Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-25 / 274. szám
2013. NOVEMBER 25.,HÉTFŐ KELET Jegyzet Ladányi Tóth Lajos Józsefvárosi csatabárd „Ez egy veszélyes terület/ Gengszter kerület...Aki betéved ide, futva elmenekül/.A környéket rosszfiúk uralják egyedül...” - az Animál Cannibals örökzöld dalba foglalta a sötét .Józsefvárosról” alkotott képét. A Nyócker az animációs filmszakmát is megihlette. A Tasnádi-Pin- tér-affér úgyszintén legendás. A főváros VIII. kerületének darázsfészke a 20 éve működő piac, amelyet már többször be akartak zárni, de falakba ütköztek. A kerület vezetése és a Nemzeti Vagyonkezelő minden követ megmozgat, viszont a Négy Tigris néven futó elárusító komplexum ellenáll. Alvilági elemek hemzsegnek a környéken, akik túlnyomórészt ázsiai motívumokat idéznek. A feketepiac csimborasszója, ahol számlát zárásnál is csak azért lehet látni, hogy nyugtával dicsérjék a napot. A napot, nem a NAV-ot, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ugyanis kis erőfeszítéssel tarolhatna, ha úgy akarná. A hírhedt, mégis népszerű piac nem csak az árusok érdekszféráját sérti. A vásárlók is élvezik az olcsóságát. Van rá igény. A csatabárdot kiásták, közben a bérlők megtámadták a bíróságon a bérleti szerződés felmondását. Itt a piros, hol a piros... Lesz itt fordulat, hullanak még fejek. lada@inform.hu A főösszegekről szavaznak BUDAPEST. Egymást követő harmadik háromnapos ülését tartja az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn véglegesíthetik a jövő évi költség- vetés bevételeit, kiadásait és hiányát, míg kedden a 2030- ig szóló országos fejlesztési koncepcióról, szerdán pedig az új büntetés-végrehajtási törvényjavaslatról tárgyalnak. A szokásokhoz igazodva ezúttal is a hét első napján, 13 órakor kezdődik az ülés, majd az interpellációk után az azonnali kérdések, illetve a kérdések következnek. Ezután, várhatóan délután fél ötkor kezdődhet a szavazás a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról. MTI Titkos iráni-amerikai tárgyalások WASHINGTON. Titkos iráni-amerikai kétoldalú tárgyalások zajlottak az elmúlt hónapokban az iráni atomprogramról. Amerikai hivatalos források szerint, párhuzamosan Irán és j a hatok vasárnap hajnalban, j egy átmeneti megállapodással véget ért tárgyalásaival. A közlések szerint Washington az elmúlt mintegy nyolc hónapban, és a hatok csoportja kétoldalú tárgyalásokat folytatott Teheránnal. MTI Budapest. Üzembiztosán és olcsón működik az e-útdíj rendszer - mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) in- fokommunikációért felelős államtitkára az M3 mentén tartott sajtótájékoztatón. Az államtitkár kiemelte, hogy a rendszer indulásakor napi négyszáz hibabejelentés érkezett, mára a szám száz alá csökkent. mti Deutsch: komolyan kell venni a fiatalokat BUDAPEST. A Fidelitas országos választmánya szombaton újraválasztotta elnökének Mihalovics Péter fideszes országgyűlési képviselőt. Deutsch Tamás kormánypárti EP-képviselő a testület ülésén azt hangsúlyozta, hogy komolyan kell venni a fiatalságot. A Fidelitas posztján megerősített vezetője a Fidesz legfelkészültebb stratégiai partnereként jellemezte a szervezetét. MTI Mihalovics Péter, a Fidelitas országos választmányának újraválasztott elnöke (j3) és az elnökségi tagok (b-j): Fehér Petra, Lombeczki Gábor, Béres Levente, Beke Zoltán és Szepesfalvy Anna a testület budapesti tisztújító ülésén fotó: mti/ mohai balázs Idén még többet gyűjtöttek Budapest. Sikeresen zárult a Magyar Élelmiszerbank Egyesület hétvégi élelmiszergyűjtő akciója: a lakosság a tavalyinál jóval több, ösz- szesen 140 tonna élelmiszert ajánlott fel a rászoruló családoknak - közölte vasárnap az egyesület. A tavalyi 230 helyszínt kibővítve, az idei kétnapos akció során már 256 helyszínen gyűjtötték a tartós élelmiszereket, amelyekből a tavalyi mennyiséghez képest 47 tonnával több érkezett a lakosságtól. A pénteki és szombati gyűjtésben 3500 önkéntes működött közre, köztük az akció fő támogatójának, a CIB Banknak mintegy 300 munkatársa. Az Auchan, a Metro, a Penny Market és a Tesco áruházakban leadott élelmiszerekből az Élelmiszerbank több mint húszezer családhoz juttat el ajándékcsomagokat még a karácsonyi ünnepek előtt - ismertette a közlemény. Az adományok nagy része tészta, rizs, liszt, cukor és konzervféle, továbbá az ünnepekre való tekintettel szaloncukor és édesség volt. Számos híresség is hozzájárult adományával az akció sikeréhez. MTI Kampányüzemmódban „Nagyobb kommunikációs fegyelmet” kértek a megszólaló szocialista politikusoktól. Budapest. Az MSZP kampányüzemmódra kapcsolt - jelentette ki Mesterházy Attila a szocialisták szombati választmányi ülése után, amelyen kiegészítették a pártot kampányidőszakban irányító országos választási bizottságot. A pártelnök elmondta: a választmány kinyilvánította, hogy csak az ellenzéki szavazótábor növelését célzó stratégiát tartja elfogadhatónak, a már meglévő bázis újraosztását, a „torta újraszeletelését” nem. Ezért - folytatta - a bizonytalan szavazók problémáira összpontosítanak a kampányban, azokra adnak válaszokat, mert ez a célravezető, nem az, ha a baloldali ellenzék önmagával foglalkozik. Emellett „nagyobb kommunikációs fegyelmet” kértek a megszólaló szocialista politikusoktól. Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, aki a szocialisták meghívására ugyancsak felszólalt a választmányi ülésen, a sajtótájékoztatón Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője és Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke sajtótájékoztatót tart az MSZP választmányi ülése után fotó: mti/ bruzák noémi azt mondta: elkötelezettek az MSZP-vel kötött egyezség fenntartása és megerősítése mellett, és a tanácskozáson senki sem fogalmazott meg ezzel ellentétes véleményt. Cáfolta, hogy az Együtt-PM az elmúlt napokban a szövetség újranyitását vetette volna föl az MSZP-nek. Azt mondta, ennek nem lett volna értelme, mert ez a szövetség kínál alternatívát az Orbán-kormánnyal szemben, és éri el a lehető legtöbb - jelenleg 30 százaléknyi - szavazót. Úgy fogalmazott: a szövetség tagjait az köti össze, hogy 2014- ben akarnak győzni. Mesterházy Attila elmondta: mint a Népszabadságnak adott interjúban, a választmányi ülésen is beszélt arról, hogy illúziónak tartja a teljes ellenzéki összefogást, és biztos abban, hogy egyetlen körzetben sem lesz mindössze három jelölt. Ezért - folytatta - a feladat világossá tenni, hogy az MSZP-Együtt-PM szövetség jelöltjeire adott voks biztosan nem veszik el, és leginkább ők képesek szavazatokat maximalizálni az ellenzéki oldalon. A pártelnök hozzátette: az lenne a legjobb, ha a választás előtt sikerülne megállapodásra jutni az egyéni körzetekről. mti Módosulnak a „rezsitörvények” Az országos cégeknek fogyasztóvédelmi referenseket is kell majd alkalmazniuk. BUDAPEST. Több törvény módosítását kezdeményezi a rezsicsökkentés végrehajtása érdekében a Fidesz rezsicsökkentési munkacsoportjának vezetője. Németh Szilárd szombaton budapesti sajtó- tájékoztatóján elmondta, a törvényjavaslatot