Kelet Magyarország, 2014. szeptember (71. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-16 / 216. szám
RÉCÉT 2014. SZEPTEMBER 16., KEDD .{ , -\y Kardos doktorék várdai heti hetese Kardos Norbert kötéssel és a Salgótarján elleni ütközés rossz emlékével is vállalja a fejpárbajokat fotó: pusztai Sándor A Kisvárda gyógyszerész végzettségű belső védője a nyáron kevés híján Izlandon kötött ki. LABDARÚGÁS. Az első három meccséből kettőt egygólos különbséggel nyert meg a Kisvárda Master Good az NB Ill-ban, de még mielőtt fanyalogni kezdett volna bárki is, az utóbbi két játéknapon beindult a henger a visszajutásra vágyó csapattal: előbb a Jászberényt verték hazai pályán 7-l-re, majd szombaton Tiszaújvárosban diadalmaskodtak 7-0-ra. Innentől kezdve ez lesz a módi? Feltüzelt állapotban- A győzelmeket el lehet várni a csapattól, azt viszont nem tudjuk megígérni, hogy mindig ilyen fölényesen nyerünk- válaszolta a várdaiak egyik nyári szerzeménye, Kardos Norbert, aki fejes góllal vette ki a részét a tiszaújvárosi győzelemből. - Volt egy kis bizonytalanság a meccs körül, mert a centerpályán nem lehetett játszani, a hazaiak pedig a szabvány műfüves pálya helyett ragaszkodtak a kisméretű füves játéktérhez. Már úgy tűnt, nem lesz meccs, amikor belementünk az alkuba, és eléggé feltüzelt állapotban jöttünk ki az öltözőből. Feldobott bennünket az is, hogy a szurkolóink nem hagytak magunkra, jóvoltukból siralomház helyett igazi meccshangulatban futballozhattunk. Az elején Erős Gabi nagyszerű szabadrúgásait követően két fejes góllal törtük fel az ellenfél ellenállását, utána pedig már könnyebb dolgunk volt, hiszen a Tisza- újváros kénytelen volt kinyílni, és ezt kihasználva szép akciók végén rúgtuk a góljainkat. A következő két fordulóban várhatóan jóval nehezebb dolgunk lesz, hiszen a hozzánk hasonlóan öt győzelemmel rajtoló csapatokkal játszunk, előbb a Putnokot fogadjuk, majd Cigándra látogatunk. Azóta pedig az is kiderült, hogy közte a Nyíregyháza Spartacusszal játszanak a Magyar Kupában megyei rangadót... Kardos Norbert még a Salgótarján elleni hazai mérkőzés második percében szenvedett fejsérülést, utána egy találkozót kihagyott, majd a múlt heti kupa- és bajnoki mérkőzést csinos kis turbánnal játszotta végig. Netán éppúgy védjegye lesz a kötés, mint Petr Cechnek, a Chelsea kapusának a fej védő? - Sokáig éreztem még fájdalmat a balszerencsés, kórházi ellátással végződő sérülésem után, és elővigyázatosságból még fejvédőt is beszereztem- így a 26 éves belső védő.- Aztán arra nem volt szükség, inkább egy szivacsos kötés mellett tettük le a voksot, ami tompítja egy kicsit a fájdalmat a fejeléseknél. Tiszaújvárosban még használtam, de a következő meccsen talán már nem lesz rá szükség. Tetszik a koncepció A martfűi származású, 192 centis védő élvonalbeli csapatoknál, a Debrecenben majd a Kaposvárnál is megfordult, 2013-ban tagja volt a Mezőkövesd NB Il-ben bajnok legénységének, a múlt évet pedig Gyirmóton töltötte. Hogyan lett a vargabetű része Kisvárda?- A nyáron kértem a gyirmó- tiakat, hogy bontsuk fel a szerződésemet, majd egy izlandi lehetőséggel kacérkodtam, tíz napot a szigetországban töltöttem, ám végül nem jött létre az egyezség - így Kardos Norbert.