Kelet Magyarország, 2014. szeptember (71. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-16 / 216. szám

761992 2014. SZEPTEMBER 16., KEDD KELET Fiataloknak 11 ■■■ Éles helyzetben a helyi szociális munkások Slackline: kötélhíd a fák között Hajni és Barbi egyelő­re azt próbálják meg elérni, hogy befogadják őket a bejárók. nyíregyháza. Laczikó Hajnal­ka és Gál Barbara a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kará­nak harmad- és másodéves szociális munkás hallgatói. Szeptember elsejétől a követ­kező pár hétben mindketten a nyíregyházi Új Nemzedék Plusz Kontaktpont Iroda munkáját fogják segíteni. Az eddigi tapasztalatokról és fel­adataikról Hajni mesélt.- A főiskolán kevés a tény­leges gyakorlat, ezért dön­töttem úgy, hogy felkeresek egy fiatalokkal foglalkozó szervezetet, mert konkrétan ilyen tárgy nincs a szakun­kon. Szeretném magam több területen kipróbálni, mert így rájöhetek arra, milyen képességeim vannak, miben vagyok erős, és miben kell fejlődnöm. Elméletben sok mindent megtanulunk, de ezeket nem mindig lehet a gyakorlatba átültetni. Sokfé­le gyerekkel és élethelyzettel találkoztam eddig, ami meg­erősítette bennem azt az el­képzelésemet, hogy a helyzet „élesben” közel sem ugyan­az, mint az iskolapadban.- A másik dolog, ami tuda­tosult bennem, hogy miért is örömteli és felelősségteljes az ifjúsági munka. Egyértelmű­en látszik, hogy sokszor a fia­talok nem kapják meg otthon azt a segítséget, odafigyelést, ami számukra fontos lenne ahhoz, hogy céljaikat elérjék. Ezért is jó, hogy van egy ilyen országos hálózat, hiszen az iroda munkatársainak felada­ta többek között az is, hogy segítsenek ezeknek a fiata­loknak megtalálni a számukra kijelölt utat az életben. Hajni és Barbi egyelőre azt próbálják meg elérni, hogy befogadják őket a bejárók, és különböző érdekes, izgalmas játékokkal, foglalkozásokkal színesítik az iroda életét, km Egyensúly, koncentrá­ció és akrobatika - ezek a most még kevéssé ismert extrémsport főbb jellemzői. nyíregyháza. A slackline ki­alakulása 1978 körűire tehető, amikor kreatív sziklamászók kifeszítettek egy nylonkötelet és sétáltak rajta. Senki nem tudja, hogy ki volt az első pró­bálkozó, de a sziklamászás és a slackline (utóbbi megjele­nése óta) kéz a kézben járt és együtt fejlődött a mászókö­zösségen belül. Zsögöny Tamást, az Nyh-Slacklife nevű Face- book-közösség vezetőjét ki­lenc hónapja ragadta magával ez az egyelőre még csak egy vékony réteg számára ismert, de egyre népszerű őrület, amivel (mint minden újdon­sággal) a 28 éves fiú az inter­neten találkozott először. Első próbálkozás a kertben- Januárban vettem meg az első, három és fél centi széles hevederemet. Otthon kezd­tem a gyakorlást, az udva­ron, két fa között feszítettük ki öt méteren. Amikor sike­rült rajta végigmenni, egyre hosszabbra és hosszabbra húztuk - mesélte Tamás, aki három-négy barátjával közö­Kikapcsol mindent, mert csak arra figyelsz, hogy fenn­maradj. SERES SZABINA * Sw' sen hozta létre a csoportot, amihez aztán folyamatosan csatlakoztak a kíváncsi isme­rősök, majd az ismerősök is­merősei. A banális „Mi a jó ebben?” kérdésre mosolyogva vála­szolta: megnyugtatja az ide­geket, fejleszti az egyensúlyt és az izomzatot. Zajácz Beáta - lévén, egy pár - Tamással együtt kezdett slackline-ozni.- Ez az egész Tamás agy­szüleménye, ő kutat mindig újabb és újabb extrém sportok után a neten. Januárban ki­robbant belőle, hogy szeretne egy kezdő hevedert rendelni, és két héttel később a legna­gyobb hóban feltettük úgy hatvan centi magasra. A vi­deómegosztókon megnéztük, hogyan kell eleve ráállni. Mi­nél többször próbálkoztunk, annál jobban ment, annál to­vább jutottunk és annál hosz- szabbakat tudtunk feszíteni. Tavasszal vettünk egy haladó line-t, amin az akrobatikus elemeket lehet gyakorolni, ezt először a szobában építettük ki, ott kezdtük el a dinamikus és statikus trükköket, külön­böző guggolásokat, állásokat, jógaszerű pózokat gyakorol­ni. Ezt folytattuk tavasszal egy 60 méteres longline-nal. Tomi feszegeti a határait, én nem vagyok ilyen bátor, neki a highline (séta egy magasban kifeszített hevederen) is megy- szalad végig az slackline-idő- vonalukon Betti, s hozzáteszi: a lengyelországi Lublinban rendezik a legnagyobb highli­ne fesztivált, melyen legutóbb már ők is részt vettek. Csak látszólag könnyű- Négy hete vettem a kezdő szettemet, aktívan két hete slackline-ozom, ezalatt már egy 10 méteres hevedert sike­rült végigsétálnom - újságolja Seres Szabina, aki egy pesti ismerősétől hallott először erről a sportágról, tőle vette a felszerelését is.- Kikapcsol mindent, mert csak arra figyelsz, hogy fenn­maradj és végig tudj rajta menni. Nagyon egyszerű­nek tűnik, de csak látszólag könnyű, tulajdonképpen ha­talmas erőfeszítés, minden izmomat külön érzem egy- egy „sétával” töltött délután után. Imádom! km-csa Hajni szeretne gyakorlatot szerezni fotó: az iroda A slacklining története és Magyarországon ismert ágai A sportnak több ága alakult ki az idők során. Tricklining, Waterlining, Highlining, Yoga Slacklining és a Freestyle Slacklining. A Tricklining az alap, mert a hevedert szinte bárhol kifeszfthetjük. Itt nem a magasság számít, sőt, éppen ellenkezőleg: alacsonyan kifeszített hevederen lehet biztonsággal gyakorolni a trükköket. A Waterlining ugyanez, csak víz felett csinálják. Ez jó, mert nagyobb móka, illetve ha nem jön össze a trükk és leesnénk, akkor nem fáj. A Highlining már komolyabb, itt iszonyatos magasságokban kifeszített slackli- ne-on sétálnak át az emberek. Persze ilyenkor nem árt a biztonsági heveder, mert a zuhanás halálos lehet. A Yoga Slackliningnél megle­pő módon jógapózokban állnak a hevederen, míg a Freestyle (vagy más néven Rodeo) slacklining-nál pedig az egyensúlyozást lehet gyakorolni vagy fejleszteni egy alacsonyan kifeszített hevederen, illetve kötélen. ELBORÍTANAK FELESLEGES TÁRGYAID? HIRDESS MOST! SZEPTEMBERBEN HÁZTÓL-HÁZIG KISZÁLLÍTÁS ). HIRDETÉS K

Next

/
Oldalképek
Tartalom