Kelet Magyarország, 2013. december (70. évfolyam, 281-304. szám)

2013-12-31 / 304. szám

2013. DECEMBER 31., KEDD KELET Eszem-iszom, dínomdánom Ami az év utolsó napján kihagyhatatlan, az a pezsgő és a virsli. nyíregyháza. Aki nem evett és ivott volna eleget kará­csonykor, annak december 31. egy újabb remek alkalom arra, hogy ezt bepótolja. Pezs­gő- és virsliügyben készítet­tünk is egy villámgyors hely­zetjelentést a megyeszékhely belvárosában található egyik multinacionális áruházlánc polcai között. Csalogató pezsgősziget Belépéskor rögvest egy pezs­gőszigetbe botlottunk, amit épp’ akkor csinosítgattak az eladók. Na de lássuk a kíná­latot: 739 forintért BB pezs­gőt kapunk, míg a Törley-t 769-ért „mérik”, utóbbiból minden igényt kielégítve ad­nak szárazát, félszárazat és édeset is. A buborékos ne­dűből a legolcsóbb változat 499 forintba kerül, de aki úgy van eleresztve és megadja a módját a szilveszteri duhaj­kodásnak, az 2990-ért is talál magának efféle szomjoltót. A kölyökpezsgők terén is széles a paletta, ebben a kategóriá­ban 329 forintnál kezdődnek az árak. A baromfi­hús forgalma ilyenkor ^ szinte egyen- tV lő a nullával. v MÁRFŐIDI ISTVÁN A népi babona szerint a malac előtúrja a szerencsét fotó: racskó tibor A virslis pultnál ténfergő vásárló épp egy tízes pakkot (amiből egy kiló 699 forint­ba fáj) mustrált, amikor ránk pillantott és azt mondta: „ez túl olcsó ahhoz, hogy finom legyen”. Ehhez nem igazán tudtunk mit hozzáfűzni, úgy­hogy tovább szemlélődtünk. A roppanóstól kezdve a füstii­vei bezárólag az alábbi megál­lapítást tettük: egy kiló virsli átlagosan ezer forintba kerül. Ez idő tájt kelendő csak Aki pedig ketchuppal vagy mustárral kívánja megbolon­dítani a baromfi- vagy sertés- rudakat, az előbbit 439-ért (520 gramm), utóbbit 369-ért (530 gramm) talál. - Ameny- nyire nem fogy év közben a pezsgő, annyival kelendőbb- Több mint tízszer annyi­an fordulnak meg nálunk az év utolsó napjaiban, mint bármikor máskor. Különféle árkategóriájú virslik közül választhatnak nálunk a vá­sárlók, a 750 forintostól egé­szen az 1500 forintos, jobb minőségű áruig. Az ár kife­jezi a béltartalmat, hiszen az olcsóbb termék műbeles és szilveszter előtt - mondta Bencze Kata, a Szent István utcán található Mannás Kft. eladója, aki azt is elárulta: an­lényegében masszából ké­szül, míg a roppanósabb és drágább áru jó minőségű húst tartalmaz. Érdekesség, hogy egyaránt viszik mindkettőt. Akad, aki egy-két darabot, de van, aki két-három kilónyit is megvásárol egyszerre - kö­zölte Márföldi István, a Búza téren működő Kabalási hús­bolt igazgatója, aki beszélt a nak ellenére, hogy az év utol­só napjaiban emelkedett a buborékos ital ára, tízszer-ti- zenötször többet vásárolnak belőle, mint máskor. Ritka, aki vöröset választ- Szélsőségesnek mondhatók a vásárlók igényei, hiszen vagy a legolcsóbb, vagy a drágább pezsgők közül választanak, a középkategóriások szinte kivétel nélkül a polcokon ma­radnak. Főként a fehér félé­des, félszáraz és édes pezs­gőket keresik, nagyon ritkán döntenek a vörösek mellett. Tavaly a habzóbor népszerűbb volt, mint az idén, a napokban azt nem kérték a vásárlók. Igyekszünk minden igényt kielégíteni, a választék nagy, és nemcsak alkoholos, ha­nem -mentes pezsgőt is tar­tunk, kategóriánként válto­zó árban. Ebben az évben a magyar és az orosz pezsgők voltak a legnépszerűbbek, azokból adtuk el a legtöbbet- mondta Bencze Kata eladó. KM-SA,TG,CSA húsvásárlási szokásokról is. - A bőrös malac és a süldő a kelendő szilveszter előtt, de a kocsonyahúsokat is szép számmal keresik. Szembeöt­lő, hogy ekkortájt a baromfi­hús forgalma lényegében egyenlő a nullával, nem is forgalmazzuk a két ünnep kö­zött már - tette hozzá Márföl­di István. Tízszer annyi a vásárló szilveszterkor A megrémült állatok nem mindig térnek haza Szilveszteri petárda­balesetek: házi ked­venceink is veszélyben lehetnek. nyíregyháza. Az óévbúcsúzta­tókor használt legális petárdák durrogtatásából képződő fény- és hanghatásoktól házi ked­venceink annyira megijedhet­nek, hogy elmenekülnek, és akár soha többé nem kerülnek elő - mondja Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület munkatársa, aki hozzáteszi: ha a petárdázás idejére bezárjuk az állatokat, mindez megelőz­hető. - A petárdadurrogások miatt elkóborolt állatok közül sok soha többé nem kerül visz­A kóbor álla­tok kilomé­tereket is képesek megtenni. SERES ZOLTÁN sza gazdájához. Legtöbbjük az utcán kóborolva éhen vagy szomjan hal, autók gázolják el őket, de nem ritka, hogy az erdőkben vadászok lövik le a szerencsétleneket. Pusztulásra ítélve- A petárdától megijedt macs­kák éles marásokat okozhat­nak a gazdiknak, a kutyák ke­rítésen átugorva vagy pórázt a gazda kezéből kitépve próbál­nak a robbanásoktól elmene­külni. A kóborrá váló állatok néhány óra alatt 5-10 kilomé­tert, tehát több településnyi távolságot is képesek meg­tenni. A korábban ember által táplált állatok a hidegben leg­többször pusztulásra vannak Ítélve. Kutyáinkra, macskáink­ra érdemes bilétás nyakörvet kötni, melyen fel kell tüntet­ni a címet, telefonszámot és nevet, így kedvencünk, ha el is kóborol, nagyobb az esély arra, hogy hazakerül. KM Megfigyelés alatt a zsákfalu Csúcstechnológiás térfi­gyelő hálózattal készül a jövő köz- és közleke­désbiztonsági kihívásai­ra Ömböly. őmböly. A belügyminisztéri­umtól kapott 10 millió forintos forrásból egy korszerű, a mo­dern kor minőségi elvárásai­nak megfelelő térfigyelő háló­zat épült ki Ömbölyben. A 18 köztéri kamera beüzemelése óta érezhetően javult a közbiz­tonság, radikálisan csökkent a vagyon elleni bűncselekmé­nyek száma. A beruházást az is indokolta, hogy ha jövőre átadják a nemzetközi utat, Ömböly levetkőzi zsáktelepü­lés voltát, jelentősen nő majd a közúti forgalom, s mindez kihatással lesz a köz- és közle­kedésbiztonságra is. A rendszer soha nem alszik Tatár Tamás, a kivitelező cég ügyvezetője lapunk érdeklő­Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, dr. Vinnai Győző kormánymeg­bízott és Tréfán Gábor polgármester az ünnepélyes szalagátvágáson FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR désére elmondta: a kamerák a település egészét lefedik, rádiós internetátvitellel továb­bítják az adatokat a víztorony tetején lévő központi egység­be, ami a községházában lévő „bázisra” sugározza a jeleket. A térfigyelők 3 MP-es felbon­tásban, nagy látótávolságban rögzítenek, és full HD minő­ségben prezentálják a képeket. Elárulhatom: a gépek non­stop teszik a dolgukat, de nem fog éjjel-nappal a monitor előtt ülni valaki, hogy figyelje a fel­vételeket. Ha indokolt, bárme­lyik képkocka pillanatok alatt előkereshető, és kiváló minő­ségben megtekinthető - fejte­gette a szakember. km-pi A csönd hangjai Minket már hidegen hagy a szilveszteri-újévi petárdázás állatbarátok vérét forraló elharapódzása. Ropoghatnak a tűzijáték-bombák, Bence kutyánk bizonyosan nem harapdálja kínjában szálkásra a bejárati ajtófélfát. Erre az utóbbi időben mind őrültebb éjszakára inkább otthon maradó gazdik lábai mellett sem kell többé keresnie és megtalálnia a biztonságot. Bence végleg elgyöngült kutyatestéből ugyanis az ünnep másnap déli verőfény­ben felcsendülő harangsza­vával együtt magasba szállt. a törődést viszont szeretettel megháláló, bohókás kutya- lelke is. A vidám kerti partik nagy kedvelőjeként, végső búcsújához is összevárta ked­venc társaságát: a szeretet ünnepére hazaérkező család apraja-nagyját. Kivárta az alkalmat, hogy tisztesség­gel el tudjon búcsúzni tőle mindenki, akikhez életében ragaszkodott. Kivéve a két pici lányt.- Hol van Benci?! - kérdez­ték másnap, a reggeli első találkozásokhoz dukáló „benci-keksszel” kezecs­kéjükben a furán csillogó felnőtt tekintetek láttán elbizonytalanodó kisunoká- im. - Elment, s már nem is jön vissza. Távoli, gyönyörű réten szaladgál boldogan a többi kutyussal együtt, ha pedig kedve szottyan, terel­geti a bárányfelhőket - adott a kicsik számára megnyugta­tónak tűnő választ az anyjuk. Aztán csomagoltak és elmen­tek. A csönd maradt utánuk. Jött viszont a félszáz halottat követelő pokolgépes robban­tások hire Volgográdból. Ha belegondolok, nem is olyan vészes a mi petárdás óévbú­csúztatónk. Csak négylábú kedvenceinkre is jutna több figyelem. Amíg lehet... galambos@inform.hu Kelet kvíz A település temploma a török pusztítások után sokáig elhagyot­tan hevert, majd a reformátusok vették birtokukba, a) Nyírbéltek b) Uszka c) Encsencs d) Bátorliget A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el Állatorvosi ügyelet Megyénkben 2014. január 1-jén a következő állatorvosok adnak ügyeletet: Kisvárda-Zá- hony: dr. Pokol László (dec. 31-én is, 30/438- 6876), Baktalórántháza: dr. Horváth Zoltán (20/953-9687), Ibrány: dr. Kassai József (30/403-2773), Nyíregyháza: dr. Fölkér Krisztina (30/973-1018), Tiszalök: dr. Magyar Károly (70/570-0904), Mátészalka: dr. Ficsor Mihály (30/312-6201), Csenger: dr. Lázár István (20/984-0089), Nyírbátor: dr. Csapiáros György (20/254-0960), Nagykálló: dr. Vonza András (dec. 31-én is, 30/555-4479), Fehérgyarmat: dr. Kelemen Bálint (30/303-4737), Vásárosnamény: dr. Ulbrecht Sándor (30/206-8157). 52. heti felderítések A NAV Észak- alföldi Regionális Vám -és Pénzügyőri Főigazgatóság lefoglalási adatai Jogsértések száma: 22 eset Lefoglalt cigaretta mennyisége: 41589 doboz, értéke: 35.356.517 forint Lefoglalt ásványolajtermék: 673 liter, értéke: 282.130 forint Lefoglalt szeszesital: 60 liter, értéke: 204.465 forint Megkérdeztük: ön hol tölti a szilvesztert? PATAKI ZSANETT: VAREHA TAMÁSNÉ: KOVÁCS ZOLTÁNNÉ: Párom és barátaim. Összegyűlik a szom- Egy vendéglőben ünne­körében töltöm. szédsereg. pelünk baráti körben. HAJZER ANDRÁS: Saj- BADNYÁK MARGIT: ARAZI BENCE: Apukám nos nem jött össze egy Nyugalomban, egy jó és testvéreim társasá­távolabbi helyszín. könyv mellett töltöm, gában. Pataki Zsanett szilveszter este szűk családi körben ünnepel, majd egy házibuli keretein belül kedvesével és baráti társaságával várja az újévet. - Egy régi, kedves barátnőm­mel leszek szilveszterkor, majd a szomszédsereg éjfél előtt nem sokkal beözönlik, hogy aztán együtt emeljük poharainkat a következő év sikereire - válaszolta lapunk­nak Vareha Tamásné. - Egy közeli vendéglőben vacsorá­zom majd párommal és egy nagyobb baráti társasággal az év utolsó napján. Éjfélkor pe­dig együtt emlékezünk vissza az elköszönő év sikereire - így Kovács Zoltánná. - Lehetősé­gem adódott volna távolabb is utazni szilveszter estéjén. Sajnos nem rajtam múlt, hogy nem Egerben töltöm az év utolsó éjszakáját - kö­zölte Hajzer András. - Otthon töltöm az estét, bár még az is megeshet, hogy két lányom meglátogat majd. Nem ked­velem a túlzott ünneplést, jobb szeretem a csendessé­get, a könyveket - árulta el Badnyák Margit. - Édesapám­mal és testvéreimmel leszek egész nap, éjfélkor pedig gyerekpezsgővel koccintunk. Nem nagy felhajtás, viszont annál nagyobb boldogság ez nekem, hiszen ilyenkor lehe­tek együtt családommal - me­sélte boldogan Arazi Bence. KM-SA ■ Most érdemes... Az elkövetkező néhány hét szinte mindenhol a leérté­kelések időszaka lesz. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom