Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-16 / 164. szám

2014. JÚLIUS 16., SZERDA KELET Nyelvi zavar a mentés közben Egyelőre nem tudni, hol indulnak a képzések illusztráció: sipeki Péter A képzőhelyek meg nem tudják, indíthat­nak-e képzéseket a program keretein belül. NYÍREGYHÁZA. A programban részt'vevők fejenként legfel­jebb 300 ezer forint támoga­tást kapnak, amelyet német, francia és angol felkészítő tanfolyamokra fordítanak. A program csak a képzést fi­nanszírozza, a vizsgadíjakat - a regisztrált álláskeresők kivételével - mindenkinek magának kell állnia. A mun­kanélkülieket és az első diplo­májuk megszerzése előtt álló­kat az elbírálásnál is előnyben részesítik. Az Országos Foglalkozta­tási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) pályázati felhívá­sára csak olyan uniós polgár jelentkezhet, aki rendelke­zik legalább alapfokú, Bl-es tudásszinttel abból a nyelv­ből, melyre jelentkezni kíván. Igazolás erről nem szükséges, mert a képző intézmények­ben szintfelmérő tesztet kell kitölteni. Nem kaptak értesítést Jogosan vetődik fel a. kér­dés: hol? Nos, az eredeti tervek sze­rint Szabolcs-Szatmár-Bereg- ben a megyeszékhely mellett Vásárosnamény, Mátészalka, Fehérgyarmat és Kisvárda is szerepel a helyszínek között, azonban a regisztrációt be­nyújtó intézményeket eddig csak arról értesítették, hogy formailag megfelelt a pályá­zatuk, azaz azokat befogad­ták, de hogy mikortól indít­hatnak képzéseket, arról még nem, noha az OFA honlapján az olvasható: folyamatosan indulnak a tanfolyamok.- Hivatalosan még nem ér­tesítettek minket arról, hogy szereplünk-e a képzőhelyek listáján - erősítette meg kér­désünkre Nagyné dr. Schmel- czer Erika központvezető, főiskolai tanár, a Nyíregyházi Főiskola Szaknyelvi és Ide­gennyelvi Kommunikációs Központjának vezetője.- Az elküldött ajánlatukban 240 órás kurzusokat állítottak össze angol és német nyelven, s Nyíregyházán kívül Kisvár­dán és Mátészalkán is terve­zik a tanfolyamok elindítását.- A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának Lexin- fó Nyelvvizsgaközpontja sem kapott még értesítést - tud­tuk meg Toldiné Bélteki And­rea vizsgahelyvezetőtől. Az akkreditált központ angol és német nyelvű tanfolyamokat indítana, elsősorban az egy­kori hallgatóknak, de bíznak abban, hogy külsős diákok is részt vehetnek majd a diplo­- Tisztában vagyok azzal, hogy hiába végeztem el majd­hogynem kitűnővel a főisko­lát, és lett szintén jó a záró­vizsgám, most - egyébként több ismerősömmel együtt- a Diplomamentő programon múlik sok minden. Sajnálom utólag, hogy még a középis­kolában, vagy később, vala­ma átvételéhez hozzásegítő kurzusokon. Visszajelzés nélkül A nyíregyházi London Nyelv­iskola mint képző intézet regisztrált az OFA felhívásá­ra, de ahogy Fodor Ildikó el­mondta: még elbírálás alatt lehet a pályázatuk, mert egyelőre nem kaptak sem­milyen visszajelzést az ered­ményről.- A legutóbbi információ szerint szeptemberben indul­nak leghamarabb képzések, a rádióban azt hallottam, hogy meghosszabbították a jelent­melyik nyáron nem szántam pár hónapot az angoltanulás­ra és a nyelvvizsgára, mert most nyugodtabban tölteném a vakációmat is, nem kellene emiatt törnöm a fejem - fo­galmazott Andrea, aki törté­nelem szakon végzett a Nyír­egyházi Főiskolán.- Böngészve a honlapokat Eddig még nem sikerült érdemi információt szereznünk. KISS TIBOR kezési határidőt a diákok szá­mára - osztotta meg lapunk­kal a nyelviskola ügyvezetője, aki hozzáfűzte: nem tudják számszerűsíteni az igénye­ket, de sokan keresték meg őket kérdéseikkel, s többen jelezték, szívesen tanulnának állami támogatással náluk.- Ugyan még nem ismerjük a pályázat eredményét, sejté­seink már vannak arról, há­nyán élnének a lehetőséggel az ILS Nyelviskola falai között - mondta Kiss Tibor, az intéz­mény igazgatója, s nem vára­tott magára a magyarázat sem.