pénteken nyújtotta be. A javaslat célja a rezsicsökkentés teljessé és pontosabbá tétele, valamint a fogyasztóvédelmi rendszer megerősítése. Közölte, a rezsicsökkentéssel kapcsolatban kezdeményezi a lakószövetkezeti és a társasházi törvény módosítását annak érdekében, hogy a villamos energia ellátásról szóló törvény is adjon lehetőséget „a közös helyiségek egyetemes szolgáltatására”. „A közös költségeket ismét faragni fogjuk” - fogalmazott Németh Szilárd, hozzátéve: kezdeményezésének húsz százalékos csökkenést kell eredményeznie a lakószövetkezeti és a társasházi lakásokban. Elmondta, a javaslat tájékoztatási kötelezettséget is előír. A közös költségeknél is ki kell mutatni a rezsicsökkentés adatait. A javaslat szerint a hirdetményt minden év február 15-éig közzé kell tenni. Az indítvány az önkormányzati tulajdonú bérlakásokra is vonatkozik - jegyezte meg Németh Szilárd, majd úgy fogalmazott: „a rezsicsökkentés nem az ön- kormányzatot (...) érinti, hanem a családokat”. Németh Szilárd elmondta, a törvényjavaslatban definiálják a rezsicsökkentést, eszerint „rezsicsökkentés alatt a közszolgáltatások végfogyasztói árának jogszabály alapján megvalósult csökkentését kell érteni”. Közölte ázt is, hogy az indítvány szerint az országos hálózattal rendelkező cégeknek fogyasztóvédelmi referenseket is kell majd alkalmazniuk. mti A nők elleni erőszak felszámolásáért A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület demonstrációjának résztvevői Budapesten, a Rákóczi úton. FOTÓ: MTI / LAKATOS PÉTER Füvesítés Felcsúton Munkások gyepszőnyeget terítenek az épülő felcsúti labdarúgó-stadionban. A Puskás Akadémia FC stadionja 3500 néző befogadásra lesz alkalmas. fotó: mti / koszticsák szilárd Együtt-PM: el tudunk számolni BUDAPEST. Az Együtt-PM szövetség minden támogatással és adománnyal fillérre elszámolt a múltban és elszámol a jövőben is - közölte a szövetség sajtóosztálya. Az Együtt- PM ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton felszólította az MSZP-t, hogy szombati választmányi ülésén, amelyre meghívták Bajnai Gordont, az Együtt-PM vezetőjét is, tisztázzák a volt kormányfővel a szövetség külföldi pénzügyi támogatására vonatkozó kérdéseket. MTI Emmi: nem történt újabb zárolás az ágazatban Budapest. Nem történt újabb zárolás a felsőoktatási intézményeknél, hanem a túlzott- deficit-eljárás miatt az összes ágazatot érintő májusi kormánydöntést most hajtották végre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága. Az államtitkárság ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a Nép- szabadság értesülései szerint a kormány zárolást rendelt el több felsőoktatási intézménynél. A felsőoktatási államtitkárság felidézte, a kormány az uniós túlzottdeficit-eljárás miatt a zárolásokról még májusban döntött, a zárolást a többi ágazatban végre is hajtották. A közlemény szerint a döntés végrehajtását elhalasztották a felsőoktatásban az intézmények akkori gazdálkodási nehézségeire tekintettel, arra az időszakra, amikorra az intézményekkel már biztosan tudhatóan megtörténik a 2012-es évre vonatkozó végleges elszámolás, illetve beérkeznek más bevételek is. mti Devizaárfolyam (2013.11.23) Pénznem árfolyam változás Euró _______298,20 +0,59 USA dollár ___220,68______-0,92 Svájci frank 242,19 +0,66 Angol font 357,55 ______+0,91 Román lej _____66.97_____+0,06 Ukrán hrivnya 26,85 ______-0,11 Horvát kuna 39,00______+0,10 Lengyel zloty 71,00______+0,01 t£> http://www.boon.hu Valutapiac. További információk. GrafikarÉKN. Forrás: MNB