Kelet Magyarország, 2014. szeptember (71. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-20 / 220. szám
2014. SZEPTEMBER 20- SZOMBAT KELET Háttér 3 Nem adjuk könnyen az adónkat A Luther Passage A Kultúráért Egyesület szervezésében kiállítások, koncertek színesítik Nyíregyháza kulturális életét (képünkön Mlhálka György festőművész látható egyik tárlatának megnyitóján) archív fotó: km A hazai dolgozóknak csupán a fele rendelkezik adója egy százalékáról. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. A NAV listájából az is kiviláglik, hogy minden megyeszékhelyen vannak slágerszervezetek, ezeket évről évre megközelítőleg ugyanakkora bázis támogat, a kisebb települések pedig osztoznak a maradék egy százalékról rendelkezőkön. Nem a felajánlásokra építenek Az előző évben 19 ezer forintnyi támogatás érkezett 3 adakozó jóvoltából a Nyírcsászári Ifjúsági-, Sport és Szabadidő Egyesület számlájára, ami, valljuk meg őszintén, nem egy túl nagy összeg. Az egyesület elnökétől azonban megtudtuk: nem az adófelajánlásokra építik az éves költségvetést.- Egyesületünk 2006 óta működik, 2012-től fő profilunk a szabadidős tevékenységek megszervezése - tájékoztatta lapunkat a huszonnyolc taggal működő egyesület elnöke, Vass Árpád.- Mi működtetjük Nyírcsászáriban az integrált közösségi szolgáltatási teret, ahol a helyi ovisoknak és az iskolásoknak szervezünk különféle programokat, de részt veszünk a falunapokon és sporteseményeket is rendezünk. Mi pályáztunk a kultúrház épületének a felújítására is, erre 54 millió forint uniós támogatást nyertünk, a nyáron ért véget ez a projekt - mondta büszkén az elnök. A Ratkó József Olvasótábori Egyesület elnöke, Ratkó Józsefné örül minden egyes forint felajánlásnak.- Tavaly 12 ezer forintnyi adót ajánlottak fel az egyesületünk részére, aminek természetesen örülök. Halkan jegyzem meg, hogy egy olvasótábor megszervezéséhez, amire legutóbb hét éve volt példa, még sok hasonló segítségre volna szükségünk - mondta Ratkó Józsefné, aki hozzátette: a jövő héten Ti- szadobon egy emlékcsónakot állítanak a férje emlékére, hiszen a községre második szülőföldjeként tekintett. Természet és kultúra Az Ecsedi-Lápvidékért Egyesület a NAV tájékoztatása szerint az adó 1%-okból tavaly kicsit több, mint tízezer forintot gyűjtött össze.- Az egyesület öt éve működik, tehát relatíve fiatal, még kell ismertetnünk magunkat az emberekkel. Ez nem köny- nyű, manapság önerőből egy egyesület nehezen tudja fenntartani magát, pláne, ha semleges akar maradni. Ilyenkor a pályázatok eredményei sem úgy alakulnak, ahogy várják- vázolta fel Szabó Gusztáv egyesületi elnök, s hozzátette: nehéz megmondani, hogy az adó 1 százalékok összege miért ilyen alacsony.- A legtöbb felajánlás a családtagoktól, barátoktól érkezik, van, hogy több, máskor kevesebb, ez a munkahelyek alakulásával együtt változik. Nagyecsed ebből a szempontból is nehéz helyzetben van, nem beszélve arról, hogy földrajzi helyzete és infrastruktúrája miatt kissé elszigetelt a település - vélte az Ecsedi-Lápvidékért Egyesület elnöke. Nagy Emília a nyíregyházi Luther Passage A Kultúráért Egyesület vezetője. A szervezet főleg komoly- és könnyűzenei koncertekkel, kiállítások, felolvasóestek szervezésével támogatja a megyeszékhely kulturális életének fejlődését. Az adózók azonban ezt kevéssé hálálják meg, az elmúlt évben körülbelül 40 ezer forint gyűlt össze az l százalékokból.