- Meghirdettünk egy re­gisztrációs lehetőséget, ami egyik irányból sem jelent el­köteleződést, csupán egy ta­pogatózó adatfelvétel, amiből megtudhatjuk, jönnének-e hozzánk, melyik nyelv iránt mekkora a kereslet, melyik napszakban járnának az is­kolába. Eddig 150-en regiszt­ráltak, a jelentkezők hetven százalékát azok teszik ki, akik angolból kívánnak nyelv- vizsgázni, a többiek a német nyelvórák iránt érdeklődnek. Egyelőre azonban többet nem tehetünk, hiszen nem hirdettek még eredményt. Az ofa.hu-n túl a Nyelviskolák Szakmai Egyesületén keresz­tül próbálunk tájékozódni, de még nem sikerült érdemi információt szerezni - tette hozzá Kiss Tibor. km úgy értesültem, hogy kitol­ták a program jelentkezési határidejét, ami nem biztos, hogy előnyösen érinti azokat, akik már korábban jelentkez­tek a képzésre, hiszen még nagyobb lesz a konkurencia, és talán csökken az esélyem, hogy már jövőre kézhez kap­jam az oklevelemet. Sajnálják, hogy nem vették komolyan Megkérdeztük: Ön beszél idegen nyelven? BOGÁR EDINA: Éppen MÁRFÖLDI BÍBOR- HANUFER GÁBOR: angol szóbeli nyelv- KA: Az olasz nyelvet Csak „töröm” az vizsgára készülök. Imádom. angolt. MAJOR MÁRTON: KEDVES ÁKOS: Már NAGY GÉZÁNÉ: Amit Angol nyelvterületen nyolc éve tanulom a oroszul tudtam, azt nem jönnék zavarba. franciát. mára elfelejtettem. Bogár Edina éppen a szóbeli nyelvvizsgára készül. - Járok magántanárhoz, remélem, megoldom az előttem álló feladatot - mondta a közép- iskolás lány, aki fontosnak tartja azt, hogy valaki tud­jon megszólalni egy másik nemzet nyelvén is. Márföldi Bíborka angolul és olaszul ta­nul, főként az utóbbi nyelvet kedveli. - Nagyon szívesen tölteném el a szakmai gyakor­latomat egyszer Olaszország­ban. Én is nyelvvizsgázom hamarosan - tette hozzá. Ha- nufer Gábor bár tanult angolt a középiskolában, mára már csak „töri” a nyelvet. - Jelen­leg szakácsként dolgozom, így igazán nincs szükségem a nyelvtudásra. Major Már­ton azt mondja, ő már most, tizenöt évesen meg tudná értetni magát valamely an­gol nyelvterületen. Barátja, Kedves Ákos nyolc éve kezdte a francia nyelv elsajátítását. - A Kölcseybe vettek fel, ott is tanulom majd a nyelvet - válaszolta. Nagy Gázáné még oroszul tanult, ahogy fogal­mazott, bizony az már nem ma volt. - Nem beszélek sem­milyen nyelvet, nem járok külföldre, így nincs is szük­ségem rá - válaszolta az idős hölgy. KM-TG Kelet kvíz „Szamosköz, Túr-part, Tiszahát; halljátok meg szívem szavát!” Ki a szerző? a) Képes Géza b) Szabó Lőrinc c)Udud István d) Mester Attila A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el Anyírmadai park neve: Krausz nyírmada. Lapunk július 11-ei számában megjelent egy cikk Nyírmadáról: Megemléke­zés a Grósz parkban címmel. Az esemény szervezői kérik, hogy - bár ők küldték pontat­lanul az anyagot - igazítsuk ki a szöveget: a park neve helye­sen Krausz. km Felderített jogsértések A NAV Észak- alföldi Regionális Vám -és Pénzügyőri Főigazgatóság adatairól Dávid Zoltán sajtóreferens tájékoztatta lapunkat. A 28. héten felderített jogsértések: Jogsértések: 186 eset Lefoglalt cigaretta: mennyisége: 77265 doboz, értéke: 62.224.095 forint Lefoglalt vágott dohány: mennyisége: 89 kilogramm, értéke: 2.110.900 forint Lefoglalt ásványotaltermék 283 liter, értéke: 88.204 forint Lefoglalt szeszes ital: 190 liter, értéke 559.330 forint ■ Édes kettesben A mátészalkai Adrienn és párja, Laci a napokban ünnepelték megismerkedésük évfordulóját, a jeles alkalomból romanti- káztak a megyeszékhelyen. fotó: sipeki Péter Pénzt vagy életet Ha már elkerülhetetlen a kórház, szívesebben fekszünk a fizetős szobájában - vagyis sokan áldoznak azért, hogy megkíméljék magukat a hagyományos kórtermek nyüzs­gésétől, a népes látogatóhad zajától. Egy alku, amelyben mindenki