Kelet Magyarország, 2015. december (72. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-04 / 284. szám

2015. DECEMBER 4., PÉNTEK KBIT ' Jegyzet Tévedésből Mit szólna vajon a hitvesem, ha egy nap bejelenteném neki, hogy bocsi, tévedés­ből mondtam ki a boldogító igent? Márpedig ez megtör­ténhet velem is éppen úgy, mint ahogy az egyik ellenzéki párt tagjaival a minap a Parla­mentben. Arról kellett szavaz­niuk, hogy a politikusok hoz­zátartozói is indulhatnak-e közbeszerzési eljárásokon, ha nem élnek egy háztartásban. A Demokratikus Koalíció sza­vazási vezérszónoka azonban kettőt lapozott, sorvezetőként bekiáltotta az igen szót, holott az előzetes megbeszélésük alapján a nemet kellett volna. Eljött a végső visszaszámlálás ideje BEL6RÁD. Párizs, Ankara, Bej­rút, Mali és az orosz repülőgép felrobbantása a Sínai-félsziget felett azt bizonyítják, eljött a végső visszaszámlálás ideje, a világ legbrutálisabb terror­szervezeteinek hálózata egész pályás támadást indított a ci­vilizált világ ellen - mondta Szijjártó Péter miniszter. Ha a civilizált világ nem tud össze­fogni, nem fogja tudni legyőz­ni a generációs kihívást, ame­lyet az Iszlám Állam jelent, mti Az osztrák vöröskereszt veze­tője, Gerald Schöpfer szerint még csak most jön az igazi kihívás, hiszen az ország ve­zetése az idén mintegy 90 ezer, jövőre akár 120 ezer menekültkérelem beadására számít. A vöröskereszt veze­tőinek tájékoztatása szerint a kormány összesen 15 mil­lió eurót bocsátott a segély- szervezetek rendelkezésére, ebből a vöröskereszt már 9,8 millió eurót megkapott. Navracsics Tibor fotó:AFP A magyar biztos előre tiltakozott az eljárás ellen BUDAPEST. Navracsics Tibor EU-biztos előzetesen tiltako­zott az ellen, hogy az Európai Bizottság jegyzékbe vegye az európai állampolgári kezde­ményezést, amely felszólítja az unió javaslattevő-végre­hajtó intézményét Magyar- országgal szembeni eljárás megindítására az uniós alap­értékek megsértése miatt. A magyar biztos nem tudott ott lenni az erről döntő ülésen, ezért tiltakozott előre. mti Budapesten toborzott a párizsi merénylethez Lázár János fotó: MTI Most azzal védekeznek, hogy a kormánypárti kép­viselők nélkülük is megsza­vazták volna a „lex Tiborcz” törvényt. Engem azonban nem hagy nyugton a gondo­lat. Ha ez mindig így megy - márpedig ez mindig így megy, hogy valaki bekiáltja szavazáskor az igent vagy a nemet -, bármelyik párt­nál történhetnek hasonló malőrök, a vezérszónokok bármikor lapozhatnak kettőt, a többiek pedig vakon men­nek utána. Most „csak” arról volt szó, hogy a politikusok családtagjai zsíros üzletekhez juthatnak, azonban dönthet­nek egyszer ilyen figyelmet­lenül, felelőtlenül, „csupán tévedésből” az ország sorsát alapvetően meghatározó más kérdésekben is. Lehet végül egy megjegyzé­sem? Ezt a történetet én nem tévedésből írtam meg...! Az egyik fő szervező a Keletinél járt - erősí­tette meg Lázár János. BUDAPEST. A párizsi terrortá­madások egyik főszervezője „tudomásunk és feltételezé­sünk szerint” járt a budapesti Keleti pályaudvarnál és ott csapatot toborzott azokból, akik megtagadták a regiszt­rációt és velük távozott az or­szágból - közölte Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtó- tájékoztatóján. „Meg tudom erősíteni” „A terrorizmussal kapcsolat­ban hírek láttak napvilágot, amelyek arról szólnak, hogy a párizsi merénylet egyik főszervezője járt Budapesten, ezt meg tudom erősíteni” - je­lentette ki. A miniszter tájékoztatása szerint ez az információ a krí­zis idején nem állt a magyar titkosszolgálatok rendelke­zésére, később kaptak hírt a partnerszolgálatoktól. Lázár János aggályosnak és veszélyesnek ítélte, hogy mintegy 230 ezer ember ment át az országon ellenőrzés nélkül, a regisztráció meg­tagadásának legszimboliku- sabb pontja pedig a Keleti pályaudvar volt, ahol néhány száz, majd ezer, végül négy­ezer fiatal bevándorló tagadta meg, hogy a hatóságok azo­nosíthassák őket. A tárcave­zető megítélése szerint ez a magatartás nem független attól, hogy a párizsi merény­let főszervezőjével később el­hagyták az országot. A belga RTL televízió inter­netes oldalán szerdán azt írta, hogy Magyarországon talál­kozhatott Salah Abdeslam, a múlt havi párizsi terrortá­madások egyik szervezője és résztvevője két, Szíriából visszatérő férfival, akik ön­gyilkos merénylőként később felrobbantották magukat a merényletsorozatban. Lázár János azt is bejelen­tette, hogy Magyarország Szlovákiával közösen az Eu­rópai Bírósághoz fordult a kötelező bevándorlási kvóta ellen. Kiemelte, hogy az uni­ón belüli kötelező szétosztás változatlanul él és a követke­ző években több 10 ezer mig- ráns betelepítését jelentené Magyarországra. MTI „Kockázatosa kvóta”, kezdődik a kampány Budapest. Tájékoztatókam­pányt indít a kormány a kö­telező betelepítési kvóta kockázatairól - jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterel­nöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára egy csütörtöki, Budapesten tartott sajtótá­jékoztatón. Elmondta, hogy a kampány decemberben és januárban zajlik, „hagyomá­nyos eszközökkel”: országos és helyi lapokban, rádiókban és televíziókban. mti Röviden jobbik. A Jobbik az Alkotmány- bírósághoz fordulna a polgári törvénykönyv (Ptk.) földfor­galmi kérdéseket érintő ren­delkezéseinek elfogadása ese­tén. Magyar Zoltán jogalkotási nonszensznek minősítette a tervezett módosításokat. MSZP. Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az elvándorlás és a szegény­ség jellemzi ma a Kárpát-me­dencét. A Magyar Állandó Ér­tekezlet ülésével egy időben elmondta, a találkozó résztve­vői évek óta beszélnek ugyan­azokról a problémákról. FIDESZ. A Fidesz szerint Sziget­vári Viktor, az Együtt elnöke minden idők legkorruptabb kormányzását szolgálta. A párt így reagált arra, hogy a politikus felszólította a Fi­deszt, vonja vissza a közbe­szerzési törvény módosítását. együtt. Az Együtt - a Korszak- váltók Pártja felszólította a Fideszt, hogy hagyjon fel „menekültellenes gyűlölet­politikájával”, amelyet sze­rintük „korrupt és hozzá nem értő kormányzásának” leple­zésére használ. laszlo.magyar@kelet.hu Mire kell rakéta a fegyverboltnak? Budapest. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági és honvédel­mi bizottságaiban is tájékozta­tást várnak a Magyar Honvéd­ség nagy tételű fegyvereladási ügyében - közölte Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke. Tordai Ben­ce, a Párbeszéd Magyarorszá­gért szóvivője kedden a hon­védelmi tárca szerződéseire hivatkozva azt mondta, egy vadászbolt 2013-ban és 2014- ben összesen 7,5 millió forintért 1357 repülőgépről indítható éles rakétát, 83 darab repülőgépre szerelhető gépágyút, 52 lég­védelmi rakétát vásárolt fel. A cég 501 helikopterről indítható páncéltörő, 57 légvédelmi, 214 levegő-levegő rakétát is vett - tette hozzá. mti Orbán Viktor: ha akarjuk, megállítható a migránsáradat Magyarország is kere­settel támadja a kvótás döntést. BUDAPEST. Magyarország ma beadja a migránsok kötelező kvóták szerinti szétosztásá­ról szóló EU-s döntést meg­támadó keresetét az Európai Bíróságra - jelentette be Or­bán Viktor miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XIV. plenáris ülésén csütörtökön. „Nem elég tiltakozni” Nem elég tiltakozni, cseleked­ni is kell - mondta a kormány­fő, emlékeztetve arra, hogy Szlovákia szerdán tette meg ugyanezt, és fordult az Euró­pai Bírósághoz. Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta: a visegrádi együttműködés (V4) tagállamai - Magyar- ország mellett Csehország, Lengyelország és Szlovákia - bebizonyították, hogy „ha akarjuk, meg lehet állítani a migránsáradatot”. Utalt a V4- es határvédelmi együttmű­ködésre, megjegyezve, hogy hamarosan Macedóniában is megjelennek majd magyar határvédelmi erők. Sokan azonban, akik „más észjárást követnek”, nem örülnek ennek a sikernek - tette hozzá. Példaként azt mondta, hogy az elmúlt na­pokban Magyarországgal szemben indított jogi eljá­rásokat is bosszúnak tekin­ti, mert a magyar kormány szembe mert fordulni Brüsz- szel bevándorláspárti politi­kájával. Az aggodalom hangja Aggodalmát fejezte ki Or­bán Viktor miniszterelnök az erdélyi magyar politikusok ellen indított romániai ha­tósági vizsgálatok miatt. A kormányfő a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) csütörtö­ki budapesti ülésén emellett arról is beszélt: külhoni fiatal magyar vállalkozókat segítő programok indulhatnak, mti <§> Búcsú a határ lengyel védőitől Balogh János, a Készenléti Rendőrség parancsnoka (balra, háttal) kezet fog egy lengyel határőrrel a magyar-szerb ha­tárt csak nem egy hónapig őrző lengyel kontingens búcsúz­tatásán a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolában decem­ber 3-án. FOTÓ: MTI, KELEMEN ZOLTÁN GERGELY <§> Végeztek a két fegyveressel Az amerikai rendőrség bejelentette, üldözés után tűzharcban végzett a szerdai San Bernardinó-i fegyveres támadás mindkét gyanúsí­tottjával, egy férfival és egy nővel. A hatóságok azono­sították őket, és közölték: feltehetően házasok vagy jegyesek voltak. A gépfegy­veres, terepruhát visető támadók egy fogyatékos embereket gondozó szociális intézmény konferenciater­mén ütöttek rajta, legkeve­sebb 14 embert megöltek, további 17-et pedig meg­sebesítettek. FOTÓ:AFP Az IÁ ellen harcolni kellene szárazföldön is LONDON. Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet el­lenőrzése alatt álló egyik olaj­kitermelő létesítményre mér­ték első szíriai légicsapásukat a brit királyi légierő (RAF) harci repülőgépei - közölte csütörtökön a brit védelmi mi­niszter. Michael Falion a BBC televíziónak elmondta: négy Tornado GR4 típusú harci re­pülőgép támadta a kelet-szí- riai Omar olajmezőt. Falion sikeresnek minősítette a be­vetést. Michael Fallon szerint az RAF harci gépei által célba vett szíriai olajmezők „hatal­mas bevételekhez” juttatják az Iszlám Államot. Kijelentette: a brit gépek közvetlenül az olaj- kutakra mértek csapásokat Pa- veway típusú lézervezérlésű bombákkal, majd visszatértek ciprusi támaszpontjaikra. Szíriai vagy arab szárazföl­di csapatokra van szükség az Iszlám Állam elleni harcban, mert a terrorszervezetet a le­vegőből nem lehet legyőzni - ezt már John Kerry amerikai külügyminiszter hangsúlyoz­ta, ugyancsak csütörtökön, mti Devizaárfolyam (2015.12.03.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 310,13-1,87 USA dollár 293,66-0,21 Svájci frank 286,89 +0,55 Angol font 438,52-3,43 Román lej 69,57-0,38 Ukrán hrivnya 12,74 +0,23 Horvát kuna 40,62-0,23 Lengyel zloty 72,66-0,25 Q http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Oldalképek
Tartalom