- Közben a kisvárdaiak is megkerestek, és Révész Attila szakmai igazgató olyan koncepciót vázolt fel, amely elnyerte a tetszésemet. Eddig tényleg minden rendben van Kisvárdán, sorra nyerjük a meccseket, ami nyilván jót tesz az öltözői hangulatnak és a csapatépítésnek is. A futballé az elsőbbség A jegyzőkönyvben akár dr. Kardos Norbertként is szerepelhetne a játékos neve, hiszen gyógyszerész végzettséggel gondoskodik arról, hogy a futball utáni éveiben se legyenek gondjai.- Két éve végeztem a Debreceni Egyetem gyógyszerész karán, és igen, azóta a Buj- tor-hlmekből ismert, Kern András által alakított Kardos doktor figurájának neve rajtam is maradt - mókázott egy picit a játékos. - Nem szoktam hangoztatni a doktori címemet, nem is használom, de tény, azért tanultam, hogy a futball utáni éveimben is biztosított legyen a megélhetésem. Az is igaz, ez a szakma is olyan, mint az autószerelés, vagyis ki lehet esni a gyakorlatból, márpedig jelen pillanatban nálam a labdarúgás élvezi az elsőséget, és remélem, még néhány évig így marad. Ha jönnek a hétgólos győzelmek és a fejes találatok, akkor minden bizonnyal. km-bt Gólvadászlísta NB I 8 gólos: Nikolics N. (Videoton). 5 gólos: Bődé (Ferencváros), Pátkai (Győr), Könyves (Paks). ______________________ 4 gólos: Kanta J. (MTK), Juhász R. (Videoton). _______________________________ 3 gólos: Rudolf (Győr), Horváth Zs. (MTK), Bajzát (Nyíregyháza Spartacus), Kovács I. (Videoton). ___________ .____ NB III Keleti csoport 5 gólos: Farkas J. (Jászberény). ____ 4 gólos: Bobál G. (Bp. Honvéd-MFA), Roszel (Cigánd), Bálint A. (Jászberény), Erdei Z. (Nyírbátor), Kovács B. (Tiszaújváros), Deák B. (Veresegyház). __________________________ 3 gólos: Nagy T,Csóka (Felsőtárkány), Dobos A. (Kazincbarcika: 0, Felsőtárkány: 3), Montvai (Kazincbarcika: 1, Felsőtárkány: 2), Bouard, Hegedűs T., Nagy R., Milovac (Kisvárda), Nagy D. (Nyírbátori. ____________ Szi-Zo Sport-dr. Zilahi megyei I. osztály 7 gólos: Dávid R. (Nyírmada), Nagy I. (Tiszayasyánl^ ____________________________ 4 gólos: Mocsár Cs. (Nagyhalász), Soós T. (Tuzsér). __________________________________ 3 gólos: Marozsán M., Nagy D. (Balkány), Gombkötő Z. (Dombrád), Ruska (Kemecse), Szabó T. (Mándok), Berea Zs. (Nyírgyutaj), Barta F. (Nyírmada), Madzin (Szakoly), Gál N. (Tiszalök), Tott R. (Tuzsér). _____________ Megyei II. osztály Rakamaz Takarék-csoport 8 gólos: Kovács I.(Sényő), OsváthZ. (Terem). 6 gólos: Fekete Á. (Sényő). ________________ 5 gólos: Szatlószk! (Napkor), Szabó S. (Nyírpazony), Homyák M. (Rakamaz). Ellőtte, mert előtte volt a terület 4 gólos: Szilágyi G. (Encsencs), Szabó M. (Gávavencsellő), Toldi A., Magyar M. (Napkor), Galamb P. (Nyíribrony), Paulik I. (Nyírpazony), Osikóczki (Újfehértó). ________ 3 gólos: Pécsi G. (Nyírpazony), Gaiambosi G. (Rakamaz), Kovács B„ Fábri (Sényő), Paulik Z. (Vasmegyer). ____________________________ Nyirerdo-csoport 9 gólos: Éles I. (Gyulaháza).________________ 5 gólos: Kantár K. (Demecserj, BégányZs. (Nagydobos), MándiL. (Vásárosnamény). 4 gólos: Kocsis Z., Illés J. (Öemecser), Deák Z., Bombera (Gyulaháza), Rézműves F., Soltész B. (Mátészalka), Varga J. (Nyírkárász), Fodor Cs. (Tiszamenti SE), Deskó D., Balogh T. (Vásárosnamény), Ács G. (Záhony). 3 gólos: Baráth I., Bulitka (Ajak), Sárkány G., Miskolczi G. (Fényeslitke), Bandor J. (Gyulaháza), Szántó Z., Petrohai M„ Botos G. (Mátészalka), Bálint Cs. (Nagydobos), Kokrák (Pátroha), Kézi B. (Vaja). _______ Kelet-Magyarország-csoport 6 gólos: Lukács M. (Milota), Török I. (Nagyecsed). ______________________________ 5 gólos: Bodogán (Nagyecsed), Jónás P. (Nyírcsaholy), Riskó T. (Vámosoroszi). 