elégedett: a beteg a nyugalommal, a kórház a pluszbevétellel. Talán ez a társadalmi fogadtatás is bátorí­totta az egészségügy döntéshozóit abban, hogy az amúgy alapellátáshoz tartozó szolgáltatásokat is soron kívül nyújtsák - annak, aki külön fizet érte. Amennyi a jó, annyi az aggasztó is ebben, és újra fel­színre hozza az egészségügyi (s persze vele együtt a teljes) ellátórendszer alapvető igazságtalanságát: a több mint ötven éve bevezetett, s ma is cipelt állami elvonó-elosztó mechanizmust. Azt, hogy a jövedelmekből vont egészség- biztosítás nem teremti meg a kötelezettség teljesítésével arányos jogosultságot, tehát aki sokat fizet be a közös kasszába, ugyanarra tarthat igényt, mint aki jóval keve­sebbet - netán egy fillérrel sem járul hozzá (mert nem tud, vagy nem is akar). Az öngondoskodás felé terelő kísérletek kudarcba fullad­tak, mert amint elkezdték saját számlára gyűjteni a pénzt az aktív keresők, kiapadt az állam forrása, amiből az alapellátást (legyen az egészségügyi, szociális vagy nyugdíj) finanszírozza. A probléma politikai kezelése sajátos kórkép: több pénzt, színvonalasabb ellátást, maga­sabb béreket követelni az egészségügyben hálás ellenzéki feladat, míg kormánypozícióban már a lehetőségek fékezik a heves retorikát; s mindeközben mindenki tudja, hogy úgy kényszerítik öngondoskodásra a keresők táborát, hogy a jelenlegi ellátórendszer fenntartását is elvárják tőlük. Úgy kényszerítik öngondoskodásra a keresőket, hogy köz­ben a jelenlegi ellátó- rendszer fenntartását is elvárják tőlük. Meglehet, a pénz nem boldogít, ám ha nem dagasztják a zsebünket súlyos bankókötegek, akkor abba akár bele is halhatunk. Na, nem a fájdalom miatt, amiért nélkülünk bukik alá a Nap Bora Bora mesebeli szigetén, s a garázsban sem Bentley várja, hogy ujjlenyomatunkra pöccenjen be a hatszáz lóerős motorja. A beteljesületlen vágyálmok és a sárga irigység helyett az rövidítheti meg az átlagember földi létét, ha például nincs elég pénze egy drága gyógy­szerre, műtétre, vagy egy betegség kivizsgálásához csak évekkel későbbre kap előjegyzést, amellyel elveszíti a gyors és pontos diagnózis, ezzel pedig a túlélés esélyét. Akkor már inkább fizet, aki tud - duplán, triplán is. zsolt.nyeki@kelet.hu Modernebb és tágasabb is az ú) mentőautó fotó: racskó tibor Új, modern mentő robog a koraszülöttekért nyíregyháza. - Nagyon sok mú­lik a baba állapotán és azon, hogy az országban mindössze 9 helyen - köztük Nyíregy­házán - működő Koraszülött Mentőtranszport, azaz a négy keréken közlekedő korszü­lött intenzív osztály, orvossal és nővérrel mikor kezdheti meg a kicsi szakszerű ellátá­sát - mondja dr. Dicső Ferenc, a Jósa András Oktatókórház Gyermekosztályának vezető főorvosa, s egyben magyaráza­tot is ad arra, hogy az új men­tőautó miért létfontosságú a munkájukban. - A 2000-es évek elején kaptunk egy men­tőt, ami megérett a cserére, s nemrég a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvá­nyon keresztül, az SZJA1 %-os felajánlásaiból Nyíregyházára és Zalaegerszegre jutott egy- egy új, nagyobb teljesítményű, modern műszaki felszereltsé- gű, tágasabb, biztonságosabb mentőautó, amely 48 órás kamerarendszerrel, koraszü­lött-életmentő asztallal rendel­kezik, azaz egy komplett, mozgó intenzív centrum indul a babákért - tudtuk meg. - A speciális mentőautó üzemelte­tésére az Országos Mentőszol­gálattal van egy külön szerző­désünk, pályázati pénzekből, és az osztály dolgozói által létrehozott Beteg Gyermeke­kért Alapítványon keresztül is szponzoráljuk a mentőtransz­portot - mondja Dicső Ferenc, mert ez olyan feltételeket nyújt az első pillanattól, mint­ha a Neonatalis Intenzív Cent­rumban lenne a baba, ott, ahol évente 450-500 gyermeket kezelnek; közülük száz a kis súlyú, igen éretlen koraszülött. KM-BM

Next

/
Oldalképek
Tartalom