Kelet-Magyarország, 2017. január (74. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-28 / 24. szám
20T7. JANUÁR 28., SZOMBAT KELET KM-interjú 7 A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának és az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének vendégét megkülönböztetett figyelemmel hallgatták a megjelentek fotó: racskó tibor Interjú Christian Picdolini volt szkinheddel, a rasszizmus elleni küzdelem egyik élharcosával „Szégyellem, amit tettem” A beszélgetőpartner Matyasovszki József A volt szkinhednek feketék ölték meg az öccsét a bőrszíne miatt, ezért is sajnálja, amit tett. nyíregyháza. Csütörtökön különleges vendég járt Nyíregyházán. Egy olyan férfi, aki ifjúkorában az amerikai szkinhedmozgalom egyik meghatározó vezetője volt, majd jó útra térve a rasszizmus elleni küzdelem élharcosa lett. Christian Picdolini 2015-ben könyvben is megjelentette visszaemlékezéseit „Romantikus erőszak: Egy amerikai szkinhed emlékiratai” dmmel. Az előadásán röviden összefoglalta életútját, ami ma iskolai tananyag, annak minden tanulságával. A hallottakat megpróbáltuk néhány plusz informádóval kerekebbé tenni, s a most 44 esztendős sikeres üzletember, író, zenei és televíziós producer készséggel válaszolt a kérdéseinkre. Árulja el, több mint 20 éve honnan volt a rasszista mozgalmaknak pénze? Miből tudtak például Európába utazni? CHRISTIAN PICCIOLINI: A létünk pénzügyi megalapozása soha nem volt könnyű. De mivel a zene jutott el mindenkihez a legkönnyebben, lemezeket adtunk ki, s pénzt kértünk a magazinoktól a nyilatkozatainkért. S persze mindig akadtak olyan gazdagok is, akik titokban finanszírozták a rasszizmust. Számunkra már az is furcsa, hogy legálisan forgalmazhatott gyűlöletre buzdító zenei lemezeket. CHRISTIAN PICCIOLINI: Ha a szólásszabadságról van szó, nagyon kevés olyan létezik, ami ezt Amerikában korlátozhatja. Egyébként jobbára a pult mögött tartottam a radikálisabb albumokat, annak ellenére, hogy el akartam adni őket. Nem szerettem volna, hogy a rendőrök megtalálják vagy a kisebbek szeme előtt legyenek. Engedték, hogy kiszálljon? CHRISTIAN PICCIOLINI: Aimak ellenére, hogy még ma is nagyon sok fenyegetést kapok, nem kétséges, helyesen cselekedtem. Ha benn maradok, az életem sokkal nagyobb veszélyben lenne, mint így. A fiaimnak pedig nem kellett semmifajta megkülönböztetéstől szenvedniük a középiskolában, amikor valahogy kiderült, ki is az édesapjuk. Az egyik legklasszabb apukának tartottak. Úgy fogalmazott, az ideológia elleni küzdelem helyett munkát kellene adni az embereknek, s taníttatni őket. De nem naivitás ez mondjuk egy világválság kellős közepén? CHRISTIAN PICCIOLINI: Mi nem tudunk állást adni az embereknek, és sajnos Amerikában sem jól szervezett ez, pedig projekt és munka lenne bőven. S az olyanoknak, akiken tetoválás van, nem is könnyű munkát találni. Az is lényeges, hogy a képzetleneknek előbb tanulniuk kellene, amihez mi megpróbálunk segítséget nyújtani. De utána már nem foghatom senkinek a kezét, dolgozni, s a munkát megtartani mindenkinek magának kell, s akkor az elégedettség is megjön. Tavaly egy Life After Hate című televíziós műsorért megkapta a tévés Oscart, az Emmy-dijat. Mivel győzte meg a döntnökö- ket? ' Christian PICCIOLINI: Tulajdonképpen nem is igazán azt a rövidfilmet díjazták, amit neveztünk, hanem a trükköt, amit az emberek átformálására bevetettünk. Feltettünk ugyanis a világhálóra néhány gyűlöletbeszédre buzdító rövidfilmet, amelyeket csak akkor lehetett megnézni, ha előtte látták a mi ellenfilmünket is. A beugratás rengeteg nád szellemiségű embert térített vissza a helyes útra s juttatott el a szervezetünkhöz. Másfelől viszont önnek sincs túl jó véleménye a médiáról, a sajtóról és a világhálóról. CHRISTIAN PICCIOLINI: Az lenne az ideális helyzet, ha a média megbízható módon informálna, s ránk bízná, hogy véleményt alkossunk. Ezzel szemben - mivel a bal- és a jobboldalnak is van saját médiuma - mindenki a saját érdekei szerint tálalja a tényeket. Másfelől az olyan eszement összeesküvés-elméleteknek is teret enged, mint hogy a Föld lapos, s 9/ll-et Amerika követte el önmaga ellen. Az interneten pedig ma sokkal nehezebb megkülönböztetni a hamis, propagandisztikus híreket a valódiaktól. Amíg régen- amikor osztogattuk a szórólapjainkat - szemtől-szembe kellett vállalni a nézeteinket, addig a virtuális térben most minden sokkal könnyebb és sajnos hatékonyabb. Egyre több például a lány a szélsőséges szervezetekben, s a beszervezettebbek is egyre fiatalabbak. A stratégia a következő: elcsavarják a lányok fejét, majd meztelen képet kémek tőlük, ami után zsarolhatókká válnak. Vagyis most a rasszizmus elleni harc is sokkal nehezebb lett? CHRISTIAN PICCIOLINI: Sokan Donald Trumpot hibáztatják a rasszizmus miatt, de én ezt másképpen látom. A rasz- szizmus gócpontjai mindig is léteztek, de mióta megválasztották az elnököt, olyanok is előléptek az árnyékból- s ebben a politikusok sem különbek akik addig csak titokban lázítottak. Ma nyíltan lehet beszélni arról is, amiről régen nem. Mintha felrúgtak volna egy gázolajjal teli vödröt, amitől ezek a gócpontok most lángra lobbantak. Ún nem aggódik a jövő miatt? Christian PICCIOLINI: Köszönöm a kérdést. Valóban igaz, hogy a hozzám hasonlók - újságírók, aktivisták - most úgy érezhetik, mintha céltábla lenne a hátukon. A mostani adminisztráció szemében ugyanis nem népszerű, amit mi csinálunk. Nem titkolom, félek attól, hogy a támogatást is megvonják a mozgalmunktól. Az új adminisztráció ugyanis nem a rasszizmus, hanem a terrorizmus felszámolására kívánja fordítani az erőforrásait. A magyar belpolitikai helyzetről hogyhogy ilyen jól értesült? Christian PICCIOLINI: A munkám része, hogy tisztában legyek vele, mi történik más országokban, mert ez hatással van az Egyesült Államokra, ami persze fordítva is igaz. Jól tudjuk, hogy a szélsőjobboldal Magyar- országon most egy kicsit megpróbál középre húzódni, s elkezdte „megpuhítani” az üzeneteit azért, hogy minél több szavazót érhessen el. De ez nem magyar sajátosság, tapasztalhatjuk Európa-szer- te, Angliában, Szlovákiában és más helyen is. De félelemre ad okot az is, hogy a szélsőbal ugyanúgy jobbra húzódik, mivel elveszítették a szavazóbázisukat. Mi lesz a további programja? Christian picciolini: Budapesten eddig nagyon sok diákkal, civil szervezettel találkoztam, s a rendőrséggel is konzultáltunk. Ellátogatok Debrecenbe is. Örömmel tapasztalom, hogy egy-egy interjú után többen megkeresnek s felajánlják a segítségüket. Ilyenek, mint én voltam, s elmondják, hogy a példám erőt adott nekik, s hogy ilyen emberrel még nem találkoztak a régióban. De már egyre többen tudják, hogy fel lehet állni és szólni. A magyarországi program után egyébként Bulgária és Szlovákia a következő úti cél. A felesége meglátta benne az eltemetett jót nyíregyháza. Az előadás után a közönség soraiból többen is feltették Christian Picdolini- nek a kérdést, hogyhogy nem próbálta meg senki visszatántorítani a lejtőről, visszarántani a szkinhedek világából. A hallgatóságban felmerült az is, hogy a fiatalon nősült fiatal férfi tetteihez hogyan viszonyult egykori barátnője, a majdani felesége. Az amerikai vendég azzal kezdte, hogy ifjúként úgy érezte, diktatúrában él, amelyet a szülei - akik megmondták, mit vegyen fel, mit tegyen - építettek köré. Az a bizonyos ajtó és a kulcs- Egy kamasznak egyébként is nehéz dorgálással felnyitni a szemét, mert attól még inkább a maga feje után megy. A fiatalok természetüknél fogva „aktivisták”, akik mindig meg akarják váltani a világot. S ezzel tisztában vannak azok is, akik el akarják csábítani őket a fasiszta szervezetekbe.- Ami pedig a kedvesemet, majdani feleségemet illeti, ő nem volt tagja a mozgalomnak, s gyűlölt is miatta. Több hónapig tartott a megismerkedésünk emiatt, s számtalan virágcsokorra volt szükség, mire sikerült az első randit kiharcolnom. Végül meglátott bennem valamit, amit én képtelen voltam önmagámban felismerni, de azt éreztem, hogy vele igazán önmagam lehetek. Viszont még érte sem éreztem akkora felelősséget, mint később a fiaimért. A születésük után döbbentem rá, hogy őket nem szabad ilyen eszmék mentén felnevelni. A feleségem csak az ajtó volt, a fiaim viszont a kulcs ahhoz az ajtóhoz - avatott be magánéletének titkaiba. A nem mindennapi életűiről Christian Picciolini olasz bevándorlók gyermekeként élt Chicagóban, s szinte ugyanazokkal a problémákkal viaskodott, mint általában egy kamasz. A helyét, a saját közösségét s életcélját kereste. Aztán 14 éves korában egy sikátorban egy kigyúrt, kopasz figura - mint később kiderült, Amerika első neonáci szkinhedje - azzal kapta ki a szájából a füves cigit, hogy a kommunisták és a zsidók akaratának veti alá magát, ha ilyet szív. Ez a férfi vitte bele a mozgalomba, közösséget és hatalmat ígérve a fiúnak, s az ő helyét vette át, amikor egy évre rá börtönbe hurcolták. Közben teljesen átlényegült, elhitt minden rosszat, amit az etnikumokról hallott. Csak később jött rá, hogy azért utál másokat, mert önmagát sem szereti. Felismerve, hogy a zene az egyik legjobb propagandaeszköz, alapított két zenekart, amelyekkel beutazta Európát. Németországban, Weimar- ban szembesült vele, hogy az ottani fiatalok valósággal megvadulnak a zenéjüktől, s az utcára rohanva rombolni kezdenek. Amikor az első fia megszületett, újra megszólalt a lelkében a szeretet. Mivel a felesége sem nézte jó szemmel a tetteit, 22 évesen megpróbált lassan kihátrálni a mozgalomból. Előbb egy olyan lemezboltot nyitott, ahol Angliából és Németországból importált, a fehér felsőbbrendűséget hirdető zenei albumokat árusított. Ám mivel később más, punk-, hip-hop-, heavy metal-előadókat is felvett a kínálatba, olyanokkal is szóba kellett állnia - feketékkel, melegekkel, zsidókkal - akiket addig gyűlölt. Ezek a beszélgetések térítették szép lassan észhez. Mivel úgy döntött, megszabadul a rasszista eszméket terjesztő kultúrszeméttől az üzlet is befuccsolt, öt évnyi depressziós időszak elteltével végül munka után kellett néznie. Egy ismerőse az IBM-hez irányította, ami az első pillanatban őrültségnek tűnt, de mivel némiképp kikozmetikázta az önéletrajzát, a cég interjúztatói komolyan vették, s - a múltja ellenére - iskolába küldték. A sors fintora, hogy éppen oda, ahonnan kétszer is eltanácsolták. Idővel be kellett látnia: azoktól várhatott és kapott valódi támogatást, akiknek szenvedést okozott. Azt viszont elvárták tőle, hogy másoknak is nyissa fel a szemét. Könyvet írt, 2009-ben létrehozta a Life After Hate (Élet a gyűlölet után) szervezetet, ahol ma már 200 egykor félrecsúszott életű férfi és nő dolgozik a rasszizmus ellen. Egy website-ot is létrehoztak ExitUSA néven, ami tanácsadást nyújt a rasszizmustól menekülni vágyóknak. Magyarországra most azért jött el, mert aggasztja, hogy a szélsőjobboldali eszmék hazánkban is teret nyerhettek.
