Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-08 / 57. szám
880941 2017. MÁRCIUS 8., SZERDA KELET Utazás 11 ■■■■■■■■Hi Kultúrvarázs mellé nívós tavaszi ajánlatok NYÍREGYHÁZA. Huszonhárom ország több mint háromszáz kiállítójának kínálatát mustrálhatták az Utazás 2017 rendezvényre kilátogatók. Az idén negyven éves turisztikai seregszemlének ezúttal is a Hungexpo Budapesti Vásár- központ adott otthont.- Érdekes a trend: az érdeklődők számában érzékelhető volt, hogy az emberek nagy része már online módon foglalja a nyaralását Magyarországon. Ezzel együtt körülbelül harmincezren vettek részt a kiállítási forgatagban. Annak ellenére, hogy az ajánlatok megtalálhatóak az interneten, beigazolódott: még mindig szükség van nyomtatott kiadványokra. Továbbra is sokan keresik a térképeket - osztotta meg tapasztalatait Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. - A mi standunknál folyamatos volt a sokaság, népszerűnek bizonyult a szál- | láshelyeink konkrét csomag- ajánlata, amelyeket most egy új, Tavaszi ajánlatok elnevezésű kiadványban foglaltunk össze. Az évszakhoz kötődő egykét éjszakás ajánlatok mellett a nagyrendezvények iránt érdeklődtek, ugyanis többen ezeknek az időpontjához igazítják majd a nyírségi utazásukat. Igen kelendő j kiadvány volt a Nyíregyházi Kultúrvarázs, mely az éves rendezvényeket tartalmazza. Természetesen továbbra is az állatpark és az élményfürdő van szem előtt, és kértek ajánlatot osztálykirándulásra | is. Mindenképpen hasznos | volt aktív részeseinek lennünk a kiállításnak. Az Utazás 2017 belföldi díszvendége az Európai ifjúsági olimpiai fesztivált rendező Győr, a külföldi Oroszország, a kulturális díszvendég pedig Pannonhalma volt. km-ltl A turisztikai kiállításon 23 országból több mint 300 kiállító kínálatából válogathattak a látogatók fotó: mti. marjai János Középkor a középiskolában A középkori templomok útját immár a Zrínyi-iskolában is bejárhatják virtuálisan. nyíregyháza. - Sokszor elfeledkezünk arról, hogy milyen értékek között élünk. A csodák szinte elsuhannak mellettünk. Ez a történelmi kirándulás arra is jó, hogy megismerjük szűkebb hazánk csodálatos kincseit - fogalmazott Huszárné Kádár Ibolya, a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium igazgatója kedden, a középkori templomok útját feltérképező vándorkiállítás megnyitóján, ahol sok középiskolás volt fültanúja Baracsi Endre szavainak is:- Magam beregi vagyok, ezért is tartom fontosnak azt, hogy ezzel a hasznos tárlattal közelebb kerülhetnek az érdeklődő diákok, tanárok a Azt üzenjük, hogy Sza- bolcs-Szat- már-Bereg világít. DR.GAÁL SÁNDOR k szentséghez. Örömmel látom, hogy a megyei értéktár-vetélkedő több résztvevője is jelen van, tehát fogékonyak, kíváncsiak, ami biztató a jövőre nézve - jegyezte meg a megyei közgyűlés alelnöke. Hihetetlenül izgalmas terület- Az országban sokaknak megyénkről a sötétség jut az eszébe. A kiállítással azt üzenjük, hogy Szabolcs-Szat- már-Bereg világít - fogalmazott dr. Gaál Sándor esperes. Deák Attila, a SZSZBMFÜ ügyvezetője elmondta, hogy 2009 óta foglalkozik a középTörök Anett diáktársaival az elsők között tett sétát a középkori templomok útját bemutató első emeleti kiállításon: kori templomok útjával: - Ez egy hihetetlenül izgalmas terület. Bővelkedünk az értékekben, amit a középiskolásoknak is látniuk kell. km-ltl- Tényleg sok kincset rejt magában a megyénk. Jó volna egyszer majd külön-külön is rácsodálkozni a helyszínen ezekre az értékekre. Kincsestár a kiállításon Látványos fejlesztések a Tisza-tó térségében nyíregyháza. Befejezik a Tisza-tó körüli kerékpárutat. Még tavasszal kiírják a köz- beszerzést a Tiszafüred és Poroszló közötti kerékpár- út-szakasz