Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-08 / 260. szám

775228 2014. NOVEMBER 8- SZOMBAT 9 SDOft Egykor a németek rettegtek az olaszok­tól, ma ez már fordítva van. Oliver Kahn, a Bayern München korábbi kiválósága keményen odaszúrt az olasz foci kedvelőinek a Roma legutóbbi két BL-vereségét követően. 2. A délelőtti után a második szabadedzésen is Nico Rös­berg volt a leggyorsabb pénte­ken a Brazil Nagydíj helyszí­nén. A német mögött ismét csapattársa, Lewis Hamilton zárt másodikként. Az eső he­lyetti napsütésben a száraz pályára való’gumik okoztak fejtörést, a keményebbeken viszont nagyon csúszkáltak az autók. A verseny vasárnap magyar idő szerint 17 órakor rajtol. Nagyhalászi zárómotorozás SAUKMOTOR. Vasárnap dél­előtt fél tizenegytől szór­ják idén utoljára a salakot a vaspapucsosok, mégpedig a Nagyhalász Speedway Ring oválján. Az edzőmotorozás előtt szakági ülést is tartanak, amelyen jelen lesz többek között Jacsó Tibor szakág­vezető, és természetesen Al- bók József pályatulajdonos, a nagyhalászi klub vezetője is. A tanácskozáson szó lesz a 2014-es év beszámolójáról, illetve a jövő évi tervekről, a hazai versenynaptárról. Labdarúgás NB L, 14. forduló DVTK-Nyíregyháza Spartacus Diósgyőr, vasárnap 18.30 óra, v.: Kassai (Ring, Kispál) Elszántan készítek a derbire Zorán Kosztics (balra) és Mohamadou Abdouraman bizonyítani szeretne egykori klubja ellen fotó: mán László Vasárnap Diósgyőrben játszik a Szpari, aznap még lehet jegyet venni a klubirodán. labdarúgás. Jó hangulatban gyakoroltak a Szpari focistái csütörtökön délután az örö­kösföldi pályán. Érthétően, hiszen az elmúlt szombaton végre ismét nyert a csapat, mégpedig a Haladás ellen. A gyakorlás első részét Balogh László pályaedző vezényelte, Mátyus János vezetőedző a kerítés mellől nézte a trénin­get, majd átvette az irányí­tást. Felszabadultabban edzettek Vasárnap nagy erőpróba vár a Szparira, hiszen Diósgyőrben lép majd pályára. A borsodiak a legutóbbi három bajnokin ikszeltek. Előbb Pápán (O-O), majd otthon a Dunaújváros ellen (3-3), legutóbb pedig Győrben (1-1) zártak egy pont­tal. Győrben pályára lépett Julian Jenner, a diósgyőriek nemrégiben a Fradiban is megfordult új igazolása, aki kezdőként bő félórát kapott Tomiszlav Szivicstől.- A héten igen felszaba­dultan gyakoroltak a srácok, ami érthető, hiszen szomba­ton legyőztük a Haladást. Ez persze már a múlt, ezt le is zártuk és készülünk követke­ző fellépésre. Tudom, hogy a Diósgyőr elleni találkozók nagy hagyománnyal bírnak, és igazi presztízsmérkőzések, így aztán fel kell nőnünk a fel­adathoz, és a pályán kell majd bizonyítanunk - vélekedett a csütörtöki tréninget követő­en Mátyus János. Mivel a derbi vasárnap este lesz Diósgyőrben, ezért szom­baton a találkozó idejében villanyfényben gyakorol még itthon a Spartacus. Sajnos, Bajzát Péterre még nem szá­míthat a szakvezetés, viszont a két ex-diósgyőri, Zorán Kosztics és Mohamadou Ab­douraman fokozott elszánt­sággal készül, és szeretne bi­zonyítani egykori klubja ellen. Sok nyíregyházi szurkoló tervezi, hogy a helyszínen szurkol majd a rangadón. Számukra fontos infor­máció: vasárnap az autóval érkezőket közösen kísérik a stadionba. A rendőrség a ven­dégszurkolókat a 37. számú főút arnóti körforgalma előtt kijelölt parkolóban gyülekez- teti, ahonnan a drukkerek szervezett formában, rendőri felvezetés és kíséret mellett utazhatnak tovább a stadion­hoz. Azok, akik a 3- számú főúton, esetleg az autópályán érkeznek, a Miskolcra beve­zető szakaszoktól szintén el­lenőrzött formában juthatnak el a mérkőzés helyszínére. A helyszínen már nem lesz jegy Ugyancsak fontos tudnivaló, hogy a vendégjegyek (1400 forint) vásárlásához klubkár­tya nem szükséges, a szemé­lyes adatokat - név, születési hely és idő - viszont meg kell adni. A Spartacus klubirodája vasárnap 12 és 15 óra között is nyitva lesz, így még az in­dulás előtt is lehetőség van arra, hogy a vendégszektorba szóló belépőket megvegyék a drukkerek. A mérkőzés hely­színén már nem lesz jegyérté­kesítés! KM-ML Élőben a szon-ön A vasárnap 18.30-kor kezdődő mérkőzésről internetes portálunkon,awwwjzooJiy oldalon online közvetítésben számolunk be. A kézilabdázók is rangadóznak Borsodban Ózdon lép fel a Nyír- Flop Holding Nyíregy­háza. KÉZILABDA. Az elmúlt hétvé­gi pihenő után folytatódik a pontvadászat a második vo­nalbeli férfi kézilabda-bajnok­ságban. A tabella negyedik helyére lépő Nyír-Flop Hol­ding Nyíregyháza szombaton este az Ózdon lép fel, a szintén nyolc pontos, de hatodik he­lyen álló borsodiak vendége­ként. A két csapat legutóbbi ózdi bajnokiját a házigazdák nyer­ték, a tavaszi visszavágón a mieink győztek. A nyírségiek győzni mennek, amennyiben a legutóbbi találkozókon mu­tatott fegyelmezett és harcos játékkal rukkolnak ki, akkor van is esélyük. km-ml Hamarosan látogatható az AGÓRA Az agora az ókori görög városok központi tere volt, megszentelt terület. Athénban a szín­házaknak, iskoláknak és az oszlopcsarnokok üzleteinek köszönhetően a város társadalmi és kereskedelmi központjaként is szolgált az agora, amelynek egy következő korban a fó­rum lett a római megfelelője. E sajátos kronológia mentén hatalmasat ugorva az időben most az következhetne, hogy napjainkban pedig a szabolcsi megye- székhelyen nyílik valami hasonló. No, azért ne vessük el a sulykot. A nyíregy­házi AGÓRA kapcsán maradjunk mi csak a nyírségi anyaföldön. Hiszen nemsokára láto­gatható lesz Nyíregyháza új kulturális központ­ja, azAGÓFIA, számos új szolgáltatással. Labdarúgás Az NB I további mérkőzései Péntek. Honvéd-FTC ________________ ____ _______________________2-3 (1-0) Szombat: Kecskemét-Videoton (14.30), Paks-Pápa (16), Újpest-Puskás Akadémia (16), __________Pécs—Győr (18), DVSC-Dunaújváros20. _____________________________________ Vasárnap: Haladás-MTK (16.30) Vén Eszter (jobbról), miként az NRK, csak erőteljes játékkal keserítheti meg a gödöllői csapat életét fotó: pusztai Sándor Extra teljesítmény kell a még veretlen ellen röplabda. Kijut a „jóból” a Fatum-Nyírsuli-NRK élvo­nalbeli női röplabdacsapatá­nak, amely a Békéscsabával, majd a Vasassal vívott partit követően a Gödöllővel csap össze vasárnap (17 óra) a buj- tosi csarnokban. A három leg­jobbnak tartott magyar gárda „jött, illetve jön szembe”, és eddig ebben a szakaszban nem termett babér az egyéb­ként jól muzsikáló szabol­csiaknak. Ráadásul a soros meccs ígérkezik a legrázó­sabbnak, elvégre - az ex-nyír- egyházi Szakmáry Grétával érkező - Pest megyei egylet veretlen, csupán a kevesebb meccsszám miatt szorul a lis­tavezető Csaba mögé.- Minden sorozatnak vége szakad egyszer - rukkolt elő az örök érvényű igazsággal Kőhalmi Richárd, a negyedik helyen tanyázó NRK trénere. - Kapunk egy olyan lehető­séget, ami kiváló alkalom a bizonyításra. Ugyanakkor nyilvánvaló, ahhoz, hogy megszakítsuk a Gödöllő kivá­ló menetelését, extra teljesít­mény szükséges a lányoktól.- Számomra nem kétséges, a csapat képes hazai pályán fel­venni a harcot bárkivel, még azzal az ellenféllel is, amely továbbjutott a nemzetközi ku­pában, kimondottan jól szere­pel a bajnokságban, így aligha szenved önbizalomhiányban.- Abban biztos vagyok, a vendégek komolyan fogják venni a mérkőzést, a feladat éppen az: mi is úgy tegyük oda magunkat, hogy éreztessük, minden idegszálunkkal a győ­zelemre törünk. KM-KT

Next

/
Oldalképek
Tartalom