­manuel Macron megválasztott francia elnöknek írt gratuláló­levelében. Franciaországban vasárnap tartották az elnökvá­lasztás második fordulóját. A voksok több mint 66 százalé­kával győzött a 39 éves Emma­nuel Macron. mti Hivatalos magyar üzenetek Párizsba BUDAPEST. Táviratban gra­tulált Áder János köztársa­sági elnök Emmanuel Mac­ron megválasztott francia államfőnek. Orbán Viktor kormányfő levélben gratu­lált: „Várakozással tekintek együttműködésünk elé, és bízom benne, hogy a jövő­ben alkalmunk lesz kétoldalú kapcsolataink fejlesztésére, egyben az Európa jövőjével kapcsolatos elképzeléseink megvitatására” - írta. MTI Áder János drámainak nevezte a közbeszéd állapotának romlását Áder János az eskütételkor fotó: mti/kovács tamás Az államfő az 1867-es kiegyezést ajánlotta a politikusok figyelmébe beiktatásakor. BUDAPEST, Drámai mértékű­nek nevezte a politikai köz­beszéd állapotának romlását Áder János köztársasági el­nök, ezért az 1867-es kiegye­zést ajánlotta követendő történelmi példaként az újra­választását követő ünnepé­lyes eskütétele alkalmából el-, mondott beszédében hétfőn az Országgyűlésben. „Barátok isvalánk” Áder János elmondta, az el­múlt években elnöki munkája központi kérdésévé a magyar érdekek-és értékek képvise­letét, a teljesítmény megbe­csülését, a normativitást és a jövő nemzedékek iránt viselt felelősséget tette. Eredetileg az elmúlt öt évről akart szól­ni, de az elmúlt hónapok po­litikai közbeszédét figyelve úgy gondolta, inkább a követ­kező egy évről beszél. Meggyőződése ugyanis - fogalmazott a politikai köz­beszédről -, „ha így megy tovább, mindent lerombo­lunk abból, amit 1990 óta kö­zösen felépítettünk. Mindent megkérdőjelezünk. Minden - akárcsak hallgatólagos - meg­állapodást semmibe veszünk. Minden határt átlépünk”. Hozzátette, ha van szán­dék arra, hogy ne így legyen, az 1867-es kiegyezés olyan történelmi példa, „amiből erőt meríthetünk a cselekvés­hez”. Bár Kossuth, Széche­nyi, Deák véleménye eltért bizonyos kérdésekben, az nem vitatható, hogy min­dig a „haza üdve” lebegett a szemük előtt, és érveiket a másik iránti tisztelet hangján ütköztették. Erre példaként idézte Kossuth Deákhoz írt Cassandra-levelét: „Barátom! (...) Mi nemcsak elvrokonok, de barátok is valánk, a szó ne­mesebb értelmében, férfi ko­runk szebb szakán keresztül, midőn még egy irányban ha­ladtunk, a hazafiul kötelesség ösvényén.” Kinek a felelőssége ez? A köztársasági elnök - mint mondta - a közbeszéd szín­vonalának romlásáért nem akarja „porciózni” a felelőssé­get, „de a politikai számosság okán mindig a kormánypár­toké a nagyobb”. Nem érde­mes azonban „méricskélni”, ki kezdte előbb - folytatta -, „közös a felelősségünk a közbeszéd jelen állapotáért”. Jelezte ugyanakkor: a parla­menti választásig hátralévő egy évben a választópolgárok többsége biztosan nem akar „egy kitörésre készülő vul­kán tetején” élni. Hogy példát adjon, az államfő beszédé­ben megkövette mindazokat, akiket elnöksége alatt egy rossz mondattal, indulatos megjegyzéssel vagy durva szóhasználattal megbántott, megsértett. Áder János egyetértést javasolt abban a három kér­désben, hogy mindannyian Európa polgárai vagyunk, mindannyian a magyar nemzethez tartozunk, és mindannyian tisztességes, becsületes, nyugodt életre vágyunk. Javasolta: legyen közös erőforrás a reformkor, márci­us idusa, 1867, 1956. És ami­kor érveinket összemérjük, mindig ugyanaz a négy szó legyen a szemünk előtt: „A haza minden előtt” - zárta be­szédét Áder János. mti © Demonstráció az államfői beiktatás alatt Áder János beiktatásának idejére szervezett demonstrációt a Parlament épülete elé a Kossuth térre az Együtt. Juhász Pé­ter pártelnök a többi között azt mondta: az államfő ahelyett, hogy az állampolgárok szabadságát védelmezné, olyan tör­vényeket ír alá, melyek a szabadság korlátozását szolgálják. FOTÓ: MTI/BALOGH ZOLTÁN Erősebb védelmet adna az LMP az újságíróknak Kiragadott mondatok Részletek Áder János beszédéből: Kérdés: megadjuk-e a másiknak a kellő tiszteletet? Érveket mérünk-e össze érvekkel? Tényeket tényekkel? Vagy indulatokat indulatokkal. Tanulunk-e Deák Ferenc önmérsékle­téből, aki 1867. márciusi képviselőházi beszédében a következőket mondta: „Egyes kifejezéseket, mik a vitatkozá­sok folytában ellenem tán éleseb­ben is voltak intézve, hasonlókkal viszonozni nem fogok. Ily feleselések se a vitatkozás tárgyát tisztába nem hozzák, se az ország jövőjét elő nem mozdítják.” Csak rajtunk múlik. És most nem