Kelet Magyarország, 2014. szeptember (71. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-20 / 220. szám

751532 2014. SZEPTEMBER 20., SZOMBAT KELET Üzenet Vargha Nikoletta hűséges olvasónktól: f Minden élőlény, a rovaroktól kezdve, boldogulni akar, nem szenvedni. Az ember csak egy a végtelen számú többi élőlény között. Kétségtelen, hogy nem lehet fontosabb az ő boldogulása az összes többinél, főleg nem azok kárára. TENDZINGJACO Postaládánkból Énekszóval dicsérték az Urat Ötödik alkalommal találkoz­tak a szatmári gyülekezeti kórusok szeptember 13-án, hogy - a tavalyi esztendőhöz hasonlóan - ebben az évben is Kocsordon tegyenek bizony­ságot énektudásukról. A Szatmári Gyülekezeti Kórusok Találkozóján 10 egyházközség énekkara és énekcsoportja mutatkozott be a kocsordi református templomban. A mi kórusunk új színfoltja volt a szombati találkozónak. Laikusként nem kis fejlődést látok az énekkarok produk­cióiban, egyre nívósabbak az előadások. A gyüleke­zeti éneklésnek ugyancsak jót tesz, ha aktív dalkörök működnek az egyházköz­ségekben. Már a következő, nagyecsedi alkalomról is meg­állapodtunk a résztvevőkkel. Harmadik alkalommal vettem részt ezen a találkozón. Egy olyan fejlődési folyamatnak vagyok a tanúja, ami azt mu­tatja, hogy a kórusmunka s az éneklés szeretete Szatmárban fölfelé ível. Közel 200 énekes, Kocsord, Túrricse, Tunyog, Dr. Fekete Károly értékelés közben FOTÓ: SZÉLES SZABOLCS Penyige, Matolcs, Tiszakóród, Tiszabecs, Milota, Nagyecsed és Mátészalka-Kertváros református gyülekezete is bemutatta a protestáns egyházzene palettáját. A régi korok zenéjétől a mai, fiatalos hangzásig minden megszólalt az istentiszteleten. Igényes és szép csoportmunkákat hallottam, köszönhetően a karnagyoknak. A mostani rendezvényen részt vevő kórusok bármelyike megállná a helyét akár egy rádiós isten­tiszteleten is, mert igényesen és tisztán énekelnek. SZALAY KONT, A KOCSORDI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LEL­KIPÁSZTORA; DR. FEKETE KÁROLY REKTOR, EGYETEMI TANÁR Olvasóink írják Akácos út, ha végig megyek rajtad én... A Kelet pénteki Fórum oldalán meglepődve ol­vastam Márföldi Mihály reagálását az én korábbi, „Helyet a tápos kocsinak!” című problémafelvetésemre, amelyben azt panaszoltam, hogy a nyíregyházi bokor­tanyák bizonyos szakaszain nem tudnak közlekedni a traktorosok, nem jut el a tápos, szalmás kocsi az állatokhoz, mert az önkor­mányzati földutakat benőt­ték a fák, keskenyek, szinte járhatatlanok. Nem vitatom, hogy az út menti fasorokra szükség van, fel sem vetődött bennem a tömeges fakivágás. A gallyazási munkálatokat 10 éve kellett volna elvégezni, a kis akáchajtásokból ugyanis azóta terebélyes fák lettek. Kombájnszerelésre nincs lehetőségünk a „dzsungel közepén”. Csütörtökön a kombájnomról egy tükröt és egy villogót is letörtek a fák, egész nap nem kerestem annyit, amennyi károm kelet­kezett! Mindössze néhány kritikus állapotban lévő, 5-10 méteres útszakaszt kellene rendbe tennie és rendben tartania az önkormányzat­nak, ezzel már kihúzná a probléma gyökerét. Nekünk, megélhetésükért küzdő gaz­dáknak éppúgy szívügyünk a táj szépségének és értékének megőrzése, mint a levélíró­nak, Márföldi Mihálynak, bizonyos beavatkozásokra, az utak kimérésére és járhatóvá tételére azonban mindenkép­pen szükség van! KARASZ CSABA, MANDABOKOR A jubileumi találkozó résztvevői FOTÓ: PALICZ ISTVÁN Azok a régi szép diákévek... Ötvenéves érettségi talál­kozót tartott a napokban a Zrínyi Ilona Gimnázium 1964-ben érettségizett 4. d osztálya Nyíregyházán. Az egykori leánygimnáziumban eltöltött diákévek felidézése mellett az életutunkról és a családunkról is örömmel meséltünk egymásnak a Nyíri Fészek étterem kistermében, ahol finom ebéd fogadott minket. Bár már valamennyien „nagy­mamává cseperedtünk”, fiatalos jókedvvel, töretlen optimizmussal igyekszünk élni a mindennapjainkat. A jubileumi összejövetel­re, amelyen 23-an voltunk jelen, az ország minden tájáról (Szentes, Budapest, Debrecen, Kazincbarcika) érkeztek résztvevők. Miként a 40. érettségi találkozónk óta minden év szeptembe­rének harmadik csütörtö­kén, jövőre is szeretnénk örülni egymás társaságának, és viszontlátni magunkat kedvenc napilapunkban, a Kelet-Magyarországban! ASZERVEZŐK Tisztelt Olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármi­lyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefon­számmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. <§> Kié lehet? A képen látható kulcscso­mót egy hete a nyíregyházi „nagy postánál” találta olvasónk. fotó: km Max: Körülbelül 1,5 éves keverék kan kutya, aki Balkániból került gondozásunkba. Barátságos, szelíd. |ó termé­szetű kutya. Kis termete miatt lakásban is tartható. Örökbe fogadható. Rudi: Körülbelül 3 évesivartalanított keverék kan kutya, aki Nagykéllóból került állatotthonunkba. Kicsit félénk, de barátságos, ragaszkodó természetű kutya, lóielző tulaldon­ságokkal. A pórázon sétálást még most tanulla.de rövidesen igazi családi kedvenc válhat belőle. HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Újfehértó központi helyén 3 szobás családi ház 1500 nm telken 8,5 M Ft eladó. 30/359-6810. 762096 Eladó ház Napkoron alacsony rezsi­vel 2 szobával, fürdőszobával, lár: 3,75 M Ft. Érd.: 0620/7744-373. 765726 Kisvárdán belváros közeli 100 m2- es jó állapotú családi ház eladó. Ár: 12.5 M Ft Tel: 06-20/291-2988 764794 Nagykállóban összkomfortos csa­ládi ház a centrumtól 100 m-re ajándék cserépkályhákkal tulajdo- nostól eladó. 70/601-6546. 765556 Nyíregyházán Nárcisz utcán 50-60 m2 -felújított ház eladő.Alkuképes Érd:06204662074________765768 Nyíregyháza-Kőlaposon 2 család részére alkalmas 135 és 100 nin­es összkomfortos ingatlan 2507 nm-es saroktelken tulajdonostól eladó. 0620/291-7101. 765377 LAKÁSELADÁS Nyíregyháza, Kossuth utcán 8 laká­sos téglaházban 3 szobás 86 nm- es lakás eladó. Érd: 20/5238-152 764945 ÉPÍTÉSI TELEK Nyíregyháza-Rozsrétszőlőben műút mentén 3440 nm építési telek lebontásra váró házzal eladó. Vil­lany, vezetékes víz telken belül. Ár: 1,5 M Ft. Tel.: 20/340-8024. 765005 Nyíregyháza, Sátor utcán 1042 nm építési telek hozzátartozó 8013 nm szántóval eladó. Ár.: 3,5 M Ft. Alku lehetséges. Tel.: 0630/579-4813. 764811 FÖLD,KERT Ópályiban 2,021 ha erdőből 0,92 ha eladó. Érd.: 44/314-650. 765023 GÉP, SZERSZÁM NITZ -re szerlehető új homlokrakodó, Heston bálázó, 4 HA étkezési napraforgó betakarításkor eladó: 30-8691419 765765 Lakossági apróhirdetés feladás telefonon! A hívás díja: 500 Ft/perc+áfa A hívás az apróhirdetés árát tartalmazza. A hibák elkerülése érdekében, a hirdetés esetben jelenik meg, ha a szdvog visszaolvasásra került. tPtésetfete düatjA Hirdetése 6Óralg.