befejezésére. Ha elkészül, akkor a Tisza-tavat teljesen biztonságosan körbe lehet majd kerékpározni, hiszen közúti forgalom nem keresztezi ezt az utat. Ezentúl tervezik a Tisza-tó és Eger, valamint a tó és Hortobágy közötti kerékpárút kiépítését is. Röviden KEDVELT HELY. Debrecen egyre kedveltebb turisztikai célpont: az elmúlt esztendőben a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma megközelítette a 388 ezret, ami az országos átlagot meghaladó, 10 százalékos növekedés az előző évhez képest. BUDAPESTioo. A rakpart lesz a fővárosi épületeket bemutató Budapestioo elnevezésű program központi témája: a 18. századtól egészen a legmodernebb épületekig ismerhetik meg behatóbban a Du- na-parti házakat a látogatók a két nap alatt, április 22-én és 23-án. Próbálja ki otthonában, mielőtt megveszi! Interjú Dr. Elek Ibolya fül-orr-gégész és audiológus főorvossal- Miért nehezebb felismernünk a hallászavart, mint mondjuk a látás megromlását?- Tipikus eset, amikor valaki hallás- vizsgálatra jelentkezik, és azt mondja, hogy „A, nekem nincs hallásproblémám, nem vagyok én süket, hiszen hallom, amit mondanak. Igazából csak a családom unszolására jöttem el hallásvizsgálatra, semmi bajom". Sajnos, a legtöbb esetben ez nem így van.- Pontosan ez mit jelent?- Ez azt jelenti, hogy az érintett személy érzékeli, hallja ugyan, hogy beszélnek hozzá, de a szavakat nem érti meg pontosan. A beszédértés ilyen esetben nagyon rossz is lehet, akár csupán 40- 50 százalékos. Ez súlyos kommunikációs problémákat okozhat, és - mondhatni - sürgős segítséget igényel.-A megoldás akár a hallókészülékek viselése is lehet?- Igen, persze. Szeretném azonban felhívni a figyelmet arra, hogy a megfelelő hallókészülék kiválasztása és precíz programozása nagyon fontos, mert csak így érhetjük el a kívánt eredményt. Érdemes akár több gyártó készülékeit is kipróbálni. A nagy múlttal rendelkező márkák kitűnő minőségű típusai között mindenkinek találunk tökéletes megoldást.- Hogyan dől el, kinek melyik készülék lesz a megfelelő?- E tekintetben az úgynevezett próbahordás remek lehetőség. A hallókészüléket ott a legjobb kipróbálni, ahol azt valóban használni fogják: otthon, munkahelyi környezetben, vagy baráti társaságban. Tulajdonképpen nem is lehet szakmailag megalapozott, felelős döntést hozni enélkül, hiszen minden hallókészüléknek van egy optimális hoz- zászokási ideje. A próbahordási időszak után érdemes a tapasztalatok alapján még egyszer finomhangolni a készüléket, hogy tökéletesítsük a hallásélményt- Mit kell tennie annak, aki részt akar venni egy ingyenes hallásvizsgálaton és szükség esetén az ingyenes halló- készülék próbahordáson?- Mindenki, aki érintettnek érzi magát, használja ki a lehetőséget, és jelentkezzen be az Amplifon Hallásközpontba a 06 42 404 957-es telefonszámon! - mondta el lapunknak Dr. Elek Ibolya fül- orr-gégész és audiológus főorvos. Vegye komolyan! A jó hallás fontos. A problémák megelőzésének érdekében ingyenes audiológiai szűrővizsgálatot szervezünk az Amplifon Hallásközpontokban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lakosok számára 2017. március 8-tól 24-ig. Ne várjon hónapokat egy hallásvizsgálati időpontra. Foglaljon nálunk időpontot most! Amplifon Hallásközpont Nyíregyháza. Szent István u, 1 Bejelentkezés: 06 42 404 957 amplifon.hu ff amplifon Hallásközpontok * Á] □ LÁS] BÖ RZ1 E Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Több mint 50 cég állásajánlata 600 m2-en! 2017. március 30. 9.00-18.00 óráig Nyíregyháza, Continental Aréna Ingyenes egészségügyi szűrések: • vércukorszintmérés • szemnyomásmérés • testtömegindex • látásellenőrzés meghatározás • vérnyomásmérés O©0© www.szon.hu