- A koncert- és tárlatlátogatók, az egyesület és baráti, ismerősi köre szokta felajánlani a Luther Passage-nek a felajánlhatót. Többnyire pályázati pénzből dolgozunk a projektidőszakban, a felajánlói körünk pedig elég szűk, legtöbb esetben ad hoc cégektől kapunk támogatást vagy uniós forrásokra pályázunk- mondta el érdeklődésünkre Nagy Emília, s hozzátette: reklámfelület kellene, amin keresztül meg lehetne győzni az embereket arról, hogy rendelkezzenek az adójuk l százalékáról. KM A megyei kedvezményezettek Az első tíz Állatbarát Alapítvány Nyíregyháza 17 841639 Alapítvány a Rákos Gyermekekért Nyíregyháza 4 280 750 Alapítvány A Beteg Gyermekekért Nyíregyháza 3909481 Nagy Soma Neuroblastomás Beteg Gyermekek Gyógyításáért Alapítvány Kisvárda 3693415 Nyíregyházi Állatpark Sóstófürdő 3 601929 Egymásért Alapítvány Nyíregyháza 2 534234 Árkádia Fényeinek Spirituális Egyesülete Kisvárda 2121287 Down Egyesület Nyíregyháza 2117677 Jókai Mór Református Általános Iskoláért Alapítvány Nyíregyháza 1442319 Ugat-Lak Közhasznú Alapítvány Kisvárda 1395 372 Krúdy Alapítvány Nyíregyháza 1313184 Forrás: Az utolsó tíz Magyarországért Európában Egyesület Nyíregyháza 2779 Jeremcsuk László Polgárőr Egyesület Ópályi 2761 Spring Közhasznú Alapítvány Levelek 2597 A Baktalórántházl Egyházközségért Alapítvány Baktalórántháza 2360 Szellőrózsa Alapítvány Bátorliget 2149 Tiszallget Alapítvány Tivadar 2145 Nyírség Tá|ékozódásl Futó Sportegyesület Nyíregyháza 1899 Fogd a kezem Alapítvány Mátészalka 1080 Szakoly Község Református Egyházközségének Fejlesztése Alapítvány Szakoly 295 Nyíregyházi Főiskola Nyíregyháza 261 /.nav.gov.hu/nav/szjalj/kozlemeny/civil_kedvezmenyezettek_2013.html AGhymes is fellép a Tirpák Fesztiválon NYÍREGYHÁZA. A tirpák hagyományokat elevenítik fel szeptember 20-án, szombaton 10 órától a nyíregyházi Kossuth téren, ahol népi ételeket kóstolhatnak, kézműves termékek közül válogathatnak és néptáncegyüttesek bemutatóját láthatják az érdeklődők. A Tirpák Fesztivál fénypontja az esti Ghymes-koncert, ahol az 1983-ben alakult zenekar legszebb és legismertebb dalai csendülnek fel a már jól ismert, sajátos stílusban, melynek meghatározója Szarka Tamás szövegvilága, ezt egészítik ki Szarka Gyula népzenei alapjai. A szerzőpáros 2011-ben vette át a Kos- suth-díjat. km ® http://www.szon.hu Hírak. A régió és a világ hírei. A hospice ellátás komplex fejlesztése Hazánkban 33 ezer olyan beteg van, aki igényelné a hospice ellátást, viszont csak 8 ezren kapják meg. NYÍREGYHÁZA. Első alkalommal szervezett konferenciát a hospice ellátásról a Magyar Egészségügy Szakdolgozói Kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Alapellátási Szervezete. A hospice ellátás célja a vég9 Célunk kialakítani a komplex kiépíteni az önkéntes hálózatot. CSIKÓS PÉTER ú A hozzátartozók lelki támogatása Is a hospice ellátás része ILLUSZTRÁCIÓ: THINKSTOCK stádiumú daganatos betegek esetében nem a gyógyulás, hanem beteg életminőségének javítása, a fájdalomcsillapítás, az élet méltó befejezése és a családok lelki támogatása. A megyeszékhelyen korábban a Szociális Gondozási Központ, április elsejétől pedig az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság végzi a hospice gondozást. Csikós Péter, az igazgatóság vezetője a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán pénteken megrendezett I. Hospice Konferencián arról is beszélt: a céljuk kialakítani a komplex ellátást és kiépíteni az önkéntes hálózatot, amely mindenki számára elérhetővé teszi a szolgáltatást, hogy azok is megkaphassák az ellátást, akik nem jogosultak az OEP finanszírozásra. Kiderült: hazánkban 33 ezer olyan beteg van, aki igényelné a hospice ellátást, viszont csak 8 ezren kapják meg.- A hospice ellátás nem minden esetben jelent egészségügyi szolgáltatást, a végstádiumban lévő betegeknek sokszor a kezüket kell fogni, vagy a mindennapi tevékenységükben kell nekik segíteni - hangsúlyozta a igazgató.- Nyíregyházán a törvény szerint nem, azonban erkölcsileg kötelező feladatként felvállaltuk fel a hospice ellátást. Erről már Jászai Menyhért, a megyeszékhely alpolgármestere beszélt. km Földön túli az élmény Süt belőle a jó szándék, de annyira morbid, hogy képtelenség síri csendben hallgatásba burkolózni. íme, az e világi hír a túlvilág perzselő határ- mezsgyéjéről: „A Budapesti Temetkezési Intézet ismét megnyitja kapuit a lakosság előtt. A szeptember 20-ai nyílt nap keretében kilenc órától kora délutánig a krematórium vezetője mutatja meg a csömöri hamvasztóüzem működését. Most betekintést nyerhet a kulisszák mögé, szabadon besétálhat a hamvasztóba, mely egyébként nem látogatható. Megnézheti a szolgáltatás mögött rejlő igen bonyolult és biztonságos infrastruktúrát. Az ingyenes program keretében szakemberektől kaphat választ kérdéseire”. Hogy az ötlet nem hamvába holt, jelzi: korábban már élhettek a földiek a lehetőséggel. Az intézet a gesztussal szeretné elporlasztani a lakosság körében a hamvasz- tást illető félelmeket, egyúttal bemutatni a modern, európai színvonalú üzemet. Bár előbb- utóbb mindenkit utolér a végzet, sajátságos lelkűiét kell ahhoz, hogy méltóságteljesen lépdeljen a nyílt nap apropóján a zárt környezetben. Hamuban sült pogácsa nem jár, ellenben morzsát kapnak abból a látványból, hogy miként azonosítják összetéveszthetetlenül a hamvakat, milyen körülmények között vehetnek végső búcsút a hozzátartozók, vagy milyen körülmények között várakozhatnak az urna lezárásáig. A szociális temetés intézményének bevezetésével a parcellák miliője még közelebb kerül a halandókhoz. Becslések szerint országosan évente mintegy 14 ezer efféle szertartással számolnak. A gyászos hangulatból ízelítőt kaphatnak Csömörön, s tán egy életerős visszacsatolást is: az egészség a lényeg és a mosoly, ami átlendít a mindennapok holtpontjain. ladanyi@kelet.hu Kelet kvíz A megye egyik legrégebbi falujának templomkertjében áll I. Szent László szobra. a) Nagycserkesz b) Szabolcs c) Sóstóhegy d) Kállósemjén A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük: Ön fel szokta ajánlani az adója egy százalékát? HAJLING TÜNDE: A LOMBÁRNÉ GYÖNGYI: ZVARA ISTVÁN: N«n kislányom Iskoláját támogatom. Egy gyermekkórháznak ajánlom fel. rendelkezem az adóm egy százalékáról. GYERÁK SZABOLCS: A beteg gyerekeknek ajánlanám fel. SCHMILIG ENIKŐ: Az Állatbarát Alapítványt fogom segíteni. TÜNDIK DÓRA: Hate- hetem, egy állatmenhelynek adom majd.- A kislányom a görög katolikus általános iskolában tanul, óvodába is oda járt, így a kezdetektől az intézmény ifjúsági egyesületének ajánlottam fel az adóm egy százalékát- válaszolta kérdésünkre Halling Tünde. A nyíregyházi Lomhámé Asztalos Gyöngyi szintén minden évben rendelkezik adója 1 százalékáról. - Az idén a budapesti Bethesda Gyermekkórház alapítványát írtam az adóbevalláshoz csatolt lapra. - Úgy gondolom, hogy az egy százaléknyi összeg túl kicsi ahhoz, hogy bármilyen problémára megoldást jelentsen, így én nem rendelkezem róla - felelte Zvara István. A ti- szateleki Gyerák Szabolcs még csak két éve dolgozik, adóbevallás idején leginkább arra koncentrál, hogy hiba nélkül töltse ki a papírokat. - Legközelebb erre is fogok figyelni, és valószínűleg a beteg gyerekeknek ajánlom fel az adómat. A nyíregyházi Schmilig Enikő állatbarát. - Még csak diákmunkát vállalhatok, de ha már lesz rendes állásom, az adóm egy százalékát az Állatbarát Alapítványnak fogom felajánlani. - Bár még tanulok, de ha tehetném, mindenképpen rendelkeznék az adóm egy százalékáról - jelentette ki a kótaji Tündik Dóra, aki szíve szerint az állatmenhelyt támogatná. KM-CSA ■ Szoboravatás Újf ehértón Névadójára emlékezve pénteken avatta fel Szent István király mellszobrát az újfehértói KOSZISZ Szent István Gimnázium és Szakközépiskola. fotó: sipeki Péter