Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-29 / 74. szám

2017. MÁRCIUS 29., SZERDA KEHI Csizmadia Zoltán legújabb kiállításának képei megtekinthetők a nyíregyházi Jósa András Múzeumban fotó: pusztai Sándor Interjú: Csizmadia Zoltán mátészalkai születésű festőművésszel A paraszti derű hű festője A beszélgetőpartner Matyasovszki József Csizmadia Zoltánt a festészet mellett a szobrászművészet és a kerámiakészítés is érdekelte. nyíregyháza. Olaszországban, Bécsben, Párizsban, London­ban is megfordult tanulmány­úton, de szülőföldjét tartotta leginkább festővászonra való­nak. Heteket töltött a Horto­bágyon, Nagyivánnál a pász­torok között, bebarangolta a hajdúböszörményi tájat, s gyönyörűséggel festette meg a Balaton-felvidék szépsége­it. Kiállított Németországban, Dániában, Koppenhágában, de a közönség mindig nagy örömmel fogadja, ha hazatér szülővárosába, Mátészalká­ra vagy a megyeszékhelyre, Nyíregyházára. A 84 eszten­dős művésszel, Csizmadia Zoltánnal a Jósa András Mú­zeumban nyílt kiállításának a megnyitóünnepségén beszél­gettünk. Volt valamilyen gyermekkori inspiráció, ami már fiatalon a festészet felé fordította a figyelmét? CSIZMADIA ZOLTÁN: Amit most elmondok, arról még senkinek sem beszéltem. Már az iskolában is rajzolgattam. A családomban nem volt művész, csak egy szobafestő, a nagybátyám. A parasztasz- szony nagyanyám minden télen s kora tavasszal meg­szőtte a vásznait, tőle kértem egy-egy darabot, hogy festhessek rájuk. Akkor még nem tudtam, hogy enyvalap is kell a vászonra, s azonnal átszívódott a festék az anya­gon. Hamar megismerték a képességeimet Mátészalkán, s olyannyira elismerték, hogy egyszer a Hering-féle cuk­rászda tulajdonosa rám bízott egy képet, hogy restauráljam. Színhű kék festékkel szépen kijavítgattam a kopásokat, ami olyan jól sikerült, hogy még egy másikat, egy fagylal- tozót ábrázoló képet is helyre kellett hoznom temperával. Aztán egyszer - még 16 éves se lehettem - egy szobafestő komoly feladatot bízott rám. A férfi nevére is emlékszem: Halász Ferencnek hívták, s később megtudtam róla, hogy jól megtépázták a történe­lem viharai, még a Gulágot is megjárta. Egy református templomon dolgozott éppen, felállványozta a helyiséget, s megkért, hogy fessek fel a mennyezetre egy kelyhet, egy kinyitott Bibliát és egy nagy réztálat, rajta az úrvacsora ke­nyereivel. Soha nem felejtem el: napokon át dolgoztunk, a templomban aludtunk szalmán, s nagyon boldoggá tett, hogy megbízott bennem. Már elkerültem a nyíregyházi Bessenyei György Népfőisko­lára, de még akkor is hazahí­vott, mert egy szakszervezeti teremben nem tudtak meg­rajzolni egy vörös csillagot. Hálából azt is elvállaltam: a lámpa tartóvasára kötöttem egy madzagot, úgy egy kört rajzoltam, amiben kiszerkesz­tettem a kért alakzatot. Nem győztek érte hálálkodni. Hogyan emlékszik a nyíregyházi tanulóévekre? csizmadia ZOLTÁN: Nyíregyhá­zán nagyon tehetséges nép­főiskolásokkal kerültem egy csapatba. A Bessenyei György Népfőiskolát 1948-ban Rákosi és társai betiltották, de a nyír­egyházi vezetőség - köztük Váci Mihály költő - mindent megtett, hogy életben tartsa. Váci testvérét, Andrást is innen vették fel jó néhá- nyunkkal együtt a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. Több társamat is felemleget­hetném, de egyikükről, Sol­tész Albertról mindenképpen szólnom kell. Hihetetlenül tehetséges rajzoló volt. Első évesen - a szocreál korszak­ban - Michelangelo Dávidját kellett rajzolniuk, s Albert olyan gyönyörűen megoldot­ta a feladatot - pedig akkor még puha ceruzát sem hasz­nálhattak -, hogy a kép beke­rült a Szabad Művészet című folyóiratba, s a mestereink is fűnek-fának mutogatták. Magam is meglepődtem, ami­kor egy év elteltével mégis otthagyta a főiskolát, hazajött Nyíregyházára s dekorálásból tartotta fenn magát. Pedig nagyon nehéz volt bekerülni, két héten át felvételiztünk - amiből egy hétig portrét kellett készítenünk, egy hétig pedig aktot rajzoltunk s akit nem vettek fel, az egyből tudta a sorsát, mert befordí­tották a munkáját a fal felé. A plein air világa felé milyen festőpéldaképek terelgették? CSIZMADIA ZOLTÁN: Rendszere­sen látogattuk a hazai múze­umokat - nyugatra ugyanis nem lehetett menni - de a főiskolán is kiváló repro­dukciókat mutattak nekünk. Leginkább Camille Corot, Manet, Monet, Cézanne, Vincent van Gogh reproduk­cióit, s az impresszionistákat nézegettem, s megpróbáltam hasonló stílusban festeni. Főleg Paul Cézanne képei inspiráltak a legjobban, a magyarok közül pedig Nagy István munkái vonzottak. De nem csak a festészet érdekelt, Medgyessy Ferenc szobrászművész alkotásai is nagy hatással voltak rám. Hogyan került kapcsolatba a kerámiával? CSIZMADIA ZOLTÁN: Az Ügy volt, hogy 1965-ben három évre havi háromezer forin­tos Derkovits-ösztöndíjat kaptam. Ez akkoriban olyan nagy összeg volt, hogy még gépkocsira is tellett belőle. Veszprémbe költöztünk, s a feleségemnek akkor eszé­be jutott, hogy miért nem csinálok néhány dísztárgyat kerámiából. Amikor aztán Hódmezővásárhelyre jártam, a művésztelepen be lehetett menni a majolikagyárba, ott találkozhattam olyan ipar­művésszel is, aki segített az elindulásban. Szükségem is volt rá, mivel semmit sem tudtam a kerámiakészítésről. Sikerült olyan szintre feltor­náznom magam, hogy később 25 négyzetméteres kerámiafa­lat is készítettem. Ez egy ipar, ! amelyben tökéletesen ismerni kell az anyag viselkedését, s tudni, miként jön ki majd az égetésnél mindaz, amit elkép­zeltem. Előtte persze sokat kellett gyakorolnom, s nem elhanyagolható szempont, I hogy a művésztelepen ingyen szerezhettem tapasztalatokat. Szerencsére ezt követően már sorra jöttek a megbízá­sok. S van még egy érdekes­ség: ugyanis volt alkalmam I műszaki-kerámia elemeket í is beépíteni a munkáimba. Ehhez egy londoni utazás, s az ott szerzett élmények adták az inspirációt. Történt ugyanis, hogy egy galériában éppen Picasso-szoborkiállí- tást rendeztek, s jó néhány különleges állatfigurát tettek közszemlére a művész mun­kái közül. Amikor közelebb mentem az alkotásokhoz, akkor derült ki, hogy miből is vannak valójában. Egy remek bikafejet például J kerékpárülésből és kormány- ! ból, egy majomszobrot pedig hulladék autóalkatrészek- I bői rakott össze a művész, gyönyörűen bronzba kiöntve, bepatinázva. Később Hódme­zővásárhelyen a szépvölgyi műszaki kerámiagyárban én is fabrikáltam hasonlókat hulladékalkatrészekből, férfit, nőt, virágot, némelyiket meg is mintáztam. A Magyar Művészetben egy méltató cikk is megjelent erről Kovács I Gyulától. Szóval így futottam be mint keramikus. Jelenleg is alkot? csizmadia ZOLTÁN: Természe­tesen, éppen az állványon van egy képem, ami egy pesti körúton, a kockaköveken fek­vő, mésszel leöntött halottat ábrázol. Az igazság az, hogy mindig különösen érzékeny voltam a halottakra. Azt a társamat sem tudom soha elfelejteni, aki az ’56-os for­radalom idején arra biztatott, hogy rajzoljak buzdító plaká­tokat. Nem került rá sor, mi­vel a pesti utcákat járva már reménytelennek tűnt, hogy plakátozni lehessen. Később ezt a fiút szétlőtt koponyával láttam utoljára... Napokon át szorongtak egymásnak dőlve... NYÍREGYHÁZA. Csizmadia Zol­tán a Magyar Képzőművé­szeti Főiskola Forradalmi Bizottságának a tagja lett 1956-ban. A forradalom so­rán átélt élményeiről, hiteles visszaemlékezéseiről nemrég dokumentumfilm is készült. Ezúttal arra voltunk kíváncsi­ak, hogyan sikerült a művész­nek fegyveres ellenállóként elkerülnie a börtönt.- Október 24-én ismerked­tem meg a feleségemmel, aki vegyészmérnöknek tanult, s negyedéves volt. A családja a határsávban lakott a Kapuvár melletti Vitnyéden, s onnan próbáltam meg disszidálni. Január végén, február elején lehetett: elfogtak, s bekísértek Csornára az ÁVH fogdájába, ahol már annyi disszidenst zsúfoltak össze, hogy csak ülve fértünk el a teremben. Napokon át így szorongtunk egymásnak dőlve. Bennünket szerencsére nem bántottak, de velünk volt vagy öt em­bercsempész, akiket időnként agyba-főbe vertek. Azzal vá­dolták őket, hogy lelőttek egy határőrt. Később egy Pestről érkezett bizottság kiderítette, hogy nem ők lőttek. A határőr géppisztolyának elsütőbil­lentyűje beleakadt egy ágba, s a sorozat lemetszette a fejét szegénynek. Persze, rá akar­ták fogni a csempészekre... KM „Isteni csoda, hogy ilyesmi eszembe jutott” NYÍREGYHÁZA. - ...amikor en­gem kihallgatásra kísértek, egy civil és egy ÁVO-s tiszt fo­gadott - folytatta disszidálási kísérletének történetét Csiz­madia Zoltán.- Nem volt nálam más, csak egy neccszatyor, benne össze­borítva két szelet zsíros kenyér és egy József Attila-kötet. Mást semmit, még pénzt sem talál­tak nálam. Ha a civilen múlik, engem ott „mancsolni” (meg­verni) küldenek, de a tiszt szó­ba elegyedett velem. József Attiláról beszélgettünk, végül kijavította az útlevelemet, s el­küldetett Győrbe, hogy tegye­nek ki az ottani rendőrségen.- A rendőrségi fogdában emberségesen bántak velem. Itt tartották fogva a moson­magyaróvári forradalmi bi­zottság tagjait is, ők időnként az ajtó alatti résen képes fo­lyóiratokat dugtak be nekem, s beszélgetni is tudtam velük. Később a rendőrök is kifag­gattak a Pesten történtekről, aminek a vége az lett, hogy kaptam egy hatalmas po­font, amitől eleredt az orrom vére. Alig tudtam feli tatai a zsebkendőmmel. Ezután egy rendőr átvitt a gyűjtőbe. Ott is kihallgatott egy tiszt, s kér­dezte, miért akartam nyugat­ra szökni. Elővettem a véres zsebkendőt, s annyit mond­tam: a tüdőbajomat szeret­tem volna gyógyíttatni. Isteni csoda, hogy ilyesmi egyálta­lán eszembe jutott. A rendőr ugyanis megrémült, hogy egy ilyen beteg ember ül előtte, s békén hagyott.- Végül néhány nap múlva egy másik bizottság elé kerül­tem. Ott - látva, hogy művész vagyok - felajánlották, hogy ha a titkárnőt lerajzolom, ki­kísérnek az állomásra és sza­badon engednek. így is lett, s végre szabadon távozhattam. Persze, az elkövetkező évek­ben Budapesten rendszere­sen meg kellett jelennem a Deák téri rendőrőrsön. KM Névjegy Születési hely és idő: Mátészalka, 1933 Iskolái: Bessenyei György Népfőiskola (Nyíregyháza), Magyar Képzőművészeti Főiskola Díjak, kitüntetések: Csók István-dij, Der- kovits-ösztöndíj, Egry József-díj, Szegedi Nyári Tárlat dija, Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat díja, Káplár Miklós Emlékérem és Díj Művek közgyűjteményekben: Jósa András Múzeum (Nyíregyháza), Magyar Nemzeti Galéria (Bp.), Móra Ferenc Múze­um (Szeged), Vay Ádám Múzeum (Vaja)

Next

/
Oldalképek
Tartalom