Kelet Magyarország, 2014. június (71. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-16 / 138. szám
2014. JÚNIUS 16., HÉTFŐ KELET A betörők nem nyaralnak A betörőknek és tolvajoknak a nyár az egyik főszezon ILLUSZTRÁCIÓ: THINKSTOCK- Ezt a mindennapokban úgy kell elképzelni, hogy az idős emberek az utcán beszélgetve figyelik a környéket és azokat a házakat, amikről tudják, hogy nincsenek otthon a lakók. Ha gyanús alakokat látnak, megjegyzik, hogy milyen a ruhájuk, hogy néznek ki, ha kocsival érkeznek, akkor az autó színét, esetleg típusát, ha egy kicsit ügyesebbek, a rendszámot is felírják. Ezt leadják nekünk, mi természetesen továbbítjuk a megfelelő szervnek - részletezte Jászovics László, aki 172 települési egyesület 5275 polgárőrének munkáját felügyeli és segíti a megyében. Ahogyan minden évben, az idén is elutazik pár hétre családjával a nyíregyházi Bakosi Roland, hogy együtt pihenjék ki az egész éves fáradalmakat.- Általában egy-két hétre megyünk el nyaranta, van, amikor egy szezonon belül többször is távol vagyunk az otthonunktól. Ilyenkor fontos, hogy a lakást megfelelő körülmények között, biztonságban hagyjuk, s mindig legyen valaki, aki rendszeresen rápillant. Riasztó és járőrszolgálat- Nemrégiben betörtek hozzánk, így a riasztó beszereltetése mellett távfelügyeletet is igénybe veszek, ami annyit tesz, hogy Rendszeresen járőrszolgálat figyeli a lakást. Ez a mégoldás nem olcsó, de megéri. Természetesen a rokonság is nagy segítségünkre van: etetik a kutyát, gondozzák a kertet, a lakást, és van, hogy ott is alszanak egy-egy éjszakára - mesélte Roland, s hozzátette: az idén egy új módszert, a wifis IP-kamerát is kipróbálja, amely képet és hangot rögzít, így a távolból okostelefon segítségével ők is figyelhetik otthonukat. km A rendőrség betörés-megelőzési tanácsai Általános megelőző Intézkedések: Ügyeljen arra, hogy az ajtók és ablakok zárva legyenek, és a kerítés állapota is megfelelő legyen. A riasztóberendezések nagyobb biztonságot nyújtanak, a betörők ritkábban próbálnak mechanikus védelemmel ellátott lakásba bejutni. Könnyen mozdítható értéktárgyait zárt helyen tartsa, ahol nincsenek szem előtt. Az esti órákban hagyjunk néhány beltéri lámpát égve, ezzel azt a látszatot keltjük, hogy valaki még ébren van a lakásban. Az előterekbe szereljünk fel mozgásérzékelővel vezérelt világítást, ez jelzi a kültéri mozgást, és elriaszthatja a betörőt. Ne engedjünk idegeneket a házunkba! ________________________________________________ Megelőző intézkedések nyaralás esetén, ha hosszabb időre hagyja el otthonát: Ne engedje, hogy a betörők észrevegyék a lakás elhagyatottságát, legyen mozgás az otthonában, egy rokon vagy szomszéd ellenőrizze, minden rendben van-e. Ne közölje idegenekkel, ne híresztelje közösségi portálokon a nyaralási terveit, pénzét ne otthon tartsa, hanem vigye pénzintézetbe, ékszereit gondosan zárja el, vagy bízzon meg valakit, hogy vigyázzon rájuk. Nyaralás, kirándulás esetén az autóra is fokozottabb figyelmet kell fordítani: Ne hagyjuk nyitva az ajtót és lehúzva az ablakokat. A turisztikailag kiemeltebb területeken járőrök biztosítják a védelmet, de egy lehúzva maradt ablak könnyű célpontot jelenthet még emellett is. Értékeinket lehetőség szerint ne hagyjuk a gépjárműben, ha nem tudjuk magunkkal vinni, a csomagtartóban helyezzük el őket, ahol nincsenek szem előtt. Megmentették a nőt, majd meglátogatták Vannak, akik utazás előtt családi és technikai segítséget kémek, mások a polgárőrökét. NYÍREGYHÁZA. A rendőrség munkáját nagyban segíti a polgárőrök jelenléte, főleg a kisebb településeken, ahová kevesebb hivatásos rend- fenntartó jut. Nyáron különösen megnő a szerepe ezeknek az önkénteseknek, akik az utcákat róva azt figyelik, tör- ténik-e valami, ami eltér a megszokottól, esetleg kószálnak-e idegenek, ismeretlen autók a faluban, községben. A figyelő SZEM- Kétféleképpen igyekszünk megvédeni a nyaralók értékeit, amíg távol az otthonuktól pihennek: ha szólnak, hogy elutaznak hosszabb időre, akkor fokozottan odafigyelünk rá, minden éjszaka ellenőrizzük, rendben van-e a ház és környéke j mondta el érdeklődésünkre Jászovics László, a megyei polgárőr szövetség elnökhelyettese. Emellett létezik az úgynevezett SZEM, azaz a Szomszédok Egymásért Mozgalom, amit egy bűnmegelőzési program részeként hívtak életre az egész országban azzal a céllal, hogy az egy településen, egymás mellett élők jobban odafigyeljenek a másikra, együttműködést alakítsanak ki egymással, és felismerjék az esetleges bűnelkövetőket. Ha szólnak, hogy elutaznak, fokozottan figye- i._ lünk a házra. JÁSZOVICS LÁSZLÓ É \ wBhk Falerakat égett Tiborszállásnál NYÍREGYHÁZA. - Mintegy 10 hektáron száraz fű, 6 hektáron egy tölgyes erdő aljnövényzete és egy 100 köbméteres nagyságú falerakat gyulladt ki Tiborszállás és Fábiánháza között vasárnap délután - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. Dóka Imre zászlós elmondta, hogy a tűz oltásához a mátészalkai, valamint a nyírbátori, fehérgyarmati, bak- talórántházi és csenged tűzoltókat vezényelték, hármas fokozatú riasztás keretében. A helyszínre tartottak a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat munkatársai is. Az oltást nehezítette a szél, illetve, hogy az egységek csak gyalog tudják megközelíteni az égő területet. mti NYÍREGYHÁZA. Lassan csituló, fájdalmas emlék a pár hete történt szörnyű karambol Fa- bókné Juhász Kata életében, amikor autójával egy oszlopnak ütközött Nyíregyházán. A roncsból a tűzoltók nagy szakmai hozzáértéssel és roppant óvatosan szabadították ki. Kata egészségügyi dolgozó, kicsiket lát el, ám most ő szorult támogatásra. A lánglovagok a napokban meglátogatták a kórházban, így személyesen is megköszönhette nekik mindazt a segítséget és törődést, amivel körülvették, amikor kiszolgáltatott helyzetbe került. Elcsukló hangon búcsúzott a bátor férfiaktól, akik virággal kedveskedtek a sérült asz- szonynak. km Fabókné Juhász Kata már mosolyogva ül a tűzoltók gyűrűjében FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Hatvanan adták most a vérüket vásárosnamény. A megyei rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági szolgálat vá- sárosnaményi központjában szervezett véradáson 60 dolgozó adott vért a napokban. Mivel számos további jelentkező lett volna, június 25-ére újabb véradást szerveznek. Adótraffipax NYÍREGYHÁZA. A NAV megyei adóigazgatóságának operatív ellenőrei a jövő héten hétfőn Nyíregyházán és Papon, kedden Tiszalökön és Tiszaesz- láron, szerdán Kisvárdán és Tiszabezdéden, csütörtökön Fehérgyarmaton és Kömörőn, pénteken Nyírmadán végeznek helyszíni ellenőrzéseket. Megkérdeztük: Ön hogyan védi otthonát a betörőktől a nyaralás alatt? VASKÓ ILONA: A napokban kötöttem lakásbiztosítást. GYÜRE LÁSZLÓ: Nincsenek értékeim, feleslegesen jönnének. IHOS TÍMEA: Aki teheti, riasztót szereltet fel. CSIKÓS JÓZSEF: Soha nem hagyjuk felügyelet nélkül a lakást.CSŰRY PÉTER: A szomszéd vigyáz a házra, míg mi nyaralunk. SZAKÁL MÁRTON: Bezárjuk az ajtót és bízunk a szerencsében.- Éppen a napokban kötöttem egy szinte mindenre kiterjedő lakásbiztosítást, amibe az értéktárgyaim mellett az okostelefonomat és az autómat is belevettük - válaszolta kérdésünkre Vaskó Ilona. Gyü- re László szerint az ő otthonában nincsen semmi, amit érdemes lenne elvinni, éppen ezért felesleges betörni is. - Nem vagyok tehetős, az értékeim csak nekem fontosak, de aki megteheti, az riasztót szereltet fel, vagy nagytestű házőrző kutyát vásárol, amit a távollétében a rokonok etetnek - mondta a nyíregyházi Ihos Tímea. Csikós József a szomszédok és a rokonok segítségét kéri, mielőtt pihenni indul családjával. - Sosem hagyjuk felügyelet nélkül a lakást, a mellettünk lakóknak szólunk még nyaralás előtt, és a családtagok is naponta benéznek hozzánk, így mindig van mozgás odabenn. Az otthonunk szerencsére jó helyen van, és biztosítást is kötöttünk - tette hozzá a nyíregyházi férfi. - A szomszéd mindennap megnézi a postaládát és kiveszi a leveleket, valamint a házra is figyel. Ez eddig bevált, soha nem törtek még be hozzánk a nyaralás alatt - felelte Csűry Péter. Szakái Márton és családja régóta nem nyaralt már, de ha voltak is, bezárták az ajtót és bíztak a szerencséjükben. km-csa Nézőpont Kiss László Ama 35 százalék. Ennyit tesz ki a sodródók, a társadalom alján élők és a kádári kisemberek aránya a magyar társadalomban a Magyar Tudományos Akadémia és GfK legújabb kutatása szerint. Ez önmagában sem kevés, de nemcsak ez a gond, hanem, hogy a felső rétegek, az elit, a feltörekvő fiatalok, a felső középosztály és a vidéki értelmiség szinte kizárólag a fővárosban, vagy a vidéki nagyvárosokban él. Nem kell hozzá szociológusnak lenni, hogy mindezt észleljük: a tudomány emberei voltaképp csak hiteles ténnyé tették azt, amit járva-kelve látunk, érzünk, inkább ösztönösen, mintsem tételként megfogalmazva. Ha kivonjuk a látottakból az „atipikus” falvakat, azokat, ahová a városból költöztek ki, onnan járnak be, vagy valami saját egyedi hajtóerő fejleszti őket - borvidék, gyógyvíz - akkor a maradék, a többség jól tükrözi, hogy ez a bizonyos 35 százalék él ott. Nem húszéves, hanem sok évtizedes, sőt meglehet, még nagyobb időszak sara ez, csak valahogy hittünk abban, hogy ez változni fog, a szakadékok nagyváros és vidék között nem mélyülnek, hanem sekélyebbek lesznek. Megoldási receptem nincs, ha lenne, okvetlen pályáznék a Nobel-díjra vele. De vannak tapasztalataim, érzéseim, hogy vajh’ többek között miért húz le töretlenül vidéken ez a bizonyos magyar ugar. Szándékosan úgy írom le, nehogy beazonosítsa valaki a történet alanyát. Egy egyszemélyes, sikeres, de nem túl nagy méretekben gazdálkodó mezőgazdasági, kertészeti vállalkozóról van szó, aki a saját erejével, tehetségével bizonyította, hogy egy szegény faluban is lehet jó vállalkozást csinálni. Mondja, mekkora marhaság, hogy a közmunka keretében nem hoznak létre hasonló vállalkozásokat, mint az övé, csak éppen önkormányzati érdekeltségben: egy szakember kell, aki irányít, tervez, a többi csak kézi meló, azaz tökéletes a modell. Miért nem segítesz te? - kérdeztem. Azt mondta, azért, mert nem akar bajt. Nem akarja, hogy amit hosszú évek alatt felépített önmagában, a boldogulás egyszerű képlete - jól dolgozik, amit megtermel eladja, és ehhez nem kér protekciót, nem kenyerez le, és őt sem kell megvenni kilóra - lassan errodálódjon, felmorzsolódjon, ez a szilárd saját bázis elmálljon. Márpedig, aki a politikával kezd egy tányérból enni, idejut - mondja mély meggyőződéssel - hozzátéve, fáj a szíve, de az alapján, amit eddig megélt harmincvalahány évesen, így kell döntenie. Hát igen. Még mindig van bennünk rengeteg tehetség, akarat, életrevalóság, szorgalom. De a bennünk mélyen élő évszázados magyar igazságok - ne szólj szám, nem fáj fejem, erősebb kutya..., közös lónak túrós a háta, mindig a tarka verebet viszi el a kánya stb. - ma sem csengenek hamisan nekünk. Aki tisztán boldogul, annak is meg kell küzdenie azzal, hogy a környezete nem megsüvegeli a sikereiért, hanem meggyanúsítja. Hihetetlen károkat okoz hosszú távon az a kormányfüggetlenül mindig jelen lévő vállalkozói és döntéshozói gárda, amelyik a kéz kezet mos alapon juttat pénzt, földet, lehetőséget egymásnak, s minél szűkebb, szegényebb az élettér - mint vidéken -, ez annál szembeszökőbb. Nem a pénz a baj, ami így elszivárog, hanem amit hitből, bizalomból vesztünk. Márpedig a magyar vidéket enélkül nem lehet újjáépíteni. Gyanítom az országot sem. laszlo.kiss@eszak.hu Kelet kvíz A települést övező Holt-Tisza környéke természetvédelmi oltalom alatt áll. Itt található a Tisza legnagyobb gémtelepe is. a) Tiszalökön bjTiszadobon c) Tiszateleken djTiszakerecsenyben A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. ■ Ifjú táncosok a színpadon Csajkovszkij Csipkerózsikája elevenedett meg vasárnap a Qn-Balett évzáró vizsgaelőadásán, melyet az Egészségügyi Kar Zilahi-termében rendeztek meg. fotó: sipeki Péter Nem húszéves, hanem sok évtizedes, sőt meglehet, még nagyobb időszak sara ez, csak hittük, hogy változni fog... ;yar ugar