Kelet Magyarország, 2016. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-29 / 24. szám
2016. JANUÁR 29., PÉNTEK KELET A jó hírnév óvását kérte a polgármester A nyíregyházi önkormányzati közgyűlésen csütörtökön megszavazták a város 2016-os költségvetését. nyíregyháza. Az idei esztendő első városi önkormányzati közgyűlésén kétségkívül a 2016-os költségvetés elfogadása számított a leglényegesebb döntésnek. A napirendi pontok előtt egy órán át tartott a szópárbaj a kormánypárti és az ellenzéki oldal reprezentánsai között. A Krúdy-teremben dr. Kovács Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) felszólította Lövei Csaba (Együtt) és Hunyadi János (DK) képviselőket, hogy fejezzék be a lejáratókampányukat. Pró és kontra- Tűrhetetlen mindaz, amit művelnek! Elfeledkeztek arról, amire esküt tettek. Ideje lenne végre a városért dolgozniuk! Az ellenzékiséget nem így képzelem el. Elmondhatják a véleményüket, ám a megalapozottság halvány jele nélkül tüntetik fel rossz színben Nyíregyházát. Manipulált, szelektált ügyeket kreálnak - ennek a folyamatnak azonnal véget kell vetni! - emelte fel a hangját dr. Kovács Ferenc. Lövei Csaba reagálását azzal kezdte, hogy megérti a polgármester fellépését: - A helyében én is feldúlt állapotban lennék. Viszont egészen más az álláspontunk a képviselői felelősséget illetően. Mi sosem kreált, hanem valós ügyekre hívjuk fel a figyelmet a nyilvánosságon keresztül. Nem vagyok ijedős ember, és az adott témákban a jövőben is szóvá tesszük a véleményünket. Hunyadi János szerint az ellenzéki politikusok alapvető feladata, hogy felhívják a figyelmet a hiányosságokra: - Vannak kényelmetlen helyzetek; nos, ezek azok. Nem tartom alaptalannak a felvetéseinket. Engem nem lehet összemosni az előző rendszerekkel, hiszen 2014-ben léptem a politika színpadára. Ha a regnáló hatalomnak kellemetlen, akkor is folytatjuk a feltáró munkát. Két törpe a közgyűlésen Dr. Kovács Ferenc nyomatékosította, hogy a képviselőknek vannak jogaik és kötelezettségeik, legyenek szívesek ehhez tartani magukat. - Most álljanak meg, lépjenek vissza hármat, és nézzék meg, hogy mit műveltek Nyíregyháza jó hírnevével! Tóth Imre (Fidesz-KDNP) nem érti, hogy a gazdasági és tulajdonosi bizottság ülésein miért nincs érdemi vita az ellenzék részéről: - Nem zavart kell kelteni az országos médiában és besározni Nyíregyházát, és Kuka vagy Szundi módjára ülni, hanem hasznosítható javaslatokkal kellene élni. Nagy László (MSZP) szerint a hét törpéből nem szerencsés e kettőt kiemelni, majd hozzátette: - Más az érdeke az Az elmúlt év végén kötött együttműködési szerződést a kormány és a város, ennek pozitív hozadékaként megérkezett az önkormányzat számlájára az az 500 millió forintos állami támogatás, amelyet a ellenzéknek és a városvezető hatalomnak. Viszont fontos, hogy partneri viszony legyen közöttük. Dr. Adorján Gusztáv (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: - Megértem az ellenzéki politikusok érzékenységét, és egyúttal figyelmükbe ajánlok két fogalmat: hitelesség és felelősség. Most nem konstruktívak, hanem destruktívak. A stílus nem elegáns. Vitatkozzunk a bizottsági üléseken! - javasolta a frakcióvezető. A második napirendi pontban „a kötelező betelepítési Modern Városok Program keretében megvalósuló beruházások előkészítéséhez utaltak - derült ki a közgyűlésen. A félmilliárdos keretből 160 millió forintot fordíthatnak a Sóstón építendő négycsillakvóta elutasításáról Magyar- ország és a magyar emberek védelmében” szavaztak név szerint. Nagy László, Hunyadi János és Lövei Csaba a puszta felvetéssel sem értettek egyet, mert „ez nem önkormányzati ügy, nincs létjogosultsága a kérdésnek a közgyűlési előterjesztések között”. Mindhárman kivonultak az ülésteremből a voksolás idejére. Dr. Jászai Menyhért alpolgármester (Fidesz-KDNP) amondó: - Ez nem országos politikai ügy. Ez jóval felette van! Nemzeti, nemzetközi az ügy, ez esetben más a zsinór- mérték. A Fidesz-KDNP tizenöt képviselője mellett Béres Csaba, Bakó József (Jobbik) és Póka Imre (Függetlenek Egyesülete) is igennel szavazott az előterjesztésre. Szigorú gazdálkodás Nyíregyháza 2016-os költség- vetését a közgyűlés 16 igen és 3 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadta el. Dr. Kovács Ferenc megjegyezte: - A város kiszámítható, stabil pénzügyi alapokkal rendelkezik. Továbbra is szeretnénk fenntartani a szigorú gazdálkodást - jelentette ki a megyeszékhely polgármestere. km-ltl gos szálloda, 70 milliót a múzeumfalu, 110 milliót a Nyíregyházi Állatpark, 100 milliót az atlétikai sportközpont, 60 milliót pedig a szabadtéri színpad fejlesztésének indítási munkálataira. Több mint 26 milliárd forintos a költségvetés Nyíregyháza önkormányzatának idei költségvetése 26,09 milliárd forint összegű (a tavalyi28,07 milliárdos volt). A csökkenést az idézte elő, hogy véget ért az előző pénzügyi időszak uniós pályázati támogatásainak felhasználása. Mindemellett a 2020-ig tartó, induló fejlesztések önereje nettó összegben szerepel csak a tervezetben. Az önkormányzat bevételei 38,8 százalékát az úgynevezett közhatalmi bevételek, a vagyoni, a jövedelmi, a termék- és a szolgáltatási adók jelentik. A működési támogatás összegének aránya 19,9 százalék, a hitelé 13,9, a működési bevételeké8,5, az elmúlt évi maradványé7,5, a felhalmozási és működési célú, államháztartáson belüli támogatásoké 6,5, illetve2,3 százalék. Az átvett pénzeszközök, valamint a felhalmozási bevételek aránya együtt 2,5 százalék. A26.09 milliárd forint összegű költségvetés 68,8 százalékát működési, 19,7 százalékát felhalmozási, mígll,5 százalékát finanszírozási kiadásokra fordítják. Ötszázmillió az előkészítő' munkára HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Kertvárosban sorházi lakás családi okok miatt áron alul sürgősen eladó. Érd: 30/538-7357. 831923 LAKÁSELADÁS Nyíregyháza belvárosban 3 szobás, 76 nm lakás eladó, akár garázzsal is. 12,5+2,5 M Ft. 20/4077-009. 830690 FÖLD, KERT Nagycserkesz-Cigánybokorban 2,3 ha jó minőségű szántó eladó. Aján- latokat 20/9451-905. _____ 832205 GÉP, SZERSZÁM MTZ 50-es alkatrész, és 6,5 tonnás pótkocsihoz alkatrész és gumiköpeny eladó. Érd: 0630/ 6577-081 _____________832515 Vennék targoncát, lehet elektromos, dízel, vagy gázüzemű (üzem- képtelen, hiányos is érdekel). Eladó: targoncára illetve targonca villára szerelhető hótoló lapát. Négyhengeres Desta típusú dízelmotor eladó. Érd.: 0630/9837076.__________________832544 AUTÓ Használt autó felvásárlás ! Öreg,lejárt vizsgás is lehet!! Készpénzben azonnal fizetünk. Érd:0630/831-65-20 832387 HASZONJÁRMŰ, UTÁNFUTÓ Volkswagen T-4 1,9 turbódízel 1996. év 6 személyes platós 2 év műszakival, ponyvás, téli-nyári gumival eladó. 20/949-5874. 832254 BÚTOR Nyíregyházán két régi típusú szekrénysor, és egy három részes ülőgarnitúra, költözés miatt eladó. 06 20 9320218 __________832117 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Dióbelet veszek,házhoz megyek 800-1000 Ft/kg.Tel:06205861594 __________________________832127 Olaszliszkán furmint bor 280 Ft/I áron csak egyeztetett időpontban eladó.Érd.: 0620/9238-265. 830093 ÁLLAT Anyajuhok bárányokkal eladók. Cím: Nyírgyulaj, Szent-Ábrány tanya. __________________________832518 Eladó: akciós konyhakész pecsenyekacsa 3 kg-os 2300 Ft/db. 8 db rendelése esetén plusz 1 db ajándék. Élő pecsenyekacsa: 3,5 kg-os 1400 Ft/db. 10 db rendelése esetén pjusz 1 db ajándék a készlet erejéig. Érd: 0630/709- 4747 _________________832513 Fiatal kettős hasznosítású vörös tojótyúkok 1000 Ft/db áron eladó 10 db -tói ingyenes házhoz szállítás. Érd. 0630/633-4660. __________________________832464 Piros és vegyes naposcsibe 02.19- re megrendelhető. Nyháza, Kéz u. 38. Halindáné. 20/352-0466, 42/ 460-126. ______________832547 Piros, jó tollazatú, 2 kg-os tyúk február 5 és 10 között 550 Ft/db áron előjegyezhető. Érd.: 0670/ 342-3071, 0670/342-3079. 832549 Süldők, választási malacok, nagy súlyú koca, fekete póni eladó. 0630/9834-821. _________832005 Törzstenyészetből szőke mangalica malac, süldő, hízó, és szőke mangalica durok keverék malac és süldő eladó. Takarmányt beszámítok. Érd. 0670/420-1145. _______________________. 832407 Tyúkvásár! Barna, szép tollazatú tyúk 340 Ft/db. Nyíregyháza-Varga- bokor. 20/9370-200. ______831809 Vörös tojóhibridek és jércék 700- 1200 Ft/db ingyenes szállítással. Érd.: 0630/543-0565. _____831680 100-120 kg-os szőke mangalica Lövőpetriben eladó. Érd.: 0630/ 349-8891. _____________832419 15 db 25-40 kg-os malac, valamint hízó eladó. Érd.: 0630/709-8825. 832523 2 db 160-170 kg-os hízó eladó. Érd.: Nyírbátor. 0630/526-6304. 832532 9 db 180 kg:os Holstein Fríz bika borjú eladó. Érd.: 0620/490-3991. 832460 NÖVÉNY Gyümölcsfa oltványok vírusmentes faiskolából termelői áron eladó, megrendelhető. Lőrinczy István Nagykálló 30/406-7099 828482 Fémzárolt vetőburgonya (30 kg/ zsák, kékcimkés) Red-Scarlett, Desiree, Agria. 50 szemes mini- gumó 490 Ft/csomag-tól Desiree, Agria, Red-Scarlett, Cle- opátra, Kondor, Riviera tartósan alacsony áron. 20/559-3252. www.vetoburgonya.hu. Oláh Tamás. SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Konyhai mosogatók, fürdők,wc, padlőöss- zefolyók gép tisztítása. Tel: 20/ 415-80-98 83U07 ER-ZS0 Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műanyag nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsere. ALKATRÉSZ- BOLT: Nyíregyháza, Káliói út 26. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. Redőny-reluxa, szalagfüggóny, harmonikaajtó, küszöbök, szúnyoghálók, AKCIÓS ÁRON. Gurtnicsere. Műanyag és fa nyílászárók. Ten- kéné, 42/431-262, 30/9437-543. 830872 MUNKAHELYET KÍNÁL Tiszaújvárosi munkavégzésre keresünk minimum munkavédelmi technikus ■■ végzettséggel rendelkező munkatársat. Műszaki építési tapasztalat előny. Munkavégzés: 2016 márciustól decemberig. Érd.: 70/430-9623 munkaidőben. A Kálmánházi Baromfifeldolgozó Kft, a feldolgozó üzemébe férfi dolgozókat keres. Jelentkezését Kálmánháza környékéről várjuk. Érdeklődni: +36 42/244-122 831704 A Tranzit-Ker zRt Fehérgyarmat és vonzás körzetéből betanított fizikai munkára keres munkavállalókat. Érd.:06/30-6387840-es telefonon lehet. 831506 A Tranzit-Ker zRt. karbantartói munkakörbe keres csökkent munkaképességű munkavállalókat, kőművesek előnyben.Érd.:06/30- 6387840-es telefonon lehet. 831510 Felsőfokú végzettséggel épületgépész-mérnök dolgozót felveszünk. Tel.: 0630/9355-178. 832273 Gépjármű kereskedelemmel foglalkozó márkakereskedés felvételre keres autószerelő, autó-villamossági és karosszéria lakatos munkatársakat. Érd.: 30/518-4160 831839 Telefonon történő munkavégzésre keresünk munkatársakat 4, 6, vagy 8 órában. Akár diákok és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk, Szabolcs megyei irodáinkba! Tel: 06 70/775 8472 ___________832463 Rakodómunkás és bútor összeszerelő munkakörökbe keres munkatársakat nyíregyházi bútorgyártó üzem. Érd.: munkanapokon 8.00-16.00, Tel: 20/469-9766 HHáda A HÁDA felvételt hirdet székesfehérvári használtruha feldogozó üzemébe 5 FŐ RUHAVÁLOGATÓ munkakör betöltésére. Az utazás és a székesfehérvári szállás megoldott. Önéletrajzokat a sz.fehervar@hadakft.hu e-mail címen vagy postai úton a 4493 Tiszakanyár, Kölcsey u. 12. címre várunk. co ■ Co Sertéstenyésztéssel foglalkozó, tunyogmatolcsi telephelyű cég, felsőfokú agrárvégzettségű (állat- tenyésztési szakirány) fiatal munkatársat keres angol vagy olasz nyelvtudással.Az önéletrajzokat az alábbi e-mail címre várjuk:antalj@keletnet.hu 83i7ii A Vela Pékség felvételt hirdet mozgóboltos értékesítői munkakörbe. Szakképzett eladók jelentkezését várjuk a Pazonyi u. 33. szám alatti üzemünkben. Jelentkezés csak önéletrajzzal. Gyakorlattal rendelkező szakácsot, illetve konyhalányt felveszünk. Érdeklődi:+36 70 334 2359 832454 Sertéstenyésztéssel foglalkozó, tunyogmatolcsi telephelyű cég, felsőfokú agrárvégzettségű (állat- tenyésztési szakirány) fiatal munkatársat keres angol vagy olasz nyelvtudással.Az önéletrajzokat az alábbi e-mail címre várjuk:antalj@keletnet.hu 83i7ii OKTATÁST VÁLLAL Angol tanítást, fordítást vállal nyugdíjas tanárnő bármilyen időpontban. 0630/234-3519. 830134 TÁRSKERESÉS Jókedvű, ápolt, alkoholt és dohányt NEM kedvelő férfit keresek 55 éves korig. Kézzel írott, telefonszámos levélre válaszolok. Jelige: Pozitív gonsdolkodás a nyíregyházi kiadóba. _______________832397 Társközvetítés komoly kapcsolatot keresőknek, személyre szabott szolgáltatással, azonnali választással. 20/444-2249. 832524 KÖZLEMÉNY Andre boltunkban függönyök, pamut, vászon, foltvarráshoz anyagok érkeztek kilóra. Nyh. Univerzum. 831588 VEGYES Akác és alma tűzifa eladó. Szállítás megoldható. Mindenfajta erdőt, fasort veszek. 70/409-6919. __________________________832191 Akác, alma, nyár tűzifa eladó. Mindenfajta erdőt, fasort, gyümölcsöst vásárolnék. 0670/580-5454. __________________________832193 Akác, alma, nyár, tölgy fenyő tűzifa eladó 1000 Ft-tól, kiszállítás. Erdőt, fasort keresek. 70/674-0009. 832201 Akác, nyár tűzifa kuglizva 1000 Ft/q-től. Szállítás megoldható. 30/366-0300. 830554 TŰZIFA akció! Méteres bükk tűzifa .házhoz, szállítva, kamion vagy félkamion tételben. 19250 Ft/ köbméter. Te,1:06-30-9381969 830540