4 gólos: Kovács J. (Csenger), Zámbó í. (Mérk-Vállaj), Ádámszki, Vicickó (Nagyecsed), Mező A. (Nyírcsaholy), Franku A. (Tunyogmatolcs), Somlyai (Tyúkod). ______ 3 gólos: Lizák B. (Beregdaróc), Katona P„ Gaál K. (Csenger), Szabó I., Lakatos P. (Mérk-Vállaj), Vámosi Cs., Nyíregyházi G. (Nagyecsed), Botos S. (Nyírcsaholy), Pásztor Z. (Tiszakóród), Szilágyi L., Garda E. (Túrricse), Kertész J. (Tyúkod). Kétgólos hátrányból fordított a Nyírbátor, amely Szilágyi Krisztián gólja után kapott új erőre. LABDARÚGÁS. Úgy látszik, a Felsőtárkány-Nyírbátor NB III-as meccseken nem szabad megszerezni a vezetést. Tavasszal a vendég bátoriak érték el az első gólt, és kikaptak 3-l-re, a szombati újbóli találkozás alkalmával a hazaiak már 2-O-ra is vezettek, mégis 2-4 lett a vége. Utóbbi mérkőzésen a bátoriakat Szilágyi Krisztián bombagólja állította felfelé ívelő pályára.- Az első húsz percet átaludtok, meglehet, ebben a meccs megrendezése körüli bizonytalanság is benne volt - meséli Szilágyi Krisztián. - Úgy volt, hogy nem is lépünk pályára, aztán jött a lehetőség, hogy az egri műfüves pályán játsszunk; igen ám, de egyikünknél sem volt erre a borításra alkalmas cipő. Hozzáteszem, a vártnál jobb körülmények fogadtak bennünket, vereség esetén sem foghattunk volna semmit a pályára. A gólom? Elém került a labda, előttem volt némi szabad terület, majd olyan húsz méterről ellőttem. Tényleg szépen eltaláltam a jobb felső sarkot, a labda és a kapufa között nem sok minden fért volna el. A szünetig aztán sikerült egyenlítenünk is, igy az öltözőben már arról beszélgettünk, hogy ezt a meccset meg lehet nyerni. A második játékrészben lendületben maradtunk, és miután emberelőnybe kerültünk, sikerült eldöntenünk a mérkőzés sorsát. Szilágyi Krisztiánt a bajnoki rajt előtt arról faggattuk: hol Szilágyi Krisztián megtoltáa labdát, majd a kapuba bombázta FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR lehet majd a csapat helye a mezőnyben? A középpályás akkor nem nagyon tudta a választ, az öt forduló alatt szerzett három győzelem viszont megkönnyítheti a dolgát.- Úgy tűnik, jó úton járunk - jelentette ki a bátoriak 13-asa. - Kulcsfontosságú volt, hogy a Gyöngyös elleni hazai mécsesünkét meg tudtuk nyerni, ez adott egy kis nyugalmat a folytatáshoz. Ezzel együtt sajnálom a Putnok és a Cigánd elleni meccseket, mert bár azóta is kiderült, hogy erős csapatokról van szó, de mindkettőjük ellen reális esélyünk volt a pontszerzésre. Eddig ha nyertünk, azt nagy különbséggel tettük, bízom benne, hogy idővel az olyan meccseken is sikerül majd három ponttal gyarapodnunk, mint amilyen például a Putnok elleni volt, amikor vezettünk egy nullra. Persze, senki sem bánja, ha olykor kinyílik a gólcsap, a lényeg, hogy egy- gyel többet szerezzünk, mint az ellenfél. km-bt Önvédelmet tanulhatnak küzdősportok. A nyíregyházi Leung Ting Wing Tsun Kung Fu iskola heti két alkalommal, hétfői és szerdai napokon, 18.30-tól ingyenes önvédelmi képzést tart, melyre várják az érdeklődőket. Megjelenés sportos viseletben, lehetőleg fehér pólóban. A foglalkozások 18.30-tól kezdődnek a Benczúr Gyula Általános Iskola kis tornatermében. KM Asztalitenisz NB II, férfi Nyírbátori ASE ll-Pénzügyőr SE III 5-13 Bánhidi Emil távollétében a nyírbátori csapatnak nem volt esélye a győzelemre, bár ettől azért szorosabb lehetett volna a végeredmény. Győztek: Szöllősi T., Molnár D„ Szeles B„ Kiss Zs. és a Szöllősi T„ Molnár D. páros 1-1. Apagy SE II—Ózdi VSE 7-11 A rendre az NB lll-ban lehetőséghez jutó Fodor Géza mind a négy mérkőzését döntő játszmában nyerte meg, ám az így izgalmassá váló mérkőzésen ez is kevésnek bizonyult az apagyiak pontszerzéséhez. Gy.: Fodor G. 4, Szűcs A., Nyikos R. és a Fodor G., Szűcs A. páros TI. NBIII,férfi smwbmmmmmh Fehérgyarmati VSE-Vásárosnaményi __ SZSE 2-16 A jobb erőkből álló, kárpátaljai játékosokra épülő vásárosnaményi csapat egyértelmű győzelmet aratott a gyarmati újoncok ellen. Gy.: Bartha M. 2, illetve Szilágyi Z., Sztoj 4-4, Bánik, Tuckanjuk 3-3, a Tuckanjuk, Bánik és a Sztoj, Szilágyi Z. páros 1-1. Füzesabonyi SC-Várdal ASE 4-14 Az egységesen játszó kisvárdaiak teljesítménye mellé nagyszerű egyéni produkciók is párosultak, így magabiztos vendéggyőzelem született. Gy.: Márföldi 4, Újvári, Pokol P. 3-3, Nagy 1.2, a Márföldi, Nagy I. és az Újvári, Pokol P. páros 1-1. Juhász Bence újabb két trófeával gazdagodott fotó: tudósítónktól Érem a narancs és a piros pályán tenisz. Két kategóriában is érmes helyen végzett Juhász Bence. A Nyíregyházi Tálen- tum TC játékosa a soroksári minitenisztornán a narancs pályán, vagyis a tőle egy évvel idősebbek között a népes, 16 versenyzőt számláló mezőnyben a harmadik lett, majd a saját korcsoportjában, a piros pályán a második helyezést szerezte meg. km Aa derma art Ha bőrgyógyászat, akkor Derma-Art Klinika! • számítógépes anyajegyvizsgálat • bőrrákszűrés • anyajegyek, szemölcsök eltávolítása • benőtt köröm megoldása • allergiavizsgálatok • szépészeti kezelések • lézerkezelések • orvosi fogyókúrái • kozmetika • gyógypedikűr Rendel: Dr. Beleznay Gyöngyike Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. Bejelentkezés: 42/506-091,30/554-0840, www.dermaart.hu ■■■ ■: _______!_ii ______________IMI I :....L ■■■.■; Dr.Gyomlai Győző | Lézersebészeti magánrendelés BŐRGYÓGYÁSZ Nyíregyháza, Hősök tere 8. (hétfő) Benőtt körmök, szemölcsök, Bocskai u. 33. (szerda, péntek) bőrnövedékek, értágulatok időskori bőrelváltozások, basaliomák, szem körüli növedékek keloidok, condylomák lézersebészeti megoldása. Rendelési hely: Nyíregyháza, Ungvár sétány 35/A Rendelési idő: hétfő+szerda: 16.00-18.00 Rendel: Dr. Kovács Mária sebész szakorvos família Nyíregyháza, £r°k utca 15. ’ Bazsalikom u. 1/A Fogászai Dr. Puskás András fog- és száji>etegség«k szakorvosa 06-20/460-1512 Dr. Kelecsényi Aida fog- és szájbetegségek szakorvosa gyermek fogszakorvos 00-20/386-4421 Egészségpénztári kedvezmények egészségpénztári kártyával üdülési csekkel ,^r!iiiki,m;vw:ns Ideggyógyászati magánrendelés NYAKI COLOR DUPLEX UH VIZSGÁLAT DR. SZULICS PÉTER neurológus szakorvos Rendelési hely: Nyíregyháza, Mosolygó u. 2/A Csütörtök: 17.00-19.00 20/9238-805 v, i,c ü _______-____-_____. • Felnőtt és gyermek szakellátás, • Anyajegyvizsgálat és bőrrákszűrés, • Kozmetikai problémát jelentő eltérések, • Intim tájak bőrelváltozásai, • Botox, ráncfeltöltés www.borgyogyasz-nyiregyhaza.hu Dr. KOLOZSY ZOLTÁN az orvostudomány Tel.: 42/595-533, 30/9250-387 www.haon.hu/lezersebeszet kandidátusa ANDROLÚGIAI RENDEliS (nemzőképesség és merevedési zavarok) Rendel: kedd, csütörtök 17-19 óra Nyíregyháza, Hősök tere 8. * 30/677-9556 www.urodoktor.hu Pikkelysömör, övsömör, ekcéma betegsége van’ Szakorvosi háttérrel, új eljárásokkal kezeljük! Telefon: +36-1/439-0068, +36-70/606-9076 E-maíl: info@monasystem.hu www.monasystem.hu HIRDETÉSEK