Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-08 / 57. szám

2017. MÁRCIUS8., SZERDA 10 Snort " KELET Lőttek a felsőháznak: harc a kiesés ellen Elszálltak a nyírgyulaji remények, a Csenger a rájátszás nyitókörében már nem kegyelmezett a Kincsemnek. FUTSAL. A Nyírgyulaj élvo­nalbeli futsalcsapata számára adott volt a feladat: az alap­szakasz mindkét hátralévő fordulójában nyerni kellett - más kérdés, még ez sem biztos, hogy elégséges a fel­sőházi rájátszást érő hatodik hely megcsípéséhez. A nyír­ségiek már az aktuális körben vékony jégen táncoltak: az egyik legfőbb rivális, a Veszp­rém elleni összecsapáson egy apró malőr is végzetes lehe­tett volna. Nem most rontották el Két és fél perccel a mérkőzés befejezése előtt, amikor két góllal (5-3) vezetett a házi­gazda, minden szépnek tűnt, a hajrában azonban beütött a krach. A bakonyiak pillana­tok alatt egyenlítettek, szer- tefoszlatva a reményeket. A döntetlen szomorú-következ­ményeként a Gyulaj - az utol­só forduló eredményeitől füg­getlenül - a hetedik helyen, vagyis az alsóházban ragadt, így a folytatásban a kiesés el­leni harcban lesz érdekelt.- A felsőházi rájátszás esé­lye elszállt, a célunk most már a biztos bennmaradás ki­harcolása. Egyértelmű, nem most ment el ez a hajó, mind­ez a korábbi pontvesztések, a fontos meccseken kihagyott helyzetek, hibák következ­ménye. Ugyanakkor ki kell emelnem Orosz Dánielt, aki jól szállt be, kiemelkedő telje­sítményt nyújtott a meccsen, nem mellesleg megszerezte első, majd második gólját az NB I-ben, amihez gratulálok - ragadta ki a pozitív tényt Lovas Norbert, a Nyírgyulaj játékos-edzője. Nem adtak esélyt Mindeközben az NB II-ben érintett csengenek már a fel­sőházi rájátszást gyűrik. A Szilágyi-gárda otthon kezdte szereplését: azt a Kincsem Lovasparkot fogadta, ame­lyet a mezőnyben egyedüli­ként nem tudott legyőzni az alapszakaszban. Sőt, a tápió- szentmártoniak ősszel egye­nesen nyertek a szinte beve­hetetlennek tűnő határ menti katlanban... Nos, a vendégek ezúttal pórul jártak, nem úszták meg vereség nélkül a keleti túrát: a baktai Pálfi István és a nagye- csedi Pócsi Balázs hathatós segítségével elporolta őket a Csenger. km-kt Futsal NBI., 17. forduló Nyírgyulaj KSE-Veszprém 5-5 (2-1) Nyírbátor, 200 néző, v.: Szabó F., Szűcs L. Nyírgyulaj: Végső Zs. - Nagy I., Faragó L, Angyalos A., Siska G. Csere: Pallai G. (kapus), Czerula Zs., Lovas N„ Orosz D„ Tóth B., Fekete G., Gömze A.. Szabó Á., Fekete G. Játékos-edző: Lovas Norbert. _ Gól: Nagy 1.2, Orosz D. 2, Siska G. ________________________________ További eredmények: FTC-Berettyóújfalu 3-7, Rába ETÖ-Aramis 7-1, Göcsej Zalaegerszeg-Haladás 2-4, Dunaferr-Bőny 5-0. ______________________ A bajnokság állása: 1. Győri ET0 48 pont, 2. Dunaferr 36,3. Berettyóújfalu 28,4. Aramis 27,4. Haladás 26,5. Veszprém 24,7. Nyírgyulaj 20,8. Göcsej Zalaegerszeg 18,9. FTC 13,10. Bőny 2. NB II., Keleti csoport, rájátszás Csenger, 400 néző, v.: Takács I., Katona B. Csenger: Szabó J. - Szilágy L, Rigó A., Balogh Á„ Gaál K. Csere: Juhász S. (kapus), Katona P„ Pócsi B„ Csatári Z„ Pálfi I., Orosz F., Osváth S„ Bodó R„ Devits Á. Edző: Szilágyi Sándor. _____ Gól: Pálfi 1.4, Balogh Á. 2, Osváth S. 2, Katona P. Kovács Ákos (labdával) lendületet vesz a folytatáshoz FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Ahol hitre és kitartásra van szükség Felmérésre tökéletes volt a Ferencváros elleni mérkőzés, már előre néz a Tiszavasvári új edzője. kézilabda. Sejthető volt, hogy nem arról álmodozik