arról beszélek, hogy nem lehet véleménykülönbség közöttünk. Volt is, lesz is. Hogyne láthatnánk, hogyne értékelhetnénk másként ugyanazt a helyzetet! Én most saját önbecsülésünkről, a közbeszéd magánbeszédre ható romboló erejéről beszélek. Hovato­vább eljutunk oda, hogy már csak vicsorogni tudunk egymásra. Nem kellene! Szeretném, ha mindezen elgondolkodnának. Budapest. Hadházy Ákos LMP-társelnök egy hétfői sajtótájékoztatón arról be­szélt: szerinte az államfő­nek az elmúlt napok, hetek erőszakra felszólító politi­kusi nyilatkozatai után fel kellett volna emelnie a hang­ját. A nyilatkozatok közül ki­emelte a miniszterelnökét, akinek „viszkető tenyérre” utaló kijelentése szerinte felszólítás nyílt erőszakra. Szólt a 444.hu újságíróját ért inzultusról, és bejelentet­te: a Büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezik annak érdekében, hogy az újságírók a közfeladatot ellá­tó személyekhez hasonlóan erősebb védelemben része­süljenek, a velük szembeni fellépés nagyobb büntetési tétel alá essen. Szél Bernadett LMP-társel­nök arra is kitért: feljelentést tettek Bayer Zsolt publicista ellen egy, a Karc FM rádióban elmondott nyilatkozata mi­att. Bayer Zsolt a többi közt azt mondta: a Parlamentben tiltakozó civileket a „taknyu­kon és a vérükön” csúszva kell kivezetni a Házból. Kö­zölte azt is: politikai nyilat­kozat elfogadására kérik fel az összes parlamenti pártot a gyűlöletkeltés, a gyűlölet­beszéd és a gyűlöletre uszítás ellen. Hozzátette: javaslatot nyújtanak be annak érdeké­ben is, hogy az állami kitün­tetés visszavonható legyen attól, aki arra méltatlanná vált. MTI Bocsánatot kért ajobbikos Budapest. Közleményben kért bocsánatot a választóktól Szilágyi György jobbikos kép­viselő, aki veréssel fenyegette meg az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén Dömötör Csa­ba államtitkárt. Nem kellett volna fideszes stílusban bekiabálnom - áll az ellenzéki képviselő MTI-hez eljuttatott közleményében, amely szerint az államtitkár „arrogáns, nagyképű válaszá­ban ismét hazugságok garma­dáját mondta el a Jobbikkal kapcsolatban”, majd muto­gatással folyamatosan provo­kálta a jobbikos képviselőket. A vita hevében válóban a saj­tóban is idézett bekiabálással válaszoltam. Ez az indulatból történt felkiáltás valóban sér­ti a Ház méltóságát - írta bo­csánatkérő közleményében. MTI Devizaárfolyam (2017 05.08.) PÉNZNEM _____árfolyam változás Euró 311,90 -0,26 USA dollár 284,68 -0,16 Svájci frank 287,24 -0,88 Angol font 369,37 +0,87 Román lej 68,57 -0,07 Ukrán hrivnya 10,74 -0,01 Horvát kuna 42,04 +0,03 Lengyel zloty 74,11 +0,11 Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Orbán Viktor: A szocialista párt erről sokat mesélhet A nemzeti konzultáció is téma volt az Ország- gyűlésben. Az MSZP az orosz kód kapcsán kérdezett. BUDAPEST. Gúr Nándor (MSZP) azt kérdezte a miniszter- elnöktől az Országgyűlés hétfői ülésén, hogy ki enge­délyezte a nemzeti konzul­tációs weboldalon a Yan­dex nevű cég kódját, amely orosz szervereknek küldte el magyar állampolgárok ada­tait. Orbán Viktor miniszterel­nök válaszában leszögezte: a nemzeti konzultációra szi­gorú adatvédelmi szabályok vonatkoznak, amelyeket ed­dig mindig betartottak és be fognak tartani. „Miért nem engedték meg?” Gúr Nándor ugyanakkor úgy vélte: ha betartották volna az adatvédelmi szabályokat, akkor nem kerülhetett volna ki adat a Yandex szerverére. Nem csoda, hogy többen azt mondják, a Fidesz oroszbé­renccé vált - fogalmazott. Azt kérdezte, miért nem en­gedték meg, hogy a nemzet- biztonsági bizottság tárgyalja meg a kérdést. Úgy vélte: ha a miniszterelnök engedélyez­te a kód használatát, akkor azért, ha meg nem tudott róla, akkor azért alkalmatlan feladata ellátására. Orbán Viktor úgy válaszolt: hozzászoktak ahhoz, hogy az MSZP a nemzeti konzultációt, bármiről is legyen szó, min­dig megtámadja. Megerősí­tette: a nemzeti konzultáció adatvédelmi szempontból biztonságos. Hozzátette: már több mint egymillió ember küldte vissza a kérdőívet, amit a bizalom bizonyítéká­nak tekintenek. „Szovjet érdekeket szolgált” A külföldi és a szovjet érde­kekről szólva Orbán Viktor kormányfő megjegyezte még azt is: a szocialista párt erről sokat mesélhet, hiszen hosszú évtizedekig szovjet érdekeket szolgált, majd kiszolgáltatta az országot az IMF-nek, Lend- vai Ildikó pedig legutóbb azt mondta, hogy Soros György oldalán állnak. mti Orbán Viktor fotó: mti/kovács t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom