Kelet Magyarország, 2013. december (70. évfolyam, 281-304. szám)
2013-12-31 / 304. szám
KELET 2013. DECEMBER 31., KEDD Az ígéret szép szó, ha megtartják Itt a szilveszter, a nagy számvetések és ígérgetések napja. Ha belegondolok, hogy tavaly ilyen mennyi marhaságot hordtam össze buborékok fűtve, majdnem szégyellem magam - még magam előtt is. Persze, nem én voltam az egyetlen, aki - mint utólag kiderült - „lefüllentette a csillagokat az égről”. Ebből okulva eldöntöttem, hogy ma éjfélkor, amikor átlépünk az új esztendőbe, nem fogadok meg semmit. Nem esküszöm meg minden hajszálamra, hogy végre leszokom a cigiről, mert ahogy ismerem magam, már január másodikén fellobbanó lelkiismeret-furdalásommal gyújtanék rá. így legalább nem kell bánkódnom a füstbe ment ígéret miatt. Nem fogadom meg, hogy türelmesebb, csendesebb és visszafogottabb leszek, hiszen magától értetődően vinnyogva káromkodom majd, ha belerúgok a küszöbbe vagy az asztal sarkába, és pillanatokon belül ugyanúgy tűzijátékként durran el az agyam, ha nem köszönnek vissza a liftben vagy az utcán, esetleg gorombáskodnak a családommal, barátaimmal, mint eddig. Nem hitegetem magam azzal, hogy megtanulok végre úszni, hogy többet alszom, és főleg: jövőre nem ígérem meg, hogy nem ígérek meg semmit szilveszterkor. Január l-jével indul a 13 hazai nemzetiséghez tartozó választók névjegyzéki regisztrációja. A nemzetiségi választókénti nyilvántartásba vétel iránti kérelem dokumentumát a címzett feltüntetése nélkül valamennyi háztartásba eljuttatja a Nemzeti Választási Iroda. Ezen lehet nyilatkozni: a választó valamelyik nemzetiséghez tartozónak vallja magát. A vezérkari főnök értékel: elismerés a Magyar Honvédségnek Budapest. A mindennapokban, katasztrófahelyzet kezelésekor és missziós tevékenységük során is elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak 2013-ban a Magyar Honvédség katonái - mondta Benkő Tibor vezérkari főnök az MTI-nek adott év végi interjújában. A vezérezredes szólt arról is, hogy a missziók közül a balkáni térség prioritást j elent, de elképzelhető, hogy Cipruson is meg kell erősíteni a katonai jelenlétet. A vezérezredes az évet értékelve azt mondta: elismerés illeti a katonákat azért, hogy helytálltak ebben a honvédség költségvetését is jelentős mértékben meghatározó nehéz gazdasági, pénzügyi helyzetben. Benkő Tibor a Magyar Honvédség teljesítményével is elégedett, hiszen ebben az évben 67 nemzetközi és számos hazai gyakorlaton és felkészítésen vettek részt a magyar katonák, és szakmai ismereteikről, tudásukról, teljesítményükről mindenhol a legnagyobb elismeréssel szóltak. mti Benkő Tibor vezérezredes fotó: mti, koszticsák szilárd Hallgatagok és beszédesek Mesterházy Attila kizárólag napirend előtt szólalt fel fotó: mti, kovács a. Harminchárom képviselő maradt szótlan az idén a parlamentben. A rekorder több mint egy napot beszélt. Budapest. A legtöbbször Fónagy János fejlesztési minisztériumi államtitkár, a leghosszabban, több mint 27 órát a jobbikos Staudt Gábor beszélt. Ellenzéki kérdésekre válasz Az országgyűlési honlapon elérhető adatok szerint a frakcióvezetők közül a legtöbbször Schiffer András, a legkevesebbszer az MSZP-s Mesterházy Attila beszélt, utóbbi mind a 12 alkalommal napirend előtt. Orbán Viktor miniszterelnök 8l-szer beszélt, összesen több mint három órán keresztül, jellemzően az azonnali kérdések órájában, megválaszolva az idén - egy kormánypárti mellett - csaknem negyven ellenzéki képviselő kérdését. Napirend előtt ötször emelkedett szólásra a kormányfő. Harminchárom képviselő nem szólt hozzá idén a törvényhozási vitákhoz, huszonhét kormánypárti, négy független, valamint két, ellenzéki frakcióban ülő: Puch László korábbi MSZP-pénztárnok és a jobbikos Rubi Gergely. Nem kért szót a független Balogh József, aki májusban azután távozott a Fidesz-frakcióból, hogy a gyanú szerint bántalmazta élettársát. A függetlenek közül rajta kívül Molnár Oszkár edelényi polgármester, az exjobbikos Rozgonyi Ernő és a Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó Ficsor Ádám nem élt a felszólalási lehetőséggel. Kormányoldalról szótlan maradt az idén mások mellett Borkai Zsolt győri polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Daher Pierre edelényi kórházigazgató, Kovács Ferenc nyíregyházi és Tamás Barnabás putnoki polgármester. Öt Fidesz-képviselő egyáltalán .nem beszélt az Országgyűlésben ebben a ciklusban: Kubatov Gábor pártigazgató, Bíró Márk, a kormánypárti frakció közlekedési munkacsoportjának vezetője, Meggyes Tamás korábbi esztergomi polgármester, Molnár Ágnes soproni kórházigazgató és Cserna Gábor dunaújvárosi polgármester. Közülük a Fidesz észak-magyarországi regionális igazgatójaként is dolgozó Bíró Márk az egyetlen, akinek még nincs felszólalási tapasztalata. Igaz, 2006 óta tartó parlamenti pályafutása során Kubatov Gábor is csak egyszer, 2007 áprilisában beszélt, napirend után. MTI Több munkát hozhat az új év BUDAPEST. Az idén tovább bővült a foglalkoztatás Magyar- országon, így már 235 ezerrel dolgoznak többen az országban, mint a kormányváltáskor - mondta a 2013-as évet értékelve Czomba Sándor, aki szerint 2014-ben az a feladat, hogy elérje és tartósan meg is haladja a négymilliót a foglalkoztatottak száma. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kiemelte: már csaknem négymillióan dolgoztak, a munkanélküliségi ráta pedig 10 százalék alá csökkent. Kiemelte, hogy a kormány- váltás óta 235 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak létszáma; a növekményből 80 ezer volt közfoglalkoztatott, 50 ezer az egy évnél kevesebbet külföldön dolgozó, 100 ezer pedig a versenyszférában alkalmazott. Elmondta: bár pontosan nem mérhető fel, hány magyar dolgozik külföldön, a rendelkezésre álló adatok alapján valóban nőtt a külföldön munkát vállalók száma, amiatt is, hogy 2011 májusában megnyílt a német és az osztrák munkaerőpiac a magyarok előtt. mti alexandra.csaki@inform.hu «lártak*. Jó alapok a jövő esztendőre okoztak a csalók BUDAPEST. Idén a legtöbb feladatot az áfacsalás és az illegális cigarettakereskedelem adta az adóhatóságnak, de továbbra sem tűntek el a feketepiacról a hamis termékek és a postán érkező tiltott szerek - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2013-as összegzéséből. Az egyik legsúlyosabb, nyilvánosságra került eset az adóhatóság és a rendőrség által közösen leleplezett bűnszervezethez kapcsolódik: ez mintegy félezer céget bevonva követett el bűncselekményeket. Sorra buktatták be a cégeket, ám helyükre nyomban új társaságok léptek, amelyek szintén rövid időn belül eltűntek. A bűn- cselekményekkel okozott kár több milliárd forint. MTI A Költségvetési Tanács elnöke úgy látja: 2014 a lehetőségek éve lesz. | Budapest. Az évek óta stabil államháztartási pozíciók is hozzájárultak, hogy 2013 őszén megteremtődtek a gazdasági növekedés feltételei. A nemzetközi konjunktúra élénkülése, a belföldi kereslet várható bővülése alapján reális a kormány kétszázalékos növekedési előrejelzése a jövő évre - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke az MTI-nek. Kiemelte: az eredményeket és a nehézségeket számba véve látható, 2013-ban már a pozitívumok voltak döntő többségben. Magyarország 2013-ban kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, elhárult az uniós források csökkentésének veszélye, és ami fontosabb, ez az eredmény az ország fenntartható költség- vetési stabilitásának elismerését jelentette. Mindez erősítette a befektetői, vállalkozói bizalmat - húzta alá. Fel nem használva Kovács Árpád hangsúlyozta: az államháztartás adósság- szolgálati terhei százmilliárd forintos nagyságrendben csökkentek. Mindebben szerepet játszott a gazdasági folyamatok második félévi, a várakozásnál kedvezőbb alakulása, a kiadások fegyelme, a bevételek növelésére irányuló pótlólagos intézkedéscsomag és az 500 milliárd forintos tartalék fel nem használása. 2013 így jó alapot teremt a jövő évre. Kifejtette: a lakossági megtakarítások növekednek, az infláció alacsony, de ma még a magánberuházások alacsony szintje, a fogyasztás lassú bővülése, a gyenge banki finanszírozás is adottság. Jelezte: a 2014. évi költségvetés számai szerint teljesülhetnek a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvényben foglalt előírások. Ha a költség- vetési és a versenygazdaság működése, teljesítménye, az infláció mértéke a tervek szerint alakul, akkor megvannak a feltételei a hiánycél tartásának és a GDP arányában kifejezett államadósság - szerény mértékű - csökkenésének - hangsúlyozta. MTI <§> Már van engedély a metróra Pesti Imre budapesti kormánymegbízott a 4-es metró állomásának bejárata előtt a II. János Pál pápa téren, ahol sajtótájékoztatót tartott hétfőn. Bejelentette, hogy az új metróvonal tíz állomásából nyolcnak már megvan a használatbavételi engedélye. fotó: mti, máthé Zoltán Az ügyészség állítja: jogos volt a házkutatás Az MSZP szerint rosszul járnak a kiskeresetűek Budapest, A Fővárosi Főügyészség elutasította a Horváth András volt adóhivatali dolgozónál tartott házkutatás és lefoglalást elrendelő határozat ellen bejelentett panaszt. A döntés indoka, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feljelentésére indult ügyben megállapítható bűncselekmény gyanúja, a lefoglalt dolgok pedig bizonyítékot képezhetnek, ezért a házkutatás és a lefoglalás törvényes és megalapozott volt. Az ügyészség arra is kitért: a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanú kizárólag arra vonatkozik, hogy a feljelentett - az adóhatóság munkatársaként - jogosulatlanul gyűjtött, illetve tárolt olyan adatokat, amelyek semmilyen formában nem kapcsolódtak a munkaköréhez. Horváth András november elején sajtótájékoztatóján azt mondta, nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál. mti Fidesz: 2013 eredményes BUDAPEST. Sikeres év volt az idei, a magyar emberek nem érezhetik feleslegesnek erőfeszítéseiket - összegezte évzáró sajtótájékoztatóján a kormányzat idei, illetve a 2010-es kormányváltás óta elért eredményeit a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn Budapesten. Kocsis Máté az eredmények közük kiemelte, hogy 9 év után, idén júliusban Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljá- rás alól, augusztusban sikerült visszafizetni az IMF-hi- telt és az ország mára tartós növekedési pályára állt. mti Budapest. Az MSZP alelnö- ke szerint a kiskeresetűek, a minimálbéresek, a közfoglalkoztatottak és a megváltozott munkaképességűek még kiszolgáltatottabbá váltak az Orbán-kormány politikája miatt. Gúr Nándor hétfőn azt mondta az MTI-nek: 2014. január l-jén újabb 4-5 ezer megváltozott munkaképességű ember veszíti el járandóságát, miután felülvizsgálták állapotukat. Felidézte, hogy a kormány a rokkantsági ellátások újraszabályozásakor 200 ezer embert kötelezett 2014 végéig felülvizsgálatra, ezeken pedig az esetek döntő többségében csökkentik az ellátás összegét. Hozzátette: akiket újra munkaképesnek találnak, azoknak sincs esélyük elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A szocialista politikus kitért arra, hogy hónapokig vagy akár egy évig is ellátás és társadalombiztosítási jogviszony nélkül maradhatnak, akik fellebbeznek a rokkant-felülvizsgálat eredménye ellen. mti Devizaá rfolyan 1 (2013.12. 30.) Pénznem árfolyam változás Euró 297,32-1,23 USA dollár 216,19-2,05 Svájci frank 242,50-0,96 Angol font 356,54-0,22 Román lej 66,58-0,14 Ukrán hrivnya 26,24-0,25 Horvát kuna 38,99-0,08 Lengyel zloty 71,63-0,05 »3 http://www.boon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB'