Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-08 / 260. szám

2014. NOVEMBER 8., SZOMBAT KEtir Általános rövidzárlat után jön a bajnokesélyes Szikrázó csatára van kilátás Erdei Zoltán (16) állapota javult, így a bátori gólzsák bevethető a Hon- véd-MFA ellen fotó: pusztai Sándor kosárlabda. Egy hete ilyen­kor még három volt a veretlen csapatok száma az amatőr női NB-ben, mostanra azonban közülük csak egy maradt. A Nyíregyházi KS váratlan vereséget szenvedett Szege­den (73-80), míg a BEAC ki­ütötte az addig szintén száz- százalékos Diósgyőr U23-at (113-42). Na mármost, szom­baton éppen a budapesti egyetemisták lesznek a nyír­egyházi kosársulisok vendé­gei, a mérkőzés 18.30-kor kezdődik a Szent Imre gimná­zium tornacsarnokában.- Ami rossz történhetett velünk Szegeden, az meg is történt - mesélt még a múlt heti botlásról Farkasinsz- ki Gyuláné, az NYKS edző­je. - Mindenszentek miatt nagy forgalomban, órákon át teke. A Fradi, az Fradi. Min­den műfajban, így a tekében is. Ugyan a többi sportág­hoz hasonlóan már itt sem a zöld-fehérek a legjobbak, de mint annyi területen, itt is a legeredményesebb honi klub­ról van szó. így aztán ünnepi mérkőzés előtt állnak a Nyíregyházi TK játékosai is, akik vasárnap déltől a Ferencvárost fogad­ják. Az is elképzelhetetlen volt korábban, hogy a nyír­egyháziak előkelőbb helyen álljanak mint a Fradi, márpe­dig az NYTK négy pontjával a hetedik helyen várja a két pontot gyűjtött, kilencedik fővárosiak elleni mérkőzést. utaztunk, sérültjeink voltak, meccs közben aztán Földesi Vanessa is kidőlt a sorból, és semmi nem sikerült, amiből készültünk. Általános volt a csapaton belüli rövidzárlat, van ilyen meccs is. Mindenesetre a tréner azért talált kapaszkodót, így biza­kodó.- Egy biztos, szombaton sem mi vagyunk az esélye­sek, hiszen a BEAC a tavalyi csapatát korábbi A csoportos játékosokkal erősítette meg, egyértelmű célja a visszaju­tás, eddig ennek megfelelően szerepel. Ugyanakkor termé­szetesen győzni szeretnénk, rajtunk nem fog múlni, hogy sikerüljön. A hét második fe­lében már teljes létszámban gyakoroltunk, ezt tekinthet­jük jó előjelnek. km-bt Hogy kötelező lenne-e a győzelem? Ilyet nem lehet ál­lítani (mégiscsak a Ferencvá­ros érkezik), hiszen az ellenfél jobb erőkből áll annál, ahogy azt a tabella mutatja, de tény, a tavaly még nemzetközi ku­paszereplést érő negyedik­ként zárt vendégcsapat azóta némileg meggyengült. A ha­zaiak teljes vértezetben vár­ják az összecsapást, és eltö­kélt céljuk, hogy még inkább eltávolodnak neves riválisuk­tól, ami ugye csak győzelem­mel érhető el. Ehhez azonban garantáltan jobb csapatfa-eredményre lesz szükség, mint legutóbb az újonc Pét ellen. km-bt A Nyírbátori FC a Hon- véd-M FA ellen állna talpra, a Kisvárdára Kazincbarcikán vár komoly feladat. labdarúgás, Nagyot fordult a világ NB III-as csapataink­kal, ehhez elég volt egy-két kisebb-nagyobb botlás, vala­mint néhány sérülés és eltil­tás. Nem minden úgy alakul... A két meccsből álló idegenbe­li portyáját letudó Nyírbátori FC a honvédos akadémistá- kat fogadja szombaton 13.30- tól, ezzel egy időben pedig Kazincbarcikán vár roppant kiélezettnek ígérkező fellépés a Kisvárda Master Goodra.- Nem egyszerű a helyze­tünk, mert nem minden úgy alakul, ahogy szeretnénk - adott nyírbátori helyzetje­lentést Kovács János veze­tőedző. - Egyik hiányzónk visszatér, más játékos viszont kidől a sorból: Erdei Zoltán állapota javult, Pálvölgyi Ba­lázsra is számíthatunk, de Fabu Márton megbetegedett, és Szilágyi Krisztián sem áll a rendelkezésünkre. Pozitívan szeretnénk kijönni a mér­kőzésből, ehhez elsősorban mentálisan kell előrelépnünk, NB m Keleti csoport: 13.forduló (kezdés: 13.30) Szombat Nyírbátori FC-Bp. Honvéd-MFA ___________V.: Csonka B. (Csatári. Pogonyi) kazincbarcikai SC-KIsvárda Master Good V.: Berényi T. (Baghy, Fodor R.) Felsőtárkány-Gyöngyös, Hajdúböször- mény-Salgótarján, Hatvan-Tiszaújváros, JAszberény-DVSC-DEAC _________________ Vasárnap Veresegyház-Cigánd ____________________ Szabadnapos: Putnok mert ugyanaz nem fordulhat elő, ami Debrecenben, hogy sorra követjük el a hibákat. Hazai körülmények között elvárható a győzelem, azon leszünk, hogy ez teljesüljön. Nos, 2007 óta pikantériája van annak, ha Gálhidi György és Révész Attila csapatai ta­lálkoznak egymással. Akkor egymást váltotta a két szak­ember a Nyiregyháza Sparta­cus kispadján, mégpedig úgy, hogy Gálhidi NB Il-es bajno­ki címet nyert, és feljutott a Szparival. Összejön a nagy találkozás Az első viszontlátásra tavaly nyáron került sor, akkor az NB II-be jutásért kiírt osztályo- zón Révész Attila Kisvárdája a hazai döntetlen (1-1) és az ide­genbeli győzelem (3-0) után 4-l-es összesítéssel múlta fe­lül Gálhidi György Szegedjét. Utóbbi kazincbarcikai szerep- vállalásával szombaton ismét összejön a nagy találkozás: az elsőségre hajtó két csapat közül csak az egyiknek sike­rülhet kihasználni, hogy az éllovas Putnok szabadnapos; ha döntetlen születne, annak viszont a listavezető örülne leginkább.- Az elmúlt mérkőzés nagy veszteségeket hozott, a kiállí­tás miatt egy meccsre eltiltott Vasas Gergő és az öt bajnoki­ról elmeszelt Volodimir Kor- nutjak pótlását nem könnyű megoldani, főleg úgy, hogy Erős Gábor arcüreggyulladá­sából eredően végig lázasan feküdt otthon - beszélt a gon­dokról Révész Attila, a Kis­várda Master Good szakmai & sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja igazgatója. Minden összeesküdött ellenük- Most úgy tűnik, minden összeesküdött ellenünk, így ezúttal kell megmutatniuk azoknak a játékosoknak, akik eddig kevesebbet szerepel­tek, hogy miért is van helyük a keretünkben. Ugyanakkor a Kazincbarcika az edzőváltás óta magára talált, kiegyene­sedett, sorra szállítja a győ­zelmeket, most már egyér­telműen megfelel annak az elvárásnak, miszerint a baj­noki cím a célja. Nagyon ke­mény, szikrázó összecsapásra számítok, ahol mindenkép­pen a győzelem a célunk. KM-BT Mert ugyanaz nem fordulhat elő, ami Debrecen­ben. KOVÁCS JÁNOS Ünnepi mérkőzés a Ferencvárossal szemben Virovecz lemondott, új edző az unió kispadján Fesztiválfoci labdarúgás. Vasárnap 10 óra­kor kezdődik az örökösföldi sportpályán a Bozsik Feszti­vál, ahol a Nyírsuli U7, U8 és U9 együttesei szerepelnek. A nyíregyházi városi stadionban szintén 10 órakor rajtol a ren­dezvény: az MMS Liga 3. for­dulójában a Nyírsuli a DVTK, az Olasz Focisuli és a Hajdúbö­szörmény korosztályos csapa­taival együtt lép színre. km LABDARÚGÁS. Tény és való; nem szerepel túl fényesen a Szatmár Unió FC megyei első osztályú futballcsapata. A Fe­hérgyarmaton székelő együt­tes a hétközi, Szakolyban elszenvedett vereség után a táblázat tizennegyedik helyé­re zuhant, ami után Virovecz Pál edző felajánlotta lemon­dását. A vezetőség ezt elfo­gadta, egyben arról döntött, hogy az őszi idény hátralévő mérkőzésein, plusz a tavasz­ról előrehozott bajnokin Siti Ferenc irányítja a bennmara­dásért harcoló szatmári gár­dát. KM-KT Hétvégi sportműsor Szombat Asztalitenisz.NB III: Fehérgyarmati VSE-Teva-Debrecen SE II, 11. _____________ Kézilabda. NB II,férfi: Fehérgyarmati VSE-Mátészalkai MTK, 18 (junior: 16). Tiszavasvári SE-Berettyó MSE, 18 (16). Szl-Zo Sport megyei bajnokság, férfi: Csenger—Ópályi, 17. Szl-Zo Sport megyei bajnokság, női: Fehérgyarmat-Nyírbá­tor,14. _________________ Kosárlabda. Amatőr női NB: Nyíregyházi KS-ELTE-BEAC-Újbuda, Szent Imre Gim­názium, 18.30. Labdarúgás.NB II, nőlTNyirség NSC-Bp. Honvéd. Tiszavasvári út, 13, NB l-es ifjúsági bajnokság: Bozsik Akadémia­Puskás Akadémia, örökösföldi sporttelep, U18,12, U16,14. Másodosztályú serdü­lőbajnokság: Mátészalkai MTK-Cigánd, U14,10,1115,12. Vasárnap Asztalitenisz.NB III: Vásárosnaményl SZSE-DSE Karcag, 11. Hotel Fenyves megyei csapatbajnokság (kezdés: 10): Mátészalkai MTK-Nyírpazony SE, Apagy SE IV-Záhonyi VSC, Ajak SE-Trió-Maxi- Nyfregyháza, ATC Nagykálló-Fehérgyar- mati VSEII, Kék SE-Nyírbátori ASE Ili, Vitka SE—Nyírtét KSE. Kézilabda. NB ll.férfiTKÍsvárdai KC SE-Hajdúböszörményi TE, 18 (junior: 16). NB II, női: Kölcsey DSE-Lóci DSE, bujtosi csarnok, 12 (junior: 14). Szl-Zo Sport me­gyei csapatbajnokság, férfi: Kisvárdal KC SE ll-Sponge Szivacs KC, 11. Kisvárdai KC SE ll-Demetser, 14. Gyermekbainok- ság, fiú U14, tiszavasvári sportcsarnok, 9. Kisiskolás bajnokság, U10 fiú, kisvárdai Vári-iskola, 9. ___________________________ Röplabda. NB I, női: Fatum-Nyírsuli- NRK-Gödöliői RC, bujtosi csarnok, 17. Szuperliga, férfi: Nyíregyházi TK- Ferencváros, városi stadion, 12Jjfi: 11). Labdarúgás. NB II, női: Pap SE-Kóka KSK, 12. Másodosztályú ifjúsági bajnok­ság: Várda SE-Putnok, U17,11, U21,13. A tiszavasvári csarnok varázserejében bízva A szatmári házi rang­adó kérdése: melyik csapat reménykedhet a felzárkózásban? KÉZILABDA. Sanyarú idők jár­nak a Mátészalkai MTK NB Il-es férfi kézilabdacsapatára, amely évek óta keserves küz­delmet vív a bennmaradásért; jelenleg is utolsó a tabellán. Alig néhány hónapja Fe­hérgyarmaton fel sem merült hasonló gondolat, a száraz tény viszont az: momentán csupán két riválist előz meg a Csapos-gárda. Nos, az Észak-keleti csoport hetedik fordulójában éppen egymás útját keresztezi a két szatmári egylet - így a szombaton ese­dékes (kezdés: 18 óra) gyar­mati partinak immár az a tét­je: melyik fél reménykedhet a felzárkózásban, avagy ragad tartósan az alsóházban. Nincs ok az izgalomra A listavezető Nyírbátornak értelemszerűen nincs ilyen problémája. Sőt, az eddig hi­bátlan menetelést bemutató Váczi-legénységnek elméleti­leg - a nyeretlen, két pontját döntetlenekkel összekaparó - Bocs otthonában sincs kü­lönösebb oka az izgalomra. Bezzeg a Tiszavasvárinak! A szabolcsiak amilyen gyengén muzsikálnak ide­genben, olyannyira acélos produkcióra képesek hazai közegben, márpedig szomba­ton (18 óra) saját közönségük előtt szerepelnek. Szükség is lesz a varázserővel bíró vas­vári csarnok kiváltotta hatás­ra, mert a harmadik helyen tanyazo Berettyóújfalut fo­gadják. Nem a véletlen műve Az egyetlen vasárnap szín­re lépő megyei együttes, a lassan, de biztosan formába lendülő Kisvárda a Hajdúbö­szörményt látja vendégül (18 óra) - naná, hogy a győzelem reményében. Női fronton a Kisvárda tudja le gyorsabban a hét­végére rendelt penzumot. A szombatra kiírt alsózsolcai találkozó országos kettesnek ígérkezik, a második helyen nyomuló Dévényi-társu­lat ugyanis - legalábbis az őszi eredmények ezt sejte­tik - sokkal jobb a táblázaton mindössze egy vetélytársat lehagyó borsodi ellenfelénél. A Kölcsey DSE-Nyíregyhá- za vasárnap (12 óra) a bujtosi csarnokban bizonyíthatja: ké­pes hasonló előadásra, mint a legutóbbi körben, amikor príma teljesítmény nyújtva szorongatta meg a bajnokesé­lyes Füzesabonyt - méghozzá látogatóként. km-kt Ennyire nagy baj talán még nincs Mátészalkán - de még lehet, ha a csapat nem javít szereplésén FOTÓ: BALOGH TAMÁS Labdarúgás * Szl-Zo Sport megyei I. osztály, 13. forduló (kezdés: 13, ifi: 11) Szombat Tlszavasvári-Nylrgyulaj _________V.: Szabó B. (Kerékgyártó, Gere) Nagykálló-TUzsér Napkor, v.: Sípos A. (Csáki L, Nagy Gy.) Baktalórántháza-Kemecse V.: Homonai (Hegedűs Cs„ Henzselyj Vasárnap Mándok-TIszakanyár ___________V,: Sinka Z. (Papp F„ Takács Z.) Szakoly-Dombrád ___________________V.: NagyT. (Nagyi., Pósa) Ibrány-Nagyhalász ______________V.: Tömöri (Kiss L, Papp I.) Szatmár Unió FC-Nyfrmada ____________________Fehérgyarmat, v.: Veres J. (Király A., Szabó Á.) Balkány-TÍszalök V.: Vitkai (Rajzinger l„ Hadházi) Megyei II. osztály, 13. forduló (kezdés: 13, Ifi: 11) Rakamaz Takarék-csoport Vasárnap Napkor-GFSE-Oros V.: Puskás Z. (Takács l„ Vasas Gy.) Vasmegyer-Encsencs ____________V.: Znamecz (Tóth M„ Rácz T.) Apagy-Rakamaz V.: Gergely S.(Benkő R„ Jurklnya) Kótaj-Levelek V.: Ésik L. (Ésik l.,Czene) Gávavencsellő-Nyírvasvári V.: Sándor Cs. (Nagy Cs„ Piskóczi L.) Ófehértó-Sényő V: Nagy F. (Máté I, Szilágyi Zs.) Terem-Újfehértó V.: Szabó I. (Oláh G., Gáspár T.) Nyíribrony-Nyírpazony V.: Lizák R. (Bíró Cs., Szikora) Nyíre rdő-csoport Szombat Vásárosnamény-Gyulaháza V.: Kiss L. (Frindik J„ Molnár S.) Vasárnap Fényeslltke-Úldombrád ________V,: Major (Siroki, Harsányi) Nyírkárász-Nagydobos V.: Kósa Gy. (Vasas J„ Sási) Ajak-Záhony _ __ V.: Résén G. (Csikós, Mátik) Demecser-Tiszamentl SE V.: Fürjes (Pokaraczki, Szabó M.) Vaja-Pap V.: Pethő P. (Gergely L, Kozma M.) Kék-Mátészalka V.:Tassy(NagyB.,VidáÖ.) Pátroha-őr V.: Kaibás (Balogh L, Luzsinszki) Kelet-Magyarország-csoport Szombat Nyfrmeggyes-Tyukod ____________V.: Módis T. (Balázs A„ Kiss P.) Beregdaróc-Nyfrcsaholy V.: Ésik I. (Debreceni S., Simon T.) Vámosoroszi-TIszakóród V,: Vasas J. (Demeter E„ Frindik Gy.) KMcse-Csenger ________________V.: Szőnyi (Bendik J„ Czerula G.) Szatmárcseke-Túrricse V,:Lucsik (Rajzinger I., Vasas GJ Vasárnap Taipa-Mllota_________________V,: Magyar P. (Kocsis Zs„ Simon T.) Tunyogmatolcs-Tisztaberek V,:Valu( Kovács I Z„ Lőrincz J.) Nagyecsed-Mérk-Vállaj V.: Kosztyú (Évái., Kósa A.) Arany Fácán megyei III. osztály, 13. forduló (kezdés: 13) Nyírség-csoport Vasárnap:Nyírbátori FC II—Nylrgelse, Piricse-Penészlek, Bogát Z000 TC-Máriapócs (Nyírbogáton), Nyírlugos—Nyírbéltek, Bököny- Kisléta, Kállósemjén-Nyírmihálydi, Geszteréd-Biri. Rétköz-csoport Vasárnap: Jánd-Barabás, Vitka-Gelénes, Anarcs-TIszabezdéd, Berencs FC-Jéke, Mezőladány-Zsurk, Tiszaszentmárton-Gégény, Lövőpetrl-Nyfrtass _________________________________________ Szabolcs-csoport Vasárnap: Frlmex FC-Bashalom (Tiszanagyfaluban), Tiszalök VSE II—Nyírbogdány, Tiszatelek—Fiatal Gyémántok, Tiszaeszlár—Nyírte­lek, Buj-Tiszabercel, Nylrtura-lbrány SE ll-Kristály Patika (Sényőn), Tiszadob-Gávavencsellői SE II, Káimánháza-Tiszavasvárl SE II Számos-csoport Szombat: Penyige-Pátyod, Kisar-Szamossátyi, Jánkmajtis-Sza­mosbecs, Hermánszeg-Túrlstvándi _____________________________ Vasárnap:Csegöld-Nábrád, Kispalád—Csengerújfalu, Ura-Cégény­dányád _____________________________________________________ Szatmár-csoport Vasárnap: Pusztadobos-Nyírjákó, Nyírkércs—Kántorjánosi, Ramocsaháza-Székely. Nyírgyulaj KSE II—Fábiánháza, Nyírcsászári— Petneháza, Hodász-Nyírtét, Kocsord-Rohod

Next

/
Oldalképek
Tartalom