egy fris­sen kinevezett edző, hogy ép­pen a bajnokságból magasan kiemelkedő ellenféllel szem­ben debütáljon. Márpedig Molnár Ferenc, a Tiszavasvári NB I. B-s férfi ké­zilabdacsapat új szakvezetője erre kényszerült, és a mind­eddig még pontot sem vesz­tett Ferencváros érvényesí­tette is a papírformát. Vegyük azonban a dolog jó oldalát, ta­lán szerencsés, hogy nem egy kulcsfontosságú fellépésen, hanem egy eleve vereséggel Meg kell említenem, a közönség nagy szeretettel fogadott. MOLNÁRFERENC kecsegtető meccsen ismerke­dett a közeggel, no meg a rá­bízott gárdával. Sok tanulságot vont le- Sajnos, az első félidő má­sodik fele, illetve a mérkő­zés hajrája nem úgy alakult számunkra, ahogy terveztük- ismerte el Molnár Ferenc, a Tiszavasvári trénere.- Ugyanakkor láttam pozi­tív jeleket, mind védekezés­ben, mind támadásban. Meg kell említenem, hogy a kö­zönség nagy szeretettel foga­dott, aminek természetesen örültem, ez mindenképpen segítheti a munkámat, illet­ve a további szereplésünket. Felmérésre tökéletes volt ez a meccs, sok tanulságot vontam le a csapat jelenle­gi szerkezetéről, valamint a játékosok teljesítményéből, erre támaszkodhatok a foly­tatásban.- Az is egyértelmű, renge­teg tennivaló vár ránk, hogy a célunkat elérjük, ehhez min­denki részéről hitre és kitar­tásra van szükség. km-kt Tovább a csapásirányon! Asztalitenisz Befejeződött a fehérgyarmati körzeti asztalitenisz-csapatbajnokság. Az utolsó fordulóban Méhtelek visz- szavágott Túristvándinak az ősszel otthon elszenvedett vereségért. Mivel korábban az istvándiak a Túrricse ellen is botlottak, a Méhtelek két pont előnnyel megnyerte a sorozatot. Ugyanakkor jól szerepelt a csengeriek versenyen kívül indult együttese, amely tizennégy ponttal zárta az idényt Az utolsó forduló eredményei: Ura SE-Nábrád SE 14:4, Túristvándi KSE- Méhtelek SE 8:10, Túrricse SE-Fehér- gyarmati Kollégium 8:10, Jánkmajtis­Csenger SakkAsztenBó 3:15._______ A bajnokság végeredménye: i. Méhtelek SE 22 pont, 2. Túristvándi KSE 20,3. Túrricse SE 14,4. Ura SE 11,5. Fehérgyarmati Kollégium 9,6. Jánkmajtis 6,7. Nábrád SE 2. A Csen­ger SakkAsztenBó versenyen kívül szereplő csapata 14 pontot szerzett. A Tunyogmatoícs visszalépett. ______ A díjátadót a közeljövőben Méhtele­ken tartják a szervezők. A folytatásra ősszel kerül sor, vélhetően több induló együttessel, hasonlóan kiélezett asztalitenisz-csatákkal. Krúdys kosarasok újból találkoznak kosárlabda. Most sem lesz másként, mint a korábbi években: március közepe lé­vén az intézmény falain belül, a tornateremben találkoznak majd egymással a Nyíregy­házi Krúdy Gyula Gimnázi­um korábbi, a kosárlabdához kötődő diákjai, hogy felele­venítsék a régi szép időket, illetve játsszanak is egy jót. A rendezvény ezúttal márci­us ll-én, szombaton 9 órakor kezdődik, a szervezők várják rá a gimnázium korábbi diák­jait. km Kelendő csatár labdarúgás. Lapértesülés sze­rint az angol élvonalbeli lab­darúgó-bajnokságban szerep­lő Arsenal támadóját, Alexis Sánchezt az Inter és a Juventus is vinné a nyáron. nso.hu Utolsóként a tuzsériak is megkezdik a bajnoki szereplésüket. labdarúgás. Hat megyei első osztályú futballcsapat már kétszer, a többi legalább egy­szer már pályára lépett a tava­szi idényben - a Tuzsér még egyszer sem. A Tisza-parti egylet Rakamaz elleni nyitó­meccse a pálya rossz állapo­ta miatt hiúsult meg, majd a Szakoly „kiesése” következ­tében szabadnaposak voltak. Mindenesetre a Danes Béla tá­vozását követően kinevezett játékos-edző, Gergely István irányításával a tizenkettedik helyről próbál feljebb kapasz­kodni a gárda, igaz, az elma­radt összecsapások jóvoltából a jelenlegi pozíció csalóka. Az viszont tény, egyelőre a kie­sés elleni harcra kényszerül a A Tuzsér tavasszal is próbál talpon maradni fotó: pusztai Sándor Tuzsér, éppen ezért a szom­bati, közvetlen riválisnak ti­tulálható Gyulaházával szem­beni hazai premier mindjárt nagy téttel bír.- Ha őszinte akarok lenni, jól jött a hosszabb szünet szá­munkra, mivel a téli változá­sok után a tervezettnél kicsit később indult el az érdemi munka - ismerte el Gergely István.- Nagyon hosszú az idény, mi pedig szeretnénk végig­menni azon a csapásirányon, amelyet meghatároztunk magunknak. Bőven van te­endőnk, tudjuk, miben kell fejlődnünk, de nem akarunk más csapatokkal foglalkozni, csak a saját dolgunkkal kívá­nunk törődni. Nem lesz egy­szerű feladatunk, de a lehető legjobbra törekszünk, km-kt Bőven van teendőnk, tudjuk, miben kell fejlődnünk. GERGELY ISTVÁN Könnyekig meghatódva LABDARÚGÁS. Hetedik alkalom­mal rendezték meg a Fábián Gábor-emléktornát a fehér- gyarmati sportcsarnokban. A 35 év fölötti korosztályú csapatok körmérkőzést ját­szottak, az eredményhirdetés során adták át a résztvevők jótékonysági adományát Fá­bián Gábor könnyekig meg­hatódó özvegye és gyermekei számára. km Labdarúgás A 7. Fábián Gábor-emléktorna vég­eredménye: 1. Orbán Gumi Öregfiúk, 2. Kedd Este, 3. Rendőrség, 4. Elixir Panyola, 5. Olcsvaapáti. _________ Küíöndíjak. A torna legidősebb játékosa: Juhász Elemér (Orbán Gumi Öregfiúk). A torna gólkirálya: Karasi Attila (Kedd Este, 4 góllal). A torna legjobb kapusa: Lengyel Árpád (Ren­dőrség). A torna legjobb mezőnyjá­tékosa: Papp Krisztián (Orbán Gumi Öregfiúk). Borsodi siker a szabolcsi bajnokságban Konnektív Felnőttképző Kft. ONLINE KÉPZÉSEK MINDENKINEK! • Schüssler-só alapismeretek • Komplementer hormonegyensúly tanácsadás • Bach virágterápia • Stresszkezelés modern és hagyományos módszerekkel • Homeopátia a mindennapokban • A Hagyományos Kínai. Orvoslás szindrómái Egészségügyi szakdolgozóknak ___________kredit ponti__________ Bővebb információ: www.konnektiv.hu Tel.: 70/361-3446; 46/342-617 A vendég médiák a Nyírgyulaj II és a Le­velek előtt végeztek a tabella élén. FUTSAL. Szabolcs-Szatmár-Be- regben évek óta megrendezik a megyei férfi felnőtt futsal bajnokságot, amely országos viszonylatban is különleges­ségnek számít. Ezúttal az újonc Mád FC sikerével ért véget a pontvadászat. A bor­sodi csapat először vett részt a küzdelemsorozatban, és a tizennyolc találkozójából tizennégyet megnyert, rá­adásul a legtöbb gólt szerez­te és a legkevesebbet kapta a tíz együttest felvonultató mezőnyben. A nagypályás gárdára épülő, Szűcs Ádám játékos-edző által irányított mádiakat a Nyirgyulaj és a Le­velek követi a tabellán. Érdekesség, hogy a do­bogón végzett együttesek mindegyike első alkalommal nevezett be a megyei futsal- bajnokságba. A gólkirályi cí­met a negyven gólos Dávid Gergely (Tarpa SC) gyűjtötte be. km Futsal A megyei bajnokság végeredménye: 1. Mád FC 43 pont, 2. Nyírgyulaj KSE II 40,3. Levelek SE 35,4. Tarpa SC 31,5. Cigánd SE Futsal Team 31,6. Gyulaháza KSE 29,7. Újfehértó SE 22,8. Nyírkarászi KSE 22,9. Csenger Petőfi DSZSZE 9,10. Ezüstcsikó KHE 3.__________________________________________ A góllövőlista élmezőnye. 40 gólos: Dávid Gergely (Tarpa SC). 36 gólos: Bod­nár László Márk (Mád FC), Farkas Gergő (Gyulaháza KSE). 32 gólos: Ablonczy Dániel (Cigánd SE).

Next

/
Oldalképek
Tartalom