| hétköznap 6' PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szatmár II. Projekt Tiszaadony és Térsége Térségfejlesztő Társulás és a Szatmár III. Projekt Kisar és Térsége Térségfejlesztő Társulás SZÉLESSÁVÚ INTERNET ÉS KÁBELTELEVÍZIÓS ________HÁLÓZATÁNAK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE________ A pályázat tárgya a Tiszaadony, Beregsurány, Oulács, Márokpapi, Tivadar, Kisar, Nagyar, Nábrád községek területén, és a településeket összekötő, pályázati források igénybevéte­lével, önkormányzati beruházás keretein belül megvalósult, szélessávú internet nyújtására alkalmas kábeltelevíziós hálózati infrastruktúra értétesítése, továbbá a kapcsolódó jogok és kötelezettségek átruházása. A települések belterületén található és a településeket összekötő hálózat 2008-ban ke­rült megépítésre. A beruházás bruttó bekerülési értéke 579 millió forint volt. A települések közigazgatási területén, 2014. augusztus 31. napján, 165 kábeltelevízió, 413 internet, 173 kábeltelevízió és internet, valamint 68 telefon szolgáltatásra van megkötött szerződés. Az értékesítendő vagyon részleteiről Lakatos József társulási elnöktől lehet rész­letesebb felvitágosftást kérni. Levélben: Szatmár II. Projekt Tiszaadony és Térsége Térségfejlesztő Társulás 4833 Tiszaadony Kossuth 66., telefonon: 06-70/339-2714, e-mail-ben: lakatosjozsef@tiszaadony.hu. A pályázatokat vételi ár megjelölésével a hirdetmény megjelenéstől számított 15 napon beiül kell benyújtani a fenti levelezési címen zárt postai küldeményként. A társulás fenntartja a jogot, hogy a pályázati kiírásban megfogalmazottak szerinti el­ei adási szándékától indoklás nélkül elálljon. NITZ-82-es 1990-es panorámás eladó Nyíregyházán. Ár: 1,1 M Ft. Tel.: 30/555-7844. 764585 MTZ-82-es, MBP 4,5 tonnás bil­lenős pótkocsi magasítóval, 2 fejes IH, 3 fejes szlovák eke eladó. Nyír- egyháza. 0620/9436-466. 765552 Trágyaszóró 1014 év műszakival eladó, MTZ érdekel. 30/913-4537. 765619 Új magszelelő mindenféle mag tisz­títására alkalmas 8db rostával eladó.Érd:06-20-2961343 765714 1 db szőlődaráló, egy prés és egy korongfűrész eladó. Érd.: 0630/ 680-8995.______________765718 JÁRMŰALKATRÉSZ 3,5T-s magyar pótkocsi, két oldalra billenő, 5év műszakival eladó. Érd.:30/65-41-342 _______765393 ÉLELMISZER,TAKARMÁNY Olaszllszkán furmint bor 250 Ft/I áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238-265. _____________________________________764167 Őszi árpa eladó. Ár: 5000 Ft/ mázsa. Érd.: 20/3281-270. 765796 Szalma gurigás hálós 125x135-ös méretben eladó Fényeslltkén. Ára 1500 Ft/db. Érd. 06203622526 764145 ÁLLAT Eladó fiatal, fehér magyar pecsenyekacsák 3 - 3,5 kg-osak, 1500 Ft/db áron, szállítás ingyenes. Nem öreg, letojt! Érd.: 0630/388-9378. _________765792 Eladó 2 db 2 hetes magyar tarka bika borjú és 2 db 2 hetes magyar tarka üsző borjú valamint 1 db 150 kg-os választási magyar tarka üsző borjú. Érd.: 70/417-6296. 765747 Kanca és heréit lovak rendezett papírokkal eladók. Érd.: 0620/298­57 57 . 765802 Méhek NB. kaptárban (20 méhcsalád) vagy kereten (11-13 kereten) betelelve eladó. Tel.: 06/ 70-258-3808 764427 Piros vágnivaló tanyasi csirkék eladók. Nyháza, Akácos u. 18/c. 42/460-126, 0620/352-0466. 765788 Tiszavasváriban 40 db vemhes előhasu mangalica koca eladó. Érd: 06-30-925-0217 _________764554 Vágólovat veszek, helyszínen I fizetek és elszállítom. Ar: 200 és ; 300 Ft között. Érd.: 0642/385­861. __________________765803 1 db 5 éves magyar tarka közelellős tehén eladó. Érd.: 0620/261-9219. _________765730 6 hónapos, fehér, hízott, magyar pecsenyekacsák, 3,5 - 4 kg-osak, 10 db-tól ingyenes házhoz szállítással, 1500 Ft/db áron eladók. Érd.: 0620/993-6375. 765759 7 hónapos vemhes tehén és kettő darab fejőgép eladó: 30-6488863 _____________________________________765698 8 darab birka eladó. 06-20-466­4573 _________________765748 NÖVÉNY Alma étkezési, jő minőségű, többféle, nagy mennyiségben eladó. Érd.: 0620/595-8635. _____765838 Barabási hegyről Zalagyöngye szőlő eladó. Érd.: 0630/416-2978. 765501 Burgonya, és káposzta eladó. Érd.: 0630/567-7402. _________765815 Káposzta (agressor) savanyításra, friss piacra, tárolásra alkalmas, kiváló minőségben Nagycserkeszen nagy tételben eladó. Árban megegyezünk. Érd.: 0670/427- 0494. __________ 765703 Kékfrankos szőlő eladó szeptem­ber végi szüreteléssel. Érd.: 0670/ 581-0752. 765699 Kékfrankos szőlő eladó. Tel.: 0630/271-0889, 46/360-856 764410 Szilvát 95% érettség fölött és héjas diót (nemes) vásárolok. Agricole Kft. Jánkmajtis Tel.: 30/ 475-6764 Szőlő és must eladó. Érd.: 0620/ 255-4490. 765773 Vetőmag! Fémzárolt Hungaro triti- kále vetőmag kapható. Kruppa- Mag Kft. Kisvárda.Tel.: 30/ 4524265 765735 Zengő, zenit, bianka szőlő eladó. Érd.: 20/531-6155. __ 765503 EGYÉB KERESÉS Hullámpalát bontottat keresek, I akár nagyobb mennyiségben. 06309325755 765732 MUNKAHELYET KÍNÁL Tlmárl székhelyű cég MŰSZAKI TECHNIKUST vesz fel szervezés, gyártás, Irányítás munkakörbe német nyelvtudással, kiemelt bérezéssel. Jelentkezés írásban, a rofamuvek@ Infot ik.eu e-mall elmen. Élelmiszeripari vállalkozás keres tehergépkocsi vezetőket.Feltétel: - több éves gyakorlat -C; E kategóriás jogosítvány Jelentkezni a 45/700- 402 telefonszámon vagy az alábbi e-mail-címen: jelentke- zok.uzem@mailbox.hu 765390 A Fehér Bot Alapítvány látássérült álláskeresők és foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók jelentkezését várja. Magán munkaközvetítői üi.sz: 1940-4/2010-5600. Érd.: szabo.krisztina@feherbot.hu. Tel.: 0630/436-8296. ______765373 A NaturComfort Kft. telefonos értékesítőket keres irodai munkavégzésre! Ingyenes képzés+ fix fizetés + utazási támogatás! Jelentkezz, hogy minél előbb kezd- hess! Tel: 06 20 239 5145 765371 Az ILTEX MODE Ruhaipari Kft. nyíregyházi kötöttáru összeállító üzemébe szakképzett, több éves szakmai gyakorlattal rendelkező varrónőket keres felvételre. Érdeklődni a 42/512-725 telefonszámon lehet. 765372 KARAKTER 95 Kft. felvesz nyíregy­házi munkákra: lakatos, hegesztő, kőműves, festő, vfz-gáz-fűtéssze- relő szakmunkásokat és segédmun- kásokat.Jelentkezni lehet: Nyíregy- háza, Tulipán köz 4. _______765113 McDonald's étterem felvételt hirdet 25 év alattiaknak, éttermi dolgozó munkakörbe. Jelentkezni személye­sen 2014. szept. 23-án kedden 9 órakor a belvárosi McDonald's étte- remben. _______________765179 Német partnercégünk számára keresünk C+E kategóriás jogosítvánnyal rendelkező tehergépkocsi-vezetőket azonnali kezdéssel, teljes munkaidős foglalkoztatással Németországban. A fényképes önéletrajzokat az a.h.universal@t-online.hu címre várjuk 2014. szeptember 27-ig. 765610 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom