Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-16 / 164. szám
2014. JÚLIUS 16., SZERDA KELET liis mmmtmmmmmmmi JäÖSB*ivT *■'. • <§> Gyertyafény túra A tiszalöki arborétumba kaptak meghívást a nyíregyházi Gyertyafény Nyugdíjas Egyesület tagjai, akik megnézték az erőművet is. A napot szalonnasütéssel zárták. fotó: gyuka Ferenc Üzenet Kolozsvári Zoltánná, nagydobosi olvasónktól: Az alkotó élet titka az, hogy felnőttkorban is megőrizzük a gyermekkor szellemét. THOMAS HUXLEY Leveleinkből Olvasóink irjälc Finom ebéd Köszönetét szeretnék mondani a Tornyospálcai Református Egyházközség Áldás Diakóniai Központ minden dolgozójának a finom, olcsó, házias ebédekért. Úgy a szakácsnőknek, kiosztóknak, mint a házhoz szállítóknak. Isten áldását kérem munkájukra, főzzenek még nekünk sokáig! POC5AIJÓZSEFNÉ, KISVÁRDA A nap előfizetője Varga József gégény. A Kelet-Magyaror- szág elődjeit is ismerte Varga József, már a „kétoldalas” újságot is olvasta, ami közel 70 évvel ezelőtt jelent meg!- A szüleim halála után örököltük meg a lapot, azóta folyamatosan járatjuk. A feleségem is nyugdíjas, két gyermekünk és négy unokánk van, ők teszik szebbé az életünket. Ők is szívesen lapozgatják a Keletet. Már reggel 6 órakor, a reggeli kávé közben olvasni kezdem az újságot.- Először a sportoldalakat nézem át, az unokáimmal szeretjük a futballt. Délután újból visszatérünk az olvasáshoz, feleségemmel megvitatjuk a híreket. Sokoldalúnak és tartalmasnak tartom a lapot, szívesen veszem a politikáról szóló írásokat is. Több elemző írást szeretnék, hogy az olvasók a dolgok mögé láthassaK Hűséges olvasónk, Varga József FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ nak! Például tudjanak párhuzamot vonni, különbséget tenni az egyes pártok programjai között. Jó ötletnek tartom a városok és falvak bemutatását, az első világháborúról való megemlékezést. Az ajándékcsomagot köszönöm, további jó munkát kívánok a kollektívának! - mondta Varga József. KM Hajókázás a Holt-Kőrösön Szarvason járt az egyesület A Karácsony Sándor Pedagógiai Egyesület tagjai Szarvasra kirándultak nemrégiben. Részt vettünk a szarvasi óvónőképző alapitó igazgatójának, a 25 éve elhunyt dr. Tóth Lajos emléktáblájának avatásán, majd a készülő 2014-es Pedagógusok Arcképcsarnoka kiadványból adott ízelítőt Nyirkos Tibor könyvszerkesztő. Hajókáztunk FOTÓ: A SZERZŐ a Holt-Kőrösön, megtekintettük a történelmi Magyarország „centrumát”, Wass Albert szobrát, a csodálatos mocsári ciprusokat. Az Arborétum gyönyörű növényvilága közepette egy „mini-Magyar- ország” tárult a szemünk elé, élethű precizitással elkészítve. Minden egyesületnek ajánlom, hogy látogassanak el ide, felejthetetlen élményben lesz részük! RAFFAYZOLTÁNNÉ Nyíljanak meg végre a meggycsapok is! A fiatalok nem fogják megszeretni a termelői munkát, ha azt látják, hogy a szüleik sem képesek megélni belőle. NYÍREGYHÁZA. Még június 18- án olvastam, hogy értékesítési gondok miatt a Földművelés- ügyi Minisztériumhoz fordult segítségért a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei agrárkamara elnöke, Rácz Imre. Bár pár héttel ezelőtt még ő is úgy gondolta, hogy nem lesznek ilyen problémái a meggytermelőknek, kiderült, hogy a Nyírségben 70-80 forint a meggy fel- vásárlási ára. A megyében kb. 4000 hektárnyi meggyfával beültetett terület van. Egykor jó ára volt a meggynek Tudni kell, a 70-80 forint közötti ár még a termelési költségeket sem fedezi. Azt is hangsúlyozták: a legfontosabb, hogy a termés ne maradjon leszedetlenül, s még hozzátették: az ilyen alacsony árat semmi nem indokolja. Remélem, lesz aki támogatja ezt a kijelentést! Mi, kistermelők, ház- kert-tulajdonosok, nyugdíjasok öngondoskodás céljából kezdtünk meggy- és cseresznyetermesztésbe. Nem hektárokban gondolkodtunk az 1990-es években! Jó ára volt a meggynek, és azt reméltük, szerény nyugdíjunkat pótolni tudjuk a gyümölcs eladásával. De most azt látjuk mint egyéni termelők, hogy teljesen kiszolgáltatottak vagyunk. Átszervezéssel jól működne Az értékesítés és feldolgozás átszervezésére lenne szükség. 10 évvel ezelőtt már felvetettem ezt a problémát, akkor is ilyen gondokkal küzdöttünk. Sajnos azóta sincs változás. 2004-ben 68 Ft/kg volt a meggy ára, most pedig 70 forint. Voltak évek, amikor jobb lett a helyzetünk. Tavaly például a mostanihoz képest El kell gondolkodni a jövőn! drágábban árultuk a gyümölcsünket, de azt az időjárásnak „köszönhettük”. Véleményem szerint az lenne a megoldás, ha az illetékes hivatalok tennének valamit a feldolgozás érdekében. A meggyföldek közelében létesülhetnének meggylékészítő üzemek, és ezt adhatnák az iskoláknak, óvodáknak, bölcsődéknek és a kórházaknak. Ez nekik is hasznos lenne, hiszen a meggy rendkívül egészséges. A mai fiatalokkal azonban nem tudjuk megszerettetni a termeFOTÓ:OLVASÓNKTÓL lői munkát, ha azt látják, hogy a szüleik sem képesek megélni belőle. Örülnénk, ha a tej csapok mellet a meggycsapok is megnyílnának, és az emberek nem szénsavas üdítőket, hanem egészséges gyümölcslevet innának. Azért nem ajánlom, hogy a gyümölcsből pálinkát készítsenek, mert 1 mázsa meggyből csupán 5 liter pálinka készül, ez nem túl nyereséges. Mi csak annyit kérünk, amennyit a munkánkért megérdemlünk! KASZA MIHÁLY KISTERMELŐ Vendégsorok Angyal Sándor Már az olcsó munkaerő hazája, Kína is utolérte Magyarországot a minimálbéreket tekintve. A kínaiak e szempontból fölfelé tartanak, mi pedig lefelé... A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat kimutatásában 102 szakma havi bruttó átlagbére szerepel. Először az ablaktisztítók keresménye ötlik szemembe, ami bruttó 142 468 forint, ez húszezerrel több, mint az ápolóké. Ez furcsa, mert a kórházi gyógyulásom során az ápoló adta be naponta az életmentő infúziót, miközben két fiatalember tisztogatás címén megnaggyázta a kórterem ablakait. Csak nézek ki a fejemből, amikor az egyetemi tanárokig érek: ők fejenként átlag 254 341 bruttót kapnak, amiből lemegy az szja, az egészségügyi hozzájárulás és a többi, ám ezzel az összeggel csak a bróker hátát nézik messziről, aki a maga 713 405 forintjával sem mindig elégedett, sőt! A háziorvosok 180 ezret, a fogorvosok tízezerrel többet kapnak a számlájukra átlagosan, amihez persze esetükben hozzá kell számítani a „párát” vagy a túlmunka díjazását is. Vagy ott vannak a középiskolai tanárok, akiknek a bruttó havi „pénzük” nem éri el a 190 ezret, ami már súrolja az értékprostitúció határát. Elfog a sárga irigység ugyanakkor, ahogy a bankfiókvezetőkhöz Az élbolyban a bankárok, a miniszterek, az államtitkárok, a légi irányítók és az ismertebb sportolók foglalnak helyet. érek: állítólag ők 804 901 forinttal kénytelenek beérni havonta, vagyis ez csak az alap, amihez még jöhet a többhavi éves prémium. Amíg az utolsók a sorban a takarítók (110 767), addig az élbolyban a bankárok mellett a miniszterek, az államtitkárok, a légi irányítók és az ismertebb sportolók foglalnak helyet 1,3 millióval, illetve 927 ezerrel vagy a nemzet dicsőségét gyarapító sportolók 502 ezrével. Hanem amikor végigpásztázom az új értéket teremtő fizikai munkák sorát, látom, ők az alsó régióban tanyáznak, lévén a termelékenységi mutatójuk, a hozzáadott érték náluk bizony alacsony. Amin kár csodálkozni, hiszen egyre kevesebb pénz jut az ezt megoldó tanulásra. Egyelőre. sandor.angyal@kelet.hu A találkozó résztvevői fotó: a szerző Találkoztak a klubtársak Ha meghalok? Beteg vagyok, ám a szakorvosi vizsgálatra két hónapot kell várnom, mert akkorra kaptam előjegyzést. Véleményem szerint az országunkban sok mindenre jut pénz, kivéve az egészségügyet. Mindannyian tb-t, adót hzet(t)ünk, de a szolgáltatásokból már alig- alig részesülhetünk. Hogyan lehetne ezen változtatni? Az újabb gyógyszerár-támogatási intézkedések azt sugallják, hogy nem jó irányba megyünk. Az egészségügyi hozzájárulást minden hónapban levonták a fizetésemből, most mégis hagyják, hogy hónapokig szörnyű fájdalmak gyötörjenek. G. ILONA, MÁTÉSZALKA Rázzam le, csináljak pálinkát Még virágzott a kertkultusz 15-20 évvel ezelőtt. A testmozgás, a termelői kedv, a haszon együtt tették népszerűvé ezt a tevékenységet. Ma, ahol nekem is van egy 600 négyszögöles kertem meggyel, szőlővel beültetve, a régi 24 tulajdonosból már csak 8-an ápoljuk, gondozzuk a terüleA Vakok és Gyengénlátók Sz.-Sz.-B. Megyei Egyesülete égisze alatt, a Fehérgyarmat kistérségében működő „Látássérült Sorstársak” klubja idén Tunyogmatol- cson, a Szamos melletti tét. A korai tavasz gyönyörűen fehérbe öltöztette a meggyfákat. A szép, ígéretes kötés már korán látszott, és reménnyel töltött el. Biztosak voltunk benne, hogy a munkánknak, a gondoskodásnak meg lesz a haszna. Aztán villámként ért bennünket a csalódás: az alacsony meggyárak. Megkerestem az ismerősöket, a lépcsőházakban hirdetést ragasztottam ki, hogy „meggy eladó”. Egy néni telefonon rendelt, két ládával. Én három ládával szedtem, s úgy tettem, mintha a telefonban 3 ládát értettem volna. Végül sikerült sportpályán tartotta meg a nyári klubtalálkozóját. A mostani összejövetelünkön a tagok mellett - akik színvonalas ünnepi műsorról is gondoskodtak - a megyei elnökség vezetői és a telemegegyeznünk, jó üzletembernek éreztem magamat. Aztán azon töprengtem, hogy mit csináljak a többi meggyel? Ötletem is támadt, tanácsot is kaptam. Rázzam le, csináljak belőle bort, pálinkát. Idős koromra nekem is kell egy kis feldobott állapot, egy kis mámor, hogy újra bizakodni tudjak a jövőben. A népköltészet, a népdal életünknek, művészetünknek féltve őrzött kincse. A legszebb népdalok tevékenység, munka közben születtek. Évszázadokon át a nép érzésvilágát, gondolatait fejezték ki. Munka közben én pülés polgármestere is részt vettek. A Reménység Nyugdíjas Klub tagjai a főzésben, valamint az előkészületekben segédkeztek. MIKES MIKLÓSNÉ KLUBVEZETŐ is dalolni kezdtem: „Már mi- nálunk babám, már minálunk babám, az jött a szokásba...”. Aztán haragra gerjedtem, és ezt daloltam: „Nem szedik a meggyet, nem szedik a megy- gyet, mert nincs annak ára...” TAKÁCS LÁSZLÓ Szép a zöldfelület Elismerésemet szeretném kifejezni a NYÍRVV Örökösföldön szorgoskodó dolgozóinak. Horváth Attila és brigádja sajátjukként, nagy odafigyeléssel gondozzák a zöldfelületet. DRAHOS FERENC, NYÍREGYHÁZA