Kelet-Magyarország, 2016. december (73. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-09 / 289. szám
2016. DECEMBER 9„ PÉNTEK 2 Mindenfelől Jegyzet Galambos Béla Almás-boros ócska simli Karácsonyi forgatag országszerte. A legnagyobb természetesen Budapest belvárosában, ahol aztán tényleg nyüzsögnek, esznek, isznak az emberek, nagyrészt külföldi turisták. Kilencszáz forint egy pohár forralt bor. De könyörgöm, miből?!! No nem az árára gondolok - és nem is másról beszélek, mint Bodóné, amikor az árát kérdik - bár az sem piskóta. Ezúttal inkább fókuszálnék a közkedvelt téli szürcsölgetni való alapanyagára, amiből elvileg készülnie kellene. Ennyi pénzért már elvárhatja az ember, hogy valódi, a híres magyar tőkéken termett szőlő nedűjéből forralják. Ám mint kiderült a hatósági ellenőrzésnél, gyümölcslével jócskán hígított borból - azt már fel sem merem tételezni, hogy valahol egy eldugott garázsban kevert „tablettás specialitásból” - főzött meleg, fiíszeges lőrével kedveskednek a vendégnek közel három euróért. Ez jár a fejemben, amikor olvasom a legfrissebb hírt, a Nébih százezer liter, lejárt szavatosságú almalevet talált egy Hajdú-Bihar megyei gyümölcslé-előállító üzemben, ahonnan lelkesen már jó ideje terítették az ország boltjaiba, áruházláncaiba. Erre már felkapom fejem, mint huszárló a trombitahangra, mivel almaországbeli lokálpatriótaként elevenembe vág minden almával kapcsolatos szerencsétlenkedés vagy manipuláció. Mikor lépünk már túl ezen a sok simlin, amivel ideig-óráig még lehet is pénzt keresni, ám hosszabb távon egész biztosan bukáshoz vezet? bela.galamboslíikelet.hu Műkincseket vett a jegybank BUDAPEST. A Magyar Nemzeti Bank öt műkincset vásárolt: Breuer Marcell építész gránit tárgyalóasztalát 43,6 millió forintért, a Teleki Sámuel gróf számára Johann Georg Hann bécsi ötvös műhelyében 1791- ben készült ezüstfedeles kínálótálat 6 millió forintért, a Bedő Rudolf-hagyaték egyes műtárgyait 52 millió 300 ezer forintért, a Kiss Ferenc-gyűjteményt 235 millió forintért, Kossuth Lajos-dagerrotípiát 6,6 millió forintért. mti Szegénység ellen a legjobb munkát adni BUDAPEST. A legjobb szegénységpolitika, ha munkát adunk az embereknek, és ezt a kormány következetesen végigviszi - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön, egy szakmai konferencián. Rétvári Bence hangsúlyozta, a kormány intézkedéseinek köszönhetően 2011-től folyamatosan javultak a foglalkoztatási mutatók. mti 324 Magyarországon mintegy 324 milliárd forint fordítható a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 1174 milliárd forintos forrásából a klímaváltozás hatásainak kiküszöbölésére és az alkalmazkodásra - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungari- kumokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián. Orbán Viktor (illusztráció) fotó: afp Ne lehessen átnézni a magyarokon SZATMÁRNÉMETI. Minél nagyobb arányú részvételre biztatta a romániai magyarságot a vasárnapi romániai választásokon Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Szatmárnémetiben, miután tárgyalt meghívójával, Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével. „Azt szeretném, ha nem lehetne átnézni a magyarokon” Romániában - mondta a többi között. mti Pótolhatatlan az egyházak szerepe BUDAPEST. Áder János meggyőződése szerint az egyházak segítenek abban, hogy a kisebbségben élő honfitársaink ne veszítsék el önmagukban a magyart. A köztársasági elnök erről a határon túli egyházi vezetők tiszteletére adott ebéden beszélt csütörtökön a Sándor-palotában. Az államfő azt mondta, az egyházaknak pótolhatatlan szerepük van a határon túli magyarok életében. MTI Nem kívánja lesöpörni a kormány az asztalról A kormányszóvivői tájékoztatón FOTÓ: MÁTHÉ ZOLTÁN, MTI Oktatási kerékasztal-tárgyaláson tekintenék át a magyar PISA-eredményeket. Budapest. A kormány arra kéri Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, szervezzen olyan oktatási kerekasztalt, amelyen a pedagógus-érdekképviseletekkel, szakmai szervezetekkel közösen áttekintik a PISA 2015 felmérés eredményeit - közölte Lázár János Miniszter- elnökséget vezető miniszter csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón. Beszélni kell róla A tárcavezető elmondta: a kihelyezett kormányülésen áttekintették a napokban nyilvánosságra hozott oktatási mérések eredményét. Közölte, a kormány nem kívánja az asztalról lesöpörni az eredményeket, azt szeretnék, ha a kerékasztal-tárgyaláson részletesen áttekintenék azokat, és megkezdődne a diskurzus arról, hogy az oktatás tartalmán, illetve a módszertanon mit kell változtatni. Lázár János hangsúlyozta: nem a pedagógusokon kívánják számon kérni az eredményt, de le kell ülni és beszélni kell róla, és a pedagógustársadalomnak részt kell vennie a vitában. A miniszter beszámolt arról is, hogy a kormány csak fejlesztési célokra fordítja a költségvetés idei maradványát, év végi jutalmakat nem oszt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte, hogy a nemzetgazdasági miniszter még nem határozta meg a felhasználható keret nagyságát, ugyanakkor a miniszterelnök asztalán számos nagy projekt támogatási kérelme áll. Kérdésre elmondta, a kormányhivatalok dolgozói, akik kiskorú gyermeket nevelnek, alanyi jogon összesen egymilliárd forintot kaptak december 6-án, ahogy húsvétkor is, de egyedi jutalmazás nem volt. MTI Röviden mszp. Az MSZP szerint alamizsna, könyöradomány a 10 ezer forintos Erzsébet-utal- vány, amelyet az Orbán-kor- mány a nyugdíjasoknak ad karácsony előtt. A párt módosító javaslatot nyújt be a parlamentnek, hogy ne lehessen propagandaleveleket küldeni a nyugdíjasoknak - közölte Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségének tagja. Fidesz. A szocialistáktól megbecsülés helyett csak megszorításokat kaptak a nyugdíjasok - reagált Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MSZP felvetésére. Emlékeztetett: a szocialisták havi 16 ezer forintos „nyugdíjadót”, vizitdíjat és kórházi napidíjat akartak bevezetni, a gáz árát is háromszorosára, az élelmiszerek áfáját pedig duplájára emelték. LMP. A Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke szerint nem célszerű 100 százalékos előleget adni európai uniós projektekre. Hadházy Ákos csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: legfeljebb 30 százaléknyi előleget lenne célszerű kifizetni. Az elmúlt évek eredményei a következő évek lehetőségei Varga Mihály: Az elmúlt 26 évben példátlan versenyképesség-növelés indul. BUDAPEST, A kormány és a szociális partnerek közötti történelmi megállapodás nemcsak a bérek emelkedéséről, hanem olyan hatékonyság- és versenyképesség-növelő lépésekről szól, amelyekre az elmúlt 26 évben nem került sor Magyarországon - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az Országgyűlésben, a megállapodás nyomán benyújtott kormányzati előterjesztés vitájában. Varga Mihály a pénzügyi és gazdasági tárgyú törvények módosítását kezdeményező javaslatot ismertetve hangsúlyozta: az indítvány az elmúlt évek eredményeire épít és a következő évek lehetőségeivel számol. Elmondta, a gazdaság jó helyzetét és az államháztartás konszolidált és biztonságos alapjait ismerve a munkavállalók és a munkaadók képviselőivel folytatott tárgyaláson azt tűzték ki célul, hogy hosszabb, legalább hatéves keretmegállapodás szülessen, amely nemcsak a bérekről, hanem a hatékonyságról és a termelékenységről is szól. Felidézte: a megállapodás eredményeképpen hatéves bérmegállapodást kötöttek, valamint döntöttek arról, több lépésben, jelentősen csökkentik a munkáltatói közterheket, ami a társasági adó szintjét és a munkáltatói járulékokat érinti. A társasági adó mértékét - a jelenlegi 10, illetve 19 százalékról - egységesen 9 százalékosra csökkentik, ami a kis-, közepes és nagyvállalkozásokat is kedvezőbb helyzetbe hozza. Varga Mihály hangsúlyozta: a társasági adó kulcsának csökkentése 30 milliárd forintot hagy a kis- és közepes vállalkozásoknál, a nagyvállalkozóknál még többet. mti <§> A művészet segít feldolgozni Megnyitották a Magyar Művészeti Akadémia szabadtéri kiállítását Salgótarjánban, amely az 1956-os sortüzek áldozatainak állít emléket. Fekete Zsolt (MSZP), Salgótarján polgármestere a Múzeum téri rendezvényen úgy fogalmazott, hogy a hatvan évvel ezelőtti eseményeket, a forradalmat és szabadságharcot, illetve az azt követő megtorlást a művészet erejével lehet igazán átélhetővé tenni. fotó: mti Hitbéli a kérdés, és az imádság a kapcsolat A posta kézbesíti az Erzsébet-utalványokat Budapest. A halottak eltemetése hitbeli és kulturális kérdés is - mondta Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára a testület téli tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten. A Vatikán Hittani Kongregációja október végén tette közzé A Krisztussal való feltámadásért kezdetű dokumentumot, amely megtiltja a híveknek szeretteik hamvainak szétszórását, illetve hazavitelét. Mohos Gábor a dokumentumot magyarázva kiemelte: a katolikusok hisznek abban, a halottak lelke az örökkévalóságba költözik, és imádsággal kapcsolatba lehet lépni velük. Az imádságnak pedig kiemelt - bár nem kizárólagos - helye a megszentelt terület, legyen az köz- vagy umatemető. Rámutatott: az egyház továbbra is a holttestek eltemetését tartja a legjobbnak, mert az „kifejezi a test feltámadásába vetett hitünket és reményünket”, de engedélyezi a hamvasztást is. MTI Csökkent a cigi feketepiaca BUDAPEST. Lényegesen csökkent a cigaretta feketepiacának aránya az idén az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a GfK Hungária Piackutató Intézet adatai alapján. Az adóhatóság közleménye szerint a 2016. május-augusztusi gyűjtés alapján Magyarországon az adózatlan cigaretta aránya 6,4 százalék a teljes cigarettapiacon az előző évi 10,7 százalékkal szemben. Ebből 6,2 százalék volt a külföldön - többnyire Kelet-Európábán - adózott, és csak 0,2 százalék a hamis termék - írták. MTI BUDAPEST. Megállapodott a Magyar Posta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósággal a nyugdíjasok számára küldendő Erzsébet-utal- ványok kézbesítéséről- közölte a posta csütörtökön az MTI-vel. Mindent, 400 forintért A közlemény szerint a posta mindent megtesz azért, hogy a nyugdíjasok a lehető leghamarabb megkapják a küldeményeket, legkésőbb december 3l-éig. A Magyar Posta a küldeményeket a megállapodás szerint 400 forintért kézbesíti. A nyugdíjasok személyesen tudják átvenni a küldeményt, amely tartalmazza az utalványokat és egy rövid tájékoztatót. Amennyiben a címzett nincs otthon, értesítőt kap arról, hogy küldeménye érkezett. Az utalványok ezzel az értesítővel 10 munkanapig átvehetőek a címhez tartozó letéti postán - áll a tájékoztatásban. MTI Devizaárfolyam (2016.12.08.) PÉNZNEM ____árfolyam változás Euró 313,60 +0,89 USA dollár 290,29 -1,42 Svájci frank 288,93 +0,11 Angol font 368,12 +0,83 Román lej 69,68 +0,19 Ukrán hrivnya 11,26 +0,04 Horvátkuna 41,60 +0,12 Lengyel zloty 70,65 -0